Az elsõ nap
D. kisvárosban szokatlan volt a hõség az évszakhoz képest. Néhány héttel ezelõtt észrevétlenül kitavaszodott, Alexander Z. apjának halálával azonban úgy megugrott a hõmérõ higanyszála, mintha világ belázasodott volna. A ház ajtaja zárva volt, hogy a testet ne érje meleg. Odabent még a koporsót hûtõ berendezés elszállítása után is hûvös maradt. Anya leeresztette a rolókat, és behúzta a függönyöket, nehogy felmelegedjen a szoba. A nappaliban lényegesen hidegebb volt, mint amikor apa még ott feküdt felravatalozva.
Alexander nemsokára tizennyolc éves, letette az érettségi vizsgát, az eredményre azonban még várnia kellett. Bár eddig rendszerint rossz jegyeket szerzett, a tanárok – és mások is – okosnak tartották a fiút. A lehetõ legkisebb erõbedobással végezte sorra az osztályokat. Most azonban kételkedett a sikerben, hiszen eddig még sosem vizsgázott, nem volt tapasztalata. Ha megbukik, nem megy vissza a trágyaszagú vidéki iskolába. Kielégítette az üresség, ami körülvette, eszébe sem jutott, hogy továbbtanuljon, vagy állást keressen. Rendkívül bosszantotta az anyja bánata, egyetlen cél lebegett a szeme elõtt: minél hamarabb elhagyni a szülõi házat.
Születésnapját ezúttal nem ünneplik meg; anyja kurtán tudatta vele, hogy a gyászra való tekintettel nem tartaná helyénvalónak az ünnepet. Kétszáz guldenért – nem többért, nem kevesebbért – vásárolhat magának valamit a városban. Ilyen drága ajándékot még sohasem kapott. Nem kifizetve érezte magát, mégis felidegesítette, hogy pénzt kapott ajándék helyett. Mindig ingerlékennyé vált, és talán alázatossá is, amikor a szüleivel a pénzrõl beszélt. Évekkel ezelõtt, egy apjával folytatott veszekedés után gondolkozott el rajta, micsoda tõkét ölt apa a házba, hány hangszert kellett megjavítania, hány vele egyidõs gyerekkel kellett átvennie a zongoraleckét, hogy összeszedje a pénzt a háztartásra és az iskolára.
Mégis szép summa volt ez egy ilyen komoly életkorban; anyja több ízben megmutatta neki a gyûrût, amit a nagymamától kapott a tizennyolcadik születésnapjára: amolyan eljegyzési karika volt fehéraranyból, benne egy szinte észrevehetetlenül apró gyémánttal. Habozás nélkül zsebre vágta a bankjegyeket, és eltûnõdött, mire költhetné. Legszívesebben mérték után szabott öltönyt szeretett volna, többé ne kelljen a régi ruháit hordania. Ha a sötétkék öltöny bepiszkolódik, tisztítóba viszi, és házikabátban, nyári felöltõben, vagy télikabátban tölti a napot például a Címeres kávéházban. A tulajdonos meg a törzsvendégek együtt éreznek majd vele, hiszen a halál glóriája lengi körül. Biztosan azt gondolják majd, hogy minden áldott nap újra átéli a hamvasztást, nem tudja elfelejteni. Az emberek tisztelik a kitartást. Az öltönyt hamar meg kell csináltatnia, eltünteti a régi életét. Ragyogó öltöny lesz, elegánsan omlik majd törékeny testére, hamuszín haja pedig jól illik a sötétkékhez, ami aztán évek múltán szintén hamuszürkévé válik, megöregszik. Az apja jó néhány öltönyt hagyott hátra, de egyik sem illett rá, beléjük ivódott az apaszag. A fiú öltönyének vadonatúj, kézzel sodort fonálillata lesz.
Ezen a forró csütörtökön, pontosan huszonnyolc nappal apa halála után volt az utolsó vizsga, egy német szöveget kellett elemeznie. Utána hazasietett, és a hálószobájába zárkózott. A szoba északi fekvése miatt itt még hûvösebb volt, mint a többi hálószobában. Az ablak belsõ kertre nézett, páfrányok meg göcsörtös növények nõttek benne, Alexander gyerekkorában víz alatti kertnek nevezte. Minden bútora egy ágy, egy szék és apa pedálos orgonája volt, amit a nappaliból hoztak ki, hogy elférjen a koporsó meg a hûtõberendezés. A falak az erõs kinti fény ellenére fakónak látszottak.
A fiú apja halála után már nem érezte magát otthon a házban, a szobájában, csupán az ágytól kellett búcsút vennie. Testének lenyomata a matracba vájódott. Mégsem esett nehezére megválni a tizenöt éves ágy-lenyomattól, könnyû volt a búcsú, ezt apa esetében már megtapasztalhatta.
Felhúzott térdekkel ült az ágyon, nekidõlt a falnak. Tranzisztoros rádiójával játszadozott, egy régi Velona volt, amit annak idején egy szemeteskukában talált. Próbálta minél jobban lehalkítani, a zörej mégis hallható maradt. Apja a mûhelyben olyan finom szerszámokkal hozta rendbe a készüléket, melyeket valójában hangszerjavításhoz használnak. A fiú a téren a bõrösnél pasztát vásárolt, és kifényesítette a négyszögletes lyukú bõrtokot. A lyukacskák eltömõdtek. Amikor a zsír megkeményedett, kipiszkálta a nyílásokból. Ökörepe szappan íze volt, ahogy megnyalta az olajszerû anyagot. A rádió az egyetlen tárgy, melyet meg fog õrizni. Csak ne kelljen gondolnia semmire.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu