Amolyan jól ismert, körfolyosós, Mándy-féle pesti bérház, otthonkás, épp rongyokat rádasszonyokkal: a kortárs magyar irodalom egyik legnépszerg rás a miliő kontlitera annak járt utána, hogy akkor mi is van most ezzel – ki is itt a profedon – egészséggel megittunk egy liter ásványvizet.

Esterházy Péter írta pár éve Babarczy Eszter kötete kapcsán a következőket: "Jut eszembe: korosztály. Mintha megint összetorlódott volna húsztól negyvenig mindenki. Akár húsz éve. Garaczi még mindig fiatal író a vénecske negyven évével. Úgy beszélünk harmincas éveikben lévő szerzőkről, mint reményteli ifjakról." Soök ifjúság titka? Hogyan viszonyulsz ahhoz a fiatal író szerephez, amibe gyakorta máig skatulyáznak, s probléma-e  számodra az életkorod?

Ez számomra alkati adottság, s nem kérdés: természetes. Érdekes, hogy mindig, mindenkiben felmerül ez, nem csak interjúkban, máshol is… Ilyenkor igyekszem játékos megoldásokkal élni: vagy nem beszélek róla, vagy valami viccel ütöm el. Orvosi rendelőben, óvodában-iskolában, a gyerekre várva elő tudnak állni néha érdekes helyzetek. Nincs ebben semmi titok: egyszers alkat vagyok, leválok az adott mozgásokról, képes vagyok mindig megl a fiatalabb korbb a lehetőségem arra, hogy elvegyüljek közöttük, s tapasztalatokat szelők számára fiatalossáPersze érzem, ahogy múlik az idő, látom magamon. Már nem ránt magával olyan lenl figyelni és látni mas, hogy lemasocial disease-nek. Menni kell, ott kell lenni, hisz hátha éppen akkor és ott lesz a világ legnagyobb bulija, ott leszek a legjobb formában, iszonyatosan jól fogom magam érezni, el fogok jutni valami tudásig. Ez ma már nincs bennem. Mindez persze összeMiben változtak szerinted Budapest szórakozóhelyei az elmúlt években? Mennyire inspiratív száA hetvenes-nyolcvanas években mindig kijelölődött egy-egy hely, az volt ’a’ hely. A többibe csak látogatóba jártunk. Ezek persze éppen annyira belterjesek voltak, mint a többi, mégis, mindig itt történt valami, mindig találtál ismerőst. Ma már nincs egyetlen kiválasztott hely, sok egymás mellett megélő szórakozóhely van.
De nem akarom visszasírni a múltat szép hőskorként. El tudom képzelni, hogy a mostani húszévesek között is ugyanúgy vannak legendás alakok, megvannak az irányzatok. Az biztos, hogy akkor ezek nagyon erősen körülvettek, de érzem, hogy ez szubjektív nézőpont. Ma már több mindent tudsz itthon is megtenni. Az utazások esetében is egyszerök neki, hogy ez a korszak, a "rakendrol" nem maradt ki az életemből, de nem sírom vissza azokat az éveket. Megismerkedtem Erdély Miklóssal, Dixiékkel, erről csupa olyan jó élményt őrzök, amit másoknak is kívánok.

Az első köteted, a Plasztik megjelenése 1985, ekkor már huszonkilenc éves voltál, s az akkori Budapest éjszakai életének ismert figurája. Játszott-e ez az életmód szerepet abban, hogy író lettél? Mikor dőlt el, hogy író leszel?

Nem függ össze a kettő, korábban dőlt el, azt hiszem. De éppen e miatt az életforma miatt, amiben éltem, nálam az író-szerep későn vált teljes mellszélességgel bevállalhatóvá. Már kamaszként írogattam. A katonaság alatt nem volt erre lehetőség, de utána folytattam, noha semmi reményem sem volt a publikálásra. Ez a nyolcvanas évek elejétől számítható mozgalvek második felét gyakorlatilag egyedül csináltam végig, állandóan otthon voltam, olvastam. Szerintem ott már eldőlt. Ezt követően valami felszakadt bennem, elkezdtem társaságba járni, sok barátom lett, sok mindent ki lehetett próbálni. Ez viszont majdnem hogy ellene dolgozott az írásnak: zenész akartam lenni, disszidálni akartam, csajoztam, egyebek, nem volt egyértelmNémeth Gáborral, már 1985 körül, nagyon sokat beszéltünk erről, mennyire ijesztő killalta ezt, bár más területen dolgozott, másk miatt. Annak a társaságnak, amelyik minden establishment ellen volt, kifejezetten rossz vélea saját éler elég eredeti is akár, számukra ez már vállalhatatlan volt. Olyan pártállami. Hivatalos. Ebben a kettőss az írás kettősségében éltem évekig. Tulajppen az volt a döbbenetes, hogy mégis elindult a pályám valahogy.

Bibliosú  író. Emlékszel még az első publi

Igen. 1981 nyarán jelent meg a Magyar Nemzetben a Napszél címöző versem, rímes, háromszor négy soros strófákban. Még ezen a nyáron megjelentek kicsit vadabb dolgaim is a párizsi Magyar Mben. 1979-ben voltam kint Párizsban, ugyan nem sikerült Nagy Pállal találkoznom, de otthagytam nála a verseket, ezek jelentek meg 1981-ben.

Mikortól lett felvállalt életformád az írás?

Már a bulizós időszakból őrzök ilyen emléket. Miután mindenki elájult hajnalban, én titokban előhúzom a szatyorból a füzetemet, s egy sarokban, a sör mellett, írogatok. Arra azért viódás jele. Amikor a Jelenlét csapatával, Kukorellyvel, Márton Lacival összeismerkedtem, akkor alakult ki az emás az egyik oldalon, a Jelenlét-társaság, felolvasások, első kötet a másikon. A két halmaz nem nagyon érintkezett, ráadásul mindeközben még elő kellett adnom a jó fiút, otthon éltem, s közvélemény-kutatásból tartottam fenn magam. Tehát legalább négy szerepben kellett megfelelnem akkoriban.
Ennek a ‘többes’ életnek a nyomai máig megvannak az írásaidban is. A Nincs alvás! kritikai visszhangja kezdetben azt hangsúlyozta, hogy egy új underground prózanemzedék indulásának vélték köteteidben. Mennyire választottad tudatosan az eszközeidet? Hogy ítén a kanonikusság és az alternativitás egyidejMár nem érzem magam underground figurának. Egy döntés eredményeként. Bevállaltam azt, hogy életben maradok. Ami a nyolcvanas években történt, eléggé egy irányba haladt, sokan mentek rá arra az életformára. Voltak nekem is nagyon súlyos kríziseim, olyan helyzetek, amelyekben gyakorlatilag eldőlt, mert eldöntöttem, hogy én nem fogok a rock and rollért meghalni. Azt gondoltam, hogy sok minden más is érdekel még a világból, amit fel akarok fedezni, s amik ebben a közegben teljesen vállalhatatlannak tveg jó bort, megtalálni az élet formáit, időrendjét.
Irodalmi karrier kontra underground image engem különösebben soha nem érdekelt, nem játszottam erre rá, ez van, így éltem, így élek, bennem rendben van ez. Hogy mást ne mondjak, a KISZ-díjat is átvettem anno – elég vad időszak volt, nem volt egy fillérem sem, nem volt hol laknom –, de egyébként akkor is átvettem volna, ha minden rendben lett volna körülöttem, s konszolidáltan élek. Kilencven körül eldőlt, hogy engem érdekel az irodalom olyan szempontból is, hogy előreláthatóan mindig ezt akarom majd mkat adok, átveszem a díjakat, szakkönyveket olvasok, igyekszem jól, szakmaszerdnak és a szakmának van primátusa. Azt szoktam mondani, hogy én egy jó polgárgyerek vagyok igazából, nem napi politikai, hs életvezetési fogalomként értve ezt.

A Plasztikot egy évvel később követte A terület visszafoglalása a madaraktól, majd három évre rá a Tartsd a szemed a kígyón! Utóbbi két kötetben azonban a Plasztik rövid prózáinál korábban keletkezett versek vannak. Miért fordultál a versektől a kisprózák felé?

Irodalomtörténeti távlatból ez talán szükségszerós életforma, zakatolós kötetek. Nem tudtam volna a nagyformák felé fordulni. A drámai mésőbb inkább csak megtörtént velem, elkezdett érdekelni. Az utóbbi időben évente, kétévente írtam egy-egy verset, inkább próbaként. Szijj Ferenc verseit olvasva merült fel bennem utoljára, hogy ez nagyon tetszik, s vajon én is tudnék-e ilyet írni. Két dolgot viszont nem tudok egyszerre csil a másikra.

Két drámaköteted is van, 1994-ben jelent meg a Bálnák tánca, s 2000-ben Az olyanok, mint te címSokat gondolkoztam rajta én is. Valahogy a színházban az élet és a mő változattal a színészek, a rendező viszik vásárra a bőrüket. Olyan közösségi mözben nem zavar senki, majd, ha készen vagyok, közösségbe, közönség elé kerül, amit írtam, de ez már nem az én munkám. Élettel telik meg a szöveg, s ez jó.

A filmekhez is ez vonz, vagy a filmforgatókönyv filmre adaptálása más élmény?
A film más, ott kiszolgáltatottabb vagyok. Valahogy a színház világa szimpatikusabb nekem. Nem látom át az egészet, de a színházban több emberséget, szolidaritást, egymásra utaltságot találtam, mint a filmnél. Kitalálom, Csipike hogy csábítja el Tipetupát, s ezt egyszer valakinek el kell játszani, vagy meg kell rajzolni, ennyiben hasonlít a színházhoz, de a színházi szakma világa egészen más.

Úgy tudom, mostanság jobbára az online-regénypályázaton megosztott első díjat kapott regéétre publikáltad, változtattál a regény címén is: volt Metabázis és Metaxa. Mennyit dolgozol a regényen, mikorra tervezed, hogy elkészülsz, s most mi a címe aktuálisan?

Azt akartam, hogy egyszavas címe legyen, s azért lett Metaxa, hogy legyen benne egy X. Mára már adtam neki vagy húsz másikat. Bár ráér a címet akkor kiválasztani, ha kész a regény, de valami olyasmi mozgat, hogy ha megtalálom a jó címet, könnyebben be tudom majd fejezni a mr például Foglyul ejtett ragyogás is a címe, ami kicsit inkább verseskötetre emlékeztet, el is vetettem. Egy évben nagyjából az év felében tudok foglalkozni a regénnyel, így lassan haladok, s nem látom még a végét. A kiadómnak azt mondtam, jövőre még biztosan nem lesz készen, még keressük egymáson a fogást. De nem is érzem azt, hogy kényszeresen, minél előbb publikálnom kellene.

Milyen munkamódszerrel dolgozol, ha hosszabb szöveget írsz? Kisebb fragmentumokat, két-három mondatos részleteket jegyzel le, amiket azután lassan fejezetekké kerekítesz, s az egészépíted, amire rádolgozod, amihez hozzáidomítod a mondatokat?

A Mintha élnél és a Pompásan buszozunk! esetében tudtam, hogy milyen korról, milyen szeötív által megmutatkozó szerkezeti hiányokat pedig be kellett tömni. A mostani regényemnél viszont látom, hogy honúriáda folytatása lesz, de átalakult. Ma játszódik, s már a végéről is megvannak részletek, a szerkezet már megvan előre.

Tervezed-e, hogy folytatod a lemúrokat?

Elképzelésem van arról, hogyan írnám meg a harmadik és negyedik részt, de most nem dolgozom rajta. Meguntam a múltba révedést, meg az evvel járó könyvtárazást. Másrészt talán pszichológiai magyarázat is adható a kérdésre. Az első két kötettel elvégeztem valamidzserkorszak tényleg nagyon fonn.

Olvasóként úgy trtad, mint a kisprózákat. Valóban így volt?

Nem, ez a lendületesség iszonyú sok görcsölés eredménye. A Pompásan buszozunk! 136 olúztam, javítottam, a szöveg lendületét utólag alakítottam, örülök, ha úgy látszik, sikerült.

A Nincs alvás! rövid írásaiban kifejezetten szövegközpontú, a referencialitástól elforduló törnféle prózastílusok keverésével érsz el erőteljes hatást, míg a Mintha él és a Pompásan buszozunk! esetében ez visszaszorulákkal?

Azt gondolom, a Nincs alvás! szövegközpontú alakításmódja, sszerveződik nyelvi kérdések köré: ez egy történetközveg. Attól tartok, egy-egy nyelvjáték, egy nagyon erős nyelvi jel soktt. A pornográfia kapcsán gondolkoztam erről mostanában. Valahogy úgy mrtelmez és magához idomít a szöban mozgalmas, összefüggő ívet kiadó szöveget akarok írni. 

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu