Az angol traffic (‘kereskedés, forgalom, közlekedés’) szó azt jelenti: egy közlekedési főútvonal használata járművek, gyalogosok, stb. által; áruk és emberek szállítása vasúton, légi- vagy tengeri útvonalon, stb.; egy úton szállított áruk vagy emberek… érintkezés vagy kommunikáció csoportok vagy egyének között. [Valamely latin nyelvből; vö. fr trafic, ol traffico, sp trafico; eredete homályos.] (Chambers Dictionary)

*
Egy szerda délután, 2000. július 12-én elhagytam a Metropol Szállodát Varsó központjában, és megpróbáltam átkelni egy forgalmas útkereszteződésen, a rondo Dmowskiego-n. Nem volt okos dolog. Szinte azonnal figyelmen kívül hagytam az aluljárót a szálloda előtt; figyelmen kívül hagytam a két rendőrt is, akik járőrkocsijuk mellett álltak a körforgalomban. A rendőrök nem hagytak figyelmen kívül. Néhány pillanatig figyelték, ahogy ugrálok és szlalomozok az autók és villamosok között. Aztán az egyikük belefújt a sípjába, ezzel megállította a forgalmat, és magához intett. A rendőr nagyon jól beszélt angolul. Elmagyaráztam neki, hogy amikor a legutóbb igénybe vettem az aluljárót, összezavarodtam, és az utca rossz oldalán jöttem föl. Ő pedig elmagyarázta nekem (nagyon jó angolságával), hogy akkor is megbírságol szabálytalan átkelésért.
„Végülis - mondta - ha én elmennék a maga országába és az út közepén sétálnék, valószínűleg megbírságolnának, nem?”
Az a helyzet, hogy ha eljött volna az én országomba azon a szerda délutánon, emberek tízezreit látta volna az út közepén sétálni. Július 12-e az a nap, amikor a Protestáns Orániai Rend megemlékezik az Írország belsejében lévő Boyne folyón 1690-ben vívott csatáról. Ahol én élek, a felvonulások - és az azok elleni tiltakozás - többé-kevésbé azóta is a politikai élet jellegzetes vonása.
Ezt nem mondtam el a rendőrnek, mint ahogy azt sem mondtam el neki, hogy egy Peugeot 206-os lóg le a  Metropol Szálloda 15. emeletéről a háta mögött. Nem akartam a szemtelenkedésért még több bírságot fizetni.

*
Varsóba Minszkből érkeztem, Minszkbe Moszkvából, száz meg száz meg száz mérföldet megtéve a Nagy Európai Síkságon keresztül. Nehéz nem megilletődni ekkora távolságoktól; nehéz nem lelkesedni a lehetőségnek attól az érzetétől, amit kelt.

*
Három nappal szabálytalan átkelésem előtt az ágyamon feküdtem Minszkben, és néztem a BBC World adásában az akadályt képező felvonulókat és a rohamosztagosokat a keskeny vidéki mellékutcákon a Drumcree-i plébániatemplomnál, az észak-írországi Portadown város közelében. A felvonulók az Orániai Rend tagjai voltak, akik át akartak vonulni egy katolikus kerületen. A katolikus lakosok azt mondták, hogy van másik út is, amit a felvonulók használhattak volna. Akárhogy is, a szóban forgó távolságok száz yardokban mérhetők. Az elmúlt négy nyáron ugyanez a vita robbant ki. Az elmúlt években a nyugtalanság Észak-Írország sok részére átterjedt. A tiltakozók úttorlaszokat állítottak fel, megbénítva a forgalmat. Autókat térítettek el és gyújtottak föl. Nem meglepő, hogy egy csomó ember inkább nem vállalta a kockázatot, és otthon maradt. Egy hétig, néha tovább, az év legnaposabb hónapjában az emberek hazamentek a munkából, és éjszakára bezárták az ajtót. Az elmúlt években a feleségem és én sok Scrabble-t játszottunk. Egyszer, amikor már nagyon mást akartam csinálni, újra elkezdtem dohányozni.
Az utolsó napomon Minszkben a BBC World egy elhagyott belfasti belvárost mutatott; és egy buszt utasok és vezető nélkül. Ez a busz ment az én városrészembe.
Felhívtam a feleségemet Varsóból. Megkérdeztem, milyen a helyzet. Nem olyan rossz, mondta. Legalább a helyi videotékánk még nyitva van. Előző este a feleségem lesétált oda, hogy kivegyen egy filmet. Néhány nő összegyűlt, a járdán csevegtek egy körforgalom kijáratánál. Néhánnyal gyerek volt, egyiküknél babakocsi. Az utak mindeddig üresek voltak, de amikor a feleségem kijött a videotékából, egy magányos autó jött a körforgalom felé. Jelezte, hogy annál a kijáratnál fog lefordulni, ahol a nők álltak.
És aztán, mondta a feleségem, a nők megrohanták. Rugdosták az ajtókat, ököllel verték az ablakokat, ugráltak a motorháztetőn.
A nők egyfajta vándorló úttorlaszt képeztek.  Nagyon közel jártak ahhoz, hogy megállítsák az autót.

*
A Háború és Békét olvastam a vonaton Moszkvától Minszkig, Minszktől Varsóig. (Tulajdonképpen azt olvastam a két hónap java részében.) Az út nagy része követte Napóleon seregének 1912-es visszavonulását. Vjazma, Szmolenszk, Orsa… Kinéztem az ablakon, és felidéztem a kaotikus menekülés leírásait: „minden oldalról, mintha a tenger morajlana, kerékcsörgés, lábdobogás és szüntelen kiáltozás a dühtől és az erőszaktól.”

*
Tolsztoj gyakran úgy utal a 19. század első ötven évének, a Francia Forradalom hajnalának háborúira, mint ami 'emberek mozgása nyugatról keletre, és egy ellentétes mozgás keletről nyugatra.' A boyne-i csata, amit minden júliusban megünnepelnek Észak-Írországban, egy sokkal kisebb mozgás része volt a 18. század legvégén. A győztes, Orániai Vilmos holland volt, és (ami különös egy olyan embernél, aki protestánsok egész nemzedékeit inspirálta) a pápa áldása volt rajta. A vesztes II. Jakabot Vilmos (a veje) lemondatta az angol királyi trónról, és a francia XIV. Lajos aktív támogatását élvezhette. Azok a vallási és politikai feszültségek, amik ehhez a bizonyos csatához vezettek ezen a bizonyos helyen, már akkor több évszázadosak voltak. Közhely megállapítani, hogy legalábbis Írországban a boyne-i csata nem vetett véget nekik. Ugyanakkor nehéz megmondani, hogy hol kezdődik a történelem, és hol ér véget. Így XIV. Lajos Franciaországában az instabilitást a folyamatos háborúk okozták, amelyek elmérgesedtek fia uralmának hosszú évei alatt, és végül unokája, XVI. Lajos uralma alatt hozzájárultak a monarchia megdöntéséhez, megnyitva az utat Napóleonnak, és így tovább.
A vessző a történelem kedvenc írásjele.

*
Amióta az eszemet tudom, izgatott az a gondolat, hogy szükségszerűen minden útnak találkoznia kell. Az utca a házam előtt csatlakozott egy másik utcához, ami csatlakozott egy másikhoz, ami csatlakozott a belvárosba vezető főúthoz. Itt néhány kanyarral elérhető a kompkikötő, ahonnan egy bizonyos tengeri úton eljuthatunk egy másik kikötőbe, ahonnan egy másik út vezet, és így tovább. Minden út, bármilyen kicsi vagy rossz állapotban levő legyen is, a traffic-hordozók világszövetségéhez tartozott. Ha egyszer elindultál, lehetnek szünetek, de nincs megállás.

*
Akkor még egyszer sem hallottam Kalinyingrádról.

*
1945-ben a kelet-porosz Königsberg megadta magát az előrenyomuló Vörös Hadseregnek  A megmaradt német lakosságot elűzték nyugatra. Emberek tízezreit mozdították el erőszakosan a Szovjetunió keleti részeiről, és a németek helyére telepítették őket. A várost átkeresztelték Kalinyingrádnak, és elzárták a külvilágtól.
Kalinyingrádba Moszkvába menet látogattam el. Találtam ott egy hidat, amire nem vezetett út se fel, se le. Sokáig néztem ezt a hidat, mintha egy szobor lett volna, egy beton üzenet. Csináltam róla néhány képet, hogy jobban szemügyre vehessem, ha már nem leszek ott.

*
Varsóban július 12. estéjén csináltam egy, a Metropol Hotel felé néző képet, ahová a Peugeot - azon igyekezetében, hogy több embert vegyen rá, hogy megvegyék az autóit - lelógatott egy 206-ost a 15-ik emeletről. A fénykép valódi témája azonban egy vöröstéglás fal része volt, a kép baloldalán. A fal - körülbelül tizenkétszer tíz láb - néhány jardnyira keletre fekszik a rondo Dmowskiegotól az Aleje Jerozolmiskie-n. Három piros szekérlámpa világította meg, amilyeneket vidéki fogadókon lehet látni. Ennek a falnak a közepébe egy gránittáblát helyeztek a 102 lengyel polgár emlékére, akiket 1944-ben begyűjtöttek, ideszállítottak és lemészároltak a nácik. Körülbelül százkettő volt az írók száma is, akikkel Európában mászkáltam.

*
A számok fásulttá tesznek, ezért van, hogy az irodalom néha ott is sikeres tud lenni, ahol a háború szörnyűségének visszaadásában a szimpla dokumentálás kudarcot vall. Az irodalom egyéniesít, matematikája egy mértékegységre vonatkozik: egy meg egy meg egy meg egy… Gondoljunk Edgar Derby-re az Ötös számú vágóhídban, akit lelő egy kivégzőosztag Drezdában, mert ellopott egy teáskannát. Gondoljunk a gyári munkás fiúra, akit Pierre lát a Háború és Békében, amint kivégzésére várva, életének utolsó pillanataiban megigazítja a szemét bekötő kendő csomóját, hogy ne nyomja a tarkóját.
Másrészt a propaganda legfőbb törekvése, hogy arra az egy mondatra, néha szóra redukálja az emberi lényeket, amiért meg lehet gyilkolni őket. Úgy hangsúlyozza az emberek csoportjai közötti különbségeket, mintha a semmiben álló hidak lennének.

*
Kalinyingrádban találkoztam egy emberrel, akinek az ük-ükanyja Tolsztoj feleségének, Sophie-nak az unokatestvére volt. Rajzolt nekem egy ábrát, ami inkább volt térkép, mint családfa: volt egy út, ami levezetett Milánóba, egy másik bejött Skóciából, ahonnan az én családomba vezetnek utak. Talán itt az ideje, hogy ne gyökerekben, hanem utakban gondolkodjunk, amerről jöttünk.  Két lábon járó történelmi buszvégállomások vagyunk.

*
traffic: "valamely latin nyelvből…eredete homályos." Nagy tapsot minden homályos eredetünknek.

*
A népek mozgása, ami Tolsztojnak a Háború és Béke témáját adta, a vége felé kezdett felőrlődni, 1815 június 18-án, vasárnap a waterloo-i csatamezőn, Brüsszeltől nem messze.
Napra pontosan száznyolcvanöt évvel később ötvennyolc, a kínai Fujian tartományból származó reménybeli bevándorlót találtak holtan az őket az angliai Dover kikötőjébe csempésző teherautó platóján.
Amikor megkezdték útjukat, én az ellenkező irányba utaztam, Brüsszelből Dortmundba a Literaturexpressen.

***
Őszi vasárnap este van Belfastban, két nappal ennek az írásnak a leadási határideje előtt. A sógorom és a barátnője feljött hétvégére Dublinból. Tegnap esett, és én itthon maradtam és írtam, míg a feleségem, a bátyja és a barátnője Belfast belvárosában töltötték a délutánt. Ma is korán felkeltem reggel, azzal a szándékkal, hogy az egész napot az íróasztalomnál töltöm. De sütött a nap, és amikor meghallottam, hogy egy part menti kocsikázást terveznek, vettem a kabátomat, és velük mentem.
Kimentünk a városból - túl a körforgalmon, ahol a feleségem az autó megtámadását látta - és az Ards-félszigeten le a Mount Stewartba, ami valamikor a Londonderry márkik és márkinők nyári otthona volt, most pedig a National Trust kezeli.
Sétáltunk a kertben, és amikor hűvösebb lett, körbevezettek minket a házban. A fejem még mindig azzal volt tele, amit tegnap írtam, nem sokat fogadtam be abból, amit az első két szobában mondtak. A harmadik teremben viszont, az étkezőben, az idegenvezető rámutatott a falak mentén végig álló huszonkét kárpitozott székre. Ezek a székek, magyarázta, a Bécsi Kongresszusról valók, amely 1815-ben ült össze, amikor Napóleon megszökött Elba szigetéről, hogy elindítsák ellene azt a hadjáratot, amely Waterloonál végződött. A Londonderry család egyik tagja, Lord Castlereagh (Shelley írt róla a "The Mask of Anarchy"-ban) angol külügyminiszterként részt vett a kongresszuson. Ő hozta el a székeket emlékbe.
Ott állnak a Mount Stewart üres étkezőjében, ahogy én itt ülök, mérföldekre Bécstől, mérföldekre Varsótól és Minszktől és Moszkvától, kalinyingrádi barátomtól, a Fujian tartománytól, ami a távoli végén van annak a földtömegnek, amit Európának hívunk, és ezt írom, abban a reményben, hogy létrehozom  köztük a kapcsolatot.

Bibliográfia

Ír írók- kelta költők
Magyar Lettre Internationale, 23

Bloomsday
Magyar Lettre Internationale, 37
 

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu