Árnyék és fény
Ismertem valakit, aki semmi sötétebbet
nem ismert a fénynél, amelyet
egész életében tanulmányozott rövidlátó szemével.
Elmélyedt a Talmud tömör árnyékában,
és fáradhatatlan robotosként csiszolgatta
a gnózis szakállas írásait,
míg egészen olyan nem lett maga is, mint a betűk,
amelyek csak szeretnék megismerni Istent.
Tőle tanultam meg, honnan jön Vermeer képein
a fény, mely képről-képre más.
Rövid, okos esszéit a fénysugár szögéről,
a megvilágításról, a sfumatóról lepkék olvassák,
a tudós könyvekből kiröppentek,
töredékben maradt regényéről nem vesznek tudomást.
Nap mint nap felkerestük a kutat, amelybe
a szolgáló, mondták, a csillagokra függesztett szemmel
beleesett, és semmi nem rázta meg
kutatónkat úgy, mint akik
a Földgolyót forgatják, a hangyák.
Amikor kihunyt a gyertya, amelynek világánál
mindaddig írt, megadta magát
végül a fénynek, amelyben nem hitt sosem.
Közvetlenül a vihar előtt
Csendes eső, és a cédrus
- ezer és egy öltéssel az estébe
hímezve – kivetkőzik magából.
Felkerekednek a kövek is;
partot keresve. Csak a vetési varjak döntenek,
csupasz, fehérlő arcukkal,
a maradás mellett. Cibálják
a dolgokat takaró kendőt,
mintha csak meg kéne mutatni valamit.
Minden, ami még látható,
a láthatatlanra emlékezik, amely mindörökre
láthatatlan marad, ha kitör
a vihar.
A történész mondja
Amit csak meg bírtam ragadni,
mindent
a jelenbe vonszoltam a történelemből.
Bújtam az aktákat, dokumentumokat
tanulmányoztam,
beszéltem a barbárokkal
és az ellenségeikkel, akik
nekünk barátaink.
Ceruzám már csak csonk,
a radírból
alig maradt valami, a tintatartó
kiürült. Rá akartam jönni,
miért vagyunk
olyanok, amilyenek vagyunk.
Mikor bevégeztem a művem,
olyan volt, mint egy sötét
tükör.
Még csak meg sem ijedtem,
amikor
belenézve megpillantottam
magamat,
a végtelenségig félresikerülve.
Tatár Sándor fordításai
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu