Susan Sontag
Amerika kivétel

(PÁRIZS) - (2001. szeptember 20.) Az Amerika „kivételességérõl” szóló doktrína fontos szerepet játszott a szeptember 11-i borzalmas mészárlásra való reagálásokban Amerikában és külföldön. Doktrínának neveztem, de ez azon jellegzetes hiedelmek közé is tartozik, amelyekben gyakorlatilag mindenki osztozik, aki az Egyesült Államokban él, vagy oda szeretne kivándorolni. Amerika, ebben buzgón hisznek, mindig is kivétel volt, és kivétel is lesz az alól, ami rendszerint vagy szokás szerint máshol történik.  Az amerikaiak nemcsak azt hiszik, hogy Amerika a legjobb, legszabadabb, leggazdagabb, leghatalmasabb ország. Abban is hisznek, hogy Amerika más. Szerencsésebb. Védve van a szokásos megpróbáltatásoktól és katasztrófáktól, amelyeknek más országok ki vannak téve.
 Miért volt Amerika majdnem kétszáz évig az emigráció fõ iránya? Mert Amerikában, úgy hiszik, nem ismétlõdnek meg újra a régi történetek. Hogy Amerika kivétel a történelem és a politika minden normális szabálya alól, ez  a felvilágosodás ideológiájából származó alapvetõ elképzelés. Amerika valóban Újvilág.
 Amerika mindenekelõtt a telepesek országa, azon az elven alapul, hogy más országból jönnek ide emberek, ez teszi Európa minden más országától eltérõvé. Ezt nem lehet elég sûrûn hangoztatni. De különbözik más telepes országoktól is, az olyanoktól, mint Kanada és Ausztrália, éppen azért, mert ezek az országok sokkal kisebb számú lakosságukkal és az elmúlt két évszázad történelmében játszott sokkal marginálisabb szerepükkel nem léphetnek fel azzal az igénnyel, hogy kivételt képeznének.
 Itt nem történhet meg, így szól az amerikai krédó. De most „itt” is megtörtént. Milyen értelemben kivétel hát Amerika még mindig? Az olyan lapos közhelyek, mint hogy „Amerika már sose lesz a régi” - amely gyorsan átalakul abba, hogy „A világ már sose lesz olyan, mint volt”, tükrözik a megsértett immunitás érzését.
 Az amerikai kivételesség doktrínája és az amerikai hatalom szükségszerû és helyes voltában való hit egymáshoz kapcsolódó koncepciók. Ha terrorista támadások fordulhatnak elõ Amerikában, akkor az amerikaiaknak azt kell érezniük, hogy az országuk gyenge - ezt az érzést a németeknek vagy más európaiaknak nehéz lehet felfogni annak alapján, hogy mennyivel erõsebb Amerika ténylegesen bármely más országnál.
 Hogy az amerikaiak elveszítették „érintetlenségüket”, ez egy másik közszájon forgó fordulat mostanában. De miben áll ez az ártatlanság? Nem úgy van-e, hogy az amerikaiak állandóan elveszítik az ártatlanságukat? Emlékszem ugyanerre az érzésre J. F. Kennedy meggyilkolása idején. Az amerikaiak állandóan elveszítik az ártatlanságukat. Aztán visszanyerik - a következõ katasztrófánál.
 Természetesen sajnálom, hogy feléledt a hidegháborús retorika, válaszul a szeptember 11-i eseményekre és annak érdekében, hogy megnyerjék külföldi szövetségeseiket a terrorizmus legyõzéséhez szükséges bármilyen akciókhoz. Ez nem egy bipoláris világ, és az „ellenséget” nem lehet nemzetállamokkal definiálni. Mint a gazdaság, mint a tömegkultúra, mint a járvány (az AIDS-re gondolok), a terrorizmus most elsõsorban nemzetek feletti. És mondanom sem kell, ami a leginkább taszít, az a katasztrófát követõ giccses vallásosság, az amerikai retorika kulturális hiúsága.
 Ezt el akartam mondani, de nagyon fontosnak tartom, hogy elsõsorban nem a retorikára kell reagálni.
Valamiféle háború folyik, a terrorizmus valódi - mint a kalózkodás volt a 18. és 19. században - , és harcolni kell ellene. Senki nem utálhatja nálam jobban a jelenlegi amerikai kormányzatot, de a New York-i és washingtoni mészárlásokra való reagálásomban nem hagyhatom magam ettõl vezettetni.
 Továbbá nem hiszem, hogy az volna az amerikaiak legfõbb feladata, hogy megértsék, miért gyûlölik õket ennyire az iszlám világban. Persze, hogy van errõl valami elképzelésem. A szokásos nézet az, hogy az Egyesült Államokat azért gyûlölik, mert Izraelt támogatja. De ennél biztosan összetettebb a dolog. David Rieff azt állítja, hogy Izraelt nagyrészt azért gyûlölik, mert az USA helytartójának tartják. Úgy gondolja, és ebben egyetértek vele, hogy ha holnaptól béke volna a Közel-Keleten, és létrejönne egy palesztin állam, a terrorizmus akkor is folytatódna.
 Végül idéznék David Rieff levelébõl, amelyet ide küldött nekem Párizsba, ahol ezt írom szeptember 20-án: „Ez a terrorizmus nem egy bizonyos ügyért folyik. Ez a világ azon részének a lázadása, amely egyértelmû vesztese az új gazdaságnak, az új szekularizmusnak, az új modernitásnak, és ez a lázadás a világ azon része ellen irányul, amely mindennek a felépítõje és haszonélvezõje. Sajnos az iszlám az, a maga meg nem reformált és erkölcsileg valóban visszahúzó voltában (gondoljunk csak a nõk növekvõ elnyomására), amelyben ma olyan vallási áramlatok kezdenek dominálni, amelyek fenyegetve érzik magukat ezektõl a változásoktól. Az olyanoktól, akik a globalizáció veszteseinek, tulajdonképpeni áldozatainak tekintik magukat, nem lehet mást várni, mint hogy örömmel fogadják a globalizáció nyerteseinek minden vereségét. De ez csak azt erõsíti meg, azt igazolja, hogy ami most történik, mindazok után, ami elhangzott és ami történt, az háború.
Követett el az Egyesült Államok hibákat? Természetesen. Követett el az Egyesült Államok bûnöket? Természetesen. De ezek az igazságok nem fosztják meg az Egyesült Államokat attól a jogától, hogy megpróbáljon megálljt parancsolni a terrorizmusnak. Jelenthet-e ez szõnyegbombázást? Természetesen nem. Felhatalmazza-e ez az Egyesült Államokat háborús bûnök elkövetésére? Természetesen nem. De a terrorista fenyegetés valódi, és nem fog abbamaradni. A fenyegetés nem csak a rossz amerikai politika velejárója, ahogy sok tisztességes amerikai hinni szeretné - bár ennek a politikának egy része valóban provokáló hatású volt. Ugyanaz a gondolkodásmód, amely Salman Rushdie-t halálra ítélte, bár megölnie nem sikerült, most sikeresen ítélt halálra mintegy hatezer embert, köztük egy csomó külföldit is az Egyesült Államokban. Ennek az erõszaknak a megállítására erõszakra lesz szükség. A háborús szabályok szerint cselekednünk kell, nemcsak hibáztatni magunkat a további mészárlás megelõzése érdekében.”
     KARÁDI ÉVA FORDÍTÁSA

SONTAG, Susan
A pusztulás képei
Európa, 1971

A fényképezésrõl
Európa, 1981

A betegség mint metafora
Európa, 1983

Halálkészlet
Európa, 1989

Az AIDS és metaforái
Európa, 1990

A vulkán szerelmese
Holnap, 1994

„Wagner vizei”
Magyar Lettre Internationale, 11

„Godot-ra várva Szarajevóban”
Magyar Lettre Internationale, 12


Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu


C3 Alapítványc3.hu/scripta/