nem vagyok tökéletes szerető
túl sok bennem a csókolatlan űr
túl sok
kereszteletlen csecsemő,
abortuszok.
Amikorra végre elértem
a szemek gyors összevillanásaihoz
és a testhez:
ugyanúgy mindegy a megérés
mint az érthető
különbség:
a drogosok rejtett késélei
és tapintatosan
beállított mobiltelefonjai közt.
– Biztos vagyok, hogy
a hagyatékban maradt illúziók
felkelnek majd a széfben
és helyre teszik a valóságot
a pille
buborékból nem lehet élni,
ha nincs helyünk, ahová mindet kifújjuk.
Az újszülöttek egyetértenek,
hang éppen elég van,
ami hiányzik még
az a zene!
Semmi különös – épp csak a skinhead
veri barátomat a trash bár előtt
huszonötször rúg a fejébe
és egyszer se
a testbe – a kétméteres
kidobó fiúk onnan két méterre állnak
és mosolyognak.
Össze kell szedni magunkat
hogy szinten tartsuk az undort
hogy eredetét is
tetten lehessen érni
a magjában
egészen
annak a társadalomnak, melyet
vállhoz szorítunk, aztán durr bele!
Ezerkilencszázharminckilenc
Egyikünk sem hordozta a bűnt
elvették tőlünk ezt is
az almáinkkal
és gramofonjainkkal, barna bőröndjeinkkel.
A szagok sem szilva voltak
Sem női nevetés sem vasúti sínek
Elhagytak már minket az elsők
Félrelökötten, ugyanúgy, ahogyan éltek
míg szállítottak minket keresztül
a nyáron
s a világ a fonott karosszékekben csücsült.
Akkor az első éjjel énekeltünk
de megértettük, hogy a csend
az egyetlen valutánk, ami még maradt
szebb volt a víz
egy-egy kerti tömlő
egy-egy ónbögre
ráveti magát
ahogy a versre.
Hirtelen és ragacsos
közelség támadt
emberek akik korábban
statisztáltak csak egymás szavaihoz
egymáshoz préselődtek hirtelen
az arctalan tehervagonban
mindannyian úton a nyáron át
mely nem nyár volt már, út
keresztül egy kéziraton, melynek a létét
meg kellett tagadnunk
a fiatalok behunyták szemüket
az öregek behunyták szemüket, a nőket
kiselejtezték már,
igen,
vonatoztunk keresztül
a nyáron
és a nyelv még nem tanult meg röpülni
csak a hőségtől feszült bőr a tarkón
„a szar, a kibaszott szar”
e ponton lettek kivehetők
az utazás abszolút kontúrjai
mert minden elképzelhető végállomás
iszonytató ellensége lett
az eljövendő helyeknek
amelyről beszéltünk
amikor ünnepnapon
a városunkon vonultunk keresztül, hazafelé,
zsinagógákból, színházakból,
rokonok nappalijából.
Még egyszer
Csak a művészet marad meg.
***
Ja bizony.
A szerelmed összetöpörödött,
a fényt kihányja a bensőd
te kis szar.
Kimegy a vízre Jézus
Názáretből, talán
az ő apukája kopogott
a tiéd ajtaján, s kérdezte
nagyjából alkonyattájt: elnézést,
szülhetne nejem Önnél a garázsban?
He?
A nénike a kisboltban
unokái rajzával akarta fizetni
a kajáját. Kinevették,
megbánta, bocsánatot kért
egész tömegével, ami még volt neki. Lesz
még nap, mondta, majd akkor eszem.
És te csak álltál
Te kis szar.
Idegeslét
Valamit határozottan ki kell fejezni
valamennyire a félelmetesvékony vágyat
Valamennyire a dadogó PuhaAkaratúakat
TörékenyFiúkat & CsúnyaLányokat
Valamennyire az álmokat a hasban
az érzékkikötőt a mindennapoktengerén
Valamennyire a művészetet hogyan lehet amit tényleg mondani akar az ember.
Szomorú vagyok tegnap este szerelem nélkül basztam.
Úgy hangzott ahogy igazán akarom
integetni és időjárásrólbeszélni izgatottanelhadarni
„Szia Szia érdekes
volt ez a találkozás” & sosemegint & vágysztrájk
Nyakasan a nemfenyegetést választani
a gyávafogyasztást a nagysegget, gondolni
“nem mertem megtenni egy lúzer vagyok
a tilos faj”
Bogárrá változni páncéltetővel és hűtőerővel
Vágyabbhagyni és álomimmunlenni, pornóhazudni
Mélyen a közvetlen beszélgetésben. Nem
Inkább Igen – Adni
Inkább a gyerekregénybátorság izgatottmernimondás
szenvedélyébresztőóra:
(PRÁGAI TAMÁS FORDÍTÁSAI)
emlékszem
gyerekkorom
kóborlásaira
behatoltam
a rengetegbe s nem jöttem
azóta vissza
Három fénykép Svédországról
(Tre Bilder av Sverige)
metró diszkó sorház
a metró késik
a peron zsúfolva várakozókkal
nő kezd papolni Isten szeretetéről
mindenki elhallgat
kivárjuk
tisztán érthetően hallatszik
Svédország hallgatag szégyellős ország
a disc jockey az utolsó számot pörgeti
de a táncparkett üres
nem táncol senki
mind hazamentek
mind csak egy lány nem
fekszik az asztal alatt mint egy embrió
csak érte van a zene
megköti tornacipőjét a díványon a tévé előtt
tréningnadrágját már magára húzta
nehezen tud szabadulni
de elhatározza végül
hogy itt az idő itt az idő
(PRÁGAI TAMÁS FORDÍTÁSAI)
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu