Epilógus

III. Anyja halálára

Ha a gyermekkori évekre gondolok, a dolgok akkori szagára, hideg térdemre, az eredendõ gondtalanságra, az édes óvó félelemre, eleven testemre, a rejtett kincsekre, a természet újdonságára, a formák felfedezésére s az engem körülvevõ tágas térre és rejtelemre, mélabú tölt el.

Ha eszembe jutnak a kamaszkori évek, a tömény élet, felbukkanó belsõ világom, a létre ébredés és a lét varázsa, az érzések gazdagsága, az önzetlen szeretet, gyöngédség az ártatlan iránt, az oktalan mohó vágy, a lélek egyetemes képessége és akarata, ugyanazt a mélabút érzem.

Ha az ifjúságomra emlékszem, a gondolkodás gyönyörére, a kimondás szükségére, a szemlélõdõ megfigyelésre, a formakészségre, a meztelenség izgalmára, a különös felfedezésére, a személyiséggel való találkozásra és az akkori megfontolt, lelkes és helyes tanácsokra, megint elfog a mélabú.

A világ sohasem lesz már oly tágas és rejtelmes, mert nem ismétlõdik meg többé soha semmi. Többé nem látom a kincset kezemben, és az éjszakát nem érzem hosszúnak és mélynek. Nem érzékelem soha többé, milyen édes az óvó félelem, és milyen eleven a lét, mert sosem leszek újra a gyermek, aki voltam, és többé nem fogod a kezem.

A világ soha többé nem lesz akarattá, és nem kél hajnal, hogy felfedje, amit belsõnek hívunk, mert nincs ismétlõdés, minden a semmibe tart. Többé nem áraszt el az egyetemes szeretet, és nem keresem többé, ami nehéz; nem kap többé nevet a lét, és egyetlen esemény sem fakaszt érzelmeket, mert sohasem leszek újra a kamasz, aki voltam, és nem szemlélem tûnõdve arcodat.

Sosem kerül újra egyensúlyba a világ, nem lesz derûs lelkesedés és állhatatos gondolkodás, mert eltûnt, ami elmúlt, ahogy a szív sem érzi már a régi örömöt, és ritmustalan kattognak a strófák. Nem okoz többé gyönyört a gondolkodás, nincs szükségem rá, hogy elméletet gyártsak, nem fog el többé vágy a formák után, és nem kell a kellõ megfigyelés; nem keresgélek többé eleve eldöntve, nem köszönt be kegyelet az istenek iránt, mert nem leszek többé az ifjú, aki voltam, és nem hallom többé a hangodat.

Nem látok többé hazát, és nem hallok nevetést. Sem felhõ, sem kõ, sem növény, sem állat, sem dolog nem hoz többé újat. Többé nem választom ki a szót, sem azt, amit jelent. Senki szemében sem találom meg többé tekinteted folytonosságát és jelenvalóságát szememben. Nem lesz többé báj és gyanútlanság, nem vonz az Igazság, és nem akarok töprengeni. Nem jön vissza semmi, a semmibe tart minden, és nem tér vissza soha. Veled hal meg a gyermek és a fiú és a férfi.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu