Elég természetes dolog egy olyan regionális kihatású válság esetén, mint amilyennek az elmúlt évek során a Balkánon tanúi voltunk, hogy nyilvános vitákat kezdeményezzünk a megoldások állandó keresésére, és igyekezzünk fontos személyeket és intézményeket összehozni egy ilyen téma körül. A képzelõerõ hiányára vall, ha a problémát minden áron „a káosz felé sodródó régió” „dekriminalizálására” igyekszünk redukálni – ezt a gyakori hozzáállást
idõnként az az állítás ellenpontozza, hogy „innovatív megoldásokat” kell találni, erre  van a legnagyobb szükség.
A szigorúan orvosi analógia alkalmazása sem mûködik nagyon jól: nem arra vállalkoztunk, hogy meggyógyítsunk egy betegséget, hanem hogy észrevegyünk és megmentsünk értékeket – amennyiben persze vannak ilyenek. Más szóval azt javasoljuk, hogy a Balkánról folyó klinikai diskurzust egészítsük ki egy affirmatív, termékeny, helyreállító diskurzussal. Vajon csak azért szándékozunk „megmenteni” a Balkánt, mert békét akarunk Európa hátsó udvarában, vagy mert van ebben a régióban olyasmi, amit érdemes megmenteni? Lehet-e bátorító epizódokat, sõt éppenséggel „sikertörténeteket” találni a Balkánon? Vajon a hatalmas mindent beborító balkáni árnynak van-e napos ellenpólusa is? Ha nem veszünk tekintetbe ilyen szempontokat, könnyen áldozatul esünk egy önelégült diskurzusnak, amely tele van olyan jóindulatúan arrogáns klisékkel, amilyeneket Maria Todorova tár fel Imagining the Balkans (Ahogy a Balkánt elképzelik) címû kiváló könyvében.
„A mi különös városaink” témájának szentelt szimpózium alkalmat nyújt egy ilyen pozitív perspektívára, amennyiben a „különös” szót kedvezõen akarjuk értelmezni. A városi kultúra a Balkánon nagyon különös, és ugyanakkor kiváló építészeti, társadalmi, gazdagsági és politikai teljesítmény. Multikulturális nyitottsága, pittoreszk vonásai, a keleti és a nyugati elemek szokatlan kombinációja, a kommunitárius szellem egyedülálló jellege – ami egyszerre fakad archaikus hagyományokból és a modernitás meglepõ változataiból – ezek mind szerepet játszanak egy olyan képzõdmény meghatározásában, amely egyszerre homogén és van tele sokféleséggel, és amely gazdag tanulságokkal járulhat hozzá a mai európai témákhoz. A Balkán egy konfliktusokkal teli történelem eredménye, amelynek hátterében paradox módon mély antropológiai, stílusbeli és (általános értelemben) kulturális hasonlóság rejlik.
E köré a gondolat köré szervezõdhetne ez a bukaresti találkozó. Íme néhány ezzel kapcsolatos téma: a balkáni város a mediterrán világ és Közép-Európa között; városi modellek a Balkánon: a „kis Párizs” (Bukarest), a „kis Bécs” (Temesvár), stb.; a marginalitás komplexusa a balkáni közfelfogásban és mentalitásban (centrum és periféria a városi tervezésben);  az elõvárosok és a külvárosok etikája; városi és falusi komponensek keveredése a Balkán városaiban; civil társadalom és a patriarchális szellem (a vallás társadalmi szerepe);  az „ünnep” fogalma a Balkánon; konszenzus és árnyalatok: a balkáni konyha; balkáni divat Kelet és Nyugat között.

Elmondtam, mi késztetett arra, hogy házigazdája legyek ennek a konferenciának. Túl kéne jutni a Balkán klinikai megközelítésén. Tény, hogy ha a Balkánról esik szó, rendszerint úgy beszélnek róla, mint valami betegségrõl. Nem kétséges, hogy a régió számos érvet sorakoztat fel ennek alátámasztására. Másfelõl, ha arra szánjuk el magunkat, hogy megmentsük a Balkánt – ha azt mondom mi, illegitim módon az Európai Közösség nevében beszélek –, ez kell, hogy jelentsen valamit. Csak azért van ez, mert békét akarunk a világnak ebben a részében, csak azért van, mert nyugodtan akarunk aludni, úgy hogy ne zavarjanak semmiféle rendbontások a határaink mentén, vagy talán azért, mert vannak megmentésre érdemes dolgok ebben a régióban? Úgyhogy ez esetben nemcsak egy normalizált, békés Dél-Kelet-Európát akarunk, hogy egyszerûen ne kelljen vele törõdni, remélem, ennél többet akarunk, úgy gondoljuk, hogy vannak itt megmentésre érdemes értékek, hogy van ragyogó ellenpontja is annak a sötét képnek, amely errõl a régióról forgalomban van.
 A földrész többi része számára esetleg érdekességgel bíró lehetséges értékek sorában a kelet igen sajátos városi kultúráját talán provokatívnak lehet tartani, legalábbis egy olyan építészeti, szociális és antropológiai kísérletnek, amely ösztönzõ lehet Európa egésze számára.

 Valamelyest gondot okozott nekem a cím, amelyet Konrád György javasolt Berlinbõl ennek a tanácskozásnak: unsere merkwürdige Stadte (a mi figyelemre méltó városaink). Mit jelent ebben az esetben az, hogy merkwürdig? Õszintén szólva nem tudom, és remélem több fogalmam lesz róla a mai vitanap végén. Mi olyan különleges ezekben a városokban? E szónak melyik szinonimájára gondolunk azok közül, amelyek jó fordításai a német merkwürdig szónak? Vajon a mi városaink szokatlanok? Furcsák? Viccesek? Bolondosak? Különcök? Rendkívüliek? Rendellenes vagy bizarr városok? Vagy érthetetlenek? Páratlanok? Egyediek? Excentrikusak? Váratlanok? Abnormálisak? Nem konvencionálisak? Anomáliát jelentenek? Szabálytalanok? Érdekesek? Rémesek? Ritkaság számba mennek? Ismeretlenek? Feltûnõek? Izgalmasak? Sui generis városok? Mit gondolnak, e szinonimák közül melyik illik a legjobban a Berlinbõl címnek javasolt  merkwürdig kifejezéshez? Bóknak lehet ezt venni? Mint amikor azt mondjuk, hogy Velence csodálatosan különös város? Mert valóban az. Vagy inkább van benne valami pejoratív, mint amikor azt mondjuk, hogy Los Angeles elég különös város? Mert tényleg különös város. Épületek és emberek hatalmas agglomerátuma, anélkül, hogy megvolna benne az az igazi városiasság, ami Bostonban vagy New Yorkban megvan. Mi is akkor valójában? És ha a világon mindenütt vannak különös városok, miért kéne azt hinnünk, hogy a Balkán az egyetlen régió, amelynek különösek a városai?
 Emlékszem, néhány éve meg kellett hívnom Bukarestbe a holland külügyminisztert. Érte mentem a repülõtérre, és tettünk vele egy rövid városnézõ körutat a városban. És tíz perc után spontánul és õszintén felkiáltott: De hát ez egy város! Ez volna a szónak az az értelme, ami a különös mögött van?
Mint mondtam, én nem tudom, remélem Önök közül néhányan tudják, kíváncsian várom, hogy megosszák velem a tudásukat.

(Bukarest, 2001. december 14-16, New Europe College nemzetközi szimpozium megnyitója)

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu