Eliot Weinberger
Izland

Izland hozta létre a legtökéletesebb társadalmat a földön, egy olyat, amibõl a világ többi része semmit sem tanulhat. Mert ez a valószínûtlen utópia egy olyan történelem és egy olyan földrajz véletlen eredménye, amit sehol máshol nem lehet leutánozni vagy/és versenyre kelni vele.
A Csendes-óceán déli részén kívül nincs sehol máshol ilyen kicsi etnikai csoport, amelynek saját, teljesen független nemzetállama van. Az izlandiak csak 260 ezren vannak, ebbõl  150 ezren a fõvárosban, Reykjavíkban, vagy körülötte élnek. A sziget második legnagyobb városának, a mûvészeirõl és éjszakai életérõl híres Akureyrinek - Izland Barcelonájának - 14 ezer lakosa van. Az ország többi részén csak kevesen élnek, és a fátlan vadon: a vulkánok, vízesések, különös alakú sziklák, gõzölgõ lávamezõk, gejzírek, gleccserek és jéghegyek olyanok, mintha a világ végén járna az ember, mintha elutazna Tibetbe, és a tengernél kötne ki.
Az utakon általában kevés a forgalom, nincsenek aszfaltozva, Izland mégis egy modern skandináv ország, ahol minden mûködik, és ahol az állam gondoskodik a polgárairól a születéstõl a halálig. Nincs munkanélküliség, nincs szegénység, nincs feltûnõ gazdagság. Az oktatás mindenkire kiterjed. Az egy fõre jutó elõállított és eladott könyvek száma  vitathatatlanul a legmagasabb a világon. Tovább élnek majdnem mindenkinél. Levegõszennyezés nincs: az egész országban geotermális a fûtés.
Az ország erõszakmentes: nincs hadsereg, nincsenek fegyverek, nagyon kevés a bûncselekmény. A veszélyes bûnözõk kivételével minden rab kimenõt kap az ünnepnapokon; kicsi gyerekek egyedül sétálnak a városban. Az elmúlt ezer évben az izlandi nõknek olyan jogaik voltak, ami máshol elképzelhetetlenek volt, például elválhattak és megtarthatták a (közös) vagyon felét. Izland volt az elsõ ország, amelynek nõi elnöke volt, és az egyetlen, ahol létezik egy tisztán nõi párt parlamenti képviselettel. Az izlandiak találták föl a parlamentet.
Nehéz elhinni, de ez egy kapitalista fogyasztói társadalom, túltermelés nélkül. Van minden, de csak egy vagy két fajta mindenbõl. Anélkül az õrület nélkül élnek, hogy egymással versengõ márkák bombáznák õket, hogy el kelljen köztük igazodniuk, és az ezzel járó félelem nélkül, hogy esetleg rosszul választottak.
A hagyományos foglalkozásokat, a halászatot és juhtenyésztést a lakosságnak már csak töredéke ûzi. A csekély munkaerõ maradék részének egy modern társadalom minden szerepét be kell töltenie: nagykövetek, bádogosok, aneszteziológusok, programozók, csellisták, rendõrök. Van egy televízióállomás, egy ismert filmrendezõ, egy  Nobel-díjas író, egy nemzetközi rock-sztár. Izlandon minden megvan, ami a modern élethez kell, még ha törzsi méretekben is.
Akár egy törzs, az izlandi társadalom is mélyen gyökerezik az archaikus rétegekben. Valószínûleg õk az egyetlen technicizált nép a földön, akik ezer évvel ezelõtt élt õseikkel folyékonyan tudnának társalogni. Az izlandi nyelv az ónorvégtól való elszakadása óta változatlan maradt, és az ábécéjükben van két rúna, amit már senki más nem használ. Törvény írja elõ a hagyományos nevek használatát és a régi névadási rendszer követését, amely  szerint a keresztnév után az apa vagy anya neve következik, amihez hozzáillesztik, hogy "fia" vagy "lánya". A telefonkönyvben az elõfizetõk a keresztnév szerint állnak ábécében, és mind egyformák: Olaf Magnusson, Magnus Olafson, Greta Olafsdottir. Meg tudják egymást különböztetni, mert ismerik egymást.
Az izlandiak jól megvannak magukban. A 13. században létrehoztak egy olyan terjedelmes irodalmat, amelyhez fogható nincs Európában, önmaguk aprólékos leírása ez. A sagák: olyan történetek, amelyek nem hõsökrõl vagy istenekrõl szólnak, hanem egyszerû emberekrõl: a valóságos telepesekrõl, akik kétszáz évvel azelõtt jöttek erre a lakatlan szigetre. Több száz ilyen saga van, amelyek mindegyike egymásba szövõdik: ugyanazt a történetet különbözõ nézõpontokból mesélik el; valaki, akit az egyik történetben mellékesen említenek, a másikban fõszereplõvé válik. Egy hatalmas emberi színjáték szerelemrõl, irigységrõl, haragról, vágyról, esküvõkrõl és vagyoni vitákról, utazásokról, bosszúról, temetésekrõl és ünnepekrõl, találkozókról, szöktetésrõl, profetikus álmokról és különös találkozásokról, halakról és juhokról. Izlandon szinte mindenki ezektõl a személyektõl származik, ismerik a történeteket és azokat az eseményeket is, amelyek a következõ generációkkal történtek.
Az izlandi utazásokon az embert elkíséri a The Visitor's Key, egy figyelemreméltó útikönyv, amely lépésrõl lépésre halad végig a sziget minden útján - mintha az ember az Emlékek Õrzõjével sétálna. Izlandon csak kevés figyelemreméltó épület, múzeum vagy mûemlék van. Vannak viszont dombok és folyók és sziklák, és minden egyes tárgynak van egy története, amit ebben a könyvben elmesélnek. Itt egy kõhíd állt, amely beomlott egy elítélt, szökött gyilkos alatt, és ezzel az ártatlanságát bizonyította. Ott egy fiú lakott, akinek akkora varázsereje volt, hogy ki tudta szárítani a füvet. Itt egy férfi meghalt a hóviharban, nem sejtve, hogy csak pár méterre van a házától. Azt beszélik, hogy valahol ezen a dombon két láda ezüst van elrejtve. Ebben a meleg forrásban fõzött húst egy híres zsivány. Itt eltemettek egy férfit, mert a ló, amely a holttestét vitte, nem volt hajlandó egy lépést sem továbbmenni. Itt egy férfit, aki több juhot lopott, mint amennyire szüksége volt, agyonütött egy tizenkét éves gyerek. Ennek a falunak a lakói megtagadták a szállást egy úton lévõ terhes asszonytól, ezért a falut egy földcsuszamlás még azon az éjszakán betemette. Ezen a szirten többen is láttak egy férfit, aki fejével a hóna alatt járkált. Itt állt egy pap háza, aki a tengeren túl az orvosi csukamájolaj kifejlesztésérõl volt híres, de akirõl az emberek azt is tudták, hogy a menyasszonyát megszöktette. A 18. században itt élt egy mindenki által szeretett postamester.
Melyik másik modern társadalom népesíti be így a tájat, amelyben él? Hol máshol emlékszik még a középosztály?
Sir Richard Burton a trópusokon és sivatagokban tett utazásai után elborzadt ettõl a szigettõl. William Morris megtanulta a nyelvet, és lefordított néhány sagát, de ezek olvasása jobban érdekelte, mint a szigeten tett két látogatás. Verne Gyula soha nem járt itt, de a Föld középpontjának bejáratát a Snaefellsjökull vulkánba helyezte. Trollope élete vége felé járt erre, és egy vidám beszámolót írt a dús lakomákról és a szép nõkrõl, de csodálkozott, hogy nem talált egyetlen bankot sem. Itt a szigeten írta W.H. Auden röviddel a spanyol polgárháború elõtt a legkülönösebb könyvét.
Úgy sütik a kenyeret, hogy a földbe rakják; a cápahúst romlottan kedvelik. A rovarirtók használata ismeretlen. Majdnem minden nõ már a házasság elõtt megszüli elsõ gyermekét. A fõvárosban tilos kutyát tartani. A szemük éppolyan halványkék, mint a jéghegyek. Hisznek a manókban és a trollokban. A lovaik télen hosszú bundát növesztenek, és fekve alszanak. Még soha nem láttam ennyiféle mohát.

Egy kis  álomrégészet
(Északon, 1000 körül)
Dorbjörg Indridastadirból azt álmodta, hogy nyolcvan farkas száguld el mellette, lángot fújnak; középen egy fehér medve.

Glaumvör azt álmodta, hogy a férje köpenyébõl kiemelkedik egy véres kard, és a ház közepén egy folyó folyik, ami minden vagyonát magával sodorja.

Hersteinn Blund-Ketillson azt álmodta, hogy látja az apját, aki lángok közt áll.

Ásmundar Kappabani azt álmodta, hogy nõk egy csoportja fegyverekkel hadonászva áll vele szemben, és azt mondják: „Azt várják tõled, hogy vezetõ legyél, te pedig már tizenegy férfitól megijedsz."

Gomr király azt álmodta, hogy három fekete ökör emelkedik ki a tengerbõl, tövig lerágják a füvet, és újra eltûnnek a tengerben. Azután egy hangos reccsenést hallott.

Bádr azt álmodta, hogy az apja tûzrakó helyén egy hatalmas fa nõ,  telis-tele van virágokkal, az egyik ága színarany.

Gísli azt álmodta, hogy bemegy egy házba, tele barátokkal és rokonokkal, és hét tûzhely körül ülnek - némelyik erõsen lángol, némelyik majdnem kialudt. Azt álmodta, hogy odajön hozzá egy nõ szürke lovon, és elhívja a házába; együtt lovagolnak, belépnek a házba, a székekre puha párnákat tesznek. Aztán azt álmodta, hogy egy másik nõ jön, és megmossa a fejét vérrel.

Blindr azt álmodta, hogy látta Haddrings király sólymát, amelynek minden tolla ki van tépve.

Gudrun azt álmodta, hogy egy szörnyû kalapot visel; le akarja venni, de az emberek azt mondják, hogy hordja tovább, úgyhogy leveszi a fejérõl, és egy patakba dobja. Azt álmodta, hogy egy tó partján áll, és egy ezüst karperecet visel, ami a vízbe esik. Azt álmodta, hogy egy arany karperecet visel, ami lecsúszik róla, ráesik egy sziklára és széttörik, és minden egyes darabja vérzik. Azt álmodta, hogy egy drágakövekkel kirakott arany sisakot visel, ami olyan nehéz, hogy nem tud tõle járni.

Kotsbera azt álmodta, hogy a férje ágyán lángokban állnak a lepedõk.

Dorkell Eyjólfsson azt álmodta, hogy olyan hosszú a szakálla, hogy az egész földet betakarja.

Dorgils Örrasbeinsstjúper azt álmodta, hogy ránéz a térdére, és öt pióca nõ ki belõle.

Dorgils Bödvarsson azt álmodta, hogy egy magas nõ gyermekkabátban áll az ajtaja elõtt, és nagyon szomorú.

Hálfdán azt álmodta, hogy szebb haja van, mint bárki másnak, és minden színben és hosszúságban nõ: némelyik tincs a térdéig ér, a másik a combjáig, van, amelyik a válláig, némelyik pedig csak pihe.

Ranghildr azt álmodta, hogy kihúz egy tövist a ruhájából, és a kezében nagy fává nõ, ami alul vörös, középen zöld, a koronája pedig hófehér.

Dorsteinn Surtr azt álmodta, hogy ébren van, de mindenki más alszik; aztán azt álmodta, hogy elalszik, és mindenki más fölébred.

Dorstein Uxafótr azt álmodta, hogy megnyílik egy sírhalom, és egy vörös ruhás férfi száll ki belõle. A férfi barátságosan köszönti, és meghívja a házába. Azután leszállnak a sírba, ami teljesen be van rendezve. Tõle jobbra tizenegy vörösbe öltözött férfit lát egy padon ülni. Tõle balra tizenkét kékruhás férfi ül egy padon.

Sverir király azt álmodta, hogy egy férfi jön az ágyához, és megparancsolja neki, hogy kövesse. Kisétálnak a városból a földekre, ahol egy tûzhöz érnek, ami fölött egy férfit sütnek. A kísérõje ráparancsol, hogy üljön le és egyen, és ad neki egy sült emberi lábat. Elõször vonakodva eszik, de minden harapás után egyre jobban ízlik neki, és már egyáltalán nem tudja abbahagyni.

Jón, Hólar püspöke azt álmodta, hogy egy nagy kereszt elõtt imádkozik, és Jézus lehajol és súg valamit a fülébe, de nem érti a szavakat.

Durdír Dorkeldottir azt álmodta, hogy megjelenik halott férje, és azt mondja neki, hogy ne gondoljon rosszat a vejérõl.

Flosi azt álmodta, hogy õ és a barátai Lómagnúprban vannak és megnézik a hegyet. Azután szétnyílik a hegyorom, és kijön belõle egy férfi, aki kecskeszõr kabátba van öltözve, és egy vasbotot tart a kezében. A férfiak mindegyikét nevén szólítja. Flosi megkérdezi tõle, hogy mi újság, és a férfi azt válaszolja: semmi.

Án, a fekete, azt álmodta, hogy egy rút nõ fellép az ágyára, kiveszi a belsõ szerveit, és a hulláját megtölti rõzsével. Azután azt álmodta, hogy a nõ kiveszi a rõzsét és visszaadja neki a szerveit.

Dorhaddr Hafljósson azt álmodta, hogy olyan hosszú a nyelve, hogy a nyaka köré tekeredik.

Sturla Sigvatsson elmesélte egy barátjának, hogy azt álmodta: egy kolbászt tartott a kezében, kiegyenesítette, középen kettétörte és a felét nekiadta.

Atli király azt álmodta, hogy a nádat, amit hagyni akart nõni, gyökerestül kitépik és vérbe áztatják, azután a tányérjára rakják, és enni adják neki.  Azt álmodta, hogy héjaszívet eszik mézzel.

Egy férfi Skagafjördr-bõl azt álmodta, hogy bemegy egy nagy házba, ahol két nõ hintázik. Vérrel vannak borítva, és vér folyik az ablakokon.

Dorleifr Dorgilsson azt álmodta, hogy a nõvére egy darab sajtot nyújt neki, és annak az egész héja le van vágva.

         VARRÓ ZSUZSA FORDÍTÁSA

Bibliográfia

WEINBERGER, Eliot
„A Zócalón”
Magyar Lettre Internationale, 31


Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu

http://www.c3.hu/scripta

http://lettre.c3.hu


C3 Alapítvány  c3.hu/scripta/