Szeretettel Bogdán Lászlónak
                      Drakula-regényéért

Ha nem ugyanazt az arcot
láttam az asztalom fölött,
ha nem ugyanazt az idő-
járásjelentést hallottam a
pultnál, mint addig, hiába
vártam, mert nem jött el –

most mégis ott áll a hátam
mögött, pedig olyan messziről
indult, hogy hiába fordultam
hátra (épp ma kellett elállni
az esőnek!), először észre sem
vettem, hogy megérkezett;

s mert mindennek a tetejébe
ma még az asztalomat is
üresen találtam, hiába
fordultam hátra másodszor
is, még mindig nem láttam
őt, pedig ott nyüzsgött

London és Helsingőr
valamennyi szelleme…
Harmadszorra viszont már
teljes életnagyságban állt
mögöttem, és tényleg olyan
messziről indulhatott,

hogy már az is föltűnt,
mennyire nem illik most ide:
itt most csak egy asztal van,
füves-fás térség, és egy
lámpa az utca végében,
ami az ágak között

a nehéz tölgyfaajtóra süt.
És persze a hátam mögött
ő, olyan sima arccal,
mint a Duna Orsovánál:
“Mi lenne, ha hagynám
elszivárogni”, gondolom,

mikor végre ismét eső-
cseppeket látok csillogni
a lámpafényben: “De ha már
a szellemen is túladtál
– suttogja ő halkan –, minden
témád végleg kimerítve.”

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu