SÓGORNÕK

SZÍNMÛ

ELSÕ FELVONÁS

(Linda Lauzon lép be, a konyha közepén észrevesz négy hatalmas papírdobozt.)

LINDA: Hát ez meg mi az isten? Anya!

GERMAINE: (egy másik helyiségbôl) Te vagy az, Linda?

LINDA: Ki lenne?! Mi ez a kupi a konyhában?

GERMAINE: Mit hogy kupi? Hogyhogy kupi?

LINDA: Ez a rengeteg klumpet. Láda. Vagy doboz.

GERMAINE: Azok a bélyegeim. És ha ez tenéked, édes lányom, kupi, hát tudod mit...

LINDA: Jól van, maradjál már?! Ilyen hamar meg is hozták? Nem semmi. Ezek se sokat szaroznak, mi?

GERMAINE: Na ja, hogy nem! Én is csak lestem. Elhiheted!? Éppenhogy kihúztad a lábodat az ajtón, abba a szekondba csöngettek. Na, mondom, hát ki a bánatom ez ilyenkor. Reggel! Érted, a lakás csatatér, az egész brekfösztmaradék az asztalon, én pongyolában, se kimozsdval, se semmi. Aztán kezicsókolom, jön egy szép magas hepsi, egy ilyen göndör-bajszos belami. Tisztára zsáner. És úgy mosolyog, mint a fogkrém. Hogy én vagyok-e a ház úrnôje. Abszolutlin melegem lett, meg se bírtam mukkanni. Naná, mert akkor már leesett, hogy ezek ôk lesznek, a Companysok a nyereményemmel. Szóval, hogy Germaine Lauzonhoz van-e szerencsénk. Yes, mondom. Na, hogy akkor meghoztuk kegyednek a bélyegeket. Hát a szívem majd a melltartómba csúszott a a dobogásától! Érted!? A másik pofa meg, ilyen segédszerû, az már cipelte is a dobozokat, be a kicsönbe, mint a szélvihar. Gondolhatod, csak néztem, mint a bolond tehén. Nem is hallottam rendesen, mit mond az a pléboy. Jelzem, marhájul udvarias volt. Kimondottan modora volt. Mo-do-ra. Biztos szentség, hogy csípted volna...

LINDA: Mégis, mit mondott?

GERMAINE: Hát ez az, eléggé csak kábéra tudom, hogy mit. A felizgulásomtól. Érted?! Olyasmit, hogy a Company roppant örül, mert pont én nyertem meg az egymillió jutalomizét. Bélyeget. És hogy szükséges-e ismertetni a feltételeket? Föl se fogtam, hogy mi van, már mondta is, hogy tehát minden egyes bélyegecskét be tetszek ragasztani a mellékelt füzetecskékbe, melyet követôen az egész pakkal be kell fáradni a szerencsés nyertesnek az üzletlánc bármelyikébe, lekontrolálják, hogy okés-e, és abba a minitbe le lehet soppingolni a Társaságnál. Bármelyik Centerbe lesoppingolhatod. Ragassza és fogyassza, ezt mondta, és még tapsolt is hozzája, mint a tévében. Meg azt is mondta, hogy „Lauzonné, maga az egész Kanada legszerencsésebb asszonya!" Elhiheted, hogy egy szó a számon ki nem jött, csak a meleg. Azt hittem, elájulok. Legalább ha az apád itthol lett volna. Az legalább tudott volna ezeknek mit mondani. Vagy megkínálni, legalább egy mittudoménnel. Székkel. Azt se tudom, meg-e köszöntem...

LINDA: El is dobom magam. Ezt nem lesz semmi fölragasztani. Ekkora böszöm dobozok. Egy millió bélyeg. „Kedves nézôink, az évtized nyereménye, egy millió bélyeg! Tapsot nekik...!" Négy hatalmas doboz. Szabályosan ládák. Négy láda bélyeg a Lauzon familinak...

GERMAINE: Na, na, na! Nem azt mondták, anyukám! Semmi famili! Azt mondták, hogy Germaine Lauzonnak. Jó?! Különben is csak három doboz. Mer' a negyedikben az elônyomtatott füzetecskék vannak. Amibe bele kell izélni ôket egyenként. De nem egyedül ám! Az nem kifejezés, hogy nem egyedül. Tudod mit találtam ki?

LINDA: Mit? Fogalmam sincs?

GERMAINE: Idehallgass, mész ma este valahová?

LINDA: Aha. Diszkóba.

GERMAINE: Toll a diszkó fülébe. Nem bírod átrakni holnapra? Idefigyeljél! Tudod, mi az ötletem? Délben fölhívtam a nénjeimet, meg a Thérèse unokatestvérünket, és még pluszba a szomszédokat is. Na?! Érted már? És az összes banyát meghívtam ma estére. Ragasztani. Rendezünk egy bélyegragasztó partyt. Mit szólsz? Hát nem egy baró ötlet? Lesz ropi, sósmogyoró. Az öcséd elment kóláért. Barna kóla, szôke kóla, fog lenni minden. Szénsavas. Na?

LINDA: Nagyon jól tudod, hogy pénteken mindig elmegyek itthonról. Mindjárt fog a Robert hívni. Mér pont ezen az egy mámai estén kell neked...

GERMAINE: ...Csakért. Itthon maradsz és kalap. Mer' ilyen nap csak egy van. Meg anya is egy van. Diszkó meg sok. Andersztand?

LINDA: Nem. Nem andersztand.

GERMAINE: Dehogynem érted! Naná hogy. Na, ne truccolj! Fogjad má' föl, hogy mi van! Abszolutli nem hagyhatsz egyedül. Hát hogyan gondolod, hogy ezt én gyôzni fogom? Egy ekkora partyt. Légy már eszeden! Cirkóra is leszünk vagy tizenöten.

LINDA: Tizenöten? Te tisztára meg vagy buggyanva. Hát ebbe a lepra konyhába tizenöten be se férnek. A fenébe, anya, neked néha teljesen elmegy az eszed.

GERMAINE: Ezt most jobb, ha meg se hallottam. Ahogy az anyádal beszélsz... Elmegy az eszem? Hát jó, ha elmegy. Okés, ne törôdj te csak az anyáddal. Szarjál te csak a szülôanyád fejére. Szórakozzál rakásra. Menj csak a hülye önfejûséged után. Majd ráizélsz! De nagyon!

LINDA: Na, kezdôdik...

GERMAINE: Mi kezdôdik, mi? A fejemre növésed? Menjél csak a szar diszkótokba a szarjancsiddal! Csinálj, amit akarsz. És szégyelljed a háládatlan pofádat, tudod! De megszokhattam, hogy az én levesem örömébe valaki mindig beleköp. Pfuj. A szülôlányom!

LINDA: És az én levesem? Há? Engem nem lehetne egyszer megérteni? Nagyon jól tudod...

GERMAINE: Semmit se értek meg, és semmit se akarok tudni. Kész! Ne is szólj hozzám!...

LINDA: Kérlek, ahogy akarod...

GERMAINE: Nem mondom, hogy ne szólj? Beledöglesz amire fölneveled és mit kapol érte? Egy nagy nasszingot. Egy abszolutli semmit. Nem ám, hogy a kis cafrang egyszer is valami szívességet tegyen! Naná, hogy nem ám. Vedd tudomásul, kezd heruntom lenni a folytoni más se csinálásból, mint hogy kiszolgálás. Ugrálás. Hát mi vagyok én? Lábakapcájátok vagyok én? Te úgy látszik, nem fogod föl, hogy ki vagyok én. Énnekem egymillió bélyeg lett kisorsolva. Hát ki fogja ezt fölnyalni azokba a szaros füzetekbe? Majd én? Egyesegymagam én? Hogy a pofám az agyamba beleragadjon? Erre feleljél! De bezzeg a bélyeg az jól jön. Az majd mindenkinek jól jön a lesoppingolásakor. Meg ha konyhabútor. Meg izé. Ugye? Csak a ragasztáskor nem jön jól, hogy mindenki kivegye a részét.

LINDA: Apa se lesz itthon...

GERMAINE: Mert vörkingbe van, azért. Mert a szegény apád éjszakás, és aki éjszaka melózik, nem tud partyzni. Világos? Hát lehetetlent kívánok én, hogy itthon maradj a micsodádon máma este? Hogy egyetlen egyszer ne azzal a vizesnyolcassal cseszd az idôt?

LINDA: Vedd tudomásul, hogy nem vizesnyolcas.

GERMAINE: Hanem? Hát az agyamat eldobom. Mindig tudtam, hogy hülye vagy, édes lányom, de hogy ennyire?! Hát mi ez a te kis Roberted, ha nem egy zéró? Hát nincs neked szemed? Hát hatvan dolcsit nem tud megkeresni hetente. Hát mit tud egy ilyen nyújtani? Pénteken a diszkót, édesanyám. De makszimó kalkuló! Figyelj rám, Linda, egy anyai szív mondja ezt neked, ha továbbra is ezzel randevúzgatol, te is dettóra ugyanolyan zéró leszel. Ha nincs több eszed, mint hogy hozzámenj egy cipôfelsôrészkészítôhöz. Hát nyakig ragasztóban akarod te leélni az életed?

LINDA: Most már tényleg jobb, ha kussolsz, anya. Fölturbózod magad, és azt se tudod, mit beszélsz. Oké van, itthon maradok ma este, ha ennyire ki vagy bukva. Fölhívom, hogy semmi diszkó. Egész nap abba a rohadt boltba rohadok, és még egy péntekje sincs az embernek. Tököm kivan már.

GERMAINE: Igen?

LINDA: Igen. És ne várjad, hogy jó pofát vágjak. Mihez vágjak? Bélyegragasztáshoz, bazmeg?!

GERMAINE: (áll, nem mozdul)

LINDA: ...Most mit ácsorogsz itt? Legalább ha telefonálok, akkor ne állj itt. Mit kell neked mindent hallani?

(Linda tárcsázni kezd, Germaine kimegy.)

LINDA: Halló! Tessék a Robertot adni. ... Ööö, és mikor jön? Tessék neki megmondani, hogy a Linda kereste. ... Yes, ezek szerint én vagyok. ... Köszönöm jól. ... Akkor jó, ha maga is. Csókolom.

(Linda leteszi, a telefon újra megszólal.)

LINDA: (a telefonba) Mi van? ... Mingyár'.

(Germaine bejön.)

GERMAINE: Húsz éves vagy, és még azt se tudod, hogy ilyenkor nem mivanozik az ember, ha csak nem egy paraszt. Hanem azt mondja az illetônek, hogy „pardon, egy pillanat".

LINDA: Ez nem illetô, ez csak a Rose néni. Nem tudom, ezzel mit kéne udvariaskodni.

GERMAINE: (eltakarva a kagylót) Befognád a szádat? És ha meghallja?

LINDA: Ki nem szarja le?

GERMAINE: Halló? ", hát te vagy az, Rose? ... De meg ám, reggel. Most szólj hozzá. Az összes. Mind az egymillió. Én még mindig nem hiszek a szememnek. ... Hogyhogy meg-e van? Hát, nem számoltam, de ha egyszer azt mondták, akkor ziher egymillió. Meg elküldték a legújabb katalógust is. A régi már úgyis rongyosra van olvasva. Az a fílingem, hogy ez az idei sokkal jobb. Majd meglátod. Egyszerûen kolosszeum. Én mondom. Szerintem ezzel az egymillióval mindent meg bírok venni, ami csak a katalógusban van... Mér túloznák? Idehallgass! Az egész lakást abszolutli újrabútorozom. Új tûzhely, új fridzsi, új kicsöngarnitúra, piros alapon arany csillagok. Csúcsszuper. Tiszta szkáj. ...Dehogy láttál ilyent! Összekevered. Ez tök új modell. És egyszerûen kifogástalanul príma. ", Rose, új edények, eszcájg meg minden, halkés, kombinált sószóró, morzsaporszívó, csupa krómozott izé. Meg abszolutli teflon. A füle is, mindnek. És csak kapaszkodj meg, dettó olyan angyalkás poharak, mint a Courvalné amit vett tavaly. Aszonta, hihetetlenül drágáér. Nekem meg ingyenbe. A guta fogja megütni. És minden kolóniál lesz, azt elôre megmondhatom tenéked. Függönyök, karnisok, szônyegek... selyemtapéta. Mani nem számít, vagyishogy a bélyeg, Rose. ... Milyen virágosat? ...Jaj, hát ilyent ne is mondjál, hálószobába virágosat? Fejfájást kap a Henri elalvás elôtt. Naná, hogy én tudom, kedves Rose, naná. Csak ne ingassad a fejed. ... Dehogynem. Látom, hogy ingattad. Olyan hálószobám lesz, angyalom, hogy netovábbja. Meg livingrúm, ne féljél. Kinéztem már az új tévét, alája akkora minihifitornyot, mint egy szekrény, úgyám! És föstmények. Valódi olaj, olyan vastag kerettel, mint a karom. Mi? ...Hát hogy a francba ne volnák eksztázisba? Ki se bírom mondani. ...Persze, hogy a Henri is. A Henri kap egy szenzoros villanyborotvát, azt állítólag fogni se kell. És az egész baszrúm új fog lenni, az szentség. Vadonatúj süllyesztett kád, süllyesztett csap, süllyesztett izé, csupa márvány, meg zuhanyfüggöny... Hogyhogy minek? Mi az, hogy nem szokunk zuhanyozni? Hát majd szokunk. Jó vicc! És tudod te, hogy milyen bébirúmjaik vannak ezeknek? Eksztatikus, érted ... abszolutli tele mikimausszal, meg izéval. Eldobod magad, ha meglátod a katalógusba. ...Mit? Linda szobájába? Oda is, persze. De most már cihelôdjél és gyere át gyorsan, mer' ezek mindjárt jönnek. Azt mondtam, jöjjenek hamar. Gondolhatod, hogy nem két minit ennyit fölragasztani...

(Marie-Ange Brouillette lép be.)

GERMAINE: ...Okéka, leteszem, a Brouillette-né épp most futott be. Jól van, igen, igen. Persze, csak tegyed le már. Bájbáj hamarig...

MARIE-ANGE: Heló. Hát, én megmondva az ôszintét, egész egyszerûen irigykedek magára, Lauzonné.

GERMAINE: Naná, Brouillette-né, mi az hogy, naná! Egy ekkora nagy dzsekpot után... Bocsásson meg, még nem vagyok teljesen redi. Elbeszéltük az idôt az elôbb Rose nôvéremmel. Vele jól lehet beszélni, mert látja is az ember a fésztufészt. Az ablakon keresztül. Mer' itt lakik szemben, tudja. Elég kényelmes így, ugye...

MARIE-ANGE: ...Mér', ô hogyhogy nem jön?

GERMAINE: Õ? Hát dehogynem jön! Hát bele is pusztulna, ha nem volna itt. Nincs az a kincs, amiért nem volna itt az én nôvérem, még négykézláb is, Brouillette-né. Hason is, az nem kifejezés. Érti?! Na, tessék lecsüccsenni, amíg el nem készülök, ott a katalógus, nézegesse csak szépen, olyan cuccokat talál benne, hogy eldobja magát. Annyit mondhatok, prímán nívós. És ez mind az enyém lesz, átulcettig, Brouillette-né. Az egész katalógus. (bemegy a hálószobába)

MARIE-ANGE: A nagyszájú kurvája! Telemázlista. Persze, engem nem fenyeget ez a veszély. Naná nem. Ha nekem volna ilyen szerencsém, az nem is én volnák. Naná, hogy én az életemmel egy rakás izé maradok. Rakás szar voltál és szar is leszesz. Egymillió bélyeg! Egy komplett ház. Ha nem volna önuralmom, legszívesebben üvöltenék. Mindig annak van mázlija, aki meg se érdemli. Mit tett ezért ez a Lauzonné? Lófaszt. Lekapart és beküldött. Na és? Ki nem? Aztán kihúzták az izéját. A kurva! Hát érdem ez? ...Pont olyan, mint én. Se szebb, se fiatalabb. Az ilyen sorsolósdit mind be kéne tiltani. Tisztára igaza van a plébános úrnak. Ledugni a torkukon a szar bélyegjüket. Mér épp neki húzták ki az egymilliót, mér? Ez nem izé. Igazság. Én ugyanúgy gürizek, ugyanúgy törülöm éjjel-nappal a gyerekeim valagából a szart. Sôt! Plánesôt! Az enyimek sokkal tisztábbak, mint az övé. A pokol az énhozzám képest egy hogyhívják. Egy szanatórium. A kénkô, meg minden, azt én megmondhatnám, hogy pokol. Úgy dolgozok mint egy elkárhozott, csont és bôr vagyok, cimbalmazni lehet a bordámon. Ez meg pávázik és rázza itt a micsodáját. Fönnhordja. A szociális hogyhívjákjába az államtól. Bérlakásába. Ezt én nem bírom elviselni. Nem akarok megdögleni ebbe a mocsadékba, mikor ennek meg szájáig ér a bíborbársony. A nagyságoskurvájának. Mer ez nem igazság. Elegem van a gürcbôl. A szegénységbôl. Elegem van a templomegerembôl. Az egész kibaszott, mocsadék életbôl.

(A monológ alatt belép Gabrielle Jodoin, Rose Ouimet, Yvette Longpré és Lisette de Courval. Anélkül, hogy Marie-Ange-ról tudomást vennének, elhelyezkednek a konyhában. A monológ végén felállnak, a közönség felé fordulnak. A világítás megváltozik.)

AZ ÖT NÕ: Ó, kibaszott, mocsadék élet! Hétfô, kora hajnal...

LISETTE: Mikor a kelô nap rózsaujja fölkel és megcirógatja a rétek virágát, dicsérjük urunkat boldog énekünkkel, és fiókáinkat kik csôrük kitátják...

A TÖBBI NÉGY: ...csörget a vekker a kurva, tántorgok ki az ágyból, gyomromig is fölszúr a hideg kô, állok a gáznál, gyújtom a lángot, piritós, kávé, hát mi a lófasz volna a brekföszt? Manna e rossz fizetésbôl?

Serceg a bamba család, mint békön serceg a zsírban, enni, mosakszani gyorsan, és már „báj, mami", futnak...

MARIE-ANGE: Az én uram, az aztán nem fut. Az munkanélküli. Döglik nekem délig.

AZ TÖBBI NÉGY;: Végre kicsit csönd, aztán mint a bolond güri délig, vár a mosás, a tömérdek szennyeshóbelevancunk,
zokni, trikó, gatya, jogging, ing, bugyi, mittudomén, mi? Sikkan a gôz, a kidörzsölt mancsom lángol a lúgban,
s önnön centrifugámként már magamat facsarom ki, „nesztek a vérem ebédre, ma nem volt fôzni idôm mást",
mindegy, mondják, csak hol a gombóc, s mért csupa maggi? Ámde zabálnak, disznóól a lakás a nyomukban,
s mind elgóznak a búsba a kölkök, s egy se segítne elmosogatni a sok szart, túrni a zsírba könyékig,
s egy se a padláslépcsôn, hogyha teríteni mennék, istenem, én már felkötném magamat bizonyisten,
lógna anyátok a rongyok közt mereven vacsoráig, ...jézusom én itt lógok, s mindjárt itt van a férjem,
mi a szart fôzzön az ember minden nap vacsorára? Este van, este van, esznek, mind a család hazajött már,
tiszta ideg kicsi-nagy, bôg, hisztizik és öli egymást, aztán jön a film, az a jó, csönd lesz, nézzük a tévét.
Kedd!

LISETTE: Mikor a kelô nap rózsaujja fölkel...

ATÖBBI NÉGY: Brekföszttel, piritóssal, színugyanazzal a szarral kezdôdik s telik estig a kedd is, „szaggat a lábam,
máma vasaltam", kábé ennyi a változatosság, meg hogy a film más, ámbár felinél úgyis elalszunk.
Szerda a soppingdéj nap, tök tropa tôle a vállam, talpalok és cipelek feszt, lóg a belem vacsoráig.
Így telik el dettó a csütörtök, és jön a péntek, összekapunk az urammal, végigüvöltjük a gangot,
szállnak a kurvaanyádok, tányérok, hamutartók, még egy-két pofon is száll, aztán nézzük a Dallast.
Félôrült, visitó kölkök közt múlik a szombat, mind a nyakamban lóg, és szívja a vérem,
bezzeg az apjuk, az állat csak nyomkodja a tévét, szólni se hagyna magához, kuss, pihenek, kiabálja.
Akkor már, noha szörnyû, mégis jobb a vasárnap, bár mi a jobb? mi a lófasz jobb? csak a sírba' lehet jobb!
mind az egész familyt fölnyomni a buszra vasárnap, s menni a nagymamikához, fincsi családi ebédre,
ó, hogy utálom anyósom, persze e nagyszerü asszony jobban fôz a menyénél, mindene jobb a mocsoknak,
ott smúzolni napestig, nézni apósomat önnön
vicceitôl kipirultan nyála között kacarászni,
s hányni magamban, nyelni a mérget, míg beledöglök, jaj, de utállak benneteket mind-mind velem együtt, ó, kibaszott mocsadék él...:

(Hirtelen elhallgatnak, leülnek, újra az eredeti világítás.)

LISETTE: Mink amikor elvoltunk a Jurópába...

ROSE: Na, tudtam, hogy megen elôjön az eerópai útjával. Lesz mit hallgassunk egész este. Eerópa így, Eerópa úgy, aztán mint a búgócsiga. Le se lehet lôni.

(Des-Neiges Verrette lép be.)

LISETTE: Veri pardôz, én éppencsak annyit kívántam mondani, hogy Jurópában nincs ilyen kifejezetten bélyeg divatban. Úgy értem, hogy persze van, mert hát hogyne volna, de nem ilyen, hanem csak közönséges, amivel nem lehet nyerni semmit. Szóval, levélbélyeg, hogy kifejezzem magamat.

DES-NEIGES: Szörnyen unalmas lehet. El se tudom képzelni, hogy valahol nincs „Ragassz és fogyassz". Hát akkor azoknak a szegényeknek mi reményük van, ha nincs lekaparás, meg dzsekpot? Szörnyen egy unalmas élet lehet abba a híres Ajrópába.

LISETTE: ", legkevésbé. Nagyon very kis hely az.

MARIE-ANGE: Én, ôszintén megmondva, semmi bajom így a bélyegekkel, én is volt, hogy beküldtem, meg nyertem. Egy izét nyertem, egy hogyhívjákot, ilyen elektromos szart. Jól van. De azér' ami sok, az sok. Hogy egyszemélyben valaki ennyi bélyeget megizéljen magának, azt én ellenzem. Hogy dzsekpot... Na, hát a nyelvemen van már... Húsdaráló! Azt nyertem.

LISETTE: Ugyan kérem, hiszen egy ilyen szerencse, hogy úgymondjam, élethossziglan megalapozza valakinek a vágyboldogságot.

MARIE-ANGE: Ja. Az összes többi meg vastagon le van szarval, de magasról.

LISETTE: Édes mongyôi Szûz Máriám, hogy magának, Brouillette-né milyen csúnya szája van! Azért lehetne szebben is beszélni, attól még ugyanolyan jól érezné magát. Nézzen meg páregzampel engemet...

MARIE-ANGE: Idehallgasson! Én úgy beszélek, ahogy tudok. Okés? Az fér ki a számon, ami a hogyhívjákomon. A szívemen. Ez az esetem és slussz. Az Eerópa meg példának okából kinyalhatja.

ROSE: Nehogymá itt még összeveszekedjenek nekem! Nem azért jöttünk ide, hogy jól érezzük magunkat? De! Hát akkor. Ha nem hagyják abba, én fogom, és hazamegyek a francba.

GABRIELLE: Germaine! Mit csinálsz már, angyalkám ilyen sokáig?

GERMAINE: (kintrôl) Jövök, jövök. Csak ez a retkes cippzár nem akar... se le se föl. Hogy az a magasságos kurva... Na, majd mit mondok! Linda! Hol vagy, Linda? Gyere ide anyádhoz!

GABRIELLE: Nincs itt a Linda.

MARIE-ANGE: Mintha kiment volna az elôbb.

GERMAINE: (kintrôl) Hogy hova tud mindig elcsámborogni a cafkája?!

GABRIELLE: Esetleg addig elkezdenénk felragasztani az izéidet...

GERMAINE: Nem! Várjatok csak meg engemet, Gabrielle. Nem tudjátok pontosan, mit kell csinálni, és még elbaszkuráltok nekem valamit, édeskéim. Mingyárt jövök és mindent elmagyarázok. Csak dumcsizzatok nyugodtan, májdír!

GABRIELLE: Dumcsizzunk? Oszt mirôl dumcsizzunk?

(Csörög a telefon.)

ROSE: Jesszusmária! Hát az ütô eláll a szívverésemben! (a telefonba) Tessék! ...Momentán nincs itt, de ha vár egy kicsit, megnézem. (félreteszi a kagylót, kimegy az erkélyre és elkiáltja magát) Linda! Linda! Telefon!

LISETTE: Na és egyébiránt, Longpréné, hogy ízlik a kedves lányának a házasélet?

YVETTE: ", nagyon élvezi. Egyenesen verifájn. Remekül érzi magát a feleség-szerepben. Tudom, mert átólcettig elmeséltettem vele a nászútjukat. Percrôl percre.

GABRIELLE: Percrôl percre?

YVETTE : Naná, hogy! Mér? Egy anyának joga van tudni a lánya minden csöpp boldogságáról. Nem?

GABRIELLE: Na és hol voltak nászúton?

YVETTE: A Kanárikon. Jobban mondva, a vôm nyert egy utat a Kanári-szigetekre vetélkedôn. „Használd a fejed", ez volt a címe, lehetett látni csenelen is, térdig pingponglabdában kellett nékik versenyt futni, úgy, hogy le ne ejtsék a kólásrekeszt a fejükrôl. Piszokul megterhelô volt, azt mondta, és abba nyerte ezt a kifejezett nászutat, ennélfogva elôbbre kellett hozni az esküvôt. Mármint a Kanári-szigetek miatt.

ROSE: Mennyi szar lehet ottan! Szaladgálhattak a térdig szarban...

GABRIELLE: Na de Rose!

ROSE: Mit na de?! Hát a kanárikakában, na.

DES-NEIGES: Hol is vannak kifejezetten azok a Kanári-szigetek?

LISETTE: Azok? Nos, azokon mi a párommal átutaztunk legutóbbi Jurópai útunk alkalmával. Az egy nagyon very, mókás ország. A nôk, speciel mondva, kizárólag fûszoknyát hordanak...

ROSE: Na, akkor azt pont az én uramnak találták ki. (észreveszi a félrerakott telefonkagylót) A rossebb, ez meg vár a Lindára. (beleszól) Halló! Ott van még? Nincs a Linda... Halló! Mit hogyhogy nincs? ...Egy percet nem tudnak várni. Minden rögtön kéne, mi?... Na, tud várni vagy nem? Jó, akkor várjon!

LISETTE: Csakhát a bennszülött lakosság... szóval nem túl higénikusok. Egyebekben, ami azt illeti sajnos, a jurópaiak se száz százalékig mosakodnak.

DES-NEIGES: Na, elég sötét is nekik a pofázmányuk. Nézzék csak meg azt az olasz nôt, aki mellettünk lakik, annak egyenesen szaga van. Sôt, ordenáréan büdös.

LISETTE: (sokat sejtetôen) Naná! Ha szabad egy aperszüt megjegyeznem, csak figyeljék meg egyszer a ruhaszárítóját a balkonon.

DES-NEIGES: Hogyhogy?

LISETTE: Úgy. Meg kell nézni a nagymosása után, hétfôn. Az ilyen digó népség a legteljesebb mértékben nem hord alsónemût, hogy erôsebb szavakat ne használjak.

MARIE-ANGES: Ugyan már!

ROSE: Na ne!

YVETTE: A víz csak a gondolatára is kiver...

DES-NEIGES: Mondom én, hogy szaguk van...

LISETTE: Itt süllyedjek el, ha nem igaz. Csak nézzék meg! A nôt és az összes pudriéját... mer ezek úgy szülnek, mint a nyúl.

YVETTE: Hát én mingyár elájulok...

MARIE-ANGE: Ugyan má', az is lehet, hogy csak szemérmes fajzat, és az ilyen bugyit meg satöbbit nem lógassa ki az ablakba.

(Mindenki nevet)

LISETTE: Szemérmes? Egy jurópai, monami? Hát tudja maga, miket beszél? Ezek azt se tudják, hogy eszik vagy isszák a szemérmet, hogy mást ne mondjak. Csak nézze meg a tévében a filmjeiket. Az embert majd rosszullét övezi szinte. Hogy ott üzekednek direkte az utca közepén. Már így születnek. Benne van a vérükben a blamázs. Csak figyeljék meg azt a kis szukát, a digó nô lányát, hogy mit csinál, ha a közelébe megy neki egy faszi...ööö szóval egy udvarló. Hát az undorító, hogy mást ne mondjak. Szégyen gyalázat, aranyoskám. Errôl jut eszembe, sajnos Ouimet-né, hogy a múltkor mintha a maga Micheljét láttam volna...

ROSE: Nemá, hogy azzal a kis büdössel...

LISETTE: Sajnos, de.

ROSE: Szerintem nem volt magán a szemüvege. Biztos rosszul látta.

LISETTE: Én ugyan nem! Hát a tôszomszédaim ezek az ominózusok, kérem! Sajnos, e tárgyban én azsúrban vagyok. Én rendszeresen figyelem a tevékenységüket. Illetve néha. És egyszer pont odapillantottam, és ott állottak. Nyilvánvalóan azt hitték, senki se láthatja meg ôket. Nevetséges...

DES-NEIGES: Ezt én is megerôsíthetem. Tisztesség ne essék szólván, ott nyalták-falták egymást.

ROSE: A rossebb az anyaszomorító stricijébe! Odaáll smárolni egy ilyen pinalinával. Mintha nem lenne elég egy családban egy perverznek az uram. Az nem tud úgy ránézni egy csajra a tévében, hogy föl ne állna neki a mocskos gondolatja. És akkor persze engem hajkurász. Úgy látszik, ezeknek az Ouimet-knek sose elég a szekszelésbôl. Mind egyforma csôdördisznó ebben a familiban, arról én mesélhetnék maguknak...

GABRIELLE: Maradj már, Rose, ezt talán mégse kéne mindenki elôtt...

LISETTE: Mi az, hogy mindenki? Magunk között vagyunk. Mondja csak, minket nagyon is érdekel ez az attitûd...

DES-NEIGES: Naná, folytassa csak, Rose!

MARIE-ANGE: Úgy van.

YVETTE: Hát, egyébként ami a lányom nászútját illeti...

(Bejön Germaine, rettenetesen kiöltözve.)

ROSE: Na nézd e, hogy kiöltöztél! Mint egy försztlédi. Csak nem bálba mész!?

GERMAINE: Helóbeló. Már itt is vagyok, kislánykák. Na, mirôl dumáztatok eddig?

(Üdvözlések, jónapotok és miújságok, stb.)

ROSE: A Longpréné éppen a lánya nászútját mesélte.

GERMAINE: Igazán? Hát ez szuper. És mi szépet mesélt a Longpréné?

ROSE: Ah, úgy tûnik sikeres nászút volt, Germaine. Hálisten. A kis fiatalasszony percrôl percre elmesélte...

GERMAINE: Percrôl percre...

ROSE: Na hallod, egy anyának tudni kell, mit csinál a kislánya a nászútján, nem igaz, Longpréné?

YVETTE: Nos...

ROSE: Kapaszkodjál meg, Germaine, kifejezetten óceánjáróval mentek. Merthogy a Kanári-szigetekre nincs híd. Képzeld csak el! De nem ám, hogy az egész tele van madárszarral, Germaine! Sôt! És amikor éppen nem nászutaztak, akkor befizettek egy eszluzív fissman-partira. Ekkora halakat fogtak!!! Ráadásul ismerôs nászutasokkal is találkoztak a „Fuss és vidd" mûsorból. Hazafelé megálltak New York-ban... Longpréné épp a részleteket kezdte mesélni, amikor bejöttél...

YVETTE: Szóval...

ROSE: Mért, nem jól mondom, Longpréné? Talán kihagytam valamit?

YVETTE: Az az igazság...

GERMAINE: Mondja meg a lányának, Longpréné, hogy gratulálunk neki és sok-sok heppit kívánunk. Ugyan az esküvôre nem lettünk meghíva, de ettôl még prímán bírunk aludni. Sok szerencsét az ifjú párnak. Szívbôl kívánom.

(zavart csönd támad)

GABRIELLE: Jézusom, hét óra lesz. Mindjárt kezdôdik a rádióban a Rózsafüzér.

GERMAINE: Jujuj, jujujuj! Még fuccs lesz a Szent Teréz-litániámnak. Jó, hogy szóltál, Gabrielle. Megyek, kihozom ide a Linda rádióját.

(kimegy)
(sötétség, a reflektor Yvette-re irányul)

YVETTE: Az az igazság, hogy én kifejezetten megmondtam az uramnak, hogy bánom is én, de a Claudette-nek, ha férhöz megy, akkora esküvôi tortája lesz, mint a pápának vagy mittudomén. Ha már nekünk semmi se volt, mert sietni kellett a terhességem miatt, meg spórolni is kellett, hát akkor a leánynak mindent. Nem úgy, mint nekem. Ez a disznó alig akart elvenni, ha nincs a két bátyám, akik beszéltek a fejével, hát el se vesz. Pedig én se voltam csúnyább, mint a Claudette. Sôt! A Baril az igenis, hogy hanyatthomlok elvett volna. Érzelembôl! ...Micsoda prímán nívós torta! És amikor hazajöttek a nászútról, azt mondta, tessék, anyu, mi csak fognánk és megennénk, mégse menjen pocsékba, itt van a menyasszonyi tortának a legfelsô emelete. Fogadd el mézesheteink emlékére! Pont, ahol a szobor van, az a rész. A csúcsszuperje. Hát nekem le kellett ülnöm, olyan boldogság öntött el. Egyszerûen bjutifull! Egy hosszú, tisztapiros lépcsô vezet föl az oltárhoz, ott áll a menyasszony meg a vôlegény, fogják egymás kezét, és a pap meg megáldja ôket, és nem kell sietni, és a vôlegény nem sugdossa még a templomajtóban is, hogy mondjál nemet, te ribanctehén... Hanem ott állnak szerelmesen, és mind szemenszedett marcipán. Még a tévében sincs ilyen torta, én mondom, ez a vacsorakor még a Nászindulót is elzenélte, csak késôbb elromlott neki, a kis volkmenja, pedig egy vagyonba került. Na, nézzed, mondom, az uramnak, mondd meg, melyik a mûanyag, és melyik a marcipán? De nem tudta. Csak ivott, kétszer kellett meghánytatni. Mind mûanyag, azt motyogta, mind! Pedig nem. Mert mi pont a marcipán-részt kaptuk meg. Hogy tegyük búra alá. Igen ám, de ott meg nem kap levegôt és megrohad. Úgyhogy vágtam rá két likat az uram üvegvágójával, és most jó. Levegôzik a marcipán mindörökké, ámen. Én már rég a síromban porladok, de ez még mindig marcipán lesz, piros lépcsô lesz és torta lesz...

GERMAINE: (kintrôl) Van már hét? Le ne késsük a Szent Terézt! Mindjárt jövök, mindjárt, kislánykák...

ROSE: Mi a francot akar ez a Szent Teréztôl? Fôleg ezek után, amit a bélyegekkel összenyert...

DES-NEIGES: Lehet, hogy valami kívánságot akar teljesíttetni a Germaine. Hogy például, ha valami baj van a gyerekeivel, akkor mittudom én...

GABRIELLE: Nem hinném, hogy baj volna. Arról beszélt volna nekem...

GERMAINE: (kintrôl) Hova a hétszentségbe rakta ez a leány a rádiót!?

ROSE: Hát én nem tudom, Gabykám. A nôvérünk olykor eléggé zárkózott szok lenni.

GABRIELLE: Velem szemben nem, aranyom. Énnekem mindent elmond, a legbizalmasabbig bezárólag. Neked persze, hogy zárkózott. Mert te egy kifejezett pletykafészek vagy, Rose.

ROSE: Na nédd e, hogy van pofád a testvérednek ilyet mondani. Mi az, hogy pletykafészek, ha szabad kérdeznem? Tudjad meg, Gabrielle Jodoin, nekem sincs eljárósabb szám, mint teneked.

GABRIELLE: Nincs-e? Hát eldobom magam! Hát te is tudod, hogy abszolutli képtelen vagy titkot tartani.

ROSE: Úgy? ...Szóval, hogy... Hát én soha, de soha a büdös életben...

(Germaine viszasiet, hoz egy rádiót.)

GERMAINE: Mi az isten folyik itt? Olyan hepening, hogy a lakás másik végébôl is hallani.

GABRIELLE: Na mi?! A kedves nôvérkénk...

GERMAINE: Gyorsan, Gabrielle, dugd be a rádiót...

ROSE: (Gabrielle-nak) Mi az hogy én?

GERMAINE: Jól van, Rose, állítsd le magad! Mindig te vagy az, aki feldobod a bulit. Nehogy most te kezdjél el pont veszekedni!

(Megszólal a rádió, orgonaszó hallatszik. Az összes nô letérdel, imádkozni kezdenek, Germaine olykor egyik kezével odanyúl a készülékhez, csavargatja a potmétert. Kis idô múlva rettenetes zörgés-csörgés, zuhanás hallatszik kivülrôl. A nôk fölugrálnak, sikítoznak, ki- illetve az ablakhoz rohannak.)

GERMAINE: Te szentséges atyaisten! A szegény Thérèsenek az anyósa három lépcsôfordulót zuhant.

ROSE: (kikiabál) Megütötte magát, Dubucné? Csak nem fáj talán valamije?

GABRIELLE: Ne ízetlenkedjél, Rose! Még hogy nem fáj?! Ez minimum meghalt.

THÉRESE: (kintrôl, távolról) Jól van, anyuka?

(halk nyöszörgés)

THÉRESE: Rendben van, mindjárt leszedem magáról ezt a vackot. Mitôl ilyen nehéz ez? (csörömpölés) Na, ugye, hogy így jobb? Várjon, rögtön segítek visszaszállni. Na, ne hagyja már el ennyire magát, anyuka! Hallja? Áúúú, te...

DES-NEIGES: Rögtön jövök, segítek, Dubucné!

THÉRESE: Köszönöm, Verrette kisasszony, maga olyan kedves...

(A többi nô visszatér a konyhába.)

ROSE: Zárd el azt a szart, Germaine! Teljesen ki vagyok bukva.

(Bejön Thérese Dubuc, Des-Neiges Verrette és Olivine Dubuc, aki tolókocsiban ül.)

GERMAINE: ", májgád, remélem nem ütötte meg nagyon magát!

THÉRESE: Dehogy is! 'neki szegénynek ez már meg se kottyan. Naponta tízszer kiesik. ...Phûûû, Abszolutli kifulladtam. Három fordulónyit fölcibálni ezt a dög tolókocsit... hát az nem semmi. Van valami innivalód, Germaine?

GERMAINE: Gaby, adj egy pohár vizet Thérèse-nek! (odamegy az öregasszonyhoz) Hát hogy vagyunk, hogy vagyunk? Hogy érezzük magunkat a Dubuc néninek?

THÉRESE: Ne menjél hozzá túl közel, Germaine! Az utóbbi idôben harap.

GERMAINE: Ugyan, Thérèse, hogy mondhatol ilyet... (meg akarja símogatni az öregasszony fejét, aki tényleg bele akarna harapni) ... A kurva életbe, tényleg harap. Hát ez közveszélyes!

DES-NEIGES: Istenem, de szörnyû!

THÉRESE: Ó, az azért túl erôs szó rá, hogy szörnyû. Csupán kissé sokkal nehezebb az életünk három hónapja, mióta ez minálunk van. Persze nem arról van szó, hogy ne szeretnénk, ugye, ôtet. Hát dehogynem! Hát hogy is ne! Csak sajnos tök beszámíthatatlan már a szegénykém. A szemem egy pillanatra nem vehetem le róla.

DES-NEIGES: Hogy lehet akkor, hogy nincs kórházban? Vagyis hát egy ilyen elfekvôben.

THÉRESE: Azért. mert a gyermeknek, ahogy az Írás is mondja, kötelessége van az édes szülôje iránt...

DES-NEIGES: ...Iránt... Istenem, de szépen mondja...

(Germaine eközben ájtatos képpel kinyitja a ládákat és szétosztja a bélyegeket meg a füzeteket.)

THÉRESE: ...úgyhogy magunkhoz vettük az anyukát. Méltósággal viselt nagy kereszt ez minekünk, úgy higgyék el.

DES-NEIGES: Máj édes gád!

YVETTE: Szerencsétlen asszony! Mosdatni, fürdetni, emelgetni...

THÉRESE: ", nem nehéz ô, csak a sok nagy csontja szegénynek. Ugye, anyuka? Ugye, ugye!? De hát, mit lehessen csinálni? A menetjegyet a mennyországba nem adják ingyen.

MARIE-ANGE: Én azt magának bízisten ingyér' adnám, tiszta ingyér'. Magának ottan fix helye van, ha van isten.

THÉRESE: Nagyon kedves. Dehát szót se többet errôl, az Úr mérte rám ezt a megpróbáltatást, az Úr majd segít is bízvást elviselni...

LISETTE: Ne folytassa, a könnyekig meghatott...

THÉRESE: Ó, nagyon kedves Courvalné, nagyon kedves.

DES-NEIGES: Én a saját szemébe kimondom, Dubucné, hogy maga egy szent asszony, és pont.

GERMAINE: Na, jól van, jól van, ki vannak osztva a bélyegek, meg a füzetek, hozok vizet, hogy mindenki megmárthassa a bélyegszivacsát, aztán, tûz. Ugorjunk neki, asszonyok. Nem azért vagyunk itt, ha jól emlékszek, hogy csak jártassuk a szánkat..

(Vizet hoz, és tölt a szivacstálkákba, lassan elkezdik felragasztani a bélyegeket.)

GERMAINE: Ha Linda itthon volna, ugye, akkor ô is segíthetne. (kimegy az erkélyre) Hé, Richard-boy! Nem láttad te a Lindát? Enyém leányt. Mi? ...A lusta dög! Van pofája kólázgatni valahol, én meg a belemet kidolgozom értük. Nem hallod, Richard! Menjél el már, aranyom a Burgerkingig, és mondd meg neki, azonnal hazajönni! Kvikli, mer baj lesz. Oké. Aztán holnap majd kapol tôlem ropit. Jó? Ha marad. Na, gózzál szépen a néninek és siess kambek! (visszajön a szobába) A kis kurvája. Pedig megigérte, hogy máma nem megy sehova.

MARIE-ANGE: Ezek a mai kölkök, ezek mind ilyenek.

THÉRESE: Hát igen, sajnos, a tiszteletnek már az írmagját se tanusítják.

GABRIELLE: Nekem mondod? Hajaj! Mesélhetnék! Minálunk már kész katasztrófa, hogy mi van. Az már nem is kifejezés. Amióta az én kis Raymondom, hogy mondjam? szóval ilyen izét, klasszikát tanul az iskolában, azóta abszolutli megváltozott. Van ilyen mûveltségi tantárgyuk nekik, és attól. Olyat maga még nem látott. Az iszonyatosságig beképzelt lett. Oda fajult, hogy a löncsnél latinul beszél. Hogy beszélsz anyáddal, mondom neki?! Meg komolyzenét hallgat fényes délután. És ha mondom neki, hogy ez azért sok, még ô balhézik. Ráadásul ha van valami, amit nem bííírok elviselni, az a komolyzene.

ROSE: Na, akkor ez nálunk családi vonás. Én se bírom. A víz kiver.

THÉRESE: Tök igazatok van, egy ilyen zenebonát ki nem lehet bírni normális idegzettel.

GABRIELLE: A Raymondka azt mondja, hogy ez minekünk magas, azért nem értünk belôle semmit. Fogalmam sincs, mit lehet abból bármit is megérteni. A nyivákolásból. De nagy a pofád, kisfiam, mondom, de nagyon nagy a pofád! Tömik a fejedet ezzel a sok hülyeséggel, aztán a végén meg még lenézed az édes szüleidet, mint a pinty. Csak jól vigyázzál, mert kiveszlek, és gózhatol majd dolgozni a komolyzenéddel.

LISETTE: Szerény véleményem szerint az nem árt, ha egy ilyen gyerek mûvelt, hogy kifejezzem magam, zeneileg. Mer az is szép lehet, például egy komolyhegedû, ha szép halk, a Jurópába például Parííí bulovárdjain teljesen izé, gyakori, hogy...

ÖSSZES NÕ: Hálátlan, marha ifjúság, és redi!!!

GERMAINE: Aztán ne hagyjatok ám ki üres helyeket! Minden lubrikába kell ragasztani, hogy ne legyen prablém...

ROSE: Hogyne, Germaine, hogyne. Nagyon is jól tudjuk, mit kell az ilyen füzetekkel csinálni. Mi is csináltunk már ilyet, édesem, ne féljél.

GERMAINE: Én nem félek, csak azért bátorkodom, mert nem mindegy, a módszer, édesem, tudod? És ha ez a nyeremény a te tulajdonod volna, akkor te is......

YVETTE: Nem gondolják, hogy tisztára megállt itt a levegô? Nekem kimondottan hôhullámom van. Mi volna, ha néhány percre kinyitnánk az ablakot?

GERMAINE: Hogyisne?! Még mi nem kéne? Hogy huzat legyen és kiröpüljenek nekem a bélyegek?

ROSE: Ne légy már hülye, Germaine, hát mik ezek? Hát talán kolibrik ezek, hogy elrepüljenek? A rossebb! A kolibrikrôl jut eszembe, hogy meglátogattam vasárnap a legidôsebb fiamékat. Nahát, olyan nincs, azoknak az egész istenverte lakás teli van ilyen madarakkal. Egy nagy, büdös kalitka az otthonuk. Persze nem a Bernard az oka, naná! Hanem az a dilinyós nô. Állatbarát, azt mondja, ami okés, ki nem az? Csak ami sok, az sok. Idefigyelj, májdír, mondom neki, azér van a jószívûségnek is határa, nemdebár? Dehát mondhatom én! Meg hát mit izgassam magam, nem? Jókat röhögök rajtuk, bár azért mégse olyan vicces. Pedig csak véletlenül lett nekik ez a két kis szar. Kolibri, vagy mi a franc. A Bernardnak adta el egy haverja két sörért, ez a kis lökött nô meg fogta és beléjük szeretett, és kábé jobban gondozza ôket, mint a saját kölkeit. A kolibrik persze mint a nyulak. Hát dobáld ki a tojásukat, te, mondom. De nem, hogy neki nincs szíve joga egyetlen kis életet is elvenni. Na, mondom magamban, akkor tablettát meg mér szedel, hülye! Már lassan szót se lehet ott váltani, belépek aztán mint a hurrikán, sisteregnek a kolibrik, és naná, hogy mindent összeszarnak. Mert két órán át röptetés van minden álló nap. Aztán meg persze, hogy a gyerekekkel szedeti össze a fostos kis citromjait, mert ô fáradt, azok meg sikongatnak, nem mondom, nagyon élvezik, „fogjátok meg!, fogjátok meg!", na én akkor már menekülök ki a balkonra.

(A nôk nevetnek.)

ROSE: Azok a kis gengszterek is kurvára ki tudnak csinálni. Hát imádom ôket, hát hogyisne, hát az unokáim, de nagyon ki tudnak csinálni, isten bocsássa meg nekem. A mi gyerekeink azok nem voltak ilyenek, az tuti. Ezek a mai fiatalok fingot se értenek a gyerekneveléshöz.

GERMAINE: Az abszolutli így van, ahogy mondod.

YVETTE: Naná! Én megmondom, hogy naná!

ROSE: Egy fürdôszobában?! Hát a mi idônkben engedték volna, hogy a kölkök a fürdôszobában játsszanak? Nem. Ezek meg csak a fürdôszobába akarnak strabancolni. De szólhatok én? Nem szólhatok. A menyem úgyis azt mondja, hogy túl sokat jártatom a számat, és neveljem a sajátomat. Na tudod!? Mindegy, hallgattam vasárnap egy darabig a rajcsúrozást, aztán csak kiakadtam a végén. Elôször letekerték az egész budipapírt és belecsavarták magukat. Na jól van, oké van, de aztán a Brunóka -- ilyen hülye nevet adni egy kisgyereknek, hát normális az ilyen szülô?--, szóval a Brunóka fogta és bemászott a kádba, aztán magára engedte a zuhanyt. Közben a budipapír eltömte a lefolyót, lett olyan locspocs, hogy az nem is kifejezés, a gyerek meg majdnem megfulladt a röhögôgörcstôl. Na, erre már azt mondtam, elég, mind kapott párat a seggire és nyomás az ágyba.

YVETTE: A lehetô legjobban tette...

ROSE: Tudja micsoda botrány lett ebbôl? Hogy én verem az unokákat! És ez nem módszer! Mér, anyukám, mondtam neki magamban, hát ha a gyereked is a fejedre szarik, mint a madaraid, az módszer? Bernard, Bernard, mondtam a fiamnak is magamban, hogy vehettél el egy ilyen hülye picsát, már megbocsáss, hát nem lett volna jobb, ha az anyáddal maradsz, hát nem lett volna jobb dolgod? Persze, nem szóltam semmit, Brúnó a fületekbe, jobb ha az ember röhög az egészen. Na látod, Germaine, azok a kolibrik pont ilyenek voltak, mint a te színes bélyegeid. A menyemnek is albumba kellett volna ôket ragasztani. Aki beküld ezer kolibrit lepréselve, kap egy repülôutat...

(Nevetnek.)

YVETTE: Na, maga aztán Ouimet-né, marhául meg tudja nevettetni az embert.

GERMAINE: Az már igaz, ômellette nem lehet unatkozni.

ROSE: Nekem az a nézetem, hogy „jobb nevetni, mint temetni", ahogy a költô mondja.

THÉRESE: Óh, igen, föltéve, ha valaki olyan szerencsés természet, mint te vagy, Rose. Csak sajnos van, aki nem...

MARIE-ANGE: Bizony, hogy sajnos van, aki nem... Nagyon megértjük mi magát, szomszédasszony. Magának aztán tényleg nem adatik meg még egy jót nevetés sem. Csak az önfeláldozás, csak a másokkal törôdés...

GABRIELLE : Azért néha kellene magadra is gondolnod, Thérèse. Hogy kicsit kimozdulj, meg mittudomén. Hát az orrodat ki nem dugod napokig...

THÉRESE: Ugyan már, hát hova dugjam, mondjad? Hát van énnekem idôm ilyesmire. Hát mikor? Mondják meg énnékem, mikor tudok én kidugni? Hát egy szekond nincs, amikor nem ezt a szerencsétlent kell lesnem. De hagyján, de hagyján volna, ha ez lenne az egyetlen bajom...

GERMAINE: Na! Hát mér, mi más bajod van még?

THÉRESE: Mi? Hát az, hogy most, hogy az én párom egy kicsit jobban keres a munkájáért, az összes rokon azt hiszi, ránk szakadt a Nésönel Bank. Maguk ismernek engem. Hát tudok én nemet mondani? Nem tudok. Múltkor jön a sógornôm sógornôje, hogy segítsem ki. Én meg mit csinálok? Nem odaadok neki pár régi darabomat, amire nincsen szükségem?

DES-NEIGES: De...

THÉRESE: Az meg erre úgy sír a boldogságtól, mint a Niagara. Kelj föl, mondom neki, de csak csókolgassa a kezem.

DES-NEIGES: Jogosan. Teljesen jogosan.

MARIE-ANGES: Csatlakozok. Én magát csak csudálni tudom.

THÉRESE: Ó, ó, maga túloz, kedvesem.

DES-NEIGES: Nem, nem, nincsen ebben semmi túlzás.

LISETTE: Maga, Dubucné egy komplett Thérèse-anya. Én magát bele fogom foglalni az imáimba, ezennel ünnepélyesen megígérem.

THÉRESE: Ah, nekem az a nézetem, hogy mindenhatónk azért teremtett szegényeket e siralom völgyébe, hogy segíthessünk rajtuk. És ha csak egynek is a micsodáját megoldhatom mint Krisztus urunk...

GERMAINE: Figyuzzatok, szerintem ha egy füzet tele van, akkor az volna a legjobb, hogy mindjárt belerakni egy ládába. Szóval, a készeket. Akkor nem itt zsúfolódnának az asztal közepén. Gyere, Rose, segítsél. Kiürítjük az egyik boxot, és abba belerakjuk ami kész van. Okés?

ROSE: Ja, ez egy ölég jó ötlet. Szentséges atyaúristen! Ennyi kurva sok füzet egyrakáson! Ezt mind ma este kell telebélyegezni?

GERMAINE: Mért? Nem is olyan sok. Szerintem minden további nélkül meg tudjuk csinálni. Lehet kicsit sietni. Nem annyit mással foglalkozni, ugye. Egyébként sincs még itt mindenki.

DES-NEIGES: Hogyhogy, Lauzonné, jön még valaki?

GERMAINE: Valószínû Rhéauna Bibeau és Angeline Sauvé. Már ha el tudnak szökni a halotti torból. Bibeau kisasszony egyik gyerekkori kispajtása lányának az ura patkolt el, valami Baril, vagy hogy hívják...

YVETTE: Csak nem a Rosaire Baril?!

GERMAINE: De. Pont úgy hívják a megboldogultat.

YVETTE: Istenem, a Baril. Hát ôt én nagyon jól ismertem. Úgy értem, hogy egy idôben még jártam is vele. El akart venni... Furcsa. Ha belegondolok, hogy már özvegy lehetnék...

GABRIELLE: Képzeljék el, most elôször sikerült a Hol a hibá?-ban mind a nyolc hibát megtalálnom. A szombati zsurnálban. Pedig piszokul el volt dugva. Rögtön be is küldtem, mi az hogy be!

DES-NEIGES: Na és? Nyert valamit?

GABRIELLE: Túrót! Hát úgy nézek én ki, mint egy nyerô?

THÉRESE: És mondd, Germaine, mihez fogsz ezzel a rengeteg bélyeggel kezdeni?

GERMAINE: ", még nem mondtam? Az egész lakást újraberendezem, de frankón.

THÉRESE: Úgy érted, hogy tisztára ingyen?

GERMAINE: Naná, hogy úgy. Mit gondolsz, mért ez az évtized nyereménye, mi? Csak mondják meg!? Nem a világon a legszuperebb dolgok az ilyen nyerôjátékok? De.

LISETTE: Hát, a Brouillette-né speciel nem kimondottan így vélekedett az elôbb...

GERMAINE: Mit hogy nem? Mér?

MARIE-ANGE: Menjen már, Courvalné, hogy jön ez ide?

ROSE: Hogyhogy hogy jön? Magának az elôbb még az volt a nézete, hogy utálja az ilyen riherongy játékokat, mert mindig csak egyvalakinek hoznak szerencsét. Nem?

MARIE-ANGE: Nem. ...Illetve oké. De. Pontosan így van. Szóval én megmondva az ôszintét, én eztet ellenzem. Igenis. Jobban mondva gyûlölöm. a mindenféle francos lottókat, meg jutalomutazásokat, meg izéket, a bélyegekrôl nem is beszélve. Tessék. Nekem ez a hogyhívjákom. Nézetem..

GERMAINE: Mert maga még soha nem nyert semmit.

MARIE-ANGE: Nem errôl van szó. Hanem az kéne, hogy mindenki egyformán nyerjen. Jajám. Ha minden ember a földön egyformán dzsekpot lenne, vagy mittudomén. Szóval egy olyan játék kéne... Dubuc-né, maga szent asszony, maga érti, nem? A szegényekkel... Mert ez így akkor se gilt, hogy a kisebbség nem hogyhívják. Nem többség. Mittudomén, hogy fejezzem ki... ez nem igazság, hanem igazságtalanság és slussz.

GERMAINE: Le ne petézzek már! Nézzenek oda! Mi az hogy igazságtalanság! Irígység, Brouillette-né, százszázalékig irigykutyaság, az beszél magából, semmi más. Saját maga megmondta, már amikor betette ide a lábát, hogy irigykedik rám.

MARIE-ANGE: Azt én nem úgy értettem, hogy izé...személy szerint...

GERMAINE: De ezt mondta, nem? Csak nem rosszul fejezte ki magát? Ki nem szarja le? És én erre azt reagálom, hogy én meg az irigyektôl hányok, vegye tudomásul. Nem bírom az ilyeneknek a savanyú szagát. Oké?

MARIE-ANGE: A szagomat? Jól hallottam!? Görény mondja verébnek, hogy nagyfejû? Mi? Miii? Rendben, én akár el is mehetek...

DES-NEIGES: Jaj, hát mire nem ragadtatják magukat! Hát nem dumcsizunk itt, meg minden, kellemesen? Hát minek a dolgokat ennyire tüdôre szívni?

MARIE-ANGE: De igenis, hogy akár el is mehetek...

GERMAINE: Most mit van annyira oda!? Hát el ne menjen már, na! Szorri. Jól van? Hát tiszta síkideg vagyok egész este, megértheti, hogy ennyi bélyeg nem semmi. Mond az ember mindenfélét. Hallja, Brouillette-né, ne truccoljon már! Felejtsük el. Igaza van, az a maga szuterén joga, hogy véleménye van. Spongyát rá. Okéka? Na, üljön visssza a fenekére és ragasszon tovább!

ROSE: Nézzenek oda! Mit összespilázik a testvérkénk, nehogy elveszítsen egy szorgos kezet!?

GABRIELLE: Kussoljál már, Rose, mit kevered megint!

ROSE: Te meg minek játszod meg magad, mi? Ma este hozzád se lehet szólni.

MARIE-ANGE: Oké, maradok, ha ennyire akarja. De akkor is ellene vagyok, azt megmondom. Mindegyiknek.

(Ettôl a pillanattól Marie-Ange ellopja mindazon füzeteket, amelyeket teleragasztott. A többiek, Germaine kivételével ezt rögtön észreveszik és maguk is így tesznek.)

LISETTE: Én meg a múltkori Asszonyok Lapjá-ban megfejtettem egy komplett szótagrejtvényt. Az elsô két szótagom az volt, hogy nem Ábrahámba I nélkül.

ROSE: Aha, igen, el ne árulja! Várjon! ...Höhö. ...Az Ábrahámba nincs is i betü.

LISETTE: Pont ez az, hogy nem Ábrahámba. Hanem? Hanem? Na, kis mûveltség?! I betû nélkül. Na, madmazellek?

ROSE: Pillanat, pillanat, megvan! Okos vagy, Rose! Ábra! Tehát úgy kezdôdik, hogy ábra. Valamilyen ábra...

LISETTE: Ugyan már, Ouimet-né! Megmondom: zsákba.

ROSE: Az nem lehet. Mi az, hogy zsák, hogy jön az ide? Ez tuti nem jó, Courvalné. Én ebben profi vagyok, az szentség. Én minden ilyent beküldök, higgye el... keresztrejtvényt, elrejtett szót, mindent, ami csak van. És ez nem stimmel.

LISETTE: De bizony stimmel! Mert az van, hogy Izsákba I nélkül, én csak tudom. És az zsák-ba.

ROSE : De akkor mér, hogy Ábrahám, mi?

GABRIELLE: Maradj már magadnak, Rose!

LISETTE: Én azt nem tudom, így volt megadva, hogy mûveltség. És a második fele meg egy Shakespeare dráma elsô fele volt kicsinyítve. Magától értetôdik, hogy a Macsbettrôl van szó, ugye Ouimet-né!?, és máris megvan a megoldás, hogy macs-ka. És az egész megfejtés pedig egy közkedvelt tévévetélkedô neve...

ROSE: Ez biztos, hogy nem stimmol, Ouimetné...

GABRIELLE: Fogd már be, Rose! Várjon csak! Tévévetélkedô? Nem Szerencsekerék?

LISETTE: Ugyan! Zsákba--macska. Nem Ábrahámba i-betû nélkül, kicsinyített dráma!!!

YVETTE: És az mi az, hogy Zsákbamacska?

ROSE: Hogyhogy mi, Longpréné? Hát hol él maga? Az a Zsákbamacska, a Sat-fájvon keddenként 12.25kor. Az a csaj, aki vezeti, az egy bombázó. Az uram hörög, ha csak meglátja. Tutajos szemei vannak neki, azt mondja. Úgy értve, hogy faszállító. A mocskos disznója... Látja, ezt is beküldheti, Courvalné... ugye, tutajos, vagyis fa szállító. Namost, mondja ezt egybe...hehe...

LISETTE: Az ilyen disznóságokat csak küldje be maga.

YVETTE: És nyert ezen a marhaságon, Courvalné?

LISETTE: Ugyan, be se küldtem a szerény megoldásomat. Ezt én mindig csak a magam boldogságára csinálom. Meg a szórakoztatásomra. Mért, hát úgy nézek én ki, monami, mint akinek oly nagyon fontos az ilyen nyerés meg beküldés?

ROSE: Én azt mondom, ha az ember kitalálta, mér ne beküldje? Én bizony küldöm, ahogy érem. Rá is megy két dolcsim hetente.

THÉRESE: Na, anyuka! Nem szabad! Hallja! Azonnal engedje el azt a szivacsot! A tálka, te!!! Na, tessék, ezt most jól megcsinálta! (fejbeveri az öregasszonyt, aki lehiggad ) Az isten, hogy valahova bele ne tegye már...

GABRIELLE: Jézusom, Thérèse, mit csinálsz, hát a fejét betöröd! Nem túlzás ez egy kicsit?

THÉRESE: Sajnos, sajnos, ez az egyetlen módszer arra, hogy egy kicsit lenyugtassuk ôtet.

(Sötétség, a reflektor Thérèse-re irányul.)

THÉRESE: ...Te, én nem bírom ki, hogy ne verjem fejbe, ezt mondta az uram, és fejbeverte nyitott tenyérrel, úgy ki volt bukva a Társadalombiztosításra. Meg a fônökére, aki nem mondta, hogy ez már másik tébé-kategória, ez a felemelt fizetés. És ott már nem állja a társadalombiztosítás az elfekvôkórházat. Pont három hónapja, hogy megjött a levél, hogy az összes kórházi költség minket terhel. Akkor az uram éktelenül pipa lett, bement és hazahozta. Ezt nektek kórházi költség! Hát hogy bírnánk mi azt kifizetni? Hogy, anyuka, hogy? -- kiabálta az uram, és fejbeverte a tenyerével a szegény hülyéjét. Csodák csodája, láttuk, hogy ez használ, és ezt akkor kikísérletezgette a Paoló. Mert olyankor egy kicsit hallgat és vigyorog, legalább van pár nyugodt percünk. Istenem, kilencvenhárom éves. És énnekem már a belem kilóg a végtelenségig. Pont úgy kell vele bánnom, mint egy bébivel, szegénykével. Öltöztetni, vetkôztetni, etetni kiskanállal, mosdatni, satöbbiztetni. És ez ám nemám vicc gyakorlatilag! Hogy utálom, istenem, bocsásd meg, hogy utálom! Ma is mi volt reggel!? Mondom a gyereknek, Cucikám, anyád elrohan mostan a Szupermarketba, te addig vigyázol szépen a nagymamikádra. Oké? Na, szép kis oké, mire hazaértem, a nyomorultja nem magára borított egy üveg trutyit? Szamócaszörpöt ráadásul, és pancsolt benne, mint egy gyerek, vigyorgott az üres szájával. Gondoltam, na most fejbeváglak tenyérrel. Csak sajnos én nagyot nem merek, a kicsi meg nem használ. Attól nem kábul, csak sírdogál. De valami büntetés csak kell... Hagytam úgy, ahogy van, szörpösen-trutyisan egész álló délután vinnyogni. Ha olyanokat csinál, mint egy csecsemô, hát úgy is kell bánni vele. De a vinnyogása is szörnyû... Az uramnak van erre egy mozdulata, befogja az orrát neki, de én nem merem, mégiscsak az ô anyja. Úgyhogy inkább kimosdattam a büntetésébôl, mielôtt fölcibáltam ide. Erre mit csinált rögtön? Lezuhant. De ezt is túlélte. Mindent túlél. Édes istenem, miket gondolok, ha tudnád, miket gondolok... és a Paoló is miket gondol, fogjál le, fogjál le, azt súgja éjjel a fülembe, meg hogy a társadalombiztosítás lesz az oka, ha... valami történik...

GABRIELLE: Rose! Adj nekem ide pár albumot, légy szíves! Üreset!

GERMAINE: Idefigyeljél, Rose! Láttalak máma, hogy ollóval nyírtad a füveteket. Szerintem kéne vennetek egy fûnyírót.

ROSE: Minek? Nekem az olló tök jó. Még formában is tart. Ha egyszer végigszökdécselek ott a járda mellett, az jobb, mint a terhestorna. Vagy mint egy ilyen szar fitnessz program.

GERMAINE: Ne dumálj nekem, úgy erôlködtél, majd becsináltál a joggingodba.

ROSE: Nagyon szellemes vagy. Nem tudom melyikünk csinálna be elôbb, aranyom, erre én fogadni mernék. Aztán mi a büdös istennyilán vegyek én fûnyírót, megmondanád? Amikor egy fillérem sincsen? Nem fûnyíróra nincsen, hanem semmire nincsen. Nasszing. Ez a helyzet.

GERMAINE: Hát, szomorú. Pedig énszerintem egy fûnyíró az elengedhetetlen. Az tutkó, hogy én veszek egy fûnyírót a bélyegeimbôl.

DES-NEIGES: Bélyegeim! Bélyegeim! Nagyon kezd az idegeimre menni. (eltesz egy füzetet a táskájába)

ROSE: Ne röhögtessed már ki magad, hát a harmadik emeleten mi a lóizét kezdenél egy fûnyíróval.

GERMAINE: Ki tudja, Rose, ki tudja. Abszolutli jól jöhet az még. Sose lehet tudni. És mi van akkor, májdír, ha egyszer elköltözünk innét? Mi? Ha mondjuk egy szép napon elhúzunk innét a búsba? Szerintem fog kelleni egy nagyobb ház ennek a sok új mindennek. Hiába vágod a pofákat, akkor is elôfordulhat.

MARIE-ANGES: Hogy be ne kakáljak!, most már ház köll a nagyságos kurvájának...

(Des-Neiges és Thérèse eltesznek két-három teli füzetet.)

GERMAINE: Mondott valamit Brouillet-né?

MARIE-ANGES: Semmit. Hogy nem ragad ez a kurva izé. Bélyeg.

GERMAINE: Érdekes, nekem ragad.... Nagyonis ragad.

DES-NEIGES: Én egy olyan beküldésben indultam a múltkor, hogy „Írjon nekünk reklámot". Vagyis szlógent egy könyváruháznak. És azt írtam, hogy „nincsen szebb a könyvnél".

ROSE: És?

DES-NEIGES: Hát beküldtem.

ROSE: Nem úgy és ! Hanem hogy „nincsen szebb a könyvnél..." És? Hogy van a folytatás?

DES-NEIGES: Sehogy. Kellett volna? Azt nem írták, hogy folytatódni kell...

THÉRESE: És mit nyert vele?

ROSE: Ezzel? Ne röhögtessen...

THÉRESE: A múltkor nekem is volt egy beküldésem. Egész véletlenül, mert, ugye, hol érek én rá ilyenre? A rádióban. És az uram kitalálta, én meg beküldtem. Persze, nem magam miatt, csak a gyerek érdekében. Mert mindegyik lapra az ô nevét írtam, mind a huszonöt levelezôlapra, holott nagyon kell spórolnunk...

YVETTE: Na és, nyert valamit ?

THÉRESE: Én? Legföljebb majd a túlvilágon.

YVETTE: Hajszálra, Dubucné, hajszálra így vagyok én is.

GABRIELLE: Tudjátok mit fogok kapni az uramtól szülinapomra?

ROSE: Harisnyanadrágot. Mint tavaly.

GABRIELLE: Tévedsz. Most az egyszer tévedsz, angyalom. Hanem bundát. Be van ígérve. Igazi szintetikus bundát. ...Énszerintem máma már nem érdemes valódi szôrmét venni. A mû az sokkal tartósabb. Meg szebb.

LISETTE: A szerény véleményem szerint ez nem igaz...

ROSE: Nem, mert magának igazi nerc-stólája van.

LISETTE: Igen, ez tényigazság részemrôl. De ôsszel alighanem lecserélem, hiszen már három éve hordom ugyanazt, meg is mondtam a páromnak, hogy ez már mégse komilfó, és megválok tôle, hiába olyan gyönyörû. Mert gyönyörû. Egy régi igazi az még mindig gyönyörûbb, mint egy új mû, hogy mást ne mondjak...

ROSE: Most már aztán befoghatná ez a púderospicsa a lepcses száját. Az ura tökig ül az adósságban, a bele kilóg, annyit melózik, ez meg úgy riszál mint az Onassisné. De a Jurópa meg a nercstóla alatt a valaga kivan, és üvegbetétbôl zabáltatja a gyerekit. Átmeneti nehézségek! Fuj. Elegem van az ilyenekbôl. Éppolyan csóró, mint mindegyikünk, de folyton nagyobbat akar szarni, mint ami a seggén kifér.

LISETTE: Úgyhogy, Jodoinné, ha a férjét tényleg érdekelné a dolog, akkor megmondhatja neki, hogy maguknak jutányos áron megszámítom, barátok között ez a legtermészetesebb. És akkor magának is lehet egy alig használt, gyönyörû nercstólája...

YVETTE: Én egyszer a „Szeresd a szépet, keresd a képet"-re küldtem be megfejtést, egy festményt kellett összerakni apró darabkákból, valami Utolsó vacsorát, és lehetett Hamburger-bérletet nyerni...

(Yvette egy pillantást vet Germaine-re és elhallgat.)

GERMAINE: Képzeljék, pár napja a Robitaille-né kisfia, a kis Daniel kiesett a másodikról. És abszolutli a haja szála se görbült. Tök hihetetlen, mi? Két emelet és nasszing. Csoda történt.

MARIE-ANGE: Mert nem teljesen a földre esett, tegyük hozzá. Hanem pont rá a Dubéné urára, aki ott aludt az izéjében. A gyerek meg, paccs, rá a nyugágyra. Az ész megáll, éjjel dolgozik, nappal lefekszik ugye gyanutlanul pihenni, és rázuhan egy kölök.

GERMAINE: És azóta is kórházban van a szerencsétlen. Ki tudja még meddig, és addig semmi kereset. Képzelhetik. A Dubéné azt mondja, erôszakkal tartják benn, kicseszésbôl.

DES-NEIGES: Errôl az erôszakról eszembe jutott egy vicc.

ROSE: Na, halljuk, halljuk!

DES-NEIGES: Nem is tudom, el merjem-e mondani... Egy kicsit olyan izé...

ROSE: Disznó, mi? Na, gyerünk már, úgyis mindenki tudja, hogy maga csupa disznó viccet tud.

DES-NEIGES: Szóval bizonyos értelemben nem is disznó, csupán pikáncs. Csak egy kicsit zavarban vagyok.

GABRIELLE: Na, mit kéreti magát? A végén úgyis el fogja mesélni...

DES-NEIGES: Szóval, hogy mondjam, egy apácát egy éjszaka egy sikátorban... egyszóval megerôszakolnak.

ROSE: Hinnye, ez jól kezdôdik!

DES-NEIGES: És akkor, szóval, másnap rátalálnak, tisztára ki van purcanva, minden, el van ájulva, és akkor odamegy hozzá egy riporter, és azt kérdezi, hogy hát, nôvér, elmondaná a tévénézôk millióinak, hogy mi volt az elsô szava azok után, ami Önnel, szóval történt. És akkor ez az apáca kinyitja a szemét, ránéz a riporterre és azt suttogja, hogy „ismételje meg, kérem"!

(A nôk nevetni kezdenek, kivéve Lisettet, aki mélységesen felháborodik és Yvette-t, aki egy kukkot se ért az egészbôl.)

ROSE: Hát ez baromi jó. Hát ilyen jót már régen nem hallottam, hát én mindjárt összepisilem magam a röhögéstôl. Megpusztulok... Hát ilyen nincs.. Csak azt tudnám, hogy honnan a hétszentségbôl szedi össze maga ezeket a vicceket...

GABRIELLE: Na honnan? Hát attól a bizonyos ügynökétôl.

DES-NEIGES: Na de kérem, mit nem mond, Jodoinné!

ROSE: Vagy úgy! A vigécétôl!? Nem is tudtam, hogy egy vicc-vigéc! Hát ez óriási!

YVETTE: Mi van? Nem pontosan értem...

GABRIELLE: Van egy nagyon jóképû ügynök, az minden hónapban elad néhány kefét a Verrette kisasszonynak. Úgy látszik Verrette kisasszony szereti a kefét...

DES-NEIGES: Hát ez, ez most már túlzás, Jodoinné.

ROSE: Ugyan, nem szégyen az, hogy magának van a legnagyobb kefegyûjteménye az egész egyházközségben. Tudom, ki az a férfi. Nem rossz, Verrette kisasszony, nem rossz. Egy érett fiatalember. Épp láttam magához becsöngetni a múltkor. Rosszul láttam?

DES-NEIGES: Nem látta rosszul, volt nálam, de én itt mindenki elôtt kijelentem magának, hogy nincs közöttünk semmi. Az égvilágon semmi.

ROSE: Na ja, csak épp elkefélgetnek azokkal a kefékkel, nem?

DES-NEIGES: Gusztustalan! Édes Istenem, Ouimet-né, úgy látszik a maguk családjában mindenkinek nagyon élénk a fantáziája. Maga mindig a legrosszabbat föltételezi a másikról. Ez egy egyszerû barátság. Simard úr egy mûvelt ember. Egy nagyon jó fej.

ROSE: Most már csak az a kérdés, hogy maga meg mennyire jó kislány... Na, most mit sértôdôsködik, hát nem hülyéskedhet az ember egy kicsit? Na, hát tudja milyen vagyok...

DES-NEIGES: Tudom, de ami sok az sok. Én tisztességes nô vagyok... A Henry...akarom mondani a Simard úr, például általam a múltkor magukat is meghívta. Bizony. Egy termékbemutatóra.

YVETTE: Multilevel. Az egyszerûen príma.

DES-NEIGES: Úgy van. És kért, hogy szervezzem meg, jövô vasárnapra, énnálamnál. És azért rám esett neki, azaz a cégnek a választása, mert ô, szóval ô ismeri már az én lakásomat, hogy ott el lehet, úgy értem, férni. Jövô vasárnap este, a Rózsafüzér-litánia után közvetlenül. És legalább tíz embert össze kell szednem, hogy megkapjam a prémiumajándékomat a Simard úrtól. Porceláncsészék. ' vette, kifogástalan ízléssel. Mindegyiken a Niagara van rajta, más-más szögbôl, és ezek értékesek, ezeket semmilyen katalógusba nem lehet látni...

ROSE: Helyes. Ott leszünk. Nem igaz, kislánykák?! Testületileg kivonulunk. Én teljesen fölizgulok egy termékbemutatótól. Most még csak az a kérdes, lehet-e ott nyerni valamit?

DES-NEIGES: Azt én így elôre nem tudom, hogy mi van a szabályzatban. De talán lehet. Meg majd én is csinálok valami pikniket. Szendvicset, ilyesmit.

ROSE: Az jó lesz. Mert itt olyanok vagyunk mint egy mittudomén, a Tamás bátya. Csak dolgozunk, de se inni, se enni. Ez nem vendégség, hanem rabszolgaság.

GERMAINE: Van kinn még egy kóla, ha ennyire az evésivásra bazírozol...

(A tolókocsis öregasszony megint meg akarja harapni Thérèse kezét.)

THÉRESE: A teremtésit már, anyuka, ha nem hagyja nekem rögtön abba, hát esküszöm az én istenemre, hogy bevágom magát a klozettba, és egész este ki nem engedem onnét. Azt akarja? Ott tetszik akarni kuksolni?

(Sötétség, a reflektor Des-Neiges-re irányul)

DES-NEIGES: Nem mondom, elsô látásra kifejezetten csúnyának találtam. Vörös, malacfejû... de hamar meg lehetett szokni. A kis bajuszkáját is. Amikor elôször csöngetett, kalapot emelt és azt mondta, „nagyságos asszonyom, netántán érdekelné önt néhány kefe?" Én meg rögtön becsaptam az ajtót. Még mit nem!? Mert azt sose lehet tudni. És férfi hozzám be nem teheti a lábát. De egy hónap múlva megint ott volt ez a Simard úr. Mosolygott. És mintha skatulyából húzták volna ki. Vagy valami filmbôl. Baromi hóvihar volt kint, gondoltam, beeresztem. Mi történhet? Csak nem fog megerôszakolni! Azért mert csúnya, még nem biztos, hogy gonosz is. „Tessék bejönni!" Köszönte szépen. Maga a megtestesült udvariasság. Vettem pár kefét, de pont az nem volt nála, ami a legjobban tetszett, egy állítható hátmosókefe. Nem baj, mondta, jövô hónapban meghozom. És meghozta. Azóta havonta eljön. Persze nem kell, hogy mindig vegyek kefét. Ááá, csak csevegünk. Egy szellemes, világlátott valaki. Ha szemtôl szemben látja az ember, akkor nem is látni, hogy csúnya. Sôt. Sôt! Ilyen velem még soha nem történt. Énrám férfi még szépen rám nem nézett. Sehogyse. Tojtak rám. Szeretem hallgatni, ahogy mesél. Eléggé zaftos történeteket, de valahogy abban nincsen semmi bántó. Még a malacabbjában se. Szerintem mindenki szeret malackodni egy kicsit. És akkor én egy parányit a Henryvel... malackodok. Persze nem mind disznóvicc, vannak közöttük egész rendesek is. Ezt most kipontozom kiskegyednek, ezt mondja. És jókat kuncogunk. Mostanában néha már olyanokat mond, hogy egész belepirulok. És a múltkor rárakta a nagy, kövér szeplôs kezét a kezemre. Majdnem elájultam. Becsuktam a szemem, „nem csúnya, nem csúnya" suttogtam, és kiszállt a lábamból minden erôm. Úgy éreztem magam, mint egy marék forró lepke. Aztán elnézést kért a tolakodásért. Három hét múlva jön. Szükségem van rá. Álmodok vele... Henry nyírja a füvet, én csinálom a vacsorát, férj és feleség vagyunk, azt álmodom, meg még cifrábbakat is. Nem akarom elveszteni. Nem akarok megint egyedül maradni, mint az ujjam. Én szeretni akarok, muszáj, hogy megszeretgessek valakit! (Lesüti a szemét, suttog) Szükségem van egy férfira!

(Újra teljes fény, belép Linda Lauzon, Ginette Minard és Lise Paquette.)

GERMAINE: Na végre!

LINDA : A Burgerkingben voltam.

GERMAINE: Vettem észre. Abszolutli vettem észre. De nekem mindegy. Csak presszózzál te, meg burgerkingozzál te, édes lányom. Csavarogjál csak éjjel-nappal. De az kurvaélet, hogy úgy fogod végezni, mint a nagynénéd. Kuplerájban.

GABRIELLE: Na, Germaine...

GERMAINE: Igenis. Elôbb a Burger King, aztán a toplessz, aztán a kupi. Mert nem bír a viszketôs izéjával. Az anyjának meg szélhûdik a szíve az aggódástól...

LINDA: Köcsög vagy? Most mit szívod magad ilyen hülyeség miatt?

GERMAINE: Nem külön megkértelek, hogy maradj a seggeden? Hogy egyszer segítsél az anyádnak, amikor ilyen nagy pillanata van az életének?

LINDA: Jól van, na. Szorri. Épp leugrottam cigiért, és összefutottam Lise-zel meg Ginette-tel...

LISE: Ne tessék haragudni. Mi vagyunk az oka.

GINETTE: Yes. Miattunk késett a Linda.

GERMAINE: És? És ez teneked ok, a cigi, hogy nem kell azonnal hazajönni? Azonnal!!! Tudtad, hogy mi van. Hogy party van és jön egy csomó vendég, nem? De. Hát akkor meg? Akkor meg szándékosan gyötörsz engem. Abszolutli szándékosan. Asszed nem látom, hogy erre utazol? Hogy halálra zsenírozzál... Miii? Hát a ká anyádat, tudod!!!???

ROSE: Germaine, ne légy már nevetséges... mások elôtt...

GABRIELLE: Mit ugatsz bele? Csinálj inkább rendet otthon tenálatok, ha akkora a szád. Ez az ô dolguk. Semmi közöd hozzá.

ROSE: Mi az, hogy nincs? Neked meg, fakjú, ahhoz nincs, hogy nekem van-e. Nem hagyom, hogy Germaine minden ok nélkül baszogassa ezt a gyereket.

GABRIELLE: Akkor is hallgassál. Nem a mi dolgunk...

LINDA: Te is köcsög vagy, Gaby néni? Állítsd már le magad! Mér baj az, ha a Rose néni meg akar védeni?

GABRIELLE: Idefigyeljél! Ha anyáddal nem is, azért a keresztanyáddal lehetnél kicsit tisztelettudó.

GERMAINE: Tisztelet? Azt se tudja eszik vagy isszák. Most legalább látod te is, hogy milyen. Ugyanaz a cirkusz minden nap. Csak tudnám, hol tanulta ezt! Mert én nem erre neveltem, az hétszentség!

ROSE: Hát aztán mire? Arról lehetne beszélni, hogy te mire neveled a kölkeidet.

GERMAINE: Na mire, halljam? Nézzenek már oda! Hát eldobom magam! Hát te beszélsz? Hát én a te gyerekeidrôl tudnák beszélni...

ROSE: Na, hát beszélj! De akkor én se fogom be a számat, az biztos.

LINDA: Ne is fogd, mondd csak meg neki, Rose néni. Olvass be neki!

GERMAINE: Hát ez nem igaz! Hát mi van, most egyszer csak így Rose néni, úgy Rose néni? A háta mögött meg elmondjuk mindenféle vén izének? Vagy már elfelejtetted, mit mondtál egy órával ezelôtt?

LINDA: Az teljesen más volt.

ROSE: No?! Mi volt más? Mit mondtál, Linda?

LINDA: Semmit.

GERMAINE: Semmit? Igen? Mer az ennek semmi, hogy amikor telefonáltál, Rose, és ô vette fel, és szabályosan belebôgött mint egy paraszt, akkor rászóltam, hogy nem azt kell mondani egy illetônek, hogy „mi van", és erre azt közölte velem, hogy te nem illetô vagy , érted, anyukám? És hogy veled nem kell udvariaskodni, és le vagy szarva.

LINDA: Nem igaz, anya, ez egyáltalán nem így volt...

ROSE: Hanem hogy volt? Tudni akarom, mit mondtál, Linda!

LINDA: Nem érdekes, tök ki voltam bukva és különben se...

GERMAINE: Azt mondta, hogy „ki nem szarja le". Szó szerint, kedves húgom.

LINDA: Azt csak úgy mondtam, és az nem azt jelenti, hogy konkréten a Rose néni lenne leszarva.

GERMAINE: Ne hazudj, igenis, hogy konkréten ô volt leszarva.

ROSE: Totál elegem van belôletek. Belôled is, Linda. Vedd tudomásul, nagyon nagyot csalódtam benned. Egyik tizenkilenc, a másik fiftififti. Te is dettó olyan vagy, mint...

GERMAINE: ...Mint? Hadd hallom, ki a mint!?

GABRIELLE: Az istenit, most már maradjál magadnak, Rose! Hagyd ôket békében, fojtsák meg egymást, mit avatkozol bele?

ROSE: Hagyom én, fakjú, naná, hogy hagyom. Tessék, Germaine, fojtsd meg! Dugd le a torkán a saját életedet. Most már úgyis késô. Most már csontig elbasztad a lányod nevelését... Igaza van anyádnak, Linda, ha így folytatod, ugyanolyan prosti lesz belôled, mint Pierette nénédbôl. A legszívesebben jól széjjelrúgnám a...

GERMAINE: ...Azt szeretném én látni! Ha csak egy ujjal hozzányúlsz a gyerekemhez, én nem tudom, mit csinálok. Az én gyerekem, én ha akarom meg is nyúzhatom, de ezt nem tûröm, hogy más hozzányúljon.

THÉRÈSE: Az isten szent szerelmére, itt idôs, beteg asszony van. Hagyjátok már abba ezt a cirkuszt!

DES-NEIGES: Azért ez tényleg kezd egy kicsikét unalmas lenni...

THÉRESE: Nézzék, hogy remeg a feje ennek a szerencsétlennek...

GERMAINE: Mért nem hagytad otthon?! Cipeled ezt a múmiát mint egy cekkert.

THÉRESE: Mit merészelsz...

GABRIELLE: Igaza van. Normális ember nem megy vendégségbe a tolókocsis anyósával.

LISETTE: Pardôz, Jodoinné, de maga is szereti a más portájába ütni az orrát. Azt mondta az elôbb a kedves húgának, hogy más dolgába ne avatkozzon, és most maga mégis a más...

GABRIELLE: ...Na, maga végképp hagyjon nekem békét. Magának nincs lap osztva. Maga csak ragassza a bélyegjeit és pofa be. Ne akarja, hogy bevaduljak...

LISETTE: (feláll) Ez már nekem is sok...

(Az öregasszony kiborítja a vizes tálat, amivel már korábban is játszadozott.)

THÉRESE: Anyuka! Mit csinál, az ég áldja meg...

GERMAINE: Bazmeg, az abroszom.

ROSE: Leöntött ez a vén dög.

THÉRESE: Nem igaz. Egy csöpp víz nem ment rád.

ROSE: Nem? Ezek szerint hazudok? Azt akarod mondani, hogy egy szemét hazudós vagyok?

THÉRESE: Azt, csezmeg. Pontosan azt. Rose, te egy szemét hazudós luvnya vagy. Tudok én máshogy is beszélni, ne féljél...

GERMAINE: Inkább az anyósodra figyeljél, mer kiesik a kocsijából.

(Az öregasszony kibillen a kocsiból.)

DES-NEIGES: Tessék, meg is történt a baj. Jaj, istenem!

THÉRESE: Jézus mária, megint! Segítsen már valaki!

ROSE: Én ugyan nem! Segítsen neked a halál.

GABRIELLE: Ha elhoztad, szedjed is össze. Milyen szent az ilyen?

DES-NEIGES: Várjon, Dubucné, majd segítek én magának.

THÉRESE: Köszönöm, Verrette kisasszony.

GERMAINE: Linda, startoljál már, fene abba a lakli természetedbe! Mér nem mész oda segíteni? Erre se vagy képes?

LINDA: Mit szórakozol mindig énvelem? Hunyjál ki, jó? Tököm kivan. Legszívesebben elhúznék a faszba.

GERMAINE: Menj csak, te hamburgerribanc! Tessék, nyitva van az ajtó. De ide aztán többet a lábodat be nem teszed.

LINDA: Ne legyél már nevetséges mindenki elôtt! Nem unod még mindig ezt a lemezt, mi? Mit játszod meg a hôs anyát, mi?

LISE: Most már állítsd le magad, Linda!

THÉRESE: Anyuka, nagyon kérem, most az egyszer szedje össze magát! Hát ez nem igaz. Esküszöm, hogy szándékosan csinálja a vén kurvája... Ne hagyd el magad, te...

MARIE-ANGE: Várjon, majd én tartom ezt a vacakot...

THÉRESE: Hálásan köszönöm a kedvességét, Brouillette-né.

ROSE: Nem megfogni kéne, Brouillette-né. Hanem elengedni. Jó alaposan meglökni, aztán huss, le a lépcsôn...

GABRIELLE: Fejezd már abba, Rose! Ne kezd most meg te újra!

THÉRESE: "Ó, hogy az a kibaszott, mocsadék élet...

(Sötétség, a reflektor Lisette de Courvalt világítja meg.)

LISETTE: Micsoda blamázs! Mint egy tyúkólban. Direkte piszkos-fílingem van. De én vagyok az oka. A De Courval meg csak hallgasson, hogy így szörnyû bagázs, meg úgy. Ha szörnyû, akkor tessék fellépni egy férfinek. Akkor vigye el innen a családját egy méltó helyre, és ne masszírozza folyton a szívét az adósságaival... Persze, erre nem tudna mit mondani. Hogy átmeneti nehézségei vannak. Uramisten! Az esküvônk napján megmondotta neki az én édesanyám: maga egy drágakövet vesz feleségül, kedves De Courval, és az ön feladata, hogy a nem akármilyen foglalatot megteremtse hozzá. Jó kis foglalat! Egy hájas duplanulla. Könyökvédô van a fejében. Ennek én se nô nem voltam, se ember. Egy számlatömb, legföljebb. Kitölteni és kipipálni, aztán orövoár. Mindjárt az elején megmondta a Ronchon atya, hogy ez nem lesz jó. Már a harmadik hegedûleckén... gyönyörûen hegedült. Vékonyan, vastagon... Megmondta, hogy maga, Lisette mélyen nem ide való. Maga odaátra való, a Sorbonne-ra való. Magának a lába elé kéne borulni az egész Párizsnak, Lisette, és én is... én is szívesen lennék az a Párizs. Ért engem, Lisette, kérdezte, szinte kiabált, ugye ért, drágakövem?! Minekünk közös az árok a szemünk alatt, ott folynak össze az éjszakáink, Lisette! Én nemcsak a Ronchon atya vagyok, hanem én egy ember vagyok, és egy férfi vagyok, ezt nézze, ne mást nézzen. És akkor megcsókolt. Lisette, jöjjön el velem innen, kezdjünk együtt új életet, én kiugrok, én mindent vállalok magáért, ezt suttogta. Amikor másodszor meg akart csókolni, megmondtam, hogy szívesen, de én sajnos friss állapotos vagyok az uramtól... erre elvörösödött, egy darabig bámulta a cipômet, azután elrohant. Pár hét múlva elhelyeztette magát. Állítólag most visszajön a lelki gyakorlatokra. Mostmár hiába jön. Ennyi év után. Mostmár a Párizs is mindegy. Pedig azok odaát nem így beszélnek, nem így viselkednek. Ott nincsenek ilyen hátsólépcsôrôl szalajtott zsermenlózonok, meg rózvimék. Micsoda ország ez, édes istenem! Gyûlölöm a teli szájukat. A nyelvet, amelyet fröcsögnek és röfögnek. Ez ezeknek nyelv? Ez moslék, hogy mást ne mondjak. A lábam ide be nem teszem többet. Ezeket be kellene keríteni, és mutogatni a Jurópai turistáknak, hölgyeim és uraim, íme a vademberek. Pfuj. Szégyenlem magam. Hogy egy ilyen Ronchon még mindig ezek között lát meg engem...

(Visszajön az eredeti világítás.)

LINDA: Na, ebbôl a tököm kivan. Én most elmegyek.

GERMAINE: Linda! Az anyád vagyok, és a testemen keresztül megparancsolom, hogy maradsz a seggeden.

SZOMSZÉDASSZONY: (kintrôl) Lauzonék! Hagyják már abba a szentségit! Egy tapodtat se tud pihenni itt az ember.

ROSE: (kimegy az erkélyre) Na, gohóm haza a bánatba, és ne üsse mások dolgába az orrát, mert szaros lesz. Húzzon befelé, ha jót akar!

SZOMSZÉDASSZONY: Nem magához szóltam!

ROSE: Dehogynem, hogy hozzám is. Én is pont úgy ordítoztam, mint a többiek. Na. Van valami kifogása? Hadd hallom!

GABRIELLE: Rose, azonnal gyere be onnan!

SZOMSZÉDASSZONY: Kihívom a policájt!

ROSE: Hívja csak. Pont az hiányzik ide. Néhány hapsi jó nagy gumibottal. Nem, kislányok?

GERMAINE: Rose, azonnal bejössz. Linda, te meg...

LINDA: Én meg elmegyek. Csao mindenkinek.

(Ginette-tel és Lise-zel elmegy.)

GERMAINE: Hallooooood!? ....Ez elment. Ez meg merte csinálni, hogy itt hagyta az anyját. Ez meg akar ölni. Adjatok valami törékenyet. Azonnal. Földhöz kell vernem valamit. Muszáj földhözvágjak valamit... magamat. Nem élem túl. Azonnal nem élem túl...

ROSE: Nevetséges vagy. Nyugodjál már le.

GERMAINE: Nem nyugszok. Megszégyenített. Megalázott mindenki elôtt. Hát mi vagyok én, hogy ezt meg lehet velem csinálni? Mi? Hát az anyád vagyok te bárcás kurva, te?! ...Szégyellem magam. A saját magzatom... (zokogni kezd)

GABRIELLE: Jól van, na, nincs semmi baj, na...

LINDA: ( kintrôl ) Jé, csak nem a Sauve kisasszony!

ANGELINE SAUVÉ;: (kintrôl) Nézd, a kis Linda. Helló drágám. Hogy vagy drágám?

ROSE: Na, megjöttek végre. Nyomás, Germaine, fújd ki az orrod, töröld meg a szemed, és legyen vége az arénázásnak...

LINDA: (kintrôl) Kösz, jól.

RHÉAUNA BIBEAU: ( kintrôl ) Phûûû. Aztán hová igyekeztek, ifjúság?! Mi!

LINDA: ( kintrôl ) ...Csak ide... sehova. Most, hogy már maguk is itt vannak, inkább maradunk.

(Linda, Lise, Ginette, Rhéauna és Angeline bejönnek.)

ANGELINE: Bonszoár! Gud bonszoár mindenkinek.

RHÉAUNA : Jó estét.

(Többiek: Helló, jóestét, hogy vannak, stb. )

RHÉAUNA : ...Hogy? Hogy vagyok? A halálomon ettôl a lépcsôtôl. Phüüü. Megmondom én, ahogy van, énnekem maga még mindig túl magasan lakik Lauzonné. Tisztára kifulladtam. Hiába, az én állapotommal...

GERMAINE: ", hát foglaljanak helyet!

RHÉAUNA : A maradék tüdôm kiköpöm, már bocsánat...

ROSE: Lihegje csak ki magát nyugodtan, úgyse fog már sokáig lihegni... Márhogy úgy értem, a végén még egy liftre is telik a nôvérkémnek a rengeteg matricájából.

(Rhéauna és Angeline kivételével mindannyian nevetnek.)

GERMAINE: Hehe. Nagyon verry vicces vagy, Rose Ouimet. Linda, kislányom, lecgózzatok, aztán hozzatok székeket a vendégeknek!

LINDA: Megmondanád, hogy honnan hozzak? Nincs több székünk.

GERMAINE: ", ó, hát legyél már kicsit önálló, anyukám! Hát kérsz kölcsön párat a Bergeronnétól. Érted?! Oldjad meg, kicsi angyalom!

LINDA: (a másik két lánynak) Na, gyertek kicsi angyalok!

(Linda Lise-zel és Ginette-tel kimegy.)

DES-NEIGES: Parancsoljon, Bibeau-né, üljön csak szépen le az én helyemre.

THÉRESE: Ugyan, inkább üljenek ide mellém!

MARIE-ANGE: Jöjjenek ide, Bibeau-né!

ANGELINE ÉS RHÉAUNA Nagyon kedvesek, igazán nagyon...

RHÉAUNA : Ha jól látom, valamiféle bélyegeket ragasztanak.

GERMAINE: Úgy bizony. Egymillió darabot.

RHÉAUNA : Szent szûz atyajóistenem. És meddig jutottak?

ROSE: Szo-szó, nem állunk rosszul, persze én már totál szétnyaltam a nyelvem.

RHÉAUNA : Csak nem azt akarja mondani, hogy... a puszta nyelvükkel ...nyalogatják föl egyenként?

ROSE: De bizony. Két asszonyt már elvittek a mentôk szájzárral...

RHÉAUNA : Ne mondja, ez hallatlan...

GERMAINE: Egy szavát se higgye, Bibeau-né, csak viccel az én lökött nôvérem...

ROSE: Nem mondom, vág a Bibeau-né esze mint a beretva...

ANGELINE: Semmi baj, semmi baj, szerény erônk szerint mi is besegítünk majd...

ROSE: (harsányan nevetve) A nyelvükkel, hehehe. Nemá, hogy kapunk maguktól egy nyelvespuszit!

GABRIELLE: Hogy te mekkora egy nagy paraszt vagy, Rose!

GERMAINE: No és milyen volt a temetési buli? Úgy értem, party? Szóval a halotti tor?

(Sötétség, A reflektor Angeline-re, és Rheauna-ra irányul.)

RHÉAUNA : Én a magam részérôl mélységesen le vagyok sújtva. Mélységesen.

ANGELINE: Pedig te épphogy csak ismerted.

RHÉAUNA : Viszont az anyjával... te is emlékszel, azzal együtt jártunk iskolába. Felnôtt, megszülte a gyerekét, láttam ahogyan a kis kölyök felcseperedik, felnôtt férfi lesz, és tessék.

ANGELINE: Hát igen. Ilyen egyszerû, drágám. Ennyi az emberi élet. Voltál és nincsesz. És ez alól nincs kivétel. Viszont mi még, szerencsére, megvagyunk.

RHÉAUNA: Még. Nyomatékosan: még . De már nem sokáig.

ANGELINE: Ugyan már, Rhéauna...

RHÉAUNA: Nagyon jól tudom, hogy mit beszélek. Azt az ember mindig megérzi jóelôre. Hogy mikor jön el érte a bizonyos személy. Mert az már régen jóismerôs! Naná, hogy jóismerôsöm. Jézusom, amit én már megszenvedtem az életemmel, na tudod... azt mondhatnám, amit ezek a gyerekek. Hogy nem semmi.

ANGELINE: "h, szívem ez kölcsönös. Éppen eleget szenvedtünk mind a ketten.

RHÉAUNA: Megjegyzem, te hozzám képest egy szerencse lovagja vagy, Angeline. Én, kérlekszépen, sokszorta többet voltam kórházban, mint nyaralni. Azt te pontosan tudod, hányszor többet. Tizenhét, nem kevesebb, mint tizenhét operáción estem át. És az mind mûtét volt, nem ám valami pörsenés! Nem ám! Azt meg is mondta tavaly nekem a doktor, na, Bibóné, most már maga a csúcstartó, maga lett a legpáratlanabb öregasszony az egész praxisomban. Ez akkor volt, amikor a fél tüdôm kivette. Mer énnekem fél vesém van, fél tüdôm van, fél mellem van, én már bôven túléltem a túlélésemet. Azt én pontosan érzem, hogy kevés van hátra.

ANGELINE: És az én izületeim? Az semmi? Hogy úgy fáj, mint a tüzes vas? De most az a fekete asszony, tudod, a megboldogultnak a felesége az adott egy receptet. Azt mondja, az egyszerûen csodákra képes. Hogy neki az a gyanuja, hogy Krisztus urunk is ezzel a szerrel gyógyított.

RHÉAUNA: Csodaszer?! Hát van olyan szer, amit te már ki nem próbáltál? Hát már mindet kipróbáltad, meg az ellenkezôjét is, elölrôl, hátulról, aztán hiába. Meg az orvosok is megmondták. A reuma az reuma. És az gyógyíthatatlan.

ANGELINE: De azért csökkenteni lehet. Az orvosokat meg hagyjuk. A szagukat se bírom. A megkopasztáshoz értenek egyedül. Tudod, Rhéauna, mit mondott az orvosa ennek a szerencsétlennek... na, hogy is hívják...

RHÉAUNA: Melyik szerencsétlennek, Angeline? Ismerem egyáltalán?

ANGELINE: Ne viccelj, hát akinek máma volt a temetése...

RHÉAUNA: Máma volt a temetése?

ANGELINE: Jézusom, na, a gyelvemen van...

RHÉAUNA: Ja!!! Baril.

ANGELINE: Persze, sose fogom megjegyezni, pedig nem is olyan bonyolult. Hogyne, hogy Baril. Na, ennek a Barilnak fésztufész megmondta az orvos: Baril úr, az aggodalomra semmi ok, nincs mitôl tartania. És tessék. Épphogy betöltötte a negyvenedik évét.

RHÉAUNA: Borzasztó. Negyven volt... Ilyen fiatalon...

ANGELINA: Ráadásul ilyen hirtelen.

RHÉAUNA: Az asszony a konyhában néhány komoly érdeklôdônek töviröl hegyire elmesélte, hogy mi történt.

ANGELINE: Igazán?

RHÉAUNA: Bizony. Hétfô este, amikor hazajött a munkából, az asszony nagyon furcsának találta az urát. Hé, jól érzed magad Rosaire, kérdezte, mert teljesen hullasápadt... szóval falfehér volt ez az ember. ...Istenem, a kis hogyishívják, én hétrôl hétre láttam felcseperedni... szörnyû, még most se térek magamhoz... Nem, azt mondja ez a... a Baril, nincs ôneki semmi baja, csak ideges, nagy hajtása volt a csavargyárban és kész. Na, jó. Leülnek szegények a vacsoraasztalhoz... a könnyem mingyár kijön, a kis Baril, emlékszem, ahogy kicsi korában etette az anyja, az én barátnôm, „anyukám, egy kis sajtot ennék", ezt mondta, tisztán emlékszek vagy persze lehet, hogy ez a húga volt... na szóval, leülnek az asztalhoz, legalábbis úgy mesélte ez az asszony a konyhában, nekilátnak az ételnek, persze, a gyerekek, azok a kis vadelefántok nem bírtak magukkal evés közben se, a szegény apjuk megdühödött, fölpattant, ...nem, nem pattant föl, csak elkapta a kis Rolande-t, ugye a lányát, és jól elverte néki a fenekét. Akit pedig különben a legnagyobb mértékben imádott. Jó apa volt, de utána már úgy nézett ki, mint aki menten összeesik. A felesége le se vette róla a szemét. Tudtam, azt mondja, a legszarabb, hogy tudtam, hogy össze fog esni, ezt mondta. De hiába, mert olyan gyorsan történt, hogy a kisujját se tudta mozdítani. Egyszer csak a Baril fölnézett, anyukám, olyan furcsán érzem magam, és már ájult is elôre, arccal bele a levesbe. Egyet rándult és csókolom.

ANGELINE: Édes jó istenem, ez szörnyû, Rhéauna, hogy ilyen hirtelen. A hideg kiráz, ha arra gondolok...

RHÉAUNA: Sose nem tudhatjuk, hogy a jó isten mikor küld el értünk. ' maga megmondta: „Tolvaj képében lopakodom majd oda hozzád".

ANGELINE: Ha arra gondolok, hogy még gyónni se marad idôm... Én nem így akarok meghalni, Rhéauna. Hanem az ágyamban, nyugodtan. Nem a levesben. Érted?

RHÉAUNA: Hát, mit mondjak, elhiheted, én se nagyon szeretnék gyónás nélkül átkerülni. Angeline, kedvesem, ígérd meg, hogy abban a minutában hívod a papot, amikor úgy látod, hogy kicsit is össze akarok esni. Megígéred? Esküdj meg!

ANGELINE: Persze, hogy meg. Már századszorra ígérteted meg ezt velem. Most mondd meg, nem hívtam a legutóbb is rögtön papot? Épp egy kicsit kezdtél kékülni, Rhéauna, máris futottam a telefonhoz. Még áldozni is bôven volt idôd. Vagyis lett volna. Szóval flottul ment minden, na.

RHÉAUNA: Én egyszerûen rettegek, hogy nem kapom meg az utolsó kenetet.

ANGELINE: Ne bolondozz, hát mér ne kapnád? Neked aztán nincs mitôl félned. Hanem figyelted, hogy ennek a szegény Barilnak a lánya hogy megváltozott? Pont olyan, mint valami múmia.

RHÉAUNA: Mi az hogy! Nagyon is megértem szegényt, nagyon is. Szerencsétlen teremtés, úton útfélen azt hangoztatja, hogy ô ölte meg az apukáját. Merthogy, ugye, miatta izgatta föl magát az apjuk. Roppantul sajnálom, csak annyit mondhatok, roppantul. Egy életre megvan neki a keresztje. Persze az anyjáról nem is beszélve. Így van ez, ha egy ember valami pótolhatatlan ûrt hagy maga után. De szó szerint pótolhatatlant.

ANGELINE: Bizony, nagyon megértem én is ôtet. A szeme láttára elveszíteni egy szülôt. Egy apát. Persze, ez még mindig jobb, mint ha egy anya hal meg neki, de azért ez is eléggé szörnyû.

RHÉAUNA: Na ja, hogy egy édasanya halála az nem fogható senkiéhez. Mert azt nem pótolja senki és semmi.

ANGELINE: Azért figyelted, milyen szépen rendbehozták a Baril urat a temetésre? Egészen fiatalos volt, holott azok után, ami történt... én nem tudom, hogy csinálták, de még szinte mosolygott is. Úgy bizony, mosolygott. Mintha aludna, és valami kellemes dolgon mosolyogna. Persze, most már jobb ottan ôneki. Ebben a pillanatban van a lehetô legjobb helyen az életben. Énnekem az a nézetem, inkább azokat kell sajnálni, akik itt maradtak... akik itt kényszerültek maradni. De az nagyon profi volt, ahogy kimaszkírozták. Mintha még lélegzett is volna...

RHÉAUNA: Hát igen. Pedig már pont azt nem. Mert hogy pont élni nem élt ...a szegény kis Baril.

ANGELINE: Csak hogy lehetett azt a kék öltönyt ráadni?

RHÉAUNA: Hogy mit?

ANGELINE: Nem figyelted? Kék öltönyben volt. Egyértelmûen világoskékben. Azért ez nem való. A halott az halott. És ez a kék szín... Én nem is tudom, az asszony legalább valami sötétkéket adhatott volna rá, de nem. Világoskékbe! Az eszem megáll. Egy halottnak fekete öltönyt kell hordania és kész.

RHÉAUNA: Lehet, hogy arra már nem tellett. Tudod, hogy nem valami gazdagok.

ANGELINE: Édes drága jó istenkém! Hát akkor tessék bérelni gyászruhát. De legalább az élôknek tessék. Mert ez a másik. Az élôk. Hogy a Barilné testvére meg egy zöld kosztümben feszített. Zöldben, mint egy vadászaton. Hát hogy jelenhet meg valaki így a sógora temetésén? ...Észrevetted, hogy megöregedett? Sokkal öregebbnek látszik, mint a Barilné.

RHÉAUNA: Mert öregebb, azért.

ANGELINE: Ne hülyéskedj, Rhéauna, fiatalabb.

RHÉAUNA: Beszélsz bolondságokat. Hogy lenne fiatalabb!?

ANGELINE: Idefigyelj! A Barilné olyan harminckilenc éves lehet, ô meg...

RHÉAUNA: ...túl van, szívecském a negyvenen. Úgy túl, mint a huzat.

ANGELINE: Frászkarikát. Össze-vissza beszélsz, Rhéauna.

RHÉAUNA: Én bizony nem. Legalább negyvenöt. Csak rá kell nézni, hogy negyvenöt.

ANGELINE: Hát pont ezt mondom, a ránézést. Hogy sokkal idôsebbnek látszik, mint amilyen valójában.

RHÉAUNA: Na, mindegy, szörnyen néz ki. Megjegyzem, egyáltalán nem csodálkozom ezen a villámgyors öregedésen... amilyen életet ez élt! Na hallod!

ANGELINE: Fene tudja. Egyáltalán nem biztos, hogy igaz, amiket mondanak róla.

RHÉAUNA: Már hogyne volna igaz. Attól még igaz, hogy a család úgy csinál, mintha semmi se történt volna. Jól van, érthetô, a saját vérük, na de az ilyesmit úgye lehet titokban tartani. Pont ugyanaz a helyzet, mint ezeknél a Lauzonéknál a Germaine húgával, vagyis a hármójuk húgával. Na, azt viszont én ki nem állhatom, azt a Pierrette Guerin-t. Attól én, kérlekalássan irtózom. De mint a bûnömtôl! Pfuj. Szabályszerûen konzumnô. Az egész család szégyenfoltja. Hát én bizony kiváncsi volnák annak a lelkére. Egy lukas percet ne éljek, ha az nem tiszta fekete. De mint a feneketlen pokol. Azt úgy hidd el, az olyan ritka fekete, mint a fehér holló...

ANGELINE: ...Hát... Nem biztos az, Rhéauna. Én például el tudom képzelni, hogy a Pierrette a lelke mélyén... szóval, szerintem egyáltalában nem biztos, hogy ott belül gonosz.

(A reflektor Germaine Lauzont világítja meg.)

GERMAINE: A húgomat Pierrette-t már rég kitagadtam. Naná, azok után, amiket mûvelt! Hajaj, hogy naná! Pedig micsoda bjutiful kislány volt! Szuper. Kifejezetten szuper. Most meg egy ordas. Jézusom, mit kényeztettük...

ROSE: ...Hát hiszen ô volt a legkisebb, hát persze, hogy a legkisebb a legkedvencebb. Amikor iskolába ment, úgy öltöztettük, mint egy izét. Hercegnôt. Én akkor már férjnél voltam, de úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna. Egy Shirley Temple. Édes istenem, most meg... Micsoda förtelemben él... Szörnyû.

GABRIELLE: Amikor befejezte az elemi suliját, és megkérdezték tôle, hogy mi akarsz lenni, goldensztárom, azt felelte a csengô hangján, hogy tanítónô. Aztán pár év és összeakadt azzal a Jonny-jával.

A HÁROM NÕ EGYÜTT: Rohadt strici állat. Az maga az ördög. Az ô lelkén szárad, mi lett a húgunkból. Rohadt strici Jonny!!! Rohadt strici Jonny!!!

RHÉAUNA: Mit értesz azon, Angeline, hogy nem olyan gonosz? Tudod, milyen mélyre kell süllyedni ahhoz, amit ô csinál? Tudod mit mesélt róla a Longpréné?

ANGELINE: Nem. Mit?

THÉRESE: Auuuuuuu!!!

(Újra világos lesz, Thérèse fejbekólintja az anyósát.)

GERMAINE: Az isten szerelmére, csinálj már vele valamit, Thérèse!

THÉRESE: Csináljak, csináljak! Könnyû azt mondani. Aztán mit csináljak? Mindent megteszek, hogy lenyugtassam, nem?. Amikor kicsit magához jön, szépen fejbeütöm tenyérrel. Dehát azért kinyírni csak nem fogom a két szép szemetekért. Már megbocsássál, ez is egy ember.

ROSE: Nekem ehhez a moncsicsihez nem volna türelmem, az szentség. Én óne zsenánt kilökném az erkélyrôl.

THÉRESE: Hogy, kedves Rose? Hogy? Nem hallottam ugyanis kristálytisztán. Mondd mégegyszer! Na!!!

ROSE: Semmi, csak magamban beszéltem.

THÉRESE: Na! Pont azt szeretném hallani, amit magadban.

ROSE: Ahhoz neked, kisanyám, semmi közöd. Vilcsi?

THÉRESE: Be vagy szarva mi? A bundabugyiba. Mi?

ROSE: Anyád, tudod. Méghogy én beszarva! Tôled?

THÉRESE: Igenis tôlem. Mert csak a pofád jár. De olyan vagy mind egy lekvár.

ROSE: De most már tényleg gohom a picsába!

MARIE-ANGE: Na, nehogy megint újrakezdjék a hiriget! Nem volt még elég?

ANGELINE: Mért, talán volt már valami veszekedés korábban is?

RHÉAUNA: Ne mondják!!! Na és ki kivel?

ANGELINE: Látod, sokkal elébb el kellett volna jönnünk a halotti torból!

THÉRESE: Mégse hagyhatom, hogy egy ilyen csimbók baszkurálgassa a hites páromnak a szülôanyját.

LISETTE: Tessék, ezek egy percet ki nem bírnak cirkusz nélkül.

ROSE: Igenis, hogy ez egy haszontalan vén szar. Egy emberi roncs. Ennek már jobb lenne, ha valaki...

GERMAINE: Rose!!!

GABRIELLE: Szégyelljed mélyen a pofádat, Rose. Hát mi van a te szíved helyén? Kô van? Hogy mersz ilyeneket mondani egy szegény nénirôl, aki...

ANGELINE: Na, hát mi történt? Úgy látom történt ez-az, amíg nem voltunk itt... nézeteltérésileg?

ROSE: Kíváncsi, mi? Nem akar lemaradni semmirôl, mi? Szószerint akarja tudni. Jó zaftosan, részletesen, ugye?

ANGELINE: Kérem, én ezt kikérem magamnak.

ROSE: Kérje csak! Az a lényeg, hogy szétkürtölhesse az egész telepen, mindenhol, amerre csak jár. Nem igaz?

RHÉAUNA: Idefigyeljen, Ouimetné! Mit képzel maga? Én egy nyugodt asszony vagyok, de ez már nekem is sok. Kikérem magamnak, hogy ilyen alpári hangnemben tárgyaljon a barátnômmel. Igenis, hogy alpáriban...

MARIE-ANGE: (félre) Alpári nem alpári, amíg nem figyel ez a sok majom, elrakok pár füzetet magamnak...

GABRIELLE: Nézzenek oda, mi a francot csinál maga ott Brouillette-né?

(Linda, Ginette és Lise megérkeznek a székekkel, nagy zûrzavar támad, mindenki helyet változtat, mindeközben egyre több tele füzetet lopnak el.)

ROSE: (Rheaunának) Bántottam én magát? Mit pikirtol maga velem, mi? Oké, oké, befogom a számat. Szót se szólok többet.

MARIE-ANGE: Pszt! Maradjanak csöndbe, fogják csak, tegyék csak el ezeket. Na, jut is, marad is. Észre se veszi, nem igaz? Na, most mit félnek?

DES-NEIGES: Azért ez már túlzás...

THÉRESE: Úgy, anyuka, ezekre most szépen ráül. Gyorsan, te!

GERMAINE: Hát, ti azt el se gondoljátok, hogy az a pofa, akinél a húst szokom venni, hogy az mekkora egy csaló. Az ember szemét kilopná, én mondom...

(Hirtelen kivágódik az ajtó és Pierrette Guerin jön be.)

PIERRETTE: Helló! Csókcsocsi mindenkinek!.

A TÖBBIEK: Pierrette!

LINDA: Pierrette, de jó hogy itt vagy! ( Lise-hez) Ez nem igaz. Micsoda mázli! Õróla beszéltem neked...

ANGELINE: Jézus jóságos atyaúristenem! Pierrette!

GERMAINE: Mit keresel te itt? Nem megmondtam, hogy ide többet be ne tedd a lábad?

PIERRETTE: Ohó, hát már a verebek is csiripelik, hogy az én nôvérkém micsoda nagyot kaszált nyereménybélyegekbôl. Egymillió bélyeg... Hát ezt én nem hagyhattam ki... Megérthetitek, nem?... (észreveszi Angeline-t) Ajha, nézzenek oda, hát az Angeline cica. Hát én beszarok, az fux. Angeline, mi a francot keresel te itt?

(Mindenki Angeline-re néz.)

(Vége az elsô résznek)
 

MÁSODIK FELVONÁS

(A felvonás Pierrette érkezésével indul, mielôtt folytatódna a történet, az elsô felvonás utolsó hat replikája megismétlôdik,)

(Hirtelen kivágódik az ajtó és Pierrette Guerin jön be.)

PIERRETTE: Helló! Csókcsocsi mindenkinek!.

A TÖBBIEK: Pierrette!

LINDA: Pierrette, de jó hogy itt vagy! (Lise-hez) Ez nem igaz. Micsoda mázli! Õróla beszéltem neked...

ANGELINE: Jézus jóságos atyaúristenem! Pierrette!

GERMAINE: Mit keresel te itt? Nem megmondtam, hogy ide többet be ne tedd a lábad?

PIERRETTE: Ohó, hát már a verebek is csiripelik, hogy az én nôvérkém micsoda nagyot kaszált nyereménybélyegekbôl. Egymillió bélyeg... Hát ezt én nem hagyhattam ki..., azt megérthetitek... (Észreveszi Angeline-t) Ajha, nézzenek oda, hát az Angeline cica. Hát én beszarok, az fux. Angeline, mi a francot keresel te itt?

(Mindenki Angeline-re néz.)

ANGELINE: Atyaszûzmáriám! Kész, vége.

PIERRETTE: Mi van? Ha nem vagyok munkaruhában, meg se ismersz?

GABRIELLE: Te istentelen, te! Hát hogy mersz így beszélni a Sauvé kisasszonnyal?

ROSE: Nézz oda, a lélegzete elakadt a dumádtól, Pierrette. Van neked bôr a pofádon?

PIERRETTE: Na, aztán mért? Mi nagyon jó haverságba vagyunk. Ajaj, de milyen jóba. Nem igaz, 'Geline cica?

ANGELINE: Ah... én azt hiszem, menten elájulok.

RHÉAUNA: Jézusmáriám, Angeline, drágám!

ROSE: Meghalt a csaj?!

GABRIELLE: Dehogyis, semmi baja. Beszélsz hülyéket, Rose. Látod, Pierrette, mit csináltál?

PIERRETTE: Na, aztán mit? Nem látjátok, hogy csak játssza az eszét? (odamegy Angeline-hez)

GERMAINE: Hozzá ne merj nyúlni, te! A mocskos kezeddel!

PIERRETTE: Aztán mér' ne, nôvérkém? Te fogod nekem megtiltani? Angeline a legjobb barátnôm.

RHÉAUNA: Mi az hogy a barátnôje! Hogy az ég rá nem szakad! Nézzenek oda! Egy konzumnô....

GERMAINE: Na ne mondd már, hogy a Sauve kisasszony a barátnôd. Pont neked. Egy ilyen repedtsarkú majdmegmondom micsodának.

PIERRETTE: Kurvának, édes nôvérkém, kurvának. Pedig bizony, hogy a barátnôm. Minden szombaton ott ücsörög nálunk az Erotic-ban.

MINDENKI : Micsoda?

RHÉAUNA: Idefigyeljen, ezt én határozottan kikérem magamnak...

PIERRETTE: Most mit vannak úgy kibukva? Kérdezzék csak meg tôle! Hééé, Baby! Ne hagyd, hogy ezek meglincseljék a barátnôdet! Hallod! Mit teszed magad, Angeline? A vak is látja, hogy nem vagy elájulva. Na, mondd meg nekik, hogy jársz szombatonként a masszázsszalonba vagy nem jársz?

ANGELINE: ...Tulajdonképpen... járok.

RHÉAUNA: Nem!!! Angeline!

(Néhányan, szörnyülködnek, „Hát ez szörnyû!!!" „Borzalmas!" „Jézusmária!" „Hihetetlen!", satöbbi.)

LINDA: Öregem, mekkora balhé!

LISE: Beszarás! Ilyen nincs! A Sauve kisasszony! Ekkora poént!

GINETTE : Milyen nincs? Most akkor hogy van, Linda, milyen poén?

(Sötétség, majd a reflektor Angeline-re és Rhéauna-ra irányul.)

RHÉAUNA: Angeline! Angeline!

ANGELINE: Rhéauna, drágám, mindent meg fogok magyarázni!

RHÉAUNA: Vidd innen a kezed, hozzám ne érj! Nem akarok fertôzést kapni, tudod?! Takarodj innen!

MINDENKI: Ki gondolt volna róla ilyesmit?

RHÉAUNA: Porba vagyok sújtódva. Vége. Kész. Hívhatod a papot.... Angeline, nem találok szavakat. Egy masszázsszalonba járni! Ráadásul minden szombat este. Az eszem megáll, ez egyszerûen képtelenség.

ANGELINE: Könyörgök, teljesen féreérted, én ott semmi, de semmi rosszat nem csinálok, Rhéauna! Hát megiszok egy kólát a drinkbárban és kész van. Üldögélek, érted...

MINDENKI: Drinkbárban!? Egy masszázsszalon éjszakai bárjában?!

GERMAINE: Méghogy kólát! Azt csak a jóisten tudja, hogy mit csinál ott!

ROSE: Vén kurva. Biztos föl akar szedni valami kis hímringyót! Mondhatom, okádhatnákom van.

ANGELINE: Dehát én semmi, de semmi olyant nem csinálok, könyörgöm! Pierrette, mondd meg...

PIERRETTE: Hát, az ziher, hogy nem dugni jár oda, ha erre tetszetek gondolni.

ROSE, GERMAINE: Kuss, te ribanc, ne akard, hogy ráüljünk a szájadra.

GABRIELLE, RHÉAUNA: Megszûntél a barátomnômnek lenni! Nem ismerlek többé.

ROSE, GERMAINE: Masszázsszalon drinkbárjának pokoltornác a neve!

GABRIELLE, MINDENKI: (A fiatalok kivételével)
Ott a sátán veti hányja égô tangabugyiját,
bujaságok bujasága kénkôszaggal bûzhölög,
ott bassza el minden pénzét ribancokra az urunk.

ROSE, GERMAINE: Éppenolyan ribancokra, mint te lettél, Pierrette!

MINDENKI: (a fiatalok kivételével, Angeline-nek)
És maga egy ilyen helyen... mit ne mondjunk? üldögél?

RHÉAUNA: Angeline, Angeline, nem ismerlek többé! Hát egy masszázsszalon! Hát én ezt nem élem túl! Hát ez maga a pokol!

PIERRETTE: (harsányan nevet) Na, ha az Erotic tényleg maga a pokol, akkor én a magam részérôl inkább ott várom ki a feltámadást, mint a maguk kókadt mennyországában.

ROSE, GERMAINE: Kuss, Pierrette! Csak a Sátán beszélhet így belôled.

GABRIELLE, LINDA, GINETTE, LISE: Ugyan már! Méghogy a sátán! Egy drinkbár?! Mér pont egy drinkbár a sátán? Semmivel se rosszabb hely, mint bármi más. Sôt csúcsszuper. Egy bárpult marha jó.

A TÖBBIEK: Bárpultokon henteregtek, marha állat ifjuság?
Ám a bûnös húsba könnyen beleakad a tövis!
És a bûn tövises útján kiserken a kárhozat!
Húzza majd a tékozló lány, húzza haza a hasát,
de akkor már késô bánat, kis örömre nagy a böjt,
s nagyon korán késô lesz itt, gyalázatos a világ,
jobb elôre sírni-ríni, marha állat ifjuság!

LISETTE: Bizony, nagyon korán lesz késô! Egy pillanat és máris túl késô, én édes mongyiôm!

GERMAINE: Azonnal menjen, és gyónja meg a bûneit, Sauve kisasszony!

ROSE: A rossebb a szentes kurvájába. És még van pofája vasárnaponként megáldozni. Áldozni egy ilyen gennyes izével a lelkében...fekéllyel!

GABRIELLE: Egy halálos bûnnel!

ANGELINE: Hagyják abba! Hát legalább hallgassanak meg végre!

MINDENKI: Nem! Nem hallgatjuk meg!

ANGELINE: Rhéuna! Hát legalább te hallgass meg! Harminc éve vagyok a barátnôd!... Értsd meg, tudod, hogy sokat jelentesz nekem... rengeteget, na. De ettôl még... hogy is mondjam? Szóval néha szerettem volna... új arcokat látni. Vidám új arcokat, Rhéauna, érted? Te ismersz testestül-lelkestül, tudod, milyen vagyok. Imádok röhigcsélni... szóval, vidáman lenni, de hát tudod. Nem mindig csak a Gyülekezet, meg a Miasszonyunk Segélyegylet, érted? Ez mért... mért olyan nagy elvetemültség!? Én négy éve járok le a... arra a helyre, igen, Rhéauna, négy álló éve, de én még semmi rosszat nem követtem ott el. Semmi olyant . Hidd el! Viszont megismertem egy csomó jópofa alakot. Pont olyanok, mint mi, Rhéauna. Egyikünk se különb, mint azok. Bizony. Ücsörögnek, iszogatnak, nevetgélnek. Mert nevetni muszáj, Rhéauna...

RHÉAUNA: Nevetni? A világon számos más hely van, ahol lehet nevetni. De ha te csak prostikkal tudsz nevetni, hát tessék. Csak viszont el fogsz kárhozni, májdír, akármibe lefogadom, hogy el fogsz... Harminc éve... Azt hittem a gondolatodat is ismerem. Azt is, amit nem is gondolsz. Amióta a Bibeau meghalt, csak te vagy nekem. Az egyetlenem vagy. Hogy tehetted, hogy lehettél ilyen gyalázatos? ", Angeline! Ugye, kényszerített! Mondd, hogy kényszerített... A mocsok... Azonnal ígérd meg, hogy nem mész oda soha többet. Könyörgök! Hallod!

ANGELINE: Ne, ezt az egyet ne kérd, Rhéauna! Értsd meg, énnekem kell az a hely. Téged is szeretlek, de... azt a helyet is szeretem.

RHÉAUNA: Elég volt. Azonnal tessék megígérni, hogy nem mész többet oda, különben nem állok veled szóba. Válassz! Vagy én vagy az a masszázsszalon. ...", ha tudnád, hogy mit érzek. Hogy micsoda kín ez nekem. Ha belepusztulok, te leszel az oka. A legjobb barátnôm, az én szelid... teddikutyusom törzsvendég egy masszázsszalonban! Könyörgök, esküdj meg! Vagy a rögtöni halálomat akarod? Igen?

ANGELINE: Rhéauna! Ezt nem kívánhatod.

RHÉAUNA: De. De igenis kívánhatom. És vagy megesküszöl nekem a keresztre, hogy nem mész oda többet vagy vége, ezentúl semmi közünk egymáshoz.

(Újra az eredeti világítás, Angeline egyedül ül egy sarokban, Pierette odamegy hozzá.)

PIERRETTE: Nyugi, bébi, ne törôdj velük. Mûbalhé. Cirkuszolnak itt, hisztériáznak, aztán el is felejtik. Ennyi képmutató picsát az isten nem látott egyrakáson. Nagyon jól tudják, hogy semmi rossz nincs abban, ha lejársz egy bárba, na. Röhögd ki ôket, kisanyám! Öt perc múlva el is felejtik...

ANGELINE: Gondolod? És Rhéauna? Szerinted ô is is elfelejti? Meg tud nekem bocsájtani, mi? És a de Courvalné? Szóba áll még velem valaha is ez a finom asszony? Vagy a testvéreid, akik téged annyira gyûlölnek, most meggyûlölnek engem is. Holtbiztos! Én nem bírom, ha gyûlölnek, érted? Nekem már végem, Pierette.

GERMAINE: Pierrette!

PIERRETTE: Idefigyeljél, Germaine! Ez a szegény csaj totál kiborult a ti... na, mindegy, nem mondok semmit. Én azért jöttem, hogy lássalak benneteket, meg szívesen segítettem volna bélyeget ragasztani. Fingom se volt, hogy itt találom ôt is. De akkor most már hadd maradjak egy kicsit! Nem vagyok tripperes, bazmeg. Ha akarod, megmutatom a friss papíromat. Oké? Itt maradok kicsit az öreg csajjal, ne is törôdj velem, elülünk a sarokban. Nem hagyhatom most magára. Világos?

ANGELINE: Pierrette, menj, ha menned kell...

PIERRETTE: Nem, én maradni akarok.

ANGELINE: Hát jó, akkor én megyek.

LISETTE: És mi lenne, ha mindketten távoznának?

ANGELINE: (feláll, Rheaunához) Jössz?

(Rheauna nem válaszol.)

ANGELINE: Jó, majd akkor nem zárom be otthon az ajtót...

(Elindul az ajtó felé, sötétség, majd a reflektor Angeline-ra irányul.)

ANGELINE: Ez a legkönnyebb. Pálcát törni mások fölött. Itélkezni, anélkül, hogy megnéznék az érem másik oldalát. Na és? Én ebben a masszázsszalonban tanultam meg, mi az, hogy jól érezni magam. Teljesen véletlenül. „Ne lógasd az orrod, nyanyus", azt mondta a Pierrette, gyere le a bárba, ahol dolgozok. Szabályosan le kellett hogy rángasson. De abban a szent minutumban, hogy átléptem a küszöböt, csoda történt. Mintha pezsgôbe léptem volna vagy mannaolajba, mittudomén, és rögtön tudtam, hogy ez nekem kell. Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon. Nem tudok élni nélküle. Muszáj, hogy legalább hetente odaüljek a pulthoz. Hogy fölkapaszkodjak arra a magas székre a reumámmal. Majom a köszörûkövön... Muszáj, hogy bedobjak egy-két valamit. Persze, hogy nem csak kólát. És akkor szépen elringtózom füstben és rúzsban, púderban és emberszagban. Megtûrnek, meg se mozdulok, a légynek se ártok. Heti két dollárért veszek magamnak egy kis jólérzést... Persze, tudtam én, hogy elôbb-utóbb kiderül... mi lesz most, édes istenem? Mihez kezdek most? Oké, nem megyek oda többet. De félek, hogy nem tudom majd megállni... és Rhéauna? Megbocsát valaha is? ...Azért ô fontosabb nekem mint Pierrette... Hát, vége a dalnak, Angeline! (kimegy)

(Újra eredeti világítás.)

GERMAINE: Na, asszonyok, akkor folytassuk!

ROSE: Oké, egykéthánégy! Hadd menjen a letsgo!

DES-NEIGES: Énszerintem egész jól állunk. Nézzétek, már mennyit fölragasztottam!

MARIE-ANGE: Mégegyszer annyit meg lenyúltál.

LISETTE: Lauzonné, kérem, legyen olyan monami, és nyújtson ide néhány albumot!

GERMAINE: Hogyne, hogyne, van itt bôven, hálaisten. Abszolutli bôven.

RHÉAUNA: ", Angeline, Angeline, mondd, hogy nem igaz, mondd, hogy csak álmodom!

LINDA: (odamegy Pierrette-hez) Helló. Jól nézel ki.

PIERRETTE: Képzelem. És veled mi van, Lindacsek? Nyúzott vagy...

LINDA: Csodálod? Torkingom van már ebbôl a folytonos baszogatásból. Ez a köcsög anyám minden szarért balhézik, de tényleg mindenért. Mér rajtam akarja a saját hülyeségét leverni, mondd? De egyszer tényleg bemondom az unalmast és úgy elhúzok a halál faszára mint a gyôzelmi zászló...

GERMAINE: Hallották, hogy a lelki gyakorlatokra új atya fog jönni?

ROSE: Yes, vasárnap mondták a misén.

MARIE-ANGE: Remélem, nem ugyanaz az illetô mint tavaly.

GERMAINE: Azt én is nagyon remélem. Hervadt egy hapsi volt.

ROSE: Na ja. Olyan dögunalom volt a prédikációja, mint egy menetrend..

PIERRETTE: (Lindához) És? Mi tart vissza? Nagykorú vagy. Ha akarsz, nálam is megalhatsz egy darabig.

LINDA: Jó vicc! Ha ezek megtudnák, elevenen megégetnének. El lennék ásva egy életre. Anyám nem beszélne velem többet.

LISETTE: A biztos információim szerint idén bizonyos... Ronchon abbé fog jönni. A minapában Gagné abbéval beszélgettem, és ô mondta, hogy a legjobb barátja. Maga Lisette, lefogadom, hogy rajongni fog érte, mondta Gagné abbé. Amikor az prédikál, mintha a mindenható atyaúristen gordonkázna bele az ember fülébe.

ROSE: (Gabrielle-nek) Már megint a Gagné abbéjával jön. Alighogy a Jurópáját abbahagyta, ez a glóbetrottli, most az abbét hallgathatjuk. Szerintem bele van zúgva. Ez olyan biztos, bazmeg, mint bennem a gyerek. Haha.

GABRIELLE: Én se komálom ezt a Gagnét. Nekem túl modern. Egy pap ne legyen minden lében kanál. Az úr szolgája ne futballozzon meg kiránduljon mindenféle népekkel.

LISETTE: De például a gyerekek imádják. Errôl jut eszembe, ászámblénk gyermekei mûsoros estet organizálnak a jövô hónapban. Számítok mindannyiukra... csodálatos szoárénak ígérkezik...

DES-NEIGES: És mi lesz a program?

LISETTE: ", fantasztik' lesz. Egyenesen mesés. Hogy mást ne mondjak, a Gladuék híres kis benjaminja is énekelni fog...

ROSE: Na, tudtam. Marhájul unom már azt a Gladu gyereket. A kis benjámin! Ráadásul mióta a tévében is kornyikált, az anyja levegônek nézi az embert. Mintha a más gyerekének nem lehetne ugyanilyen mázlija.

GABRIELLE: Na, Rose!

LISETTE: Hagyja csak, Jodoinné. Majd ámul-bámul a nôvére, ha meghallja a produksziont. És Diane Aubin vízibalettezni fog a gyülekezetnek. Egyszerûen felejthetetlen lesz.

ROSE: És? Lehet majd nyerni is ottan valamit?

LISETTE: Ohó! Ohó! Tudja azt maga jól Ouimet-né, hogy lehet. Hát persze, hogy mi mással zárul a mûsor, mint egy grandiôzen nagy-nagy bingóval!!!

AZ ÖSSZES NÔ: Bingóval!!!

AZ ÖREGASSZONY: Bingó!

(Sötétség, amikor feljön a fény, a kilenc nô a színpad szélén áll.)

LISETTE: Óda a bingóhoz.

(Mialatt Rose, Germaine, Gabrielle, Thérèse és Marie-Ange, Des-Neiges az ódát szavalják, a másik négy nô ellenpontként bingószámokat sorol egyenletes ritmusban.)

GERMAINE, ROSE, GABRIELLE, THÉRESE, MARIE-ANGE, DES-NEIGES
Az úristen a világot sivárnak találta,
Ennek folytán a bingót kitalálta.
A kerek világon nincs jobb mint a bingó,
Havi egyszer játsszuk a gyülekezetbe.
Már elôtte két nappal úgy fel vagyok aljzva,
Hogy a házimunkám ebek harmincadja.
Nem tudok aludni ha eljön a nagy nap,
Kise tudom várni, hogy oda ne rohanjak.
Ha eljôn az este kiki nyugalomba.
Asszonyok sietnek vígan a bingóba.
A kerek világon nincs jobb mint a bingó,
Havi egyszer játsszuk a gyülekezetbe.
Lehányjuk kabátom, ridikülöm, sálam,
És máris berontunk a kies szobában,
Esetleg konyhában vagy hálóban néha
Egy hitvesi ágyon szépen elbingózva.
Mi Urunk Jézusnak hálát adva érte,
Hogy nekünk a bingót bô kezével mérte.
A kerek világon nincs jobb mint a bingó,
Havi egyszer játsszuk a gyülekezetbe.
Ennyi sok izgalom itt még sohasem volt,
Isten áldásával elkezdjük a Bingót.

(A számoló nôk kis ideig csak magukban számolnak.)

Tisztára felizgulok, melegem lesz, izzadok, megrészegít a bingó, szédülök, kapkodok, melyik szám? Itt a szám, hol a szám? Itt a szám! Se látok, se hallok, istenem, nem is tudom behúzni. Remeg a kezem, most jó, úgy van, úgy van. Még, még, gyerünk, édes istenem, imádom, mindenre képes lennék érte, jó, nagyon jó, mindjárt, mindjárt, itt a torkomban a sikoltás, hajrá, édes jézusom, egyetlen, egyetlen szám hiányzik, gyere, gyere, gyorsan, B14, B14, nagyon szeretném, akarom, követelem, muszáj, muszáj...

LISETTE: B14

AZ ÖT NÕ;: Bingó! Bingó! Bingó Bingó! ...Tudtam, éreztem, hogy bejön. micsoda mázlim van! Nyertem. Na, kislánykák, mi szépet nyertünk?

LISETTE: A múlt hónapban kerti dobbermannokat lehetett nyerni aluminiumból, ez a hónap a víztakarékos szobaszökôkutak hónapja lesz.

A KILENC NÕ: Száz szónak is legtöbbjére csupán egy a vége,
Nem élhetünk bingó nélkül a gyülekezetbe.
Csak arra kérünk hát, Miurunk az égbe,
Többször legyen bingó, lépjél közbe ebbe.
Imádhassunk téged, valamint nyerjünk sokat,
Éljenek a víztakarékos szobaszökôkutak.

(Normál világítás.)

ROSE: Na, nekem már tisztára összeragadt a pofám. Tök szomjas vagyok.

GERMAINE: Te jóságos ég, hát a kóláról teljesen elfelejtkeztem. Linda, anyukám, lóduljál mán, és kínáld meg a vendégeket kólával, jó? Aki szomjas, azt.

ÖREGASSZONY: Cccö... cccö... Cccola. Coca. Cola... szereti... meg...megiszik... születtem... ezernyolcszáz... Quebec... cukros. sok jó cukros... én istenem, jó istenem, lecsukódik már... hinta-palinta... mutatkozz be a tanítókisasszonynak... Jeanette Landreville... habcsók... viszed onnan a kezed... ásó kapa ...Raymonde, Claude, Lisette, Fernand, Real, Micheline, Paolo... nem bánt! nem bánt!... kései gyerek... akkora kicsi volt... egy giliszta. Giliszta vagy, Paoló... szomjas... szomjas a baba... horgoltam sapkát... Özvegy Dubucnét keresem... Thérèse, keresnek! Cola... cccö... cccola... Thérèse! ...fáj... nyom neki... kiveszi neki... (mármint a füzeteket) fáj neki... nyom neki...

THÉRESE: A csontja, az nyom szegénynek... néha rájön a tudatkiesés... csak nehogy kapjon egyet az anyuka...

ÖREGASSZONY: ...nem bánt... nem bánt... Thérèse... cccola. iszik... fogjál le, Thérèse, fogjál le... születtem ezernyolcszáz... Quebec... szomjas... nyom neki... meghalok...

THÉRESE: Hallgasson már, összefröcsög itt mindent a szájával, jut magának is, ne féljen. Csak le ne igya a kardigánját megint, mint a múltkor. Emlékszik, ugye? Na, azért!

ROSE: Az agyam elhajítom most már ettôl a picsától az anyósával...

GABRIELLE: Nyugodjál le, légyszíves. Volt már elég cirkusz mára, nem?

GERMAINE: Bizony, Rose, ma még csak lökted a hülyeséget, de nem csináltál semmit, már ne haragudj. Jobb lenne ha most már a kezed járna, nem a szád.

(A hûtôt reflektor világítja meg. A következô jelenet a hûtô ajtajában játszódik.)

LINDA: Pierrette, ez itt Lise. Szóval... na, beszélj már, Lise!

LISE: Hagyjál, most ez nem izé. Alkalmas.

LINDA: De pont hogy alkalmas a Pierrette. Na. Mondd el neki is, amit a Burgerkingben!

PIERRETTE: Mi van? Nyögd már ki! Gáz van?

LINDA: Kurva nagy gázban van.

LISE: Szóval... Én nagyon félek. Terhes vagyok.

PIERRETTE: Biztos?

LISE: Halál biztos. Doki mondta tegnap. Meg lettem vizsgálva.

LINDA: Ilyen hülyét. És most mi lesz?

LISE: Fogalmam nincs. Tökre be vagyok szarva. Én fölmegyek valahova és leugrok...

PIERRETTE: Francnyavalyát! Ne szarjál be, kicsikém, segít a néni.

LISE: Hogyan?

PIERRETTE: Na, hogyan?! Úgy, hogy tudok egy orvost, abszolutli jó fej.

LISE: Jaj, csak ezt ne!

PIERRETTE: Ne fossál már! Ennek az annyi, mintha te kinyomsz egy mitesszert. Kettôt, hármat is megcsinál egy héten. Ha akarod, elintézem neked. Egy hét múlva el is felejted. Na?

LISE: Ez izé... bûncselekmény...

LINDA: Hát akkor fakjú, bazmeg. Micsoda kis hülye vagy te!. Csak nem meg akarod szülni? Tudod, hogy mi lett a Manon Blair-bôl is! Lányanya lett, és most már egy életre el van szarva az élete.

PIERRETTE: Vagy vetesd el magadat ...a gyerek apjával...

LISE: Jó vicc...

PIERRETTE: Lepattant, mi?

LISE: Az rögtön lepattant. A geciláda. Még csak az se, hogy szorri. Kibaszott, mocsadék élet, mér van nekem ekkora rohadt pechem? Mér én maradok mindig a szarba? Én vinni akarom valamire, érted? Én a hátsó ajtón jöttem ebbe a világba, de a fôbejáraton fogok távozni. Ezt én nagyon elhatároztam. Majd meglátod, mi lesz pár év múlva a Lise Paquette-bôl...

LINDA: Hát épp ezért, te hülye! Hát épp ezért kell hogy kikaparjon valami orvos! Hát nem fogod fel? Lise, hallod, ne bôgj, na!

LISE: Nem merem. Így nem.

LINDA: Dehogynem! Egy csóró kis szürke picsa akarsz maradni? Egy nasszing? Örök életedben a McDonald's-nál akarsz gályázni fillérekért? Igaz, Pierrette?

PIERRETTE: Naná! Én aztán tudom, kicsikém, milyen az, ha nincs egy kibaszott vasad se. Én kurvára tudom. Bár én a te korodban már komolyan kerestem. És nem az utcán ám! Lóizét! Ahogy szerelmesek lettünk, a Jonny már másnap reggel levitt az Erotic-ba. Jött a pénz. Tisztára egy kis vagyon. Legalábbis a Jonny ezt mondja, hogy egy kis vagyon. Mert ô kezeli...

GERMAINE, ROSE, GABRIELLE: Rohadt strici Jonny! Rohadt strici Jonny!

GINETTE: (Lise-hez) Mér bôgöl, Lise, mi?

LISE: Hagyjál, semmi bajom. (Pierrette-hez) Majd még beszélünk róla, jó?

GINETTE: Mirôl fogtok beszélni?

LISE: Semmirôl. Ne üsd az orrod a nagyok dolgába!

GINETTE: Most mit titkolódzol?

LISE: Hanyagoljál már, jó?!

PIERRETTE: Gyere, Lise...

GERMAINE: Ejnye, hát mikor jön már, ifjúság, az a jéghideg kokakóla?

LINDA: Hozom már, na!

LISETTE: Micheline kisleányom éppen a minapában változtatott munkahelyet. Nem azért mondom, de az FBI compúterjein dolgozik. El lehet gondolni, hogy micsoda preciôz felelôsség az.

MARIE-ANGE: Ne mondja! És maga eztet hagyja? Azt mondják, hogy azok a francos gépek kitropázzák az ember idegeit. De teljesen. Hogy az ilyen lányokat fél évente cserélik a hogyhívják miatt. Sugárzás. Nem mondta a lánya, hogy hasgat a feje? Az én Simonne sógornômnél is így kezdôdött. Hasgatott neki, végül egy idegbajos hülye lett. Azt csináltak belôle a gépek. Épp ma hívott föl. Ne engedd a lányodat ilyen helyre, Marie-Ange, azt mondta zokogva. Na, én nem is, hiába nem vagyok tanult, ennyi izém azért van...

ROSE: (Ginette-hez, aki épp mindenkit kólával kínál) Nagyon okosak! Az egyiknek nagyobb agya van mint a másiknak. Sugárzás! Meg Cia! Aztán mi az ábra nálatok, Ginette-kém?

GINETTE: A szokásos. Cirkusz meg gyilkolászás éjjel-nappal, az anyu már két sörtöl bekómázik, az apám meg eleve tök hülye, és akkor egymásnak mennek.

ROSE: Szegényem! És a nôvérkéd?

GINETTE: A kis Suzanne? ' a nambervan, naná, az minden jó, amit ô csinál, most meg hogy már megvolt az avatója, egyenesen katasztrofális a helyzet. A hülye anyámék azt hiszik, nem is tanítónôvé, hanem szentté avatták. Én most már végképpen levegô vagyok, egy nagy darab csámpás, pattanásos levegô. Ezeknek én már lufit se számítok, tessék elhinni.

ROSE: Ugyan, túlzol, Ginette!

GINETTE: Nem túlzok. Az anyu meg is mondta, hogy sose komált, csak a Suzanne-t. 'szintén megmondta részegen, és hogy engem le akart húzni a klotyón, mert se szôke nem voltam, se kisfiú. A faderrel le akartak húzni, ezt mondta... Engem senki se szeret. A Lise is leszar nagy ívben, meg a Linda...

ROSE: Te jószagú Úristen, Linda, terád meg még mindig várnak a telefonba'. Elfelejtettem mondani...

(Linda odarohan a telefonhoz.)

LINDA: Halló! Robert? Mióta vársz?

GINETTE: (Lise-nak) Na, nem mondod el, hogy mi van?

LISE: Hess picsába, jó! Mér tapadsz rám, mint egy pióca? Senki nem hívott, idejöttél, jól van, de most már kopj le. Vagy szûnjél meg, oké?

LINDA: ...Idehallgass! Hányszor mondjam, hogy csak most szólt a nagynéném!... Naná, hogy vén hülye. ...Mi? ...Ja. Majd pont megmondom neki, hogy te üzened, mi?

THÉRESE: Úgy anyuka, ezt ide szépen beledugjuk...

LINDA: (a telefonba) Hogy mi? Hát tudod mit, hát akkor te is menjél a jó kurva nénikédbe, tudod?! Akármennyit vártál, akkor se beszélj így. Oksi? Én akkor is egy nô vagyok, baszod. Majd ha magadhoz tértél, hívjál vissza. Faszfej. (lecsapja a telefont) ...Az isten izéjébe, Rose néni, lehetett volna annyi eszed, hogy elôbb szólsz.

ROSE: Elfelejtettem, na. ...De ez aztán a jólneveltség, kisanyám. Gratulálok. Az édesanyádnak is gratulálok.

(A reflektor Pierrette-re irányul.)

PIERRETTE: Amikor elmentem itthonról, olyan szerelmes voltam mint az állat. Se kép, se hang, csak a Jonny számított, egyesegyedül a Jonny. A szemét stricije. Tíz évet elvett az életembôl. A világon még egy ilyen hülye picsa nincsen. Mindenre hajlandó voltam érte. Ha azt mondta, hogy álljak be konzumgörlnek az Erotic-ba, beálltam, ha azt mondta, ugorjak be valamelyik lány helyett, beugrottam. Ha azt mondta, majd ô összegyûjti az én manimat is, úgyis mindenünk közös, azt mondtam, oké, Jonny, oké, minden oké. Imádlak, Jonny! Kurva anyád. És most vége. Úgy dobott el, mint egy trutyis pézsét. Legjobb volna fölkötni magam, lógni ottan neki a zuhanyozóban. Nesze, Jonny, kurva anyádat, ezt csináltad. Szegény kis hülye Lise, azt hiszi, mert egyszer fölcsinálták, vége a világnak. Ugyan, kiscicám! Odaadom neki a doki címét, kikaparja, aztán tiszta lap. Még fiatal. De nekem már annyi. Egy szexbomba ha kipukkad. Ebben a szakmában tíz év alatt abszolutli lehasználódik az ember. Mint egy matrac. Egy széttett lábú rúzsos gumimatrac. Most mi a picsát magyarázzak ezeknek? Mért így éltem? Azért. Szerelmes voltam és orbitálisan kikúrtak velem. És fingom sincsen, mi lesz most...

LISE: Nem tudom, tényleg nem tudom... Az abortusz... mindenféléket mesélnek róla. Dehát mi a faszt tudok csinálni? Csak ne félnék annyira! ...Mér pont engem ver az isten, mér? Milyen mázlista ez a Pierrette... tíz éve ugyanaz a munkahelye, dôl hozzá a mani, még szerelmes is. Na és ha a családja kitagadta? Ki nem szarná le?

PIERRETTE: Rohadt striccije! Úgy rúgott picsán, mint Szent Pál az oláhokat. Egy fillér nélkül, egy kibaszott, tetves fillér nélkül. Tíz év után... Rohadt mocsok, adják rád sírva a fehér inget.

LISE: (Pierrette monológja alatt többször is) Félek, édes jó istenem, akkor is kibaszottul félek... (Pierrette-hez megy és a karjába veti magát) Pierrette! Ugye, nem lesz baj, ugye, nem lesz semmi baj!? Nagyon félek...

PIERRETTE: (nevetve) Persze, hogy nem lesz, na! Minden oké lesz, hidd el. Egyszercsak fölébredsz, besüt nap, de mint kislánykorodban, minden fehér és cseresznyefaszínû, és akkor azt mondod, élek, bassza meg, mi kell még...

(Eredeti világítás.)

MARIE-ANGE: (Des-Neiges-nek) Na tudja, az ember már a moziba se mehet el biztonságban. A múltkor gondoltam, elmegyek, megnézek egy jó kis régi Jean Marais filmet. Persze az uramat ez nem érdekelte, úgyhogy csak egyedül. Na, nem odaül mellém a film közepén valami öreg hogyhívják, és sugdos a fülembe? Dehogynem. Egy jampi. De úgy higgye el, még tapperol is ott nekem, érti!? Nézd mán a disznó abároltját! Hát nagy gyerekeim vannak, te faszfej, gondoltam, és annyira fölizgultam, hogy meg se tudtam moccanni. Az meg biztos azt hitte, hogy Kánaán, érti, pedig csak elájultam a sokkomtól. Na de aztán magamhoz jöttem, és úgy pofán vágtam a cekkeremmel, hogy csak úgy reccsent. Az anyád micsodáját bizgeráljad...

DES-NEIGES: Jól tette, Brouillette-né! Szemetek ezek. Pontosan. Én a spray-m nékül egy tapodtat se megyek. És mindig viszek magammal egy kalaptût, az tuti. És esküszöm, ha valaki csak egy ujjal is... hát...hát... hát még sose volt rá konkrétan szükség.

ROSE: Te Germaine, olyan ez a kóla, mint a pisi.

GERMAINE: Mér engem csesztetsz, mondd? Nincs nekem bajom elég?

RHÉAUNA: (Thérèse-nek) Hééé, mit csinálnak ott maguk?

THÉRESE: Pszt! Ne olyan hangosan. Inkább dugjon el maga is párat.

RH&ÉAUNA: Én nem vagyok tolvaj, aranyoskám.

THÉRESE: Ugyan már, Bibeau-né, ez nem lopás. Ez a girnyó ingyen jutott ennyi bélyeghöz. Egymilló van belôle neki!

RHÉAUNA: Minket akkor is ragasztani hívtak, nem lopkodni.

GERMAINE: Mi van, Thérèse? Mi ez a nagy súgdolódzás?

THÉRESE: (észreveszi, hogy Germaine közeledik) Igen... és akkor meg tetszik fogni... és hozzáönt egy pohár vizet... és egyszerûen összekeveri...

RHÉAUNA: Parancsol, Lauzonné? ...Ja, a Dubucné éppen egy receptet mondott el...

GERMAINE: Nocsak. Aztán minek a receptjét?

RHÉAUNA: ...Egy fánkét.

THÉRESE: ...A csokipudingét...

GERMAINE: Aha. aha! Majd döntsék el, hogy akkor fánk vagy csokipuding. Oké? (visszamegy Rose-hoz) Istenbizony, Rose, lehet, hogy hülye vagyok, de nekem itt valami bûzlik...

ROSE: (éppen néhány füzetet rak el a táskájába) Ugyan már, Germaine hallucinálsz. Biztos vagyok benne.

GERMAINE: Mit sündörög ez a gyerek folyton a Pierrette körül? Linda, gyere csak ide?!

LINDA: Pillanat, anya, jövök mindjárt.

GERMAINE: Nem mindjárt, hanem azonnal!

LINDA: Oké, oké, Nehogy már infarktust kapjál, na. Mit akarsz?

GABRIELLE: Semmit se akar az anyád, csak hogy ülj le kicsit a fenekedre. Hogy maradj velünk egy kicsit, na. Túl sokat vagy azzal a... a nagynénéddel.

LINDA: Na és?

GERMAINE: Idefigyelj, ha én megtudom, hogy találkozol vele vagy valami, hát én szétrúgom a berendezésedet, de úgy, hogy megemlegeted.

LINDA: Ne nyüzsögjél már annyira, na! Nagykorú vagyok, nem? Oda megyek, ahova akarok. Ezt jobb, ha tudod. (visszamegy Pierrette-hez)

ROSE: Germaine, én nem akarok beledumcsizni, nem az én dolgom, de ez...

GERMAINE: Megint mi van?

ROSE: Az, hogy a Linda szerintem rosszfelé... szóval megindult lefelé az izén...

GERMAINE: Nyugodjál le. Én is látok amit látok. Holnap úgy megkapja a beosztását, hogy az nem kifejezés. Ez a Pierrette meg utoljára tette be ide a lábát. Úgy kivágom innét, mint a macskát szarni.

MARIE-ANGE: A Bergeronné lánya, tudják, a kis Monique, milyen gömbölyûcske mostanában... nem vették észre?

LISETTE: Most, hogy mondja, tényleg...

THÉRESE: Milyen különös, hogy fôleg a hasára hízik.

ROSE: Szerintem biztos teli van menve az a leány...

GABRIELLE: De Rose!

ROSE: Hát megesett, na.

MARIE-ANGE: Úgy van, hiába cifrázzuk. És hiába hogyhívjákolja, csak kiáll neki az a has...

THÉRESE: Na, kíváncsi volnák, ki a hunyó...

ROSE: Akárki. Dehát nem csoda. Az olyan cuccokban mászkál, hogy az egész micsodája kinn van neki, már bocsánat. Láttam én nyáron, ahogyan riszált, meg jégkrémezett. Annak az egész forrónadrágja benne volt a vágásában, értik, hogyan mondom... szóval a gusztustalanság csimborasszója, az. És én akkor azt mondtam neki magamban, hogy vigyázz, Monique Bergeron, ne hívd ki a sorsot, mert addig jár a korsó a kútra, édes lányom, amíg el nem kapják. Felôlem mondhatnak bármit azokba a francia filmekbe, hogy lányanyák így meg úgy. Hát nem. Azok mind azt kapják, amit megérdemelnek. Pontosan azt.

(Lise Paquette hirtelen feláll.)

PIERRETTE: Nyugi, Lise, maradj a fenekeden!

ROSE: Bizony, egyedül csak ôk tehetnek róla. Én megmondom, ahogy van, ha az én Carmenem egyszer fölcsinálva állítana haza, hát én belerugdalnám a liftaknába.

LISE: Vén kurva, ha nem fogja be a száját, esküszöm, megölöm.

GINETTE: Miért? Most meg mért? Mi bajod van? Nem értem...

LISE: Kuss!

PIERRETTE: Azért ez egy kicsit sok, Rose!

ROSE: Nézzenek oda! Megszólalt a szakértô! Te aztán tudod, mi? Szégyelld inkább a pofádat, és ne rontsd itten a levegôt. Menj vissza ahonnan jöttél, mocskos kurva!

LISETTE: Hm... Visszatérve..., Ouimet-né azért kissé elragadtatta magát. Véleményemre nézve igenis vannak leányok, akik vétlenek abban, ami velük történt.

ROSE: Vétlenek! Mert maga bekajálja, ami abban a sok hülye francia filmben van.

LISE: Megölöm, istenbizony megölöm. Csak kellemetlenkedni, meg kötekedni mindenkivel. Más szemében meglátja a szálkát, a magáéban bezzeg nem zseníroz. Az ô kis Carmenje! Na, az aztán megéri a pénzét. Az aztán egy igazi... szûzkurva. Az több micsodát fogott, mint kilincset. Söpörne inkább a maga házatáján.

(A reflektor Rose Ouimet-re irányul.)

ROSE: Csakhogy a valóság az más. Az élet az élet. És azt rendesen a francia film se tudhassa bemutatni. Könnyû egy ilyen színésznôcskének! Sírdogál a filmeken, meg rongyokban és minden, aztán fölveszi a nagy dohányt, és hazalimuzinol a villájába, bebújik a saját ágyába a saját hálószobájában. Akkora ágyba ráadásul, amekkora a mi egész szobánk, hogy az isten verje meg. Mert ha mi reggel fölébredünk... amikor én reggel fölébredek, nem a tengert látom, meg a baldachint látom, hanem az uram dülledt pofáját látom. Ott könyököl és bámul. Minden reggel amikor fölébredek. És minden éjjel, amikor lefekszek. Ott bámul és tapad. Jön és liheg és tapad. Mint az állatok. Csak a szexszelés, az undorítóság. Mocskos állatja. „Na, erisszél már oda", ez az udvarlás, nem ám, mint a francos filmekben. És a filmeket az nem érdekli, hogy egy nô csak azért, mert oltár elé ment egy férfival, azért egész életében elviselje, hogy az a disznó rámászik neki, amikor csak akar. És a film az másfél óra, legföljebb folytatásos, de akkor is sokkal rövidebb mint a valóság. Mint a rohadt élet. A pofám szakadt volna le, amikor igent mondtam a Ouimet-nek. Torokszakadtomból kellett volna ordítanom, hogy nem. Neeem!... Na, az én Carmenem nem fog így járni, azt nem fogja fölcsinálni minden jöttment. Esküszöm, nem fogja úgy végezni, mint én. Hogy itt vagyok, negyvenkét évesen mint egy facsarék, két nagy gyerekkel, és a szégyenemmel. Tisztára eldobom magam a szégyentôl... hogy megint terhes vagyok... Hát ez hol a picsában van a filmekben? Ez a gyötrelem, hogy nagymama vagy és közben úgy vagy, teli vagy menve, és hiába veszed észre, hogy se múltad nincs, se jövôd, hogy szaros pelenkától szaros gatyáig tart az életed, meg vissza, hiába, mert akkor már késô, minden késô, nem lehet elölrôl kezdeni semmit, csak menni, menni körbe, mint a nyomtatóló és tûrni, hogy egy mocskos állat meghágjon amikor csak föláll neki a disznósága.

(Eredeti világítás.)

ÖREGASSZONY: Ccccc Cólát... még Cccólát!

THÉRESE: Fogja már be, anyuka, mert kap egyet a fejére!

ÖREGASSZONY: Kólát, kólát!

ROSE: Verje már fejbe a vén papagáját, na! Hát egymás szavát nem értjük! Vagy töltsön bele egy kis kólát, akkor talán elhallgat.

GERMAINE: A kóla az... elfogyott. Kétliteres volt, mégis. Nem is értem.

ROSE: Nabazmeg, te se vitted túlzásba a vendégséget.

RHÉAUNA: ( ellop pár füzetet ) Úgy, még három füzet és megvan a turmixgép.

(Angeline Sauve jön be)

ANGELINE: Jó estét... (Rheaunához) Visszajöttem.

TÖBBIEK: (nyersen) Jó estét.

ANGELINE: Castelneau atyától jövök...

PIERRETTE: Nézzenek oda, visszajön, és rám se bagózik.

GERMAINE: No jó, akkor én most megszámolom, hogy hány füzettel vagyunk meg.

(A nôk megdermednek.)

RHÉAUNA: ", Angeline, Angeline, ne szólj semmit. Hajtsd csak ide a fejedet. Úgy. Szépen, kiskutyám! Nagyon jól tudtam, hogy meg fogsz térni hozzám. Boldog vagyok, Angeline.

LISE: Kész, Pierrette, ezek kibékültek... Okádnom kell mindenkitôl. A legjobb, ha elrongyolok innét a bánatba.

GERMAINE: ( Odér a füzetes ládához, minden nô tekintete követi) Ez üres... Ez is üres. Ja, mégis az asztalra raktátok? ... Dehát oda se... Hé! Hol vannak a teli füzetek? Se a ládában, se az asztalon... Régóta figyelem én, hogy itt valami trükközést csináltok. Ugye? ...Ja, értem! Vicceltek, kislánykák. Haha. Összebeszéltetek. „Csinálunk egy viccet a Germain-nel... hogy fog izgulni, mire megkeresi... úgyis olyan izgulós... Hideg! Langyos! Hideg! Langyos! Aztán tûz, tûz, tûz, mondjuk neki. Haha, mondjuk neki. Csak vicceltünk, Germaine..." Ugye, Rose, te vagy a nagy tréfamester...

ROSE: Ugyan már, Germaine, dehogyis...

GERMAINE: Dehogynem. Na, ne tedd magad, hallod! ...Nagy színész vagy te, az szent. Micsoda színész, mi asszonyok?! Csak mindig túlfeszíti. Na, hova dugták? Hallják? Oké van, nevettünk, kész, mostmár mondják meg, hol van a nyereményem! Mert, az nem két fillér, hogy valami baja legyen... az sokkal nagyobb érték...

(Nagy csönd, Germaine a nôkre mered, akik. vonogatják a vállukat - „Hát", „Jé", „Tényleg", „Érdekes, az elôbb még", „Nem tudom", stb. - , úgy csinálnak mintha a füzeteket keresgélnék. Germaine odaáll az ajtóba.)

GERMAINE: Hol vannak a bélyegeim? Ez nem vicc, Rose, ne haragudjál, ez most már túlmegy... Tudni akarom, hol vannak!

ROSE: Fogalmam sincs, Germaine. Gyere, keressük meg, Germaine...

GERMAINE: Hogyhogy keressük meg!? Idehallgassál, kisanyám! Mi a lóizém történik itt?

ÖREGASSZONY: (füzeteket húz elô a ruhájából, nevet) Ccca... maca... matrica, matrica...

THÉRESE: Anyuka, mit csinál, a kurvaistenit magának!?

MARIE-ANGE: Jóságos Szûz Mária, jóságos Szent Anna...

DES-NEIGES: Imádkozz érettünk...

GERMAINE: Tele van a büdös gönce a füzeteimmel! A segge alatt is az én bélyegeim. Itt is. Itt is. Thérèse, csak nem te voltál!

THÉRESE: Szentséges isten, dehogyis! Látod, hogy bolond szegény... Esküszöm, hogy énnekem fogalmam se volt...

GERMAINE: Mutasd a szatyrodat!

THÉRESE: Ugyan már, Germaine, csak nem kételkedsz a szavamban!

ROSE: Germaine, ne tedd magad nevetségessé!

GERMAINE: Kuss, Rose! A te táskádat is látni akarom. Mindenkiét! Az egész bandáét látni akarom.

DES-NEIGES: Kikérem magamnak ezt a gyanusítgatást!

YVETTE: Úgy van. Én is kikérem.

THÉRESE: Mind kikérjük magunknak, kérlekszépen...

LISETTE: Soha többet ide be nem teszem a lábam.

(Germaine elveszi Thérèse táskáját, egy csomó füzetet húz ki belôle.)

GERMAINE: Kikérem? Igen! Hát ez meg mi? Heee? Tudtam. Biztos voltam benne! Mocskos ájtatos disznók. Tuti, hogy a többi szatyor is teli van. Mind. Azonnal látni akarom az összesét. Senki nem mozdul! Büdös kurvák! Állatok! Agyonváglak benneteket!

PIERRETTE: Szép kis bagázs, mondhatom. Várj, Germaine, majd én segítek.

GERMAINE: Ide a szatyrokkal! (elkapja Rose táskáját, kiborítja) Persze, hogy tele van! (másik táskát kap fel) Ez is. Naná! Adja ide Bibeau-né, én nem viccelek! Ne akarja, hogy eltörjem a karját...Nocsak maga is...

RHÉAUNA: (a szívét masszírozva) Csakcsupán hármat...épphogy a turmixom...

GERMAINE: ...ha hármat, akkor is tolvaj. Szaros tolvaj, tudja!

ANGELINE: Uramisten, Rhéauna, hát te is...

RHÉAUNA: Rosszul vagyok. El fogok ájulni...

GERMAINE: Hát beszarok, hát az agyamat elhajítom! Hát az összes meglopott. mind, egytôl egyig. Hát én isten bizony szinte rendôrt hívok! Rohadt mocskos rablók vagytok... Idehívom, vendégelem, aztán kirabolnak. Pontosan!. Kirabolnak. Mert nem bírják elviselni... hogy valakinek mázlija van. Sorsolása. Hogy adódik egy kevés tollasodás, nem csak a lehúzás meg a segély. És akkor annak rögtön tönkreteszik a kis ábrándját egy kanál vízbe. Hogy annak se legyen. Hogy senkinek se legyen semmi, ugye?! Hogy egyformán érjen a szájig az élet. Ugye? Azonnal tessék visszaadni!!! Azonnal!

MARIE-ANGE: Azt már nem! Gyerünk, asszonyok! Maradt még a ládákban, szolgáljuk ki magunkat!

DES-NEIGES: Úgy van. Önkiszolgálás!

YVETTE: Gyerünk! Van neki bôven.

GERMAINE: Abbahagyni, rohadt kurvák, hozzá ne merjetek nyúlni!

THÉRESE: Na, anyuka! Most tömje teli a kardigánját, ami belefér...

MARIE-ANGE: Hihihihi! Vesszenek a burzsoákok!

PIERRETTE: Teszed le rögtön, te tahó!

GERMAINE: A bélyegeim! A bélyegeim!:

ROSE: Gyere, Gaby, tartsd a táskát, ne törôdj vele!

(Vad küzdelem kezdôdik, Germaine és Pierrette megpróbálják megakadályozni a többiek rohamát, Linda és Lise a sarokban ül és figyel.)

MARIE-ANGE: Na, Ouimet-né, mit akar, ezeket én raktam el!

ROSE: Mit hogy maga! Örüljön, hogy párat elvihet a családi bélyegekbôl.

(Egymás fejéhez kezdik vagdosni a füzeteket, majd mindent ami mozdítható. A bélyegek szanaszét repülnek, ki az ajtón, ablakon. Az öregasszony körbe-körbe hajtja a tolókocsit és az „" Canada" címû dalt üvölti. Aztán a nôk többsége kimenekül az ajtón, legkésôbb Rose és Gabrielle. Csak Germaine, Linda és Pierrette marad a konyhában, Germaine lerogy egy székre, Pierrette átöleli a vállát.)

GERMAINE: A testvéreim. A saját egyszülött testvéreim!

PIERRETTE: Ne bôgj, Germaine!

GERMAINE: Hozzám ne érj! Te pont olyan vagy, mint ôk.

PIERRETTE: De Germaine, én éppen hogy...

GERMAINE: Takarodj innét! Soha többet nem akarlak látni!

PIERRETTE: Én éppenhogy meg akartalak védeni ezektôl a mocskoktól. Hallod!

GERMAINE: Menj a picsába! Ne szólj hozzám! Senki se szóljon hozzám! Egyedül akarok maradni.

(Pierrette lassan kimegy, Linda is elindul az ajtó felé.)

LINDA: Ennyi szar! Ki fogja mindezt föltakarítani?

GERMAINE: Édes jó istenem, édes jó istenem. A bélyegeim! Egymillió bélyegem...

(Térdre rogy, elkezdi fölszedegetni a maradékot, zokog. Kint a többiek az Ó Canadá-t éneklik. Lassan Germaine is összeszedi magát, föláll, és könnyes szemmel, vigyázzállásban énekli a kanadai himnusz utolsó taktusait. Bélyegesô hull alá a mennyezetrôl.)

(VÉGE)

Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: lettre@c3.hu