Lettre arc+kép

Valamelyik képregény-átírás festményén (a képregény az egyik legszövegszerűbb képi válfaj) két figurát festett meg Hegyi Csaba. A kép átlátszó hullámpala-lemezre készült, mégpedig kettőre. Az egyiken az a figura, amelyik épp ütésre lendíti kezét, a másikon, aki üttetik. A pala hullámai egymásba fekszenek. Ami látható: az ütés előtti „termékeny” pillanat. De ha elhaladva meglököm véletlenül a konstrukciót, jártomban beviszem az ütést, mentemben meg mentesítem az elszenvedőt az öklözéstől. Finom elmozdulás.
Mint Hegyi Csaba minden munkájában. Ezek az elmozdulások csinálnak képet a szövegből. Elmondom, hogyan. Nemrég installáltam szokásos szövegszerkesztőm új verzióját. Nem tudom miért. Nem volt rá szükség. A régi is jól működött. Az új változat gyakorta meglep. Betöltök egy dokumentumot, tegnap dolgoztam rajta (vele), megjelenik a szöveg a képernyőn … és a program aprót igazít rajta. Alig követhető az a kis elmozdulás, annyit érzékelek csak a szemem sarkából, hogy valami változott. Odébb csúszott vagy máshová került vagy másmilyen alakú lett, nem tudom. Nekikezdek a gépelésnek, de nem a szövegre figyelek mint linearitásra, mint előregördülésre, mint történésre, hanem a szövegegyüttesre, mint képre, a szövegegész-képre: elmozdul-e valami?
A hasonlat nem egészen jó, mert Hegyi Csaba nagyon tudatosan csinál képeket, nem a szeme sarkából. És mégis jó, mert az ő munkái esetében a kép mindig megmerítkezik a szövegben. Nem irodalmiasak a művei, nem verbálisak, még ha kedveli is a szóvicceket (mint a földön fekvő hulla-ház, avagy a wc pucolás [azaz spurizás] közben), túl fanyarak, direktek, túlságosan rémisztőek ahhoz.
Essünk túl a bemutatáson. Hegyi Csaba (33) a pécsi egyetem Művészeti Karán végzett és tanít festészetet, DLA-ját végzi természet utáni festésből(ről). Kisebb egyéni kiállításokat rendezett Pécsett, kapott Derkovits-ösztöndíjat, alkalmanként ír a művészetről. Fest, fotós és installációs munkákat készít, nem mediális típusúakat, inkább a szellemi köztes pozíciók foglalkoztatják. Korszakokat nem különböztet meg pályáján, folyamatnak tekinti mindazt, ami eddig történt. A világot még nem járta be. Hamarosan talán lesz műterme.
Tehát az elmozdulás, itt tartottunk. A textuális és vizuális különbözőségei soroltattak már számtalan szövegben (mert épp az elemzés szövegoldali), e sorolás tételeinek egyike, hogy a szöveg, legyen az inkább költői vagy inkább kommunikatív, végpont felé tart. Hegyi munkáiban az elmozdulás nem a végponthoz kötődik, az elgondolás-kimondás pillanatában történik, a fogalomból szó lesz, a szó maga látszik képnek, vagy nem oda illő képeket hív elő illetlenül, mindenesetre egyensúlyozni kezd a két agyfélteke elválasztóvonalán, és… lebillen, szétlapul.
Aki közelit, innen: néző. A szétlapultat szemléljük, a vásznon vagy táblán szétkent festéket, a fotópapíron szétkent leképzést. S épp belemerülnénk a képi tennivalóinkba, amikor a képész meglöki a látványt. Nincs mód elmerülni a kép áradásában. Újra s újra nézőpontot váltunk, a szemünk szegletéből figyelünk – figyeljük a szemünk sarkát.

Bán András

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu


C3 Alapítványc3.hu/scripta/