Mit súgott fülembe a csimpánz
véletlen látogatásomon a Kertben,
mit közölt jeltelen jelekben
rácsos cellája mélyén?
Hogy remek az ananász,
untig elég,
a társaság jó, menõ,
van hisztérika, nyelvelõ,
hallgatag és egyéb töltelék;
ajánlotta példának a medvepofákat,
lámát, zebrát, aranyszín oroszlánt,
ajánlott boákat
s a gerinctelenek kivénhedt csúszómászó
hadát,
büszke sasokat óriás hálókba fogva
(drága szabadságunknak is lám mint törik foga),
lapos krokogyilust
s minden sok más látnivalót,
min a szem, száj ámulhatott,
nappaltól délig, déltõl napestig.
Súgta: kerüld a hollót,
ha kórusban károg gyáván,
„Soha már”-t az ágról,
s unott fajtádat is, súgta,
ki a cellarácsot ily magasra húzta,
megannyi foglárt, nyúzárt, hajcsárt,
elkerüld az embert.

***

Árvíz

Mindentõl távol - most zápor mindenütt - ,
vágy és akarás nélkül lenni.
Egy pillanatra belakni tárgyainkat még
lélegzetvételükben,
az utca menti fasorokat, a csodás lombokat
átszenesedett leveleikkel.
Lakjuk egy percre továbbá, hõsi szobrainkat,
vakablakok alatt vitézi pózukra látni éppen,
vagy álmok kópiáit most,
miként az álom lakozik
a hátrahanyatló koponyatetõkben.

Víz és könny bennünk zuhog.
Gályaflottánk - pára -, ködtengerbe veszõ partokon.

A.E.Baconsky
Monológ méregpohárral

Ne nyüszítsetek, ne hisztizzetek, ne nyaljatok.
Ennyit e komédiából... A holtak felpattanó szeme,
a rohadt öltözékek együtt foszlanak semmivé majd,
a hússal és csontokkal együtt, s e vigyori, kaján,
ránc fakultan fagy rá akkor a jólsminkelt arcra.
Nyúlánk templombelsõk, rabolt angyalkák, és a csí-
szoltra sikált márvány, mit hitetlen képmutatók
homloka suvickolt annyiszor, sírrablók, hamis ék-
tárgyakkal kupeckedõk, hamisan rosszakkal, csalóka
fényûekkel, bizonytalan medrû utak, ahol jártam,
járok; mind jók, és senkit se döftek le még!, kínosan
feszülõ fogsorai az örökös, unt hazugságnak, fusson
csak ki, fusson nyálazó hízelgéssel, fusson a vicsorgás -
lenni, nem képmutatni akarok.

Ion Draganoiu
Nem is sejted

Megszületünk, mibõl? Kérdezve a Végtelent, rájössz - a világ
egy örök alef álma. De nem elég ez nekünk és újra és
újra csak a kérdezés... Nem is sejted, isteni sorsod mikor
szilárdult így meg. Rohanva mindig utána, a Tökéletes fény
utáni hajsza ez; naponta eljárni a cipészhez, hogy elvásott
cipõidet újratalpalja, naponta figyelni változó tested
vadhajtásait, naponta rohanni utána, Távoli nõ - ifjúságod társ-
bérlõje õ hársak elveszõ illatával... Ajaj, a papírlap fö-
lötti ceruza is egyre nehezebben hagy nyomott. Aligha sejted,
isteni sorsod mikor szilárdult így meg. Élni sem kezdtél még
s jön valaki máris hogy válladra helyezze karját. Élni sem
kezdtél, amikor jön valaki és a házadban suttog: Ha az arca,
mint a halotté, s a haja, valami betegség folytán halántékához
tapad, ha hidegben a fülei kajlák, nevetségesek, ha a szemei
a szemgödrébe süppedtek, vörösek, feketék, dülledtek vagy se-
színûek, üvegesedett-mozdulatlanok, merevek, hûvös-vizenyõsek,
vagy ha szemhéja lecsukódott már - mindezek a halál jegyei,
néma jelzése annak, hogy az Örök fény benned lakozik mindig.
Nem is sejted, isteni sorsod mikor szilárdult így meg.

FAZAKAS ATTILA FORDÍTÁSAI

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu