Daniela Kapitanova
Samko Tále könyve a temetőről
 

Az emberből akkor lesz lényegében író, ha jól esik, mert olyankor úgyse lehet gyűjteni a kartont, mert a Gyűjtőben nincs átvétel, mert az a szemét Krkan nem veszi át, merthogy átázott, de másoktól bezzeg átveszi, akkor is, ha ázott. Olyan másoktól például átveszi az a szemét Krkan, mint például az a cigány szemétláda Angelika Édesová, attól átveszi az ázottat is. De én tudom, mi van a dologban. A dologban az van, hogy amikor megjön az a szemétláda Angelika Édesová, akkor ráírja egy papirosra, hogy „Röktön jövök“, de sohasem jön röktön, mert bezárkózik azzal a szemétláda Angelika Édesovával az Irodába, és ottan nemi dolgokat művel vele. Azért veszi át tőle az ázottat, tőlem meg nem akarja, de ne is vegye! Mert majd meg fogja ő látni! Mert majd meg lesz ő mondva, és ebből kifolyólag meg lesz szépen prütykörészve. De nekem úgyis mindegy, mert én dolgos természetű vagyok, én mindig találok másik munkát is, példának okáért én író vagyok.
Írónak lenni nehéz, mert az embernek megfájdul tőle a keze. Csakhogy ez számomra előre meg lett mondva. Így:
„Könyvet ír a temetőről.“
Számomra ezt az öreg Gusto Rúhe mondta meg előre, azt, hogy „Könyvet ír a temetőről“, de ő egy alkoholikus ember, mert ő az alkoholból él, és lényegében ő nagyon büdös a vizeletes nadrágjából kifolyólag. És továbbá.
Mindig ott ül az állomási Vendéglő előtt, és a virágtartókba vizel, és amikor pedig előrelátása van, akkor köpköd és harákol és böfög, mert ő úgy tartja, hogy ez az előrelátásban kötelező.
Az öreg Gusto Rúhe előrelátása így történik:
Előrelátása az Adulár kapcsán van neki.
Az Adulár, az egy kő, amelyik sárga és majdnem egészen átlátszó, mert az Aduláron lényegében át lehet látni. A neve Adulár. De én őt nem írtam bele a Vezetéknevek elnevezésű füzetembe, mert ő egy kő, és mert nem tudom, hogy lényegében ez a neve, vagy az öreg Gusto Rúhe találta ki számára. Az Adulár hideg. Ennek kapcsán az ember, akinek ő előrelát, addig tartogatja őt, amíg ő felmelegszik. Amikor azután ő felmelegszik, és lényegében fel van melegedve, átadja őt az öreg Gusto Rúhenak. Akkor azután az öreg Gusto Rúhe mindenfélét böfög, és továbbá egy fehér krétával a járdára írja az előrelátást. Számomra ezt írta:
„Könyvet ír a temetőről.“
Csakhogy az öreg Gusto Rúhe alkoholikus, és az alkohol kapcsán az égvilágon minden gyagyaságot hajlandó leírni, hogy az emberek elhiggyék neki az előrelátást, és hogy meghívják őt egy szeszes italra, mert ő egy alkoholikus, pedig az nem egésséges, és árt a szerveknek. Én egy doboz Macskanyelv elnevezésű csokoládét adtam számára az előrelátásért, de az öreg Gusto Rúhe olyan szörnyűségesen mérges lett, és kiabálni kezdett, hogy meg leszek keserülve, ezért ebből kifolyólag megijedtem, mert igaz, hogy az öreg Gusto Rúhe csak találgat, de lényegében már megtörtént, hogy elvarázsolta Erik Rakot. Ha ezt befejeztem, leírom, hogyan varázsolta el Erik Rakot. Erik Rakot nagyon is elvarázsolta, ezért azután inkább vásároltam számára egy rövid szeszes italt. Azután aztán az öreg Gusto Rúhe megnyugodott, és azután vékkép nyugodt volt. És továbbá már nem böfögött és nem krákogott, hanem azt írta a krétával a járdára, hogy: „Kölyök.“
Én ezt vékkép nem bírom, ha azt mondják számomra, hogy Kölyök, mert én nem vagyok vékkép kölyök, én már majdnem 44 éves vagyok, és tisztelnek engemet, mert én dolgos vagyok, pedig nem is kellene, mert én rokkantnyugdíjas vagyok a veséim kapcsán, és még van egy betegségem, amelynek van egy neve, de nem végette vagyok rokkantnyugdíjas, az nekem csak úgy van. És nekem a rokkantnyugdíjat már többedszer megemelték, mert engemet az emberek tisztelnek.
És továbbá.
Példának okáért engemet az emberek már sok-sokszorosan megkértek, hogy vigyek el valamit a kocsimon, vagy hogy hozzak el valamit a kocsimon, és én elviszem, vagy sőt elhozom a kocsimon, pedig nekem nem szabad nehéz tárgyakat cipelni, mert énszámomra az nagyon káros. Nekem nagyon kell ügyelni az egésségem kapcsán, mert én rokkantnyugdíjas vagyok, és ha nem leszek egésséges, beteg leszek, és az nagyon veszélyes.
Ezért egésséges életszínvonalon élek, sokat mozgok a levegőn, este csak könnyen vacsorázok.
A végtagjaim nem duzzadnak. Télen meleg alsót viselek. Az egyik meleg alsóm Panter elnevezésű, a másik Trikota elnevezésű. A Panter elnevezésű alsómra rá van hímezve a Panter állatja. A Trikota elnevezésű alsómra nincs rá hímezve az ő állatja.
A nehéz tárgyakat lényegében maguknak kell felrakni a kocsira, mert ez számomra szabályosan tilos, akkor is, ha felkérnek rá. Amikor még megvolt a Kommunista Párt, akkor majdnem csak én egyedül furikáztam a dolgokat Komáromba’, de amikor a Kommunista Párt elment, akkor már néhány bolt is elkezdte furikázni a dolgokat. De régen csak én voltam egyedül, és még néhány másik.
Nekem még azért is mondják néhányan, hogy Kölyök, mert én nem vagyok nagyon nagy, és mert én nem nőttem meg nagyon, mert nekem van egy olyan betegségem, amelynek van egy neve, és amikor ez van az embernek, nem muszáj neki borotválkozni és nőni se. De miért muszájna nekem nőni, hogyha én már majdnem 44 éves vagyok, és ilyenkor már nem nő az égvilágon senki. No nem?
No persze.
Igaz, hogy nem nőttem olyanra, mint az összes mindenki az égvilágon, mégis én tettem le az Úttörőesküt az egész osztály helyett, mert én teljesen normális voltam, és még most is vagyok, mert én nem vagyok vékkép gyagyás, mert én normális iskolába jártam, és nem kisegítőbe, ahova a gyagyások járnak, mert én nem vagyok gyagyás, vékkép, azért tettem le én az Úttörőesküt.
Az Úttörőeskü pedig nagyon gyönyörű.
Ott tettem le a színpadon, a Szakszervezetek Házába’, Komáromba’, az egész osztály helyett csak én egyesegyedül, ma is tudom az egészet fejből. A többiek pedig nem tudják, pedig mindenféle más iskolába is jártak, csak én tudom, mert nekem nagyon van intelligenciám.
Az Úttörőesküre az Ótata jött velem, akit mi úgy hívtunk, hogy Ótata, mert amikor megtudta, hogy senki nem akar velem jönni, akkor megmérgedt, és azt mondta, hogy Azok Ott Fönt mindent figyelnek, és aki nem megy el, az ebből kifolyólag meg lesz szépen prütykörészve. És akkor ő eljött velem, hogy őt ne prütyköréssze meg senki.
Az Úttörőeskü végén elmentünk aztán a cukrászdába a doktor Karol Gúnárral és a Darinka Gúnárovával.
Tegnap láttam a Darinka Gúnárovát.
A cukrászdába az Ótata hívott meg minket, mert én tettem le az Úttörőesküt, és az nagy dolog volt, azért mentünk a cukrászdába, és ott mindenféle süteményeket és üdítőket ettünk.
Csakhogy nekem volt egy legkomolyabb problémám, mert az én úttörőnyakkendőm nem volt pontosan piros. Inkább narancsos sárga volt. De vékkép nem gyűrődött, és nem foszlottak a sarkai. Csak más volt, mint az összes mindegyik az osztályban. Én aztán becsomagoltam őt szalvétába, meg még egy dobozba, és néha sokat gondolok róla. Hogy miért nem volt pontosan piros, hanem inkább narancsos sárga. Viszont másrészt nem kellett vasalni. Csak nem volt olyan, mint az összes mindegyik az égvilágon.
Nekem aztán az Ómama azt mondta, hogyha én akarom, akkor, hogy ő varr számomra egy olyat, amelyik pontosan lesz piros, és rendesen fog gyűrődni és foszlani, de én akkor megijedtem, hogy az Ómama tilosat akar csinálni, mert azt nem nagyon szabadott, hogy az emberek csak úgy úttörőnyakkendőt varrjanak maguknak. Mert akkor akárki varrhatna magának úttörőnyakkendőt, vagy kettőt is, és az nem volna helyes. Mert akkor az is varrhatna magának úttörőnyakkendőt, aki vékkép nem volt úttörő, és akkor neki is lenne úttörőnyakkendője, és az jóformán katasztrófa lenne.
Csakhogy az Ómama úri szabó volt, és ebből kifolyólag azt hitte, hogy neki engedélyezve van az úttörőnyakkendő-varrás.
De mi csak otthon mondtuk úgy, hogy Ómama és Ótata, mert más többi népek előtt nem mondtuk őket Ómamának és Ótatának, mert én nem ismerek az égvilágon senkit, még Komáromba’ se, akit Ómamának vagy Ótatának hívnak. Mert az németül van, nem pedig szlovákiaiul.
Csakhogy az Ómama és az Ótata egyik se nem volt német, mert ők is szlovákiaiak voltak, csak az Ómama ómamája volt magyar, és őt úgy hívták, hogy Csonka Eszter. Ez senkinek nem teccett.
Nekem se nem teccett.
Az Ómama német nyelvű bűnügyi krimiket olvasott, méghozzá németül, csakhogy be kellett őket csomagolni újságpapirosba, mert az Ótata attól félt, hogy bajba jutunk végette, mert az, aki írta őket, elment emigrálni Németországba. Allan Wilton volt az elnevezésük. Magazinokban voltak. Borítójuk is volt. A borítójukon mindenféle képek voltak, mindenféle emberekkel, és én mindig sokat nézegettem őket, de aztán az Ótata megparancsolta, hogy be kell őket csomagolni az elrejtés kapcsán.
Az Ómama nekem mindig elmesélte, hogy mit csinál éppen az Allan Wilton, mert ő egy detektív volt. Nagyon szerettem őt, mert ő mindig dűlőre vitt mindent, és még, mert nagyon szerény volt. Legeslegszerényebb mindig a nők kapcsán volt.
A képek néha színesek voltak. De én így se nem értettem őket, mert én nem tudok németül, mert nekem ilyen butaságokra nincs időm, mert én szlovákiaiul tudok, mert én szlovákiai vagyok, meg még magyarul, mert megtanultam, mert nekem nagyon van intelligenciám, pedig ez nem egészen helyes, mert itt minden szlovákiai.

                            Daniela Kapitáňová kisregényéből © Hizsnyai Tóth Ildikó fordította
 


Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu