JEVGENYIJ POPOV

MOSZKVA - Amikor elhatároztam, hogy kis kerekded mûvecskében összefoglalom a legújabb össznépi-összorosz játék, a potyázás természetrajzát, amelynek szenvedélye immáron az egész országot rabul ejtette, úgy gondoltam, nem hagyatkozhatom kizárólag csak az én, totalitarizmus rombolta agyamra, hanem megkérem barátaimat és "üzletfeleimet", definiálnák szépen, szabatosan a szóbanforgó jelenséget, amellyel nap mint nap találkozik mindegyikünk, akár aktív szereplôként, akár szenvtelen, passzív megfigyelôként.

A kollégák zavartan vállat vontak, s menten nyoma veszett minden ékesszóló képességüknek: "Hát, mit mondjak... szóval amikor minden csak úgy, ingyen... de hát tudod azt te is, hogy megy..."

Az utca egyszerû emberével többre mentem: "Egyszer potty, másszor kopp", "Jobb ma egy potya, mint holnap a teli gatya" - sorolta máris az idevágó újsütetû `közmondásokat' Vologya, aki vízvezeték-szerelôi minôségében a legfontosabb személyiség lakótömbünkben, ahol valamelyik lakásban örökké csôrepedés van vagy eldugul a lefolyó, s aki e nyelvészeti fejtegetés közben egyre jobban "bepotyázott" a nejem által felkínált vodkából, egyre bôvebben ontva e tárgyban az adalékokat a jó szaftos orosz káromkodástól a tárgyi világ elvi megismerhetetlenségére vonatkozó filozófiai tételekig. Melyek persze egyre kevésbé vonatkoztak a tárgyra, így aztán kénytelen voltam az igazi tudományhoz folyamodni. Ez alkalommal azonban még a mindenható és mindentudó Dal értelmezô szótára is csôdöt mondott, s valami összefüggéstelen mondatfoszlányt dadogott a megfelelô szócikkben: POTYA, POTYADÉK: dél-nyugati nyelvjárási szó - csizmaszár/rövid, puffos ruhaujj/fújt gömbüveg". A modern akadémiai szótár sem igazított el: innen végképp hiányzik ez a szó.

Némi hezitálás után kénytelen voltam a végsô eszközhöz nyúlni: miként Coppola "Keresztapá"-jának fôhôse a maffiára, vagy a tartozást behajtani nem tudó "újorosz" a "bandá"-ra, úgy fanyalodtam én is a brutálisan útszéli szavaink jelentését tartalmazó "Tolvajnyelvi és zsargonszótár"-ra (Moszkva-melléki kiadó, 1992), ahol persze egy pillanat alatt rátaláltam erre a hallatlanul népszerû, úton-útfélen használt, s immáron legendássá vált szócskára.

Tehát: POTYA, POTYADÉK: 1. Lerongyolódott prostituált. 2. Szükségletek kielégítése ingyen, más pénzébôl. 3. Tolvajnô. 4. Nô, asszony. 5. Könnyen, minden megterhelés nélkül megszerezhetô dolog.

Magától értetôdik, hogy nem tartozik közvetlen kutatási tárgykörömbe, ki is a tolvaj nô, s ki a prostituált (ráadásul lerongyolódott) szeretett honunkban, így a továbbiakban figyelmemet az ominózus szó 2. és 5. jelentésére összpontosítom.

Lássuk csak: "Szükségletek kielégítése más pénzébôl".

Ékes példája ennek a jelenségnek a manapság széles körben elterjedt ún. "Prezentáció". Prezentációt mindenféle ürüggyel lehet tartani: lehet laza örömünnepet ülni akár egy új könyv megjelenése alkalmából, akár abból az alkalomból, hogy cégünk új terméke, a pihekönnyû páncélajtó egy nappal hosszabb élettartamúnak bizonyul, mint ahogyan azt a tervezôk gondolták. Egyszóval mindegy: az alkalom szüli az alkalmat. A szcenárió mindig ugyanaz: rövid, érzelemdús beszéd - méltatva a méltatandókat a tisztelt egybegyûltek karéjában, akik eközben fél szemükkel az immár dúsan megrakott asztalokat vigyázzák, ahonnan nem hiányozhat a vörös kaviár, a lazac, az italok bôséges választéka pedig végképp feledteti - ha eddig ez nem történt meg - a kommunizmus és a gorbacsovi antialkoholista kampány ínséges éveit. A különös csupán az, hogy a feltûnôen jólöltözött és feltûnôen jóltáplált megjelentek a legkevésbé sem szorulnának rá a potyára, ennek ellenére, még el sem hangzik a köszöntô utolsó mondata, máris mint a kiéhezett farkascsorda vetik rá magukat a hidegtálakra és szendvicses tálcákra, s mint aki soha nem evett, falják-falják a potyát két pofára, válogatás nélkül. Pillanatok alatt kiürülnek az üvegek, a sprituszlángon tartott ételmelegítô edények, s elegáns sálakat hátracsapva, nyakkendôket meglazítva, urak és hölgyek hosszú tömött sorban, elôredöfött villával megindulnak maradékokra vadászni a csatatérré változtatott asztalok között. Vannak közöttük profi potyázók, akik pontosan tudják, mikor, hány órakor, Moszkva mely kerületében lesz aznap potya, mi több, egyikük bizalmasan el is árulta, hogy neki van egy speciálisan potyázási célra tervezett és varratott öltönye, éppen akkora zsebekkel, amelyben észrevétlenül el lehet süllyeszteni legalább egy üveg vodkát s hozzá a megfelelô mennyiségû harapnivalót. A gond csak az, hogy lassan kezdi kihízni a szóbanforgó zseniális öltönyt.

"Szükségletek kielégítése ingyen"

Ez nem más, mint azon jólismert bolsevik idealista zagyvaság tökéletes materializálódása, miszerint "a szovjet emberek jelenlegi nemzedéke már a kommunizmusban fog élni", ahol természetesen már nem lesz szükség pénzre se, mert - emlékszünk jól: mindenki képességei szerint és mindenki szükségletei szerint... A rossz nyelvek szerint a volt szovjet vezérek nem hazudnak: felépítették ôk a kommunizmust, de mivel ki is lopták az alapjait (mindenki képességei szerint: Brezsnyev autókat gyûjtve, a nomenklatúra aranyifjai afrikai szafarikon), menten rombadôlt az egész. A potyázás hagyománya viszont azóta is szent és sérthetetlen: nem csoda, hogy hiába próbálja Alekszandr Livsic, országunk fôközgazdásza "újoroszainkat" tisztes adófizetésre buzdítani, ennek elmulasztásában jelölve meg az orosz "middle class" kialakulásának legfôbb akadályát. Még jó, hogy az öreg kommunisták körében nem akad, aki továbbra is azt sulykolja, hogy "oszd el, amid van", mert akkor még most is ott menetelnénk hosszú sorban vörös zászlót lengetve, Szergej Mihalkov "Szövetségbe forrt köztársaságait" zengve teli torokból a Vörös téren.

Úgyhogy, történeti aspektusból tehát, tekinthetjük a potyázást pusztán a múlt csökevényének, a régi rendszer továbbélô maradékának, mi több, nosztalgiával állapíthatjuk meg, hogy a hajdani kommunista bôség kosarából mindössze morzsák jutnak a demokratikus elvek szerint átalakult birodalom lakóinak asztalára. Mert bezzeg régen szigorú hierarchia szerint volt elosztva a potya is: Jupiternek (a Politbüro s legfeljebb az SZKP KB tagjainak, megyei elsô titkároknak s kis családjuknak) járt a teljeskörû potya, miközben az ökröknek (másodtitkároknak, komszomoltitkároknak, gyárigazgatóknak) csak legfeljebb másodlagos frissességû, legalábbis illett potyázás közben is megfelelô pártszerûséget tanúsítani. A peresztrojka aztán ledöntötte a hierarchikus korlátokat a potyázás területén is : s az egykori pártpotyázók ma bankárként, gyárosként potyáznak, összepotyázva hozzá a megfelelô tôkét, potya-Volga helyett persze potya-Mercédeszen furikáznak, s a háromszobás potyafôbérlet után uszodás-szaunás potyavillában feszítenek. S "a folyamat folyik" - ahogy Gorbi zseniálisan megfogalmazta, miközben persze, nem tagadhatom, van jelentôs fejlôdés is: a mai potyázók már jóval adakozóbbak is egyben, mint elôdeik, szívesen osztanak a potyából a potyában kevésbé sikeres polgártársaiknak. Nap mint nap megelevenedik elôttünk a tévé képernyôjén az egykori híres vándorfestô (peredvizsnyik) képe, amint a jóságos orosz ember kalácsot nyom a rabszállító vagon rácsos ablakán kinyúló kézbe.

"Könnyen megszerezhetô dolog"

Vegyük a ma szociálisan leghátrányosabb helyzetben lévô volt szovjet réteget, a tiszti állományt: vajon mi potyáznivaló maradt nekik, miután a volt szovjet tankokat, fegyverraktárakat, elfekvô lôszerkészleteket elpotyázták a csecsen háborúban, helyi etnikai konfliktusokban, határvillongásokban? Legfeljebb a kopaszok serege, akikkel szép nagy dácsákat lehet építtetni, s azt lábon elpotyázni. Vesztenivaló? Semmi. Nagy néha, szabályt erôsítô kivételként egyik-másik ügyetlen kezdôt lekapcsolják, s példastatuálás kedvéért bíróság elé állítják, de az esetek többségében ezek a perek éppúgy a nagy semmivel végzôdnek, mint amikor Jelcin - emlékszünk - nagy garral megbízta a kommunista Zorkin bírót, ugyan ítélné már el az SZKP-t. Hogy mit szól ehhez a közvélemény? Ugyan, törôdik is vele, különben is ki lett találva nekik a potyázás legfelsôbb és legtömegesebb formája gyanánt a piramisjáték, mely - mint például a híres-hírhedt MMM kárvallott sokasága esetében - csak utólag, a nagy csôd után döbbentette rá csillagászati kamatokban megtestesülô potyára vágyó polgártársaimat a szomorú tanulságra: "Ingyensajt csak az egérfogóban van".

És végül, nézzük a potya utolsó jelentését:“… minden megterhelés nélkül megszerezhetô dolog". A szóbanforgó jelenséget számos ôsi orosz közmondás örökítette meg (vö. pl. Minden szentnek maga felé hajlik a keze, stb.), de utalhatunk (immár) történelmi példára is. Az országot szétrabló kommunisták kedvenc foglalatossága volt "az össznépi tulajdon megkárosítói elleni szakadatlan harc": Sztálin idején akár egy spulni cérna eltulajdonításáért is járhatott börtön, Hruscsov, Brezsnyev alatt mindennaposak voltak azok az esetek, amikor nyilvánosan "megbélyegezték" a húskombinát teherautósofôrjét, aki munka után egy kis potyavirslit akart hazavinni a családnak - a pufajka alá tekerve, mint forradalmi idôkben a matrózok a tölténytárat -, ám az éber kapuôr lefülelte.

De meríthetnénk bôségesen példát (az ismét orosszá vált) jelenkorunkból is, s attól tartok, mindez törvényszerûen következik a föntebbiekbôl: mi sem könnyebb, mint "minden megterhelés nélkül" a gazdag Nyugattól kunyerálni, koldulni, cigánykodni, nem törôdve azzal, micsoda szánalmas benyomást kelthetünk.

Végsô tanulságként - mivel szabadúszó íróként éltem le tudatos és öntudatlan életemet a potyázók e hatalmas országában, s vajmi keveset értek a közgazdaságtanhoz -, be kell érjék szépirodalmi következtetésemmel, melyet ráadásul olyan nagy nevektôl potyáztam, mint William Shakespeare és a mottóban már idézett honfitársam, Mihail Bulgakov: elôbbi azt állította, hogy színház az egész világ, az utóbbi viszont - legalábbis ránk, szovjet polgárokra vonatkoztatva - hozzátette, hogy olyan színház, amit mindenki ingyen, potyajeggyel szeretne végignézni.

Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: lettre@c3.hu