1.
 

Mikor találkozott először a vádlottal?
1968 februárjában, a Tétényi úti kórház második emeleti szülészeti osztályán találkoztam vele először. Emlékszem, egy icipicit meg voltam lepődve, mikor kilenc hosszú hónap, plusz egy végtelennek tűnő éjszaka után egyszercsak ott találtam a szülőágyon egy három kiló hatvan dekás, jólfejlett nyulat.
Azaz a későbbi vádlottat, ha jól értelmezem.
Igen. Tulajdonképp így is lehet mondani.
Már elnézést, de ha szabad kérdeznem, eleve nyulat szerettek volna?
Hát, én titokban inkább egy kisfiúra vágytam, de a férjem az mindig is nyulat akart.
Vajon miért?
Hát, hogy azok milyen kis guszták, gyámoltalanok, lehet őket cirókázni, abajgatni, hajkurászni ugyebár, … kilőni –
Kilőni?
Igen. Megpróbáltuk többször is kilőni, de mindig elszaladt. 
Értem. És mondja, mégis milyennek ismerte meg a vádlottat?
Rendkívül ellenszenves személyiségnek ismertem meg. Először is: mindent összerágott. A takarót, a tapétát, … a körmét, … de ha például levittük a játszótérre, abból is csak baj volt. Amíg a többi baba szép ügyesen hancúrozott, háborúzott, tacsi-pacsizott, addig ő hopp, fogta magát, lecsüccsent a fűbe, és csak ült. Kérdezgettük is szegényt, hogy nyuszi, talán beteg vagy?  De ő még csak nem is válaszolt.
És a későbbiek során? 
Hát ahogy nőtt, nődögélt, a helyzet egyre romlott. Egyszer például azt csinálta, hogy felmászott a toronyba, megkérdezte hány óra, és semmiféle fondorlattal nem tudtuk lecsalni. 
Nocsak. És végül?
Végül kénytelen voltam kérdőre vonni, megfenyegettem, hogy ágyba dugom, aztán sértődötten visszavonultam főzni.
Az „állapotában”, ha fogalmazhatok így, mikortól következett be változás?
Elég korán. Először a szőre kezdett hullani, aztán szépen, lassan elkezdtek így, hogy is mondjam, … visszahúzódni a fülei. A száját persze műteni kellett, dehát ez volt akkor a legkevesebb.
És a … természete? 
Hát a természete az sajnos olyan maradt. Erre egyébként már felkészítettek a legelején. Kinézetre, asszonyom, még helyrejöhet, mondták nekem, de igazából sohasem lesz …  teljes értékű ember. 
Netalántán voltak előjelei a később történteknek is?
Feltétlenül. Tulajdonképp kezdettől fogva rendkívül gyanúsan viselkedett. Engem például … mindenhová követett. Éjjel-nappal szemmel tartott, lapított, sumákolt, ha megbüntettem, elvonult és fente a fogát. Naponta történtek vérfagyasztó esetek, hajcsomó a lefolyóban, lábnyomok a szőnyegpadlón, sőt! Egyre inkább várható volt, hogy előbb-utóbb sor kerül a legvégső leszámolásra. Hogy megelőzzük a katasztrófát, megkíséreltük maximálisan elszigetelni a külvilágtól. Ha például … karót nyelt, … nem próbáltuk kézzel-lábbal azon nyomban kiszedni, nem hívtuk a rohammentőt, nem riasztottuk az önkénteseket, hanem szépen fülön csíptük, bekísértük a biciklitárolóba, rázártuk, és hagytuk, hogy hát gondolkozzon el. Ezzel viszont csakhamar elértük – 
Mit?
Hát, ezzel sajnos az égadta világon semmit sem értünk el.
Sebaj. … Az iskolai előmenetele hogyan alakult?
Szerették, mert csendbe volt. Nem ordított, nem jelentkezett, amit hallott, megjegyezte, amit kellett, aláhuzigált. Aztán mikor nagyszünetben aláaknázta az iskolaépületet, akkor szépen megkérték, hogy fáradjon haza. A gimiben viszont már rögtön első órán kiderült, hogy a szolíd külseje dacára ordas eszméket hirdet, úgyhogy ott már valamivel komplikáltabb dolga volt. A pályaválasztásnál aztán jöttek a bajok.
Maguk eredetileg milyen pályára szánták?
Hát mi eredetileg Föld körüli pályára szántuk, de sajnos már az első fordulóban kiesett, … és ráadásul csúnyán meg is ütötte magát. Állítólag azt se tudta, hol lakik az Atyaisten, úgyhogy szegény írásbelire már nem is mehetett. Maradt ugyebár a bánya –, vagy a férjhezmenetel. Hát ő … végülis … az utóbbi mellett döntött.
És a … választottjával … mennyire voltak megelégedve?
Hát, sajnos a párkapcsolatai ezt megelőzően eléggé „sajátságosan” alakultak. Varjak után mászkált, kóbor kutyákhoz csapódott, hordta nekik a cupákot, meg a sampont, meg a féregtelenítőt, a férjem többször látta őket, ahogy – szinte fényes nappal! – egymás vállán sírtak a bokorban – hát szóval: rettenetes. Persze borzasztóan féltünk, hogy majd úristen, mi lesz. Ehhez képest kész csoda, hogy akadt ez az illető. Egy helyes, magas, szőke férfi, … még ha kissé felemás volt a cipője, akkor is. 
Biztos benne, hogy a kedves férje is ezen az állásponton volt?
Hogyne. Lehet, hogy még nem mondtam magának, de mi maximálisan harmonikus és kiegyensúlyozott házasságban éltünk világéletünkben. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy nem volt köztünk vita. Ha én Á-t mondtam teszemazt, akkor ő Bé-t mondott ugyan, ez a Bé azonban szóról szóra megegyezett Cé-vel, ami viszont, … hovatovább –, szóval ez így elmondva picit bonyolultnak tűnhet, de lényeg az, hogy olyanok voltunk, mint két tojás. … Egész pontosan ő volt olyan, mint egy tojás, én viszont –, na de hallgassa csak!
 
 

2.
 

– Parancsolj szívecském. Fölvágjam neked?
– Alma. Tudtam. Már megint ez az alma.
– Mondtál valamit? … Nem? Akkor jól hallottam. … Ideadnád a sót?
– Tessék. … Te megsózod az almát?
– A mit? Na nézd már! Annyi hülyeséget hordasz itt össze nekem, hogy már azt se tudom, mit csinálok. … Egyébként mi bajod van már megint a sóval? Mondtam már. A sóban van a világon a legtöbb vitamin. 
– A sóban.
– Igen. Megszámolták, és kiderült.  Én mindig tudtam, de most végre bebizonyosodott. Ha tehetném, mostantól sót ennék sóval. Könnyű, finom, laktató –, melletted persze lehetetlen egészségesen élni. 
– Aranyom. A só: méreg. Elmondtam már ezerszer. Ha nem tudnád, amerikai tudósok egy csoportja nem is olyan régen kimutatta, hogy a só sajnálatos módon telis de tele van nátriummal … és klórral. Azazhogy? Azazhogy a legveszedelmesebb hallucinogén anyagokkal! Aki sót eszik, … az előbb-utóbb meghal. Ez van. És ezen a tényen az sem változtat, hogy még mindig akadnak olyanok, akiknek hiába beszél az ember. Te például olyan vagy, akiknek hiába beszél. 
– Hogy te mégis honnan veszel ennyi butaságot? Amerikai tudósok! Dr. Oetker és tudóstársai, nem?  Fogadjunk, hogy a csokipuding hátoldalán olvastad az egészet! Na persze. Ötven evőkanál cukor, só viszont egy szál se, hm?  
– Te meg mit csinálsz!
– Hogyhogy mit csinálok?
– Te bevetted a szádba az almát!
– Én csak –
– Egy percig nem figyelek oda és máris. Tessék! Beveszi a szájába az almát. Köpöd ki! … Mi lenne, ha én is mindig mindenfélét beledugdosnék a számba, hm?
– Dehát én csak –
– Múltkor is bekaptál valamit, figyeltelek! Nem szégyelled magadat? Felnőtt nő létedre ilyeneket csinálni!  És mi van, ha a szádban marad? És ha véletlenül lenyeled? Te gondolkodni  nem szoktál, mondd?
– Te beszélsz, te krampusz! Mit műveltél múltkor is! Összevissza puszilgattad a saját tulajdon lányod! … Ti azt hiszitek, nem látom, mire készülődtök? Ti azt hiszitek, hülye vagyok? Hogy nem olvastam a világirodalmat? És majd szépen félreállok? És megadom magam? … Még a cipőfűzőjét is bekötötted neki!! … És nekem?? … Nekem mikor kötötted be a cipőfűzőmet, mi?!
 
 

3.
 

Jónapot!
Ezt most hogy értsem?
Mit?
Hát ezt a dolgot. Ezt most úgy értsem, hogy személy szerint engem gyanúsít? 
Hát, ha már így …
Csak azért, mert – ? Sajátságos logika, mondhatom!
Ha megengedi –
Rendben.
Nézze. Mint tudjuk, a lánya a merényletet megelőző éjszakán videófelvételt készített, – amelyben egyrészt szeretettel üdvözölte a tévénézőket, – másrészt viszont pontról pontra feltárta tettének indítékait, beavatott minket az általa alkalmazott eljárás technikai részleteibe, valamint kifejezte abbéli meggyőződését, miszerint. Itt ugyan a felvétel sajnálatos módon megszakadt, de mindegy. A lényeg ugyanis az, hogy ezen a bizonyos videokazettán szerepel egy különösképp sokkoló hatású kijelentés, amely egyrészt új fejezetet nyit az emberiség sokmillió évszázados történetében, másrészt viszont meglehetősen újszerű megvilágításba helyezi … az Ön által alkalmazott … nevelési elveket. Lássuk csak. Az ominózus szövegrész a következő. Idézem. „Apám egyszer rámnézett, … és megrezegtette a szemöldökét.” Namármost. Adódik ugyebár a kérdés. Igaz ez?
Nem.
Még egyszer kérdezem? Igaz, amit a lánya állít?
…
Nincs több kérdésem.
 
 

4.
 

– Hát akkor én, … ezennel, … ha megengedi Tuti bátyám –
– Mennyi? 
– Mi mennyi?
– Mennyit kérsz?
– ?? 
– Ökrök, tevék? Megmondom őszintén: se ökröm, se tevém. Esetleg egy kispolszki, … de azt se szívesen.
– Na de –
– Vagy így, egy szál pendelyben, vagy sehogy. Én ezzel a lököttel már annyit összevacakoltam, kiköptem a belemet, hiába. Költeni most már nem akarok rá. De nem ám! … Tudod, hogy van. Pár éve is jött valaki, ajánlkozott, belementem, leperkáltam, amennyit kért, annyit. De minek. Két nap után fogta, visszahozta. Tuti bátyám, aszongya nekem, nem bírom tovább. Nem bírta, kész. … Na. … Hát én se bírtam. Amikor még kicsike volt, kipróbáltam mindent. Elhiheted. Lelöktem a hintáról, puff. Nyekken egyet, rá se ránt. Lábrapattan, ugrik vissza, juj de jó volt, így meg úgy, ezt akkor most mégegyszer, apa. … Natessék. Hát így. … Mit szólsz. Egyszer estig lent maradtunk, na, gondoltam, hajrá. Odacsalogattam a homokozóhoz, hopp-megfogtam, megfujtottam, elástam. Sutty. De úgy ám, hogy így le a betonig! … Na, hiába. Öt perc múlva szalad, mint az őrült, hogy hurrá, apa, idesüss, megvan a régi kis piros lapát. … Ja. … Hát így. Egy nap aztán, azáldóját, betelt a pohár! Éjszaka volt, nyári szellő, addig-addig froclizott, hogy vizet kér, meg entyem-pentyem, megfogtam a nyakánál, zsuppsz, kidobtam az ablakon. Kikukkantok, nahálisten. Úgy nézett ki összejön, … mert betört a feje. Betört neki itt hátul, és … kifolyt az agya. 
– Jézusom! És mi lett vele?
– Hogyhogy mi. Hát semmi. Ha kifolyt, hát kifolyt. Annak nem számított, hogy néz ki, hogy csupa agy lett a pizsamakabátja, meg itt hátul végig, a fenekénél, hogy még a papucsába is belefolyt –, felszaladt, becsöngetett, visszamászott az ágyneműtartóba, és rágta tovább a körmét.
– Hm, … fura.
– Az. … Fura.
Eláruljak egy titkot?
– Öö –
– De csak ha –
– Öö –
– Úgy gebedj meg?
– Úgy.
– Te. … Ez nem az én lányom.
– Hogyhogy. Hát akkor, kié.
– Tudja az ördög! Én nem tudom. Ez valami mutáns lehet, vagy mi. Valami … izé. Ufó. Mer az enyém … az nem ilyen!
– Hát az?… Az hol van?
– Az én lányom? Az ihol van, la.
– Parancsol?
– Benne maradt a farkamba, te! Benne maradt, most meg már … késő. Tudod hogy van. Pedig, kár. Szuper kis nő! Ha látnád! Nyurga, copfos, kék szemű, … tudod, olyan tip-top, kip-kop, tűzről pattant, mégis higgadt, ambiciózus, … racionális gondolkozású, … ko-mu-ni-ka-tív – ! Olyan normális kis dolgai vannak. Tudod például, hogy mi szeretne lenni? Köztisztviselő! Persze csak amíg családot nem alapít. Akkor majd szépen becsukja a boltot, … kinyitja a hűtőszekrényt, … kipakol, bepakol, aztán nekiáll, és elmosogatja azt a rengeteg piszkos edényt. Aztán megtörli a kezét, és felhív. És elmeséli a napját. Én felteszek neki bizonyos kérdéseket, ő pedig kerek, értelmes mondatokban válaszol. Na? Mit szólsz? Hát nem gyönyörű? Egy ilyen kéne neked is. Bezony! Nem ez! Barátom! Pókokkal beszélget, brokkolit eszik! Most még fess vagy, fiatal vagy, de mellette, meg fogod látni, előbb-utóbb: megöregszel. Aztán meg majd … csodálkozol. De akkor már – 
– Hu-hu!.
– Mit huhogsz?
– Gondoltam, huhogok egy keveset, csak hogy hallassam én is a hangom. Elvégre –
– Hát fiam, te tudod. Te se vagy egy géniusz, azt látom rajtad, de azért … kár érted. Jaja! Kár. 
 
 

5.
 

Lássuk csak. Ön ugyebár, foglalkozását tekintve, … aszongyahogy … szimpatikus.
Statisztikus vagyok, kérem szépen, tudományos szakterületem a –
Hm!  Az is szép! 
Hát persze. Hogyne volna szép.
Beosztása?
Kuli.
Kuli?
Főkuli.
És mégis mi a dolga?
Az a dolgom, … hogy összeszámláljam a gyerekeket. 
Vagy úgy. És sikerült már?
Sajnos idáig még nem. Szaladgálnak össze-vissza, bebújnak az ágy alá, satöbbi –, úgyhogy elég körülményes. De viszont … kifejlesztettem egy módszert. 
Nocsak. Mégpedig?
Összetrombitálom őket.
Ravasz! Nagyon ravasz! … És mondja csak. Miért csalta meg a feleségét? 
Ööö….
Na ez aztán fogas kérdés, mi!  Erre aztán nem számított, igazam van? 
Már megbocsásson, de nem én csaltam meg a feleségemet, hanem–
Hát akkor ki? Talán bizony én? De hiszen én aznap este … moziban voltam! Nem hiszi? Hiszen ezt még – többek között –  maga Nick Cage is tudná nekem tanúsítani, na? Ehhez mit szól? 
Nem úgy értettem …
Hát hogy. … Nézze, uram. Itt feketén-fehéren az áll –, hoppá! Elnézését kell kérnem! Úgy látszik valami tévedés történt. De hiszen itt –, Jézus Isten! Maga nem is a feleségét csalta meg, … hanem az anyját!! Hát ez azért már több a soknál! 27 és fél év után egyszerűen csak úgy … fogja … és otthagyja? Hiszen nem is olyan régen még szabályosan csüngött rajta! Még a dödölét is megette a kedvéért, de még a … melleit is össze-vissza harapdálta! Persze most, hogy már nem olyan fiatal –
De hiszen engem, … éppenséggel –
Igen? Na nézzük csak. … Húha, drága uram! Most az egyszer ördöge van! Most látom csak, … ó, jaj! És én már majdnem – ! De hiszen magának …
Nalátja!
… hiszen magának … ellopták az autóját! Maga szegény, szerencsétlen, hát miért nem ezzel kezdte? Rettenetes érzés lehet belegondolni, hogy most, ezekben a percekben is egy vadidegen gonosztevő ül ott a volánnál, … átállítja az üléstámlát, … kilógatja a kabaláját, … bebüdösíti, összekaristolja –
Ember! Engem elhagyott a feleségem!
Vagy úgy. … Még ilyet! Ki gondolta volna. … Most mondja meg őszintén. Megütötte?
 
 

6.
 

– Megfigyelted?
– Hm. 
– Néha csak úgy gondolt egyet, se szó, se beszéd. Elvonult a kisszobába, beült a sarokba, aztán órákon át csak ült, üldögélt, reszelgette a körmeit … és szuszogott.  Ilyenkor mindig mintha picit …
– …megnyúltak volna a fülei.
– Bajszocskája nőtt …
– … pici, hófehér pihék, …
– … az orra alatt, …
– … meg a szája körül  –.
– Ilyenkor olyan ennivaló volt, de komolyan, meg tudtam volna zabálni, …
– … paprikásan, tejflösen, … 
– …krumplinudlival –. Emlékszem, ilyenkor azt szerette, ha vakargattam a hasát…
– … vagy itt a füle tövénél, tudod, … persze csak vigyázva, finoman,…
– … nehogy megint megijedjen, …
– … és összecsinálja magát –.
– Egyszer megijedt tőlem, azt hitte bántani akarom, kiugrott a paplan alól, kiszaladt a konyhába és maga elé kapta …
– … a kést. 
– Aztán odarohant a telefonhoz, és felhívta az anyját. Segítség, kiabált, baj van, anya, baj van, … meg hogy rátámadt egy varánusz, vagy mi – . Az anyja persze mondta neki, hogy …
–  … kapcsolja ki a tévét, …
– … és akkor ő …
– … kikapcsolta.
– Azért jól el tudta venni az embernek a kedvét. … Máskor meg még ő reklamált, odadugta azt a puha, meleg kis seggét, …
– … meg azt a helyes kis pompont, a segge fölött, …
– … éjjel háromkor, …
– … hajnali négykor, …
– … mikor nekem másnap, …
– … mikor én aznap látástól vakulásig –
– És ha véletlenül el találtam aludni, …
– … akkor fogta magát, …
– …bezárkózott a fürdőszobába, beült a hideg, üres kádba, úgy ahogy volt, egy szál lenge pólóban és …
– …sírt. Aztán megengedte a csapot.
– Bekapcsolta a hajszárítót és odakészítette.
– Megpróbálta kipiszkálni a borotvámból a pengét.
– Betörte a tükröt, …
– … mert nem bírta látni a vért.
– Reggel, mikor benyitottam, ott lógott a fregoli helyén. Azon a különös, baljós, kunkori kampón. Rettenetes látvány volt, elhiheted, már szinte egészen fehér volt a szája, … meg a bundácskája, … a teste hideg, dermedt,  …
– … visszataszító, …
– … és teljesen halott. De ahogy közelebb léptem, hirtelen felnyitotta a szemeit, és rám nézett azzal a beteges, vádló tekintetével, aztán tiszta erőből felém rúgott, és valami undok, megátalkodott hangon rám kiáltott, hogy vigyázzak, … mert bomba van nála. Ijedtemben hátrahőköltem, nekivágódtam az ajtófélfának, még hallottam a koppanást, ahogy bereped a koponyám, aztán kétségbeesetten tapasztaltam, hogy elvesztettem az eszméletemet, … ájulást színleltem, hogy időt nyerjek, miközben megpróbáltam feltűnés nélkül elővarázsolni a fegyveremet, … meg a szemüvegemet –
– Pedig csak viccelt.
– Jó vicc!
– Hülye viccei voltak.
– És most? 
– Most már nem. Most már inkább, nem is tudom. Időnként már … na. Például ma is. Ülünk a buszon, József körút, Szentkirályi, bámészkodunk, mond valamit, átkarolom, és akkor egyszercsak teljesen váratlanul –, de hogy miért? Néha már egészen úgy viselkedik, mint egy ilyen –, szóval, mint egy –, mint ezek a –. Pedig hát én aztán igazán!, és tessék, mégis, de hogy miért? Esküszöm, ilyenkor képes lennék –
– Ne húzd föl magad.
– De amikor néha annyira, de annyira –
– Tudom. … Hülye tyúk.
– Buta liba.
– Rohadt kurva.
– Gyáva nyúl.
 
 

7.
 

Foglaljon helyet!  
Köszönöm.
Nincs mit. Ha jól látom, maga –
Hát, … igen.
Elnézést, de tényleg csak a rend kedvéért: hód, ürge, borz, esetleg patkány–?
Görény vagyok.
Görény. Nagyszerű. Foglaljon helyet!
Köszönöm.
Nincs mit. Semmi bajom a görényekkel, láthatja! Sőt, kifejezetten kedvelem őket. Aranyos kis görények, hehe! Aprók, fürgék, szőrösek, … megeszik a koszt –. Na persze egyáltalában nem örülnék, ha teszemazt épp a szomszédságomba kívánna költözködni, de, gondolom, nincsenek ilyen irányú elképzelései. 
Nincsenek.
Nagyszerű. Foglaljon helyet!
Köszönöm. 
Nincs mit. Lássuk csak. Ha jól tudom, maga meglehetősen közeli viszonyban állt a vádlottal.
Igen, lehet mondani.
Parancsol?
A szeretője voltam.
Ó! És mégis mióta, ha szabad érdeklődnöm?
Hát, … úgy hat óta.
Esetleg napra pontosan meg tudná mondani?
Hogyne. Június, július –
Értem. Nagyszerű. Foglaljon helyet!
Köszönöm. 
Nincs mit. Akkor talán térjünk a tárgyra. … Milyennek ismerte meg a vádlottat?
Hát, az az igazság, hogy én szőkének ismertem meg.
Holott?
Holott inkább csak sárga volt. Ezenkívül karcsúnak, sudárnak, sőt, valóságos égimeszelőnek ismertem meg, pedig valójában kicsi volt, … és kövér. Arról nem is beszélve, hogy –
Tulajdonképp milyen körülmények közt ismerkedtek meg?
Meglehetősen zaklatott körülmények között, én ugyanis – szokásomhoz híven – épp a járda szélén fetrengtem, amikor ő odalépett hozzám, és felsegített.
Nocsak. Vajon miért tette? Beszélt magának erről?
Fogalmam sincs. Talán … megtetszettem neki. Beszélgetni akkor mi még nem nagyon beszéltünk, én akkor még tudniillik nem tudtam beszélni.
Hogyhogy?
Hát úgy. Ő tanított meg. „Kis Magda feldobja, röptetve, szöktetve –„, írni is tudok már, miazhogy. Leírok én akármit, nevemet is, mást is. Nem valami szépen, de sebaj.
Érdekes. Azt soha, egyetlenegy szóval sem említette magának, hogy lakása van, férje, gyereke?
Nem. Ez egy rettentően komisz nő volt, ez nem árult el nekem semmit. 
A terveibe se avatta be? 
Miféle terveibe?
Hát a merénylettel kapcsolatos terveibe.
Ja, a merénylettel kapcsolatos terveibe aztán végképp nem avatott be. Inkább csak az albérletről beszélt, hogy majd így lesz, úgy lesz, meg hogy majd hogy osztjuk be azt a maradék kis pénzünket a kosztra, ilyenek.
Ha jól értem, önök akkoriban a csatorna partján laktak.
Így is van. Volt ott egy kis kuckónk, kibélelve ezzel-azzal, nájlon alul, fölül, ahogy kell. Eleségünk is volt, hogyisne lett volna. Nem mondhatni, hogy nem volt, mert volt. Sőt. Kifejezetten változatos volt az étrend: egyik nap szerves, másik nap szervetlen hulladék, … kutyafüle, macskalába, galvánelem, mésziszap –
Magyarán …
… boldogok voltunk.
És mondja csak, nem vett észre a viselkedésén valami szokatlant?
Hát, nem. Ja de. Időnként … búslakodott.
Ne mondja! De mégis mikor? Reggel, délben, délután?
Hát, amikor eszébe jutott. 
Mi jutott eszébe?
Azt nem mondta, de láttam rajta, hogy eszébe jut, és akkor már lehetett tudni, hogy na, most akkor búslakodni fog.
És olyankor maga mit csinált?
Hát, … megvertem.
Úristen! Mért verte meg?
Mert ez volt megbeszélve.
Előre megbeszélték, hogy maga megveri?
Hogyne. Még a legelején megegyeztünk, hogy akármi lesz, nem probléma, én viselkedjek csak egészen nyugodtan úgy, ahogy a magamfajták szoktak. 
És?
A magamfajták ilyenkor verekedni szoktak.
És erre ő mit csinált?
Elbujdokolt.
És maga?
Én meg szépen fogtam magam, észrevétlenül utána osontam, és feljegyzéseket készítettem az útvonaláról.
Hát ez nagyszerű! Rendelkezésünkre tudná bocsátani ezeket a feljegyzéseket?
Hogyne. Semmi akadálya. Paracsoljon.
„Alihala Bulahala: Az öngyilkos merénylő dala”….de hiszen ez egy –
Igen? Pardon. Akkor úgy látszik, mégsem készítettem feljegyzéseket.
De azt azért csak fel tudja idézni, mit mondott, amikor utoljára látta?
Hogyne. Chegevarát éltette.
Chegevarát?
Vagy Raszputyint. Már nem tudom. Azt mondta, éljen a Tanácsköztársaság, aztán fogta magát, és összecsomagolt.
Nem mondta hová megy?
Hogy hová? A Terroristák Házába készült, úgy tudom. Kisétált a megállóhoz, aztán ugye –
Érdekes. És maga? Mihez kezdett azóta, … mióta?
Na mit. Mégis mit gondol? Kíváncsi vagyok, kitalálja-e.
Fogalmam sincs. Átgondolta a történteket? Kimosta a kádat?
A fenét! … Megöltem magam!
De hiszen – ?!
Nem hiszi el?  
Dehogynem.
Maga is ezt tette volna a helyembe, nem?
Feltétlenül.
Na látja. … Az az igazság, hogy képtelen lennék nélküle élni.
Világos.
Pardon? … Elnézést, de –
Na de most aztán elég a meséből! Lássuk csak! Maguk ketten együtt tervelték ki és hajtották végre a világtörténelem legsötétebb, legaljasabb és legelvetemültebb gonosztetteit. A szabin nők elrablása? Az elveszett frigyláda? Jerikó falai, hm? A dákó-román birodalom végromlása, Marat halála, soroljam? Fekete csütörtök, szomorú vasárnap, he? Muhi? Verdun? Srebrenica? A gyilkosság az Elm utcában, meg a többi, az a két szép torony, na? Talán az se számít? Meg az a sok picike gyerek ott az iskolaudvaron? Mi? Azt hiszi, megússza, ha hülyének tetteti magát? 
Én –
Maga összeáll egy nővel, aki vénségére Szent Johannának képzeli magát, és gondolatban össze-vissza kaszabolja az angolokat? … Meg az amerikaiakat? … Hát megáll az eszem! …
Na de –
… Ilyet még egy ajatollah se csinál! Pedig azok még csak nem is magyarok! … Vagy igen? … És maga még azt akarja nekem bemesélni, hogy nem tudott az egészről semmit? Hogy ott se volt? Hogy pont ott ne lett volna ott? És éppen akkor? … Amikor? A legvégső és legbrutálisabb merénylet helyszínén? Hát ne röhögtessen már! Hiszen aki élt és mozgott, mind ott volt! Ott bizony! Egytől egyig. Csak pont maga nem? Barátocskám!
Na szép. Jól nézünk ki, mondhatom. Megrágalmaz, megfélemlít, … kiveri a fogamat –, hát hol élünk? Csak azért, mert görény vagyok? Mi? Szépen vagyunk!  Akiskésit! Ha tudni akarja, én ezt a nőt nem is ismerem! Azt se tudom, hogy néz ki. És nem is érdekel. Hogy nem komplett, az biztos. Mert nem az. Előbukkant a semmiből, készakarva nekem támadt, megfogta a nyakamat, és akár hiszi, akár nem: meg akart fujtani a szeretetével! Még a karomat is hátracsavarta, tessék, nézze csak meg a karomat! Ez nem cicózott! De nem ám! Ez azt gondolta szerintem, ha tisztességes nő létére összeadja magát egy görénnyel, akkor itt majd valami lesz. Megnyílik a koripálya, kitör a tavasz, helyreáll a világrend, vagy valami –, de nem. Ahhoz itten, kérem szépen, robbantani kell! És hát ugye, … éppenséggel –, na de slussz. A többi piszkos ügyéhez nekem már semmi közöm. Abszolút de semmi! … Viszont –
Viszont?
Viszont … mondanék én egy nevet.
Mégpedig?
X. Y. Z. 
Hm! … Elérhetőség?
Bárhol, bármikor.
Remek! … Na végre! Így már egész más. … Nem is olyan lüke maga, hm? … Hát akkor, … ezzel meg is volnánk. Látja, ugye! Nincs nekem magával az égadta világon semmi bajom. Sőt! Kedves, fürge, igénytelen, … megeszi a koszt –. Na persze egyáltalában nem örülnék, ha például pont a feleségemet kívánná feleségül venni, de, gondolom, nincsenek ilyen irányú –
Nincsenek. 
Nagyszerű.  Hát akkor talán … foglaljon helyet!
Köszönöm.
Nincs mit.
Mit?
Mit mit?
 
 

8.
 

Apukád megengedte, hogy feltegyek neked néhány kérdést. Benne vagy?
…
Mondanál nekem valamit édesanyádról?
…
Elvitte a cica a – ?
Nekem nincsen édesanyám.
Az meg hogy lehet? Úgy tudom, mindenkinek van édesanyja. 
Nekem nincs. 
Ezt hogy érted?
Engem édesapám szült. 
Vagy úgy. … Hát barátod van-e?
Barátom nincsen, csak öcsém. 
De hiszen itt az áll, hogy egyátalán nincs is testvéred.
Testvérem nincsen, csak öcsém. 
Értem már. És hogy hívják ezt a te öcsédet, ha szabad kérdeznem?
Az egyik öcsémet úgy hívják: Öcsi.
Hogyhogy, hát több is van?
Rengeteg.
Hm. És miket szoktatok játszani?
Semmit. Az öcséim mind komoly emberek, nem szoktak játszani.
Akkor mégis mit szoktatok csinálni?
Randalírozunk.
Azonkívül?
Éjjel-nappal randalírozunk.
És ha nem randalíroztok, akkor mit csináltok?
Akkor tanakodunk.
És miről szoktatok tanakodni?
Sohase tanakodunk.
Most mondtad, hogy tanakodni szoktatok.
Nem mondtam ilyet.
Rendben. … Előfordult már, hogy édesanyádról tanakodtatok?
Nekünk nincsen édesanyánk.
Ne hazudj. Mindenkinek van.
Nekünk nincs. 
És ha mégis?
Minket édesapánk szült.
Rendben. Hát akkor, … ennyi.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu