"Járd be a várost...
és jelöld meg
kereszttel azoknak...
a homlokát,
akik siránkoztak
és bánkódtak a
szörnyûségek
miatt, amelyeket
mûvelnek benne."
Ezékiel (9, 4.)
Elég, ha egy mátyásmadár
Elrepül, kicsit tollászkodik,
A tornyot körberöpködi,
talán
A fészekmaró
sivító hangját
Hallgatja félrebillent
fejjel,
Talán belenéz
egy Seger-
Gyûrûbe, amibe
épp most kap a
Fogó csôre,
lent, egy pillanat, s
Indulna már, mintha
egy homokfalon,
Egyre följebb, lepkemód,
Elég követni
röptét, szétvágja, mint
Fûrészlap
a rönkfát, idegenhonom:
Van ez a sötét,
csomós benti rész, a
Geszt, elhúzódó
nyögés és végül az
Utolsó ordítás
a legbelsô körön, ahol
Az ideg fut, a Koponyák
Hegye,
Ahova Ádámot
temette Sém, a geszt,
Asztal lesz majd és
szék, és a
Kereszt-alakú jel,
amit csak udvariasan
Csevegve fedhetünk
egymásnak fel,
Ahogy analfabéták
nézik egymás
Kézjegyét
És van a másik
rész, a könnyû és
Világosabb szijács,
a háncs alatti fény,
Olyan, mint a hasonló
egy hasonlatban,
Ha akarom, nem is tudom,
milyen, ahogy a
Madárnak üres
a fészekmaró, gyûrûfogó
Csôr, olyan, mint
hosszú, tétlen revírkör
Az új lakásban
egyedül egy délelôtt,
Gyémántos
késôôszi fényben, vagy
Az ég, mikor egy
mátyásmadár elrepül.
Észrevételeit,
megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ
címre:
lettre@c3.hu