Elvész a ház
Elvész a ház, ahogy kihuny
a pirkadat. A tetőn moha csillog.
Örökös hidegtől reszket a kémény,
holt visszhangtól a kiszáradt kút. A kertkapu
nyikorog, de nem jön be senki. A patkányok
a padláson nem bíznak a holnapban.
A nap meg mintegy meggyőződés nélkül
feljön, mérges növényekkel lepi el
a folyót. A mi halálunkat
halja a ház is –
jajgatva, repedezve, maradék erejével
a földbe fúródva.
A kertben recsegve reped
a szilva, a kapu egyre csikorog,
mintha csak szólítana valakit
a messzeségből; szemünk láttára
vész el a ház.
Fehér szoba
Itt valahol szétdobált kockák
hevertek, vonattá összeszerelt
használt spulnik, kitépett sörényű
hintaló meg egy könyv
Sztálin képénél kinyitva.
Itt a rádió állt, itt a kiságy,
a csorba éjjeliedény, valamit mesélt
a juhar az ablakban, míg a szél
bátortalanul kocogtatta az üveget.
A macska nagypapával együtt
melegedett a kemencén, apa folyton aludt
a gépe mellett, mellettünk, a konyhában
sercegett a palacsinta…
Itt valahol, egyszer, talán
valóban, talán nem is olyan rég…
Dalolj megint a parton
A folyóban egykor lovak úsztak.
Most még a hold sem csillog
benne. Benövi a gaz, levelek
rothadnak. Rég nem járt erre
senki, egy pillanatra egy szitakötő –
repül tovább.
Hajdanvolt lányok a parton…
Hajdanvolt férfiak a víz mellett…
Sehol nincsenek – eltűntek valamerre,
vagy meghaltak. Nem írnak
levelet. Nem jönnek ide.
Halott, de még mindig ott folyik
valakik ereiben. Vize ott tükröződik
valakik szemében. A part tévelyeg csak,
mint kéz a sötétben.
Körner Gábor fordításai
Aletta Vid
R. P. verse Mord Ervinről
(1920-as évek vége, hagyaték)
Itt nem lehet félmondatokban, itt nem,
ha megszólal, tessék kifejteni,
elég rejtélyes úgyis itt lenn,
ahol a szférákat nem hallani.
Itt nem beszélhet rébuszokban, itt nem,
őszintén, kérem, másképp nem lehet,
a villámlás? vihar lesz, jöjjön beljebb,
az erkély máris csurom csepereg.
Hellyel kínál és új történetekkel,
és lesi, ahogy lesem a szavát,
Bousquet-t olvas, mert őrá még kíváncsi,
és kéznél tartja mindig Senecát.
Arról beszélgetünk (csak ő beszél)
hogyan hullámzik át a föld felett
a dúskeblű idő, és keddre várta
(akit szeret) a Mikes-levelet,
s hogy néha füstös madarak
repülnek át ajtótól ablakig,
és tollpihék és maghéjak közt egy nap
egy nap magukkal visznek valakit –
foszforos fényt izzad a betegágy,
a betegség, a beteg, évek óta,
a szomszéd szoba, gyermekem köhög,
a szomszéd szoba betegsége óta
nem látja? hiszen minden elforog,
és elveszíti minden más a súlyát,
a felelősség tartja még fölöttem
a sérült óra nagyobb mutatóját,
és levegőért kapkod, már halott,
és indigókék tintát nyel az éjjel,
és hozzákeverednek éveink,
a halott, hideg októberi éjjel
– mint öngyilkosok vértelen magánya –
a homlokára ült és megfagyott.
40 év hozadéka
Aranyér a seggem partján,
ülni nem, csak állani,
öltönyöm is úri szövet,
szocreálos, állami.
Zúg a drága vill.beretva,
kiskarácsony, tartsa csak!,
ünnepélyes ábrázattal,
tárcámról lecsitt a csat.
Egész úton ha a fene
fenét eszik, sem tudom,
mit meséljek, mért meséljek,
volt egyszer egy... már tudom!
aranyér a seggem partján
Magyar álom
Fölültem a csillárra, jól van,
valaki fel is kapcsolta nekem,
most megköszönnöm illenék,
de égeti a fenekem;
eléggé égeti nekem.
Holnaptól beállok a bankba,
először csak igazgatónak,
mert vélhetően jól keresnek,
akik előtt ajtók nyitódnak;
hívjatok igazgatónak.
Ötvenévesen már millióim lesznek,
meg harminckét unokám, kábé,
ha kicsit kevesebb, az sem baj,
mármint unoka kevesebb; a szajré,
az pont annyi legyen, kábé.
I.
Még gimnazista,
és torz képzetei vannak a szerelemről:
rögtön, mindent és egy életre.
A belvárosban sétálunk,
ő a kutyákat nézi, én az embereket.
Tanár szeretne lenni, vagy szakács.
Még olyan ártatlan és puha a bőre,
és az arca csupa pattanás;
még nem unott a mosolya,
nem számító, nem rajzolta át
a vágy, a hiány, a kielégülés.
Jegyekről beszél és felelésről,
tornaórákról, titkos cigizésről.
Megkéri, senkinek ne mondjam el,
amiért itt vagyunk –
a szülei soha meg nem tudhatják.
II.
Nem akarom, hogy itt aludjon,
de Mátyásföldön lakik, mondja,
és nincs éjjel busz, taxira pénz.
Még gondolatban sem hívtam meg,
mégis együtt sétálunk haza.
Helyes és kedves és őszinte. Ennyi.
Hatalmas mosollyal lép a szobába,
zavarában kinéz az ablakon,
leoltom a villanyt és átölelem.
Meglep az ágyban: mindent tud,
aztán szótlanul elalszunk:
neki adom az egyetlen párnát,
de forgolódik egész éjjel –
hajnalban a földre mászom
törölközővel a fejem alatt.
Reggel új fogkefét adok neki,
az egyetlen pár papucsot,
ahogy kóvályog a kávéval,
és összezuhanyozza a fürdőszobát,
még a falon a képek is vizesek.
Le kell kísérni a buszhoz,
mert egyedül, attól fél, eltéved.
Végre nem vagyunk egyedül.
III.
Néha gondolok rá, szőke fejére,
mert én is így kezdtem:
ha egy férfit akartam,
azt rögtön és egy életre.
Este felmondta minden kapcsolatát:
kettő „komoly”, három próbálkozás,
sajnáltam és untam, magamat is benne.
Még az utcán figyelmeztettem,
olyan vagyok, mint a többiek,
mert tudtam, hogy ennyi lesz.
Helyesen mosolygott, simogatott,
aztán elkísértem a buszig, és
most már a nevét sem tudom.
DOKTOR MENGELE SZEME
A pázsiton, ami
Auschwitz-Birkenauban
egyenesen a hamuból
terem
nem messze a híres rámpától
ahol a szelektálás folyt,
egy macska szalad át.
A szeme zöldeskék,
hideg és elutasító
akárcsak Doktor Mengele szeme
(állítólag, ha felbőszítették,
vadul parázslott),
de egyúttal álmodozó is,
több kérdésre késztet.
Szereti ön a whiskast,
doktor úr?
Vajon szépen mutat
a képeken?
Vajon rendszeresen
fizeti a gázt?
TISZTÍTOTTAM A CIPŐDET
Tisztítottam a cipődet,
vagy öt számmal kisebb
az enyémnél. Beledugtam
a kezem,
mintha kesztyű lenne.
Ujjbeggyel tapogattam
a mélyedéseket, amiket
a talpad és az ujjad nyomott
Meleget éreztem. Nagyon.
EMBLÉMA
Hamvai egy augusztusi napnak,
amely az erdei úton távolodik,
eltűnik, visszafordíthatatlanul
a bükkös sötétzöld
gyökerei alatt. Megjegyezni az áfonyák
fanyarságát, az elvadult ringlókét
a pillanat átlényegülését
oximoronná.
BRONZKOR
A bástyafokok réseiben
a legyőzhetetlen szulák és a gőték
remekül szabott
védelmi egyenruhában
épp az eső-invázió előtt
a Lipník és Novy Jičin
közti várak
lovagjai és úrhölgyei
történetét mesélik.
A fennkölt bástyák
akár a ragadozók fészke
megszokásból mindig
a Beczwa völgyének mélyét
fürkészik tekintetükkel.
A zsíros mezőket
szürkésbarna egerészölyvek
fésülik át rendszeresen
és vérszomjas étvággyal.
Aranykor után
a bronzkor.
Keresztes Gáspár fordításai
AZ EMLÉKEK MISZTIKÁJA
I.
Mi a tatár szülőföld?
Magányból sarjadt szomorú ének
Podlasie tája végek udvarháza
Arab nyelven rótt kötet
esőt és édenkertet rejtő
Fakuló könyv-Kitabok példázatai
a távoli Keletről
suttogások suhannak szállnak
szájról szájra
és a homok felett
II.
A tatárok könyvei némák
És elmennek asszonyaik
a harcosok nem térnek haza
Nem száll fel füst a tábortüzekből
sem a kisnemesi falvak kéményeiből
Csak a csend
ami a házakat kutatja
s a ruhákat
Podlasie homokját
JELKÉPEK
Sötét vadak madarak
és démonok mesélték
őseim álmait
Berkenye ága rezdült
s héják tépázták a jelképeket
Az ősz Kelet titokzatosságával
közeledett
A SZTYEPPÉK MESSIANIZMUSA
Mikor a vonuló napok reggelén támad a köznapiság réme
És fájdalmat okoz amit a világból gyarlón birtokolok
Mikor gyűlölet és vágy homályosítja el a nap sugarait
Mikor kétség és reménytelenség ront énreám
mint ragadozók szaggatják szerteszét mi egykoron
a lelkem volt magány és kétségbeesés ragad engem
torkon és mikor érzem hogy ez a nap lesz talán
az én új Waterloom és mikor mindent elkövetek
hogy viszonyítási pontom ne az erkölcs legyen
de talpkövem maradjon mikor a valóság
kíméletlen fenevaddá lesz akit meg kell ölni
hogy élve maradjunk – egyszerre széthasad
a benső tér – a nyár forró csendjében már hallani
a fuvola varázsos hangját és a Benső Menny egén
enyhülést adón ragyog fel a Girejek címere
értelmen túli világossággal – a benső
Teljesség Békéje Csendje
DEÁK LÁSZLÓ ÉS NAGY IGNÁC FORDÍTÁSAI
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu