Lemutatott a lyukba.
„Áss.”
Beleugrottam, ástam, és találmányokra gondoltam, hogy legyen mire gondolnom. Könyvekből tanultam róluk, és a gondolat most visszahozta a tanulás csendes, nyugodt estéit. Mennyi mindent. Nem győztem betelni az információkkal. Tehát, hogy töltsem az időt, noha kétkedéssel is, elővettem emlékeimet.
Beszippanthatod azt a bizonyos levegőt, melyet még Buddha előtt évezredekkel szívtak az emberek. Újfundlandon, vagy tőle északra. Ülj csónakba, evezz a jéghegyekig és faragj le kis darabokat a felszínről, hiszen ez a jég több ezer éves. Dobd be ezeket a darabokat egy pohár vízbe és figyeld meg a bugyborékok emelkedését a felszínre. Arról a levegőről szólok, amely a hóeséssel rétegződött sok évvel ezelőtt. Ezt a levegőt beszippanthatod, ha lehajolsz a pohárhoz, és törölközőt teszel a fejedre. Millió év óta az első ember leszel, ki ezt megteszi.
A nagy természetes időgép.
Ez nem találékonyság, hanem az én meglátásom. Az első utalás ejtőernyőkre K.e. 90-ből való, Isuma Ch’ien Történelmi jegyzeteiben található. Arra nem emlékszem honnan ugrottak, de lábuk a levegőben kalimpált, és ez a lényeg, nemde?
 Egy Wiu Hu nevezetű tudós negyvenhét puskaporral töltött rakétát kötött a székéhez, hogy egy repülő alkotmányt szerkesszen, az 1500-as években. A dolog fölrobbant és ő is.
 Cornelius Drebbel megtervezett és megépített egy tengeralattjárót, amely huszonnégy embert vitt, tizenöt lábbal a felszín alatt eveztek a Temzén. Nem mondta el, hogy a matrózok hogyan kaptak levegőt. De mivel élve maradtak és lélegeztek, feltehetően salétromot használtak.
 Már az 1400-as években használtak aranyat fogak tömésére.
Kr.e. 550 körül Milétoszi Anaximandrosz elsőnek készített egy gömb alakú térképet a földről. Nyílt vizeken a matrózok fedélzetükről látták a föld görbületét. 1936-ban, Bagdadban cserépedényt találtak, mely rezet és vas darabokat tartalmazott. K. e. 230-ra tehetők ezek a nyilvánvalóan első elektromos, elemek.
 Az első épület, amit az amerikai puritánok felépítettek egy sörgyár volt. Már a Virginia felé vezető úton elfogyott a sörük; megálltak tehát Plymouth Rock-nál Plymouth Rock sörgyár.
Pompás az élet, nem igaz?
 Ebből a dologból nem lehet elege az embernek. Az információból.
Kiszóltam a Tanítómnak: „Mondanék valamit.”
„Nos?”
„Nézzük mit tudsz. Már buliból is.”
Tanítóm összevonta magán a kabátját és felhajtotta gallérját.” De hát ma, barátom, te vagy a soros. Azt nézzük meg, a te fejedben mi van.”
„Idővel. Kezdjed te”, mondtam.
„Legyen. Mit akarsz tudni?”
Lélekben visszaszálltam otthoni íróasztalomhoz, kinyitottam a könyveket.
„Mikor szállt le az első repülő egy amerikai anyahajóra?”
„Nem tudom”, mondta.
„1922-ben a 39-B modell az amerikai Langleyen landolt.”
Egy másik kérdéssel próbálkoztam: „Mikor volt az első Amerika felé irányuló Japán invázió?”
„Nem igazán tudom. Nem foglalták el az eszkimók földjét a második Világháborúban?”
 A történet Kr.e. 2140-re megy vissza, amikor egy Japántól több ezer kilométerre jutott dzsunka egy hatalmas földrészhez érkezett. Xi és He volt a kapitány. Mindezt a Kr.e. hatodik századi legendából tudjuk.
 Rábólintott. „Igen, a régiek ugyanolyan találékonyak voltak, mint a maiak. Nincs új a nap alatt. Nem a dátumok lényegek, hanem amit megértettek az emberek.”
„A dátumok lényegesek”, mondtam.
Zsebre dugta két kezét, cigerettával a szájában kérdezte: „Miért?”
„Kolumbusz 1492-ben fedezte fel Amerikát.”
Nevetett. És én a hotelben a múlt héten fedeztem fel hol a férfi WC. Ráakadtam. Aztán visszamentem a barátaimhoz, akik a bárban kortyolgatták a Martinit és így szóltam: „Megtaláltam a WC-t.”
„Nem szeretem, ha így beszélsz.”
„Én sem. Nem is szívesen beszélek ezekről a dolgokról most, évszázadokkal később, amikor már nem tudnak védekezni. Ők is voltak éhesek és szerelmesek is. De oly sokkal azután beszélni ezekről a dolgokról amikor azok történtek, az a pontosságot túlozná.”*
„Igazad van. A pontos igazság tán nem is létezik. Mikor támadtak a vikingek először Angliára?”
„793 június 8-án”, felelte.
„Ez igen”, mondtam.
„Na, na. Arról van szó, hogy a múlt heti tananyagban benne volt. Így hát az agyamban is benne van még.”
„A feleleteid alapján jó kis történelem tanár vagy. Én többet tudok, mint te.”
„Te és a hozzád hasonló éjszakai röptűek addig szónokolhattok, ameddig akartok.”
Nem vettem a cukkolást. „Ami történt, az történt, megtörtént. Ez az újság.”
„Ne bízz az újságban.”
„Tehát hitetlen Tamás vagy.”
„Nem hiszem, hogy Tamás nem hitt, de remélem, hogy volt hozzá bátorsága.”
„Talán nincs is kettőnk között olyan nagy hézag”, mondtam.
Megrázta a fejét, bámult.
„Te, Pék, és én, nem egyazon fajtából vagyunk. A távolság kettőnk között nagyobb, mint a nap és egy hüvelyk között, mely az univerzumot körülvevő kör végén van, mely visszahozna a naphoz.”*
„Tehát nem vagyunk messze egymástól.”
Egymásra csodálkoztunk, olyan erővel, amely az adott helyzetben megadatott. Ő, felül, a felszínt taposva, én lent a lukban. E másodpercben bármi megtörténhetett volna.
 Mi történt? Nevettünk. Egyet. Aztán egy erős fuvallat megrengette a mezőt, a fákat főni küldte ágaik közé.
Megrázkódtunk a hidegben, nyögtünk a szél metsző ereje ellenében, aztán visszataláltunk szerepünkbe.
Vettem a lapátot, és szidtam balszerencsémet.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu