Olvido García Valdés

Csak amit teszel és kimondsz
az vagy, bizonytalan, amit gondolsz, láthatatlan
amit érzel magadban.
Mit jelent az hogy
magadban? Semmi nem vagy, ha úgymond
interszubjektíve nem igazolt
(vagy legalább igazolható). Keresztes Szent János nem
több, mint pár vers, Emily
Dickinson, Edgar Allan Poe, szavak csupán.
Mit jelent az hogy
interszubjektíve? Hány szubjektum
szükségeltetik hozzá? Hányan, hogy kimondják
egyszerre: Keresztes Szent János, Emily
Dickinson, Edgar Allan Poe csúcsa
az emberi létnek, csúcsa
az emberi nyomorúságnak ebben a szép
világban?
 

Ikarosz zuhanása

1
Egymást követik az alkonyok,
hideg van
s a kültelki vályogházak
rezzenetlen tócsák vizén tükrözõdnek.
Megbolygatott föld.

Cézanne olyan magasságokba emelte
a nature morte-ot,
ahol a kívül halott dolgok
életre kelnek, mondja Kandinsky.
Izgalom az élet.
De belõletek az marad,
ami az elõttetek élt emberekbõl
megmarad, int Lucretius.
És ez kevés: por, néhány elkoptatott kép
meg épületmaradvány.
A lélek meghal a testtel.
A lélek a test. Vagy marad három fénykép,
ha valaki meghal.
Egy megmagyarázhatatlan mozdulat is,
mely a szemnek rakoncátlan, dacos,
tüskés. A test az a másik.
Fölismerhetetlen. Fájdalom.
Csak test. A test az a nem én.
Nem én.

Ami a dolgokban a nyugalom
alkonyatkor. Az épületek
nyugalma, például.
A néma és bágyatag
árnyékba borulás.

Mint egy szempár,
két kékszínû kõ néz rám
a gyûrûbõl.
A végén
óvatosan lehúzott
gyûrûk.
Mint az a fekete borostyános ezüst
vagy emez a sápadt, sápadt rózsaszín.
Arcok és fények
tisztán tükrözõdnek benne.

Szaladok az éjszakában egy mezõn,
mely lefelé tart, szaladok a bokrok közt,
s nekiütközöm valami eleven testnek,
ami próbál összegömbölyödni, összehúzódni.
Egy kicsi gyermek az, kérdezem,
kicsoda, s azt feleli, senki.

Ez a mély zihálás
és ez a gombóc a medencémben,
ami szétesik és áramlik. Ez vagyok én
de egyszersmind
fájdalom is a tarkómban meg a szememben.

Mikor a fiatalságnak vége,
az ember a félelem martaléka.

2
Zöld. Zöld. Víz. Barna.
Minden ázott, sáros.
Tél van. Érzékelhetõ
a csöndben meg az olyan csillogásban,
mint a levegõé.

Én kicsi lány vagyok.
Járkáló test.
Magányos test;
ami beteg a bõrön, a pillantásban.
A döbbenet, a tökéletes keménység
a szemben. Ami áthatolhatatlan.
A belsõ és a külsõ közti
egyensúlyvesztés.
Beteg test, mely halad elõre.

Hatalmas ablakokkal teli belsõbõl
csodálom a fákat.
Könnyû szél fúj, levelek és ágak
csöndes mozdulata.
Mint valami ismeretlen,
ami épp félbemarad. Odaát.
Mint a rézsútos, rezzenetlen
fény. A zöld,
ami megsebez vagy cirógat. Zöld
szellõ. S ha én meghaltam volna,
ez akkor is így volna. 


PÁVAI PATAK MÁRTA FORDÍTÁSAI



Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu


C3 Alapítványc3.hu/scripta/