X

SHELLEY LEVELEI FÖLÖTT

Boldogság nem lakhat túlzsúfolt szívben...

Hiszen éppen amikor
a gyönyör füstje elhatna a testüregekből
visszacsapódó bánatig,
a gondolat már a síremlékeket kerülgeti.

Ha a víz csakugyan áramlik,
akkor szabad és megbékítő nyugalmat
aligha hoz a pihenés.

És a költő? Nézd csak, ő megy,
megy, de másfele tart, mintha nem lenne
itt, ahol még van...
 
 

XI

KIRAGADÁS

A természetnek végre fel kell nőnie Istenhez,
de egyet mindenképp meg kéne tagadjon magától:
létét a lényekben, a közöst a közösülésben.

Az embernek inkább egy üres pont kell.
 
 

XII

ROMOKBAN

Jelenlét? Minek a jelenléte?

Egy ló, melyet a színek keze tart pányván,
és nem szökik el éjszaka sem,
de az az erő és azok a kőbálványok
a szakadék hajában!

Odanézz, ezek már Héra, Dionüszosz és Baal oltárai!
Haláluk nemiszervéhez nem vezet petefészek,
így hát hiába merednek az obeliszkek!
 
 

XIII

A MAI DÉLELŐTT

A réten léted illatozik,
hogy a szád cserepes, csak a csók
előtt veszed észre –
a túlvilág, jaj, körbekerít,

kezeden lepke petézik,
csukja és nyitja a szárnyát,
mint a virágok ziháltak,
miket letéptél ebédig.
 
 

XIV

NEMCSAK SZEMREHÁNYÁSOK

Egy foguk és egy szemük van, cserélgetik, 
mint az öreg Graiák egykor.
És akár ők, csak akkor jósolnak,
ha belső hang nem szól.

Könnyek présében a hallgatás,
érdekli őket az éjji förtelem.
Érzed, hogy megfeszülnek, 
mint ködben a pergamen.

Szépség fekvő természet és álló 
lélek közt. Bármely kígyó elbűvöli őket...
Az alvás sátáni erejében is van 
édeni. A kétség felültet.
 
 

XV

AZ ALVÓ
      Vladimír Justlnak

Pilla perc, könnyek lejtője.
Alattuk aludt el a lány.
Erdő harap ki belőle,
a haja ott lóg a fogán.

És fogva tartja. Mert a nap
feneketlen jajba száll le,
egy vak kutya torkán akad.
Nincs járható út semerre.

Ami korábban forma volt, 
az lett most az űr tartalma.
A félsz a lánytól elrabolt
egy másik bajt. Ezt akarta?

Démon eszi két almáját,
a dudákból almabort lop...
Sápadtan rejti a titkát.
Véres lepedő, mi volt ott?

Sírása, amit csak képzel,
valódibb a valóságnál.
Lelkeinek jut elég hely,
míg csak egy test is rájuk vár.

A fehérség majd szétszakad,
sötét érinti a bőrét...
Teste neki több is akad,
de csak egy lélek került még.
 
 

XVI

DE A VÍZ

Mi lehet szebb puszta dolgoknál,
mint a jajszó a börtönből,
mikor minden arra agitál,
figyelj rá. Azért dörömböl.

Csak a világ örvénye vagyunk?
Parancsra összeálló por?
Kényszeresen forog az agyunk,
de a víz mindent megcáfol.
 
 

XVII

KÍGYÓ

Férfi megy a sziklaösvényen
kezében pár viperával...
Könnyű sziszegés, tenyérnyi föltekeredés,
levegőrengés, vérrokon
percek szétugrálása egymástól
az agy túlvilágának csillogásában,
ami elől a nap lenyugszik
fönnhagyva az érzések esthajnalcsillagát...

Épp így, szomorúságával hatja meg 
a gerinc kígyója mindig a nőket,
a gyönyör csak egy kis hosszabbításért eped,
mintha még a halál után is
gyűlölni akarna - - -

Aki behatol, az bezár... És bezárja saját magát...
A síremlék, ha elszántan
tovább faragják, visszafejlődik tojássá,
belsejében világvallató kamra,
hátha nem bírja ki a holnapok ábrándjáig.

A férfi léptei elhaltak...  De még a 
visszamaradó fenyegetés is,
melytől kevésbé remegtünk,
ítéletet mondott...

Elszakadunk vagy ránk szakad minden?
 
 

XVIII

CSUPA VAD TÖREDÉK

Ha kis derű belénk kerül,
a sötét rögtön lenyeli.
Csupa vad töredék vagyunk...

A főnix szárnyát emeli,
hogy a fénytől eláll szavunk,
s minden önző árnyék elül.
 
 

XIX

AZ ERDŐBEN

Már a távoli levegőben van valami szerénytelenség...
Ha kikergetik egy ló páráját a testéből,
utolsó ereje az erdőbe hajtja,
ahol is újra létet szimatol.

A másodvilág mágiája megrohanja
a maga érzéketlen gyöngédségével a zöldet,
a szorongás felforrósodik a levegőben,
zörejek álnok uszítása, 
a félbetört aranymetszés lepergő homokja,
kövek előtt tapogató lélekláng,
kulccsal zendíti a kankalin előző életét...

A természet tárgyas ragozása
többesszámba teszi önmagát.
Jártak már ezen a kanyargós, mélyerdei valahán?
A túl korai itt kezdődött, itt nőtt fel,
innen indult tovább az előérzet ellen?

Már semmi nem árulkodik róla. Csak a nyomhiány.
Vagy ahogy a fatönk polipkarjára tetoválja
a nevét, késsel kiabál, tűheggyel kér.
 

    VÖRÖS ISTVÁN FORDÍTÁSAI

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu