PRESSIG LAJOS

Azok a mûértôk és kritikusok, akik nem ismerik SI-LA-GI szellemi hátterét, mûvészete elôtt gyakran tanácstalanul állnak. Alkotásaiban a legkülönbözôbb égtájakról és kultúrákból származó stílusjegy, technikák és formai elemek keverednek. Ez azonban nem a nagyvilágot beutazó mûvész valamiféle zavaros eklekticizmusát tükrözi. Ellenkezôleg: alkotásai eszköz- és mûfajbéli gazdagságuk ellenére is jellegzetes egységet képeznek, rímelnek egymásra, és megszólítják egymást. A mûvész identitását nem valamely iskola, mûfaj vagy technika ismérveivel való azonosulása adja, hanem saját emberi élményei, találkozásai és fölismerései, amelyek láthatóvá tétele érdekében bátran, szabadon és szuverén módon használ bármilyen eszközt, stílust és kifejezô közeget. Ez a szabadság, mely egyformán képes megnyilvánulni a minimalizmus vagy az expresszivitás közegében, nem szubjektivitásból vagy személyes önkénybôl fakad. SI-LA-GI szabadsága a születési, faji, kulturális és lélektani kondicionáltságát áttörô, egyetemes jelentôségére ráébredô ember méltóságának a kifejezôdése, aki alkotója és használója, de nem rabszolgája eszközeinek és létfeltételeinek.

E szabadságvágy a mûvész egyik meghatározó vonása, ez ûzi ôt világcsavargóvá a közép-Kádár-kor szellemi állóvizébôl. A szabadság lényege a számára a külsô feltételektôl való függetlenség és meg-nem-határozottság. E végsô értelemben felfogott szabadságot politikai rendszerek se el nem vehetik, se meg nem adhatják: kizárólag belsô korlátaink áttörésén és minden pillanatban adott választási lehetôségeink fölismerésén múlik.

SI-LA-GI külsô utazásai a belsô átalakulás és a személyes korlátok áttörésének, az egyetemes emberi keresésének zarándokútjává nemesednek. Ennek során a külsô és belsô közötti határvonalak egyre inkább elmosódnak: a belsô megnyílással egyidejûleg a lehetôségek mintegy mágikus módon kívül is mind láthatóvá válnak; s az utazóban elkezd felsejleni a formák és határok káprázat-jellegére vonatkozó felismerés.

Ahhoz, hogy közel tudjunk kerülni SI-LA-GI mûvészetéhez, nekünk nézôknek is át kell lépnünk bizonyos belsô korlátokat. Ha a mûvek elôtt elsô benyomásként valamiféle feszengô értetlenséget élünk át, az nem az alkotás formai vagy stílusbeli idegenségének következménye, inkább mert túlságosan is közvetlenül, túlságosan mélyen szólít meg bennünket. Az elsô igazság, ami oly nagy hangsúlyt kap SI-LA-GI képein, a múlandósággal való találkozás. Pedig végsô szabadságunk titka éppen múlandóságunk megélésén és elfogadásán múlik, miközben az ettôl való menekülés tesz bennünket az aktuális formák, feltételek, látszatok, divatok és talmi értékek rabjaivá.

Miközben SI-LA-GI alkotásaiban a hagyományos technikák mellett a legmodernebb mûvészeti kifejezôeszközöket - különféle fotótechnikai, nyomdai és video eljárásokat, sôt hétköznapi tárgyakból összeállított installációkat - is használ, mondanivalóját és mûvészi mentalitását tekintve egy már-már elfeledett mûvésztípust és mûvészeti funkciót tesz ismét jelenvalóvá. Nem szórakoztatni kívánó mutatványos vagy ügyes kézmûves ô, nem gyönyörködtetô formák önfeledtségre csábító mestere. Kompozícióinak szigorú megszerkesztettsége a mûvészet szakrális gyökereihez, a mûalkotás mágikus-szakrális funkciójához tér vissza. Nem elkábítani igyekszik, hanem ébreszt. Nem törekszik önkifejezésre (vagyis nem tetszeleg), s a "realitásnak" nevezett látszatok és kondicionáltságok szenvelgô bemutatásával sem foglalkozik. Mûveiben ehelyett a valóság közvetlen feltárásán és minden szintû, intellektuális és érzelmi megértetésén fáradozik.

SI-LA-GI alkotásaiban a mû és a hétköznapi élet közötti határok elmosódnak. A mûvész megláttatja velünk hétköznapi banalitásaink esztétikumát, s ezen keresztül felmutatja a bennük jelenlévô valóságot úgy, hogy konvencionális világunk a benne rejlô mély szellemi igazság kinyilatkoztatásává válik. Az utolsó vacsora címû képhez kapcsolt installáció a képet meghívássá változtatja: vegyünk részt saját, bizonyosan bekövetkezô utolsó vacsoránkon. Hogy melyik vacsora lesz az utolsó, nem tudhatjuk, mint ahogy nem tudjuk, nem ez a mostani-e "a megmérettetés elôtti utolsó cselekedetünk". Mindenesetre nézhetnénk úgy is, mintha ez, itt és most lenne az utolsó pillanat Nemcsak az élet egésze múlandó, de minden pillanat külön-külön is az. Ez a pillanat is, itt és most, elsô és egyben utolsó, megismételhetetlen mindörökre. Ki bírná el a pillanatok jelentôségének e roppant súlyát?

Az utolsó vacsora helyzetébôl nézve nem látunk többé személyeket, s nem látunk többé "én"-t sem, csak evés és ivás van - vágyak, test-lelki halmazatok, érzések és tendenciák személytelen kavargó áramlása. Ráébredünk, hogy a jelenségek pusztán jelenségek, melyek lényegük szerint üresek, s minden nekik tulajdonított tartalom és szubsztancia csupán belevetítésen alapult. Az üresség végsô valóságát azonban éppen konvencionális, hétköznapi világunk teszi láthatóvá. Az igazság nem valahol a dolgok mögött keresendô, hanem magában hétköznapi életünkben és annak ürességében rejlik. Ezt az ürességet mi magunk töltjük meg tartalommal, mi teremtjük rávetítéseinken keresztül azzá, amiként megnyilvánulni látszik. Zsidó - egy puszta szó, feketén-fehéren, s mégis zsigeri reakciók mozdulnak bennünk. Ha nincs személy, ha mi magunk is oly üresek vagyunk, mint a kép, akkor vajon ki az, aki gyûlöl, aki szeret, s aki fél?

Aki a választ erre az utolsó kérdésre is megtalálja, annak számára az üresség félelmetes valósága egyszerre csak megszelidül. Az otthontalanságban, melybe támasztékaink szétfoszlása taszított bennünket, felismerjük igazi otthonunk. S a világ, mely az üresség rádöbbenésében semmivé olvadni látszott, újra felragyog, ezerszeres gazdagságban. Szemellenzôk, sémák, illúziók, belsô korlátok és preferenciák nem szûrik és nem terelik többé megismerésünket saját kisszerûségünk és sorsunk szûkre szabott pályáira. Az igazság utolsó arca. Túl az ürességen, a jelenségek pompázó sokszínûsége, melyek minden lehetséges módon, korlátok nélkül egymással is relációba lépve és egymást áthatva tudnak tapasztalásunkba lépni, könnyedén és szabadon, mint álomképek áramlása. Eltûnnek a határok idôben és térben egyaránt, mert kiderül, hogy idô és tér maguk is csupán gondolkodásunk béklyózó konstrukciói voltak; s az egész világ a szellem szabad játékának megnyilatkozásává válik.

A mindent mindennel áthatásban, tükrözôdve, számtalan variációban megélô és megmutató SI-LA-GI képein csak egyetlen jellegzetesség ismétlôdik, a személy következetes feloldása. Ez ugyanis a szemlélet szabaddá válásának feltétele. Csak jelenségek vannak: tengerparti hangulat, az azt megélô személyek helyén üres fekete foltok. A negatív felvétel a lámák földjén és a Manhattenben kóborló mûvész képein a személyiséget annak ellentétévé, negatívjává varázsolja: az ember súlyos tárgyiasultsága visszájáról nézve lebegô ürességként mutatkozik, s a személyben összesûrûsödô homály a másik oldalról nézve fényleni kezd, és világosságunk megnyilatkozásává válik.

Szabadságunk titka e szempontváltás végrehajtásának képességében rejlik. Figyelmünk többnyire arra tapad, hogy mik is vagyunk gyarló emberekként. Engedjünk azonban SI-LA-GI meghívásának, s váltsunk át személyünk negatív szemléletére: nézzük meg ugyanezeket a dolgainkat, érzelmeinket és tulajdonságainkat úgy, mint amelyek nem vagyunk. Ha meg merjük tenni e lépést, személyünk korlátai hirtelen belsô ürességünk, szabadságunk és világosságunk kifejezôdésévé válnak. SI-LA-GI maga talán úgy fogalmazta volna ezt, hogy konkrét-személyes élettörténetünket mi magunk szôjük, végtelen lehetôségekbôl merítve, kivetítéseinken és azonosulásainkon keresztül. Itt-és-most, teljesen szabadon. SI-LA-GI azonban ezt valószínûleg mégsem mondta volna. Mert jóllehet nézhetnénk így visszájáról is a dolgokat, mindenkinek magának kell eldöntenie, hogyan akarja nézni. Hiszen szabadok vagyunk, magának a nézôpontnak a megválasztásában is.

Aki azonban úgy dönt, hogy elfogadja a mûvész meghívását, annak ügyelnie kell, nehogy az alkotások formai megjelenésénél leragadjon. E képek lényege éppen az, hogy nem megrögzíteni kívánnak bennünket, hanem bekapcsolni a határokat feloldó áramlásba, ahol saját magunk is megnyílunk, s teret engedünk valóságot teremtô álmainknak. A képek csak kapuk, amelyek önmagunkra nyílnak, s magasabb értelmet annyiban nyernek, amennyiben rajtuk keresztül valóban belépünk.


Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: lettre@c3.hu
 
 
 
 


C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/