Teslár Ákos
Tanácsok kezdő magánnyomozóknak

Örömmel indítjuk útjára a Praktikák magazin legújabb rovatát, amelyet egy tapasztalt nyomozó vezet majd hétről hétre, így lapunk olvasói mostantól nemcsak a főzés, a kéjes szerelem, a takarítás és az autóápolás, hanem a szakszerű leselkedés fortélyaiba is beleleshetnek.

Üdvözlöm a kedves olvasókat most induló sorozatom első, bemutatkozó darabjában. Az udvariasság azt diktálná, hogy a bemutatkozással kezdjem, de az óvatosság és a diszkréció mást diktál - névtelenségem megtartását. Ezzel el is érkeztünk az első tanácsomhoz - tanácsaimat a könnyebb kereshetőség szempontjának megfelelve pontokba szedem, mondanom sem kell, nem fontossági sorrendben (hiszen ki olvasná el akkor majd az utolsó cikkeket?), hanem ahogy éppen sor kerül rájuk. Az első tanács tehát talán nem a legfontosabb a rejtélyek megoldásának nem kevésbé rejtélyes és összetett szakmájához, de feltétlenül belevág mostani cikkem témájába, amely a jó magánnyomozó személyiségét vizsgálja.
1. A jó magánnyomozó számára az udvariasságnál néha vannak fontosabb dolgok, például a (személyi) biztonság, a nyomozati ügy és a privát szféra stb.
(Megjegyzem, miközben a pontok megfogalmazásakor mindig megkülönböztetett szabatosságra törekszem, legalább ilyen fontos szempont, hogy a tanácsok áttekinthetőek és tömörek, e lap laikus olvasóközönsége számára is közérthetőek legyenek. Ennek az első tanácsnak a formába öntésekor különösen kényes pont volt a záró felsorolás összeállítása, hiszen az udvariasságnál fontosabb tényezők felsorolását bizonyára még lehetett volna folytatni. Ezt a nehéz helyzetet igyekeztem a "például" és a "stb" kifejezések beszúrásával megoldani, remélhetőleg nem sikertelenül. A "néha" kifejezés mondatbeli szerepe szintén egy hosszabb gondolatmenet kiindulópontjának felvillantása. Könnyen adódhat ugyanis, hogy az adott szituációban nincsen semmi, ami fontosabb lehetne, mint az udvariasság általános alapelvének való engedelmeskedés, ilyenkor, ha sem a biztonság, sem a nyomozati ügy, sem a privát szféra, sem pedig a stb. nem tiltja, természetesen a jó magánnyomozó is lehet udvarias. Az önök egyéni, adott esetben elvégzendő mérlegelése tehát mindig szükséges tanácsaim gyakorlati alkalmazásakor, ezt erre és későbbi tanácsaimra is javaslom, és különösen az olyan tanácsok esetében, amelyekben a "stb", "például" vagy a "néha" kifejezések szerepelnek. Ezzel a kis kiegészítéssel szeretném érzékeltetni, hogy egy-egy tömören megfogalmazott tanácsot célszerű többször is átolvasni, meggondolni, esetleg nyelvtanilag elemezni annak teljes megértéséhez, ami benne áll, mivel terjedelmi okoknál fogva - és az olvasmányosság követelményét szem előtt tartva - lehetetlen, hogy minden tanácsomhoz értelmező kommentárt mellékeljek. Olvasóimtól tehát mindig elvárom a jó nyomozó két alaptulajdonságát: a lankadatlan éberséget, amely a részletek iránti elmélyült figyelemben nyilvánul meg, és az önálló döntés, az önálló továbbgondolás képességét, amely már nem nyilvánul meg olyan egyértelműen, hiszen másokról gyakran nehéz teljes biztonsággal megmondani, hogy cselekedeteiket önálló döntés eredményeképpen cselekszik-e meg, vagy külső befolyásra, esetleg véletlenszerűen, de persze a cselekvés részleteinek elmélyült megfigyelése ezt is segíthet a nyomozó számára felderíteni.)
Gyakorlati példa (tanácsaimat mindig ilyenekkel fogom kísérni, mivel magam is jobban eligazodom a példák, mint az elvont, túl tömör elméleti tanácsok világában): Nem tartjuk például az ajtót az áruházba mögöttünk érkezőknek, ha éppen egy tolvajt üldözünk. Azokban a helyzetekben, amikor udvariatlanságra kényszerülünk, a legfontosabb szempont, hogy ezzel ne keltsünk feltűnést. Ebből a szempontból a tárgyalt példa könnyen megoldható: ha én arra kényszerülök, hogy áruházba vagy más forgalmas helyre belépve sürgősebb dolgom miatt (amit nyomozói szakszóval prioritásnak nevezünk) ne tartsam az ajtót a mögöttem jövőknek, a feltűnés elkerülése végett úgy teszek, mintha az a típusú ember lennék - sajnos az ilyesmi nem kirívó - aki sosem szokta tartani az ajtót, egy önző és nem túl jól nevelt karaktert formálok meg tehát, a legteljesebb természetességgel. A módszer mindig beválik, mivel egy közismert típusra játszom rá - az álcázás legfontosabb alapelve ez, a tipikus karakter nem kelt feltűnést. A jó magánnyomozó elsajátít minél több ilyen alapvető karaktert, ezekről talán egy későbbi lapszámban külön is foglalkozom.
Vegyünk most egy nehezebb, kitalált szituációt! Gyakorlati példa (2): Idegen társaságba nyomozni megyünk, de nem akarjuk, hogy tudják rólunk, magánnyomozók vagyunk, legjobb volna tehát nem bemutatkozni. Udvariatlanságunk azonban egy ilyen party-közegben valószínűleg feltűnést kelt, amelyet értelemszerűen éppen hogy kerülnünk kell. Mivel a jelenlévőkkel kell töltenünk az estét, sőt tőlük kell információkat gyűjtenünk, nem szerencsés megjátszani az udvariatlan bunkó vagy az értelmi fogyatékos, antiszociális figura tipikus szerepét, ezzel magyarázva udvariatlanságunkat. Ezért okosabb bemutatkoznunk, amivel egy erkölcsileg még nehezebb szituációba kerülünk: hazudunk. Valótlan, de hihető, nem feltűnő, elfogadható leírást kell magunkról vagy a körülményekről adnunk. Következik ebből a kettes pont.
2. A magánnyomozó készüljön fel rá, hogy a munkájában nem mindig lehet rokonszenves, másoknak vagy önmagának, esetleg egyiknek sem.
Hogy másoknak és a helyzetnek megfeleljen, néha le kell mondjon saját elvárásairól, mert hogy magának és a helyzetnek megfeleljen, le kéne mondania a mások elvárásairól, vagy a saját vagy az ügy elvárásairól mások elvárásaival vagy a helyzettel vagy az üggyel kapcsolatban. Márpedig a helyzet (nyomozati szituáció), az ügy (azaz cél) és a célszemélyek (azaz mások) képezik a magánnyomozó munkájának a közegét. A célt és a célszemélyeket a magánnyomozó és a megbízója határozzák meg, ezért ennek kézbentartása csak a nyomozó rátermettségén múlik. Ugyanakkor nem követhetjük el a hibát, hogy a helyzetet is a saját szemszögünkből határozzuk meg. Ezen a ponton röviden ki kell térnünk rá, hogy mit is nevezhetünk szakszerűen helyzetnek. A helyzet ugyanis nem objektív tárgy, hanem jelenségeknek egy bizonyos, nehezen körülhatárolható együttese, és ezeknek az értelmezését és értékelését a nézőpont nagymértékben megszabja. A helyzet nem lehet pusztán a magánnyomozó nézőpontjának terméke, minél jobb a nyomozó, annál inkább belehelyezkedik a mások (célszemélyek) nézőpontjába az ügyről, vagy a jelenségekről, és így hozza létre a helyzetet. Ezt persze csak általánosságban jegyeztem meg, részletes taglalása szintén egy következő írás témája kell legyen. Hogy fenti példánknál maradjak lezárásul: a jó magánnyomozó saját nézőpontjából minden helyzetben udvariasan bemutatkozna, mivel ez a neveltetésének egyik alappillére, de a helyzetet aszerint értékeli, hogy ez a bemutatkozása milyen hatással lenne a jelenlevőkre, az ügyre és a célra, amelyeknek együttese kiadja a helyzetet, és ha szükséges, inkább lemond a bemutatkozásról, mint én most, vagy hazudik, mint a partyn játszódó példában láttuk, ezzel megfelelve az első tanácsnak és igazolva a másodikat.
A magánnyomozó túlnyomó többségében tisztességes ember, a szándékai helyesek, az igazságot kutatja, a bűn diszkrét felderítését vállalja hivatásul, mégis sokszor kerül olyan helyzetbe, hogy vagy egy szerep vagy a nyomozati cselekmények foganatosítása közben tisztességtelennek, udvariatlannak, hazugnak, bűnösnek tűnik fel maga, vagy a helyzetet saját szempontjukból tárgyszerűen vagy máshogyan értékelő mások előtt. Példa: éjszaka alapos indokkal egy földszinti ablak betörésére kényszerülünk és azon például egy tárgyi bizonyíték reményében éppen bemászunk, amikor az utcán sétáló szerelmespár meglát minket. De ide tartozhat az első tanácshoz mellékelt első, az ajtó nem tartásáról szóló példa is.
Az ilyen belső összeütközés természetesen megviselheti a magánnyomozót. Nem szégyen erről beszélni, erre felkészülni, pályám kezdetén nekem is komoly pszichikai krízist okozott, hogy a munkában nem mindig viselkedhettem saját személyiségemnek, civil elveimnek megfelelően.
3. A jó magánnyomozó tudatosítja magában, hogy a nyomozás során végig egy szerepnek, egy munkakörnek felel meg, s ezen belül több más szerepet is eljátszhat: világosan elkülöníti civil elveit, magánéletét a munkájától.
Különösen nehéz tanács ez, hiszen bizonyára mindannyian el tudunk képzelni olyan dolgokat, amelyeket semmilyen szerep keretében sem lennénk hajlandóak megtenni. Ezért az előzővel azonos értékű szabály:
4. A magánnyomozó még az ügy érdekében sem teheti meg, amit semmiképpen sem tenne meg, például ártatlan kívülállók életében kárt tenni stb.
Tanácsaim - amelyek idővel talán összefüggő kézikönyvvé állnak össze - írásakor a szakszerűség mellett az őszinteség is alapelvem. Nem hallgatom hát el, bizonyos nehéz helyzetekben egészen alapvető kérdések merülnek fel bennem a magánnyomozói pálya létjogosultságát illetően. Rossz napokon az is kérdéses számomra, hogy mivel védhető tevékenységünk, amikor emberek magánéletébe, privát szférájába avatkozunk a beleegyezésük nélkül, távcsővel figyelünk és nem tudják, hogy látjuk őket, mohó szeretkezésüket egy olcsó motel ágyában, vagy mikor a konyhában csámcsogva esznek, a vécén újságolvasás közben szellentenek, belerúgnak a kutyába. S hogy mit mondana a túlnyomó többségében tisztességes magánnyomozó, ha őt figyelné valaki ugyanezek közben.
Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy ezt a lelki dilemmát az átlagember nem képes elviselni. Éppen ez igazolja munkánk létjogosultságát, hiszen az embereknek segítünk, mikor a kellemetlen feladatot és a vele járó erkölcsi terheket átvállaljuk. És a terheket csak a szakszerűség és az igényesség veheti le a vállunkról, sok év és sok-sok kétely, befektetett munka és tapasztalat árán. Különös helyzetben vagyok tehát: noha tankönyvet írok tapasztalataimból a kezdőknek, a laikusoknak, jó szívvel mégis azt javasolom, ne fogjanak magánnyomozásba, bízzanak meg valaki mást. Ha mégsem így tesznek, akkor bízzák tanácsaimra magukat, és mindig gondolják végig alaposan, mielőtt cselekszenek: ne hamarkodják el. És éljék túl!
Őszinte jókívánságaimat fogadják addig is, amíg legközelebb "jelentést teszek" az ügyek állásáról!


Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu


C3 Alapítványc3.hu/scripta/