Antimetafizika

A búvóhelyekkel tarkított udvarban
Eltévedt egy kutya, még tapasztalatlan,
Feketével pöttyözött, kurta farokkal,
Hasán rózsaszínre festett maszatokkal,
Kajla, húsos fülű, leeresztett orral,
Gyenge alkatú, ám erős csontozattal,
Tehát egy esetlen, félszeg kicsi állat,
Akit először csábított a vadászat.

De írjuk le először minden részletét
Udvarunknak, be nem látható méretét,
Ahol megszámlálhatatlan, titkos szeglet,
S volt betonlapokból kirakott kövezet:
Volt itt bizarr dolog, márványábrázolta,
Kalcedonba vésett csöppnyi bazilika,
Voltak itt kovácsolt, komor vasszegek
(Füttyszóval jönnek a pokolbéliek
Felszínre itt, mert régesrégen – úgy tartják –
Nyüzsgött lenn a mélyben műveletlen világ.)
Volt hír nélkül támadó lőrés, és szerény
Bástyának tervezett, kerekded építmény,
Volt betonból kiöntött palánk, volt gyámfa
Mindenféle nehéz mesterség számára,
S fülemülével, csízzel díszített konok,
Szomorú vörösréz paralelepipedonok,
Homályos oromzat, szinte már romos,
Digitáliszszagot árasztó, koros
Fagyott fagyöngyöktől narancsszínre váltan,
Enyhe szélre, viharra is mozdulatlan.
Amarra meg senki, aki ülne, állna,
Csak a pusztaságra néző csupasz lámpa.

És most tessék elképzelni, ugyan mit lát,
A foltos, megriadt kicsi vadászkutyát,
Ahogy e szegény állat vinnyog szűkölve!
Csupán ennyi elmesélni valóm lenne.
 

Tau

Minek néztél, mondd, üldözött csaló:
Bélés voltam, szakadt zsebből való,
Vagy szendvics, mit bekentem könnyeimmel,
Egy új bankó görög Tau betűvel*

Íme, a táskám: könyvemet s a pennát
Viheted mind, de cserébe egy kockát
Hagyj itt, az oldalain csupa néggyel,
Hadd játsszak véle kint a kertben éjjel.

Nem loptál meg, sőt, teljesült a szándék:
Okkult számaival a kért ajándék
Itt maradt nékem. És egy pár nehéz
Cseresznye, hogy tegyem fülem mögé.

Most újra látlak, csóró vagy még s szinte
Csóré, pandúrok szoros gyűrűjébe’.
– Menj csak, intesz a szemeddel nevetve:
Világunk málna, csillogásba verve.
 

Minden

Mennek a lemúrok, itt a perc:
Bús oszlopban, örvényvonta testtel.
Hogyha egy közülük hátranéz,
Andalítón hull le rám a reggel.

Játszik bent a szívben vén öröm,
Hozd ki hát a rubinszínű kannát:
El fog jönni még a mi időnk,
Megélünk új mennyegzői Kánát.

Átölellek akkor hidegen,
Míg lármásan véget ér a lagzi.
Súgd, mint egykor tetted: itt a perc,
Mikor csak a lélek tud mulatni.
 

        Lövétei Lázár László fordításai

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu