Alejandro Leiva Wenger
Elixír
(A becsületünkre)

ma megfogattuk hogy nem iszunk többet abból a szarból és nem vadászunk le több macsekot. az a nagyseggü Marco megesküdött az anyja sírjára, hogy elégeti a receptet de azér sajnálom a csaját mer a Marco hibája volt hogy lehet hogy esetleg meghal a csaja. tulképp elkéne verni. tökre megkéne gyepálni, de Flaco és Jose nem meri, mer ők legbelül gyáva lányszivüek és tökre tisztelik a hÚshegyet. az ő hibája volt már az elejin. mer bejött az iskoLába, és észrevettük, hogy valami fUra van a fejével. jose azt mondta mi a francot csináltál a szemeddel dagi, tökre kékek. tán kontaktlencsét vettél. de marco azt mondta nem és suli után hazamentünk hozzá hogy megmutassa. bementünk a szobájába és becsuktuk az ajtót hogy az anyja ne halljon minket. akkor a dagadtseggü elővett egy üVeget egy kicsit,  müanyAgbol és azt mondta ezt az üveget a mult héten kaptam postán srácok. megkÉrdeztük ki kűlte és azt mondta fogalmam sincs. kapott egy csomagot és elment érte a postára mer azt hitte a nagymamája kűlte chiléből. de nem volt semmi levél vagy ilyesmi csak az üveg és bEnne valami. plussz még az hogy a bélyeg és minden más is svédből volt úgyhogy valaki svédben adta föl. a francba rosszul vagyok tőle mikor ezt irom. tulképp nem is akarom megirni mer olyan rohattul undoritó. de szóval azt mondta, hogy minden éjjel nézegette az üveget, szagulgatta és arra gondolt mi lenne ha megkóstólná de persze hogy félt. én is félnék, mer tudni kéne ki kűlte hátha méreg vagy drog. plussz az hogy az üditő ami bEnne volt olyan gedvásan nézett ki. kábé mint a kóla de kis foszlányok lebegtek benne. végül ivott belőle két kortyot mielőtt lefeküt és rEggel észrevette hogy valami történt a szemével és az akkor volt mikor mi is felfedeztük és most ott ültünk a szobájában, és azt mondtuk uristen bazmeg ez gyanus. megnéztük az üveget és látszott hogy jose sulyosan beparázik. és akkor zörgés az ajtón és a Marcela volt az, nem is köszönt és ott álltunk és néztük ahogy a Marcoval tapizni kezdik egymást. a Marco mint állat tapizta a seggét. szerény sonkái vannak ennek a Marcelának. lelÉptünk mer úgy  látszott tök fel vannak izgulva ezér én és jose és Flaco leléptünk. a nagyseggü nincs tekintettel a saját anyjára se mer hazaviszi a bigéket és megdugja őket a saját szobájába pedig az anyja otthon van. mint egy svéd olyan, mer nem törődik az anyjával. A svédek olyanok, szarnak a Papájukra és a mamájukra és ezér lesznek a svéd nőcik és a svéd pasik alkoholisták. de szóval bejött a marco másnap és még kékebb volt a szeme és a haja fekete de egy kicsit világosabb. mondtam a marconak hogy a suli után én is kiszeretném próbálni azt az italt. tudom hogy hülyeség volt de hát nem tudtam. és megint hazamentünk hozzá a flaco, Jose és én. az üDitőnek majdnem kóla íze volt csak nem volt annyira cukros. plussz az hogy húscafat szerüségek voltak benne. flaco és jose is kipróbálta. én semmit se éreztem másnap reggel de ebédnél elkeztem kicsit szédülni, de nem nagyon. azon a napon  flaco és jose kötekedni kezdett Tommyval az osztályban, mer tommy egyfojtába játsza a nagyot elöttünk és egyszer azt mondta marconak hogy rohadt feka de akkor kapott verést rendesen és azóta nem meri kinyitni a pofáját. minden svéd kicsit irigykedik ránk feketehajuakra, mer lenyújjuk a bigéiket és keményebbek is vagyunk náluk. de azon napon Tommy megint nagypofájuskodott. nem mondott fekát vagy ilyet de egész órán radirral dobálta flacot és röhögött rajta mikor rosszul  felelt a kérdésekre. ezér szünetbe bezártuk a vécébe és jose és flaco bement és a szart kiverték tőle, én kinn álltam és örködtem hogy senki ne menjen be. olyan baromira gáz az a tommy. tÖkre girnyó és mint egy kurva ugy jár. bitchnek is szoktuk hívni mer járás közben ugy mozgatja a seggét mint egy rohadt bitch akinek fizetnek. szemétkaja volt a suliban, ugyhogy elmentünk a macdonaldsba a skärisbe. csak egy sajt burgerre volt lóvé. marco jött velünk mer kapott még egy csomagot a postára. a francba fáj a kezem az írástól. szóval ez megin egy üveg volt és láttuk mi is hogy nem volt rajta aki kűlte. ellógtunk és hazamentünk flacohoz. ahol kicsikét ittunk és a flaco cigIt csórt az anyjától és cigiztünk. az a segg Marco rám nézett és azt modta a francba kicsit kékek lettek a szemeid!! és elszaladtam megnézni a tükörben és úgy volt. kicsit kÉkek voltak a szemeim. tök kegyetlenül nézett ki. akkor kezdödött el minden ugy igaziból mer másnap korán ébrettem és pontos időben értem az iskolába és a marco már ott volt elöször a történelembe volt hogy nem késett el. és mikor dumáltunk ő egy kicsit más képen dumált. azt mondtam mi a francér beszélsz igy dagadt? azt mondta hogyan??? és azt mondtam ugy beszélsz tök mint egy svéd. mer ugy volt. nem lehetett hallani hogy bevándorló volt és olyan szókat mondott amiket a svédek tudnak. plussz még az hogy ott a füle mögött világosabb haja lett, mer kicsit szőke volt ott a haj. aztán elmult több nap és semmi se történt, nem ittunk mer a marco üditője elfogyott. de egy nap felhivott mer kapott egy levelet egy lapot ahova valaki leirt egy recept féleséget. az volt benne hogy kóla, só és foghagyma kell hozzá és összekEll keverni mindet és fölforralni és aztán hidegen inni utánna. megcsináljuk? kérdezte marco és mondtam oké. de mikor elkezdtük akkor olvasta hogy szÜkség van zuzott macskaszemre. az meg mi a franc mondtam. nem tudom mondta. az anyjához mentünk aki tévézett. azt mondtuk neki kaptunk egy leckét házi munkaismeretböl. marco megkérdezte mi az amit ugy hivnak macskaszem. az anyja nem tudta. megnézte egy szótárban hogy megnézze hogy van a macskaszem spanyolul. talán egy füszer vagy valami füszer féleség de nem volt róla semmi. ugyhogy nem tudta és azt mondta nekünk hivjunk fel egy osztálytársat vagy a tanárunkat. Mondtuk oké, de persze hogy hanyagoltuk. a következő nap a sulikönytárban megérdeztük a könytárasbanyát. a feje ugy néz ki mint egy mazsola mer öreg plussz az hogy szoláriumba napozik. megkérdeztük mi a macskaszem és azt mondta hogy szép köveket hivnak ugy meg a fény visszaverőnek is a biciklin a neve. egész nap azon gondolkoztunk hogy a francba tudunk szerezni fényvisszaverőt és olyan köveket. és hogy a francba lehet azt meginni ez volt multelötti szerdán. mer azon a napOn doga volt és nem tanultam rá és a marco se persze mer soha se tanul a nagyseggü. svéd irokról volt a doga strinberg meg ilyenek. de a marcoé lett a legjobb az osztályban! mer pénteken kaptuk vissza a dolgozatot és majnem minden válasza jó volt. és a tanár azt mondta ragyogó marco. flaco megkérdezte puskáztál? és marco mondta hogy nem, esküszöm nem tudom hogy lett ilyen jó. Mer a Nagyseggü nem egy strébEr. söt ráadásul egy kicsit hülye is. és még is ilyen jó lett neki. mentünk haza és dumáltunk és jose azt mondta azt hiszi a macskaszemek csak egy macskától vannak. mondtuk hülye vagy milyen hibBant vagy. de aztán azt mondta annak  az üditönek húscafatai voltak amik lebegtek benne. elcsendesÜltünk. de éreztem hogy ez tök undoritó. mosmár tökre hányingeres vagyok. tulképp már nem akarok többet irni. a pincében csináltuk. este. flaco kertjében voltunk. három macskára vadásztunk de elhúsztak mer olyan rohatt gyorsak. aztán láttunk egyet a bokorban. marco mondta ezt elkapjuk. flaco mondta ne azt ne mer az a Lináé. mondtuk ki nem szarja le és ő azt mondta hogy a szomszédja és ismeri. és mondtuk ne gazolj be senki se tudja meg. a macska ránk bámult. marco bAromi lassan odament. cicamica cicamica gyere mondta. és a macska miaúzott megfeszült és a hátából egy dombot csinált. akkor marco elöreugrott elkapta a nyaka körül. azt mondtam tekerd a nyakát de marco túl ideges volt ugyhogy elkezdett futni a macskával a kezében és mi utÁnna. bementünk a pincébe. flaconál voltak a kulcsok. a macska tök bevolt parázva mer abbahagyta a karmolódást amit az elejin csinált. josenál volt a táska minden cuccal. marco azt mondta oké tartom. és lerakta a macskát a hasával a földre és kinyUjtotta a lábát és a hátára térdelt hogy Ne tudjon a macska mozogni. én azt mondtam üssük fejbe elöször igy elájult mikor fejbeütöttük és nem fájt neki annyira utánna. Jose elövette a kalapácsot. ki akar ütni kérdezte. én mondtam hogy én nem. akkor a marco dühös lett és üvöltött hogy mit szaroztok ti rohatt lányszivüek!!! és flaco rávágott a kalapáccsal a macska fejére. oké elaludt. vérezni is elkezdett és Jose elfutott mer hányni kellett neki. mind tökre teli voltunk remegéssel és egész idő alatt egy hangot hallottam az agyamba ami azt mondta mi a francot mi a francot mi a jó büdös francot csinálsz. azt hittem megörülök. marco azt mondta ide a kanalat. flaco odatta neki. be akartam hunyni a szemem, de mégis nem, mer akartam látni. marco belerakta a kanalat a szemébe a macskának és bejjebb és bejjebb és körbe és aztán lelógott a maCska szeme. flaco akkor elkezdett furán röhögni. tiszta hülyén nézett ki és a röhögése nem normális. marco azt mondta kuss de flaco csak röhögött és meretten állt mint egy idióta. marco a másik szemhez is hozzá fogot. az is kijött és ugy lógott a lukból  ilyen véres húrokon és szállakon. jose fel le jÁrkált és egész idö alat azt mondta képzejétek el ha most jönne valaki. én mondtam neki hogy kussojá inkább. marco utána beleöntötte a  szemeket a nejlon zacskóba. a macska halottnak tünt mer nem ébredett fel. most akkor micsináljunk ezzel mondtam. kerestünk valami pince helységet ami nyitva volt és oDa raktuk a macskát a sarokba rá egy szönyeget. aztán hazatüztünk marcohoz csendben nem szóltunk semmit se. a marco anyja aludt tehát nem tudtuk elkésziteni az üditőt. Megcsináljuk holnap mondta marco és mi azt montuk okés. következő nap meGin lógtunk és reggel megin ott voltunk a marconál otthon. hájas seggü marco gummikesztyüt vett föl és fogta a szemeket és beletette egy olyanba amivel foghagymát préselnek és utánna  mindent megkevertünk a kólával, sóval és mindennel és felfőztük. ugy félóra mulva kihült az üditő és ennyi. ki kér kérdezte marco. mindenki kért kivéve josé mondta hogy nem kérek. haza ment. tulképp én is szerettem volna haza menni de maradtam mer mégis megakartam kóstólni és következő nap Marco majDnem teljesen szőke volt és a tanár és mindenki kérdezte és azt mondta befestettem. észrevettem jobban tudok konszentrálni az órára plussz még az hogy jött Flaco és azt mondta nem tud majdnem egy szóra sem emlékezni spanyolul. azt mondtuk bazmeg ez az üditő svédet csinál az emberböl. bazmeg gondoljad át hogy röhögtünk mint állat, de utánna  marco azt mondta nem én nem akarok mer én büszke vagyok rá hogy fekete vagyok és én azt mondtam én is mer az vagyok. csak kipróbáltuk az üditőt próbakép. flaco azt mondta most viszont abba kell hagyni  mer különben azok leszünk a szivünkben legbejjebb és a zagyunkba. ugyhogy azt mondtuk bekÉne fejezni mielött nem késő. de azt hiszem mÁr késő volt mer mikor v?rbergből haza kellett jönnöm ide Fittjába nem mertem blicelni. ott áltam és mondtam magamnak gyerünk de nem mertem elmenni az ellenörzö sorompó mellett. gyalog mentem haza végig és arra gondoltam ez azér van mer már a szivemben elkezdtem az lenni?? most éjjel fél kettő van. lekéne feküdnöm de nem vagyok álmos habár fáj a kezem. vajjOn Marcela élni fog vagy marcela meghalt már!!! Shit! francba milyen állatok voltunk különösen marco mEr ő adott olyan szart a nőjének tegnap volt. felhivott és olyan volt mint aki maratonit futott. gyere gyorsan mondta. mikor bementem a szobájába a nője feküdt az ágyon nyitott szemekkel és teljesen sápadt volt mint a halál majdnem. marco tökgyorsan vette a levegőt és szintén tök sápadt volt a feje. a pokolba mi a francot csináltál bazmeg te barom! kiabáltam. és azt mondta csend az anyám meghallja. azt mondta üditöt adott a csajnak. kérdeztem mért és ő nem tudom egyszerüen csak szerettem volna látni mi Történik és a Marcela is akarta. Azt mondtam te rohatt faszfej idióta conchetumadre és azt mondta igen igen de most inkább segícs. azt hiszed doktor vagyok? kérdeztem. el kell vinni kórházba!! csak fekütt ott és nem mozdult ahogy fekütt ottan. a szÁja nyitva volt és lÁtszott a nyelve. Azt mondtam hogy hivni kell a mentőt. marco ült az ő székén és bámulta én kimentem és hoztam az anyját aki a konyhába volt és kávézott és ciGizett marco szobájához ment és orditott és orditott és marco sirni kezdett az anyja fölvette az üveget a földről és megkérdezte mi ez! de marco nem tudott válaszolni mer csak sírt a marco mint állat. ugy tizenegy perc mulva jött a mentő és az ürgék fogták marcelát és kivitték a mentöbe és elhúsztak. Francba milyen rosszul voltam. és marco és az anyja metróval mentek a kór házba és én hazamentem. mostanra marcela már egy északáig ott volt hamarosan kettőig. marco ma telefonált nekem a kór házból és megfogattuk nem iszunk többet abbol a szarból. A hájas seggü megesküdött az anyjának a sirjára hogy elégeti azt a receptet. képzeld el mi lessz ha lecsuknak valamiér. nem is az én hibám volt. rohatt marco rOhatt nagyseggü

                       Péteri Vanda fordítása


Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu


C3 Alapítványc3.hu/scripta/