MARGARET ATWOOD

A NÕI TEST


„teljesen odavagyok A nôi test témájáért.
Látom, milyen remekül ír errôl a tárgyról… errôl az annyi mindent magába foglaló tárgyról”
– levél a Michigan Quarterly Review-ból

1. Egyetértek, ez valóban sokféleképpen értelmezhetô tárgy. De mindössze egy van belôle? Nézzünk csak körül, milyen széles skálán mozog! Vegyük például az enyémet!

Reggel felkelek. Ez az én tárgyam pokolian fáj. Vizet engedek rá, némely részeit kefével ledörzsölöm, majd törülközôvel szárazra törlöm, behintôporozom és bekrémezem. Betöltöm az üzemanyagot, és már indulhat is a tárgyam, ez az idôszerû tárgy, vitatott tárgy, ez az annyi mindent magába foglaló tárgy, döcögô tárgy, az én rövidlátó tárgyam, derékfájásoktól gyötört tárgyam, rossz magaviseletû tárgyam, közönséges tárgyam, meghökkentô tárgyam, öregedô tárgyam, a tárgyam, amire nem érdemes szót vesztegetni, és egyébként sem tud még mindig helyesen írni, a tárgyam több számmal nagyobb kabátjában és viseltes téli csizmájában rohan a járdán, mintha hús és vér lenne, kutatva, hogy mi van a világban, egy avokádó, egy városatya, egy jelzô, tárgyam ki van éhezve, mint mindig.

2. A Nôi Testhez alapvetôen a következô tartozékok járnak: harisnyakötô, harisnyatartó, krinolin, ingváll, turnûr, melltartó, mellkendô, alsóing, erényöv, tûsarok, orrgyûrû, fátyol, báránybôr kesztyû, neccharisnya, vállkendô, hajszalag, Vígözvegy, özvegyi fátyol, szûk gyöngysorok, hajcsatok, karperecek, hosszú gyöngysorok, lornyon, boa, fekete kiskosztüm, púderdoboz, sztreccs likra overall szolid betéttel, márkás köntös, flanel hálóing, csipkekombiné, ágy, fej.

3. A Nôi Test átlátszó mûanyagból készül, és áram alá helyezve felgyullad. Gombnyomásra kigyulladnak a különbözô rendszerek. A Keringési Rendszerben piros szín jelzi a szívet meg az artériákat, és bíborvörös a vénákat; a Légzôszervek kékek; a Nyirokérrendszer sárga; az Emésztôrendszer zöld, de benne a máj és a vesék zöldeskékek. Az idegek narancssárgára vannak színezve, míg az agy rózsaszín. A csontváz, mint várható, fehér. A Szaporodási Szervek fakultatív tartozékai a Nôi Testnek, akár ki is vehetôk. Bennük vagy van, vagy nincs miniatûr embrió. Ez lehetôvé teszi, hogy a szülôk döntsenek. Nem áll szándékunkban se megijeszteni, se megsérteni senkit. 4. A férfi azt mondta: Nekem egy ilyen izé nem lesz a házamban. Csak hamis képzeteket ébreszt egy fiatal lányban arról, hogy mi a szép, és akkor az anatómiáról még nem is beszéltünk. Ha ilyen lenne egy igazi nô felépítése, orra esne.

A nô azt felelte: Ha nem engedjük meg neki, hogy a többi lányhoz hasonlóan neki is legyen, hátrányos megkülönböztetésnek érzi majd. Ügyet csinál belôle. Akarni fogja, és maga is olyan szeretne lenni. Az elfojtás szublimáláshoz vezet. Ezt te is nagyon jól tudod.

A férfi azt mondta: Nem csak a hegyes mûanyag cicikrôl van szó, hanem a ruhatáráról is. A ruhatáráról meg arról a hülye férfibabáról, arról a hogyishívjákról, amelyikre rá van ragasztva az alsónemûje.

A nô azt felelte: Jobb ezen túlesni, amíg fiatal. A férfi azt mondta: Rendben, csak ne lássam.

Úgy süvített le a lépcsôn, mintha puskából lôtték volna ki. Anyaszült meztelen volt. A haja le volt vágva, a feje hátratekerve, néhány lábujja hiányzott, és az egész teste csigavonalban ki volt tetoválva bíborvörös tintával. Nekiütôdött a cserepes azáleának, egy pillanatra megremegett, mint valami elfuserált angyal, végül elvágódott.

A férfi erre azt mondta: Azt hiszem, most már nincs miért aggódnunk.

5. A Nôi Testet sok mindenre lehet használni. Volt már ajtón kopogtató, sörbontó, óra ketyegô hassal, használták lámpaburák tartójaként, diótörônek, csak össze kellett nyomni a rézlábakat, és már jött is ki a dió. Tart fáklyákat, emel a magasba gyôzelmi koszorúkat, rézszárnyakat növeszt, és neoncsillagok alkotta gyûrût tart a levegôben; egész épületek nyugszanak márványfején.

Árul autót, sört, borotválkozás utáni arcszeszt, cigarettát és röviditalt; árul fogyókúrás ételeket és gyémántot, és ajzószert apró kristályüvegcsékben. Ez hát az arc, amely már ezernyi terméket dobott a piacra? Naná, hogy ez, de te csak ne fantáziálgass, drágám, ebbôl a mosolyból tizenkettô egy tucat.

De a Nôi Test nemcsak árul, hanem ôt magát is árulják. Ebbe vagy abba az országba beárad, berepül, jószerivel bevonszolja magát a pénz, az egyik pénzzel tömött öltöny jön a másik után, nem tudván ellenállni azon szôrtelen, alig tizenéves lábak vonzásának. Figyelj csak, te is hozzá akarsz járulni az ország adósságának a csökkentéséhez vagy nem? Hát nincsenek hazafias érzületeid? Na látod, errôl van szó. Így kell ezt csinálni, kislány.

A Nôi Test természeti erôforrás, szerencsére újratermelôdô, merthogy olyan gyorsan tönkremegy. Már ezt sem csinálják olyanra, mint régen. Gyenge minôségû egy termék.

6. Egy meg egy az egyenlô egy harmadikkal. A nôi nemnek nincs szüksége az élvezetre. A páros kötôdés jóval erôsebb a libáknál. Nem szerelemrôl, biológiáról van itt szó. Így kerültünk ide mindannyian, lányom.

A csigák másképp csinálják. Azok hermafroditák, és hármasban intézik el.

7. Minden nôi testben van egy nôi agy. Ügyes! Mûködteti a dolgokat. Tûket kell beleszúrni, és bámulatos eredményeket produkál. Régi népszerû dalokat. Rövidzárlatot. Rossz álmokat.

Akárhogy is, minden ilyen agynak két fele van. Ezeket egy vastag vezeték köti össze; idegpályák haladnak az egyiktôl a másikig; elektromos információk szikrái cikáznak a kettô között oda-vissza. Mint a fény a hullámokon. Mint egy beszélgetés. Honnan a nô tudása? Onnan, hogy figyel. Odafigyel.

Namármost a férfi agy teljesen más eset. Alig van benne némi összeköttetés. A tér emitt, az idô amott, a zene és az aritmetika pedig szintén a saját elszeparált rekeszeikben. A jobb félteke nem tudja, mit csinál a bal. Bár jól jön a célzásnál, hogy amikor meghúzod a ravaszt, eltaláld a célpontot. Mi a célpont? Ki a célpont? Kit érdekel? Csak a pontos találat számít. Tessék, ilyen a férfi agy. Objektív.

Ezért olyan szomorúak a férfiak, ezért érzik úgy, hogy mindentôl el vannak vágva, ezért vélik magukról, hogy olyan árvák, mint akiket sorsukra hagytak korlátok és kötelékek nélkül a nagy ûrben. Milyen ûrben? – kérdi a nô. Mirôl beszélsz? A Világegyetem alkotta nagy ûrben, válaszolja a férfi, mire a nô azt mondja: ”, és kinéz az ablakon, megpróbálja felfogni a hallottakat, de hiába, túl sok minden történik egyszerre, túl sok a zsongás a levelek közt, túl sok hang hallatszik, ezért azt kérdi: Kérsz egy sajtos szendvicset, egy kis tortát, egy csésze teát? És a férfi fogát csikorgatja, mert hát a nô nem érti, így elbaktat, nemcsak hogy egyedül, de Egyedül, tévelyegve a sötétben, tévelyegve a koponyájában, és keresi a másik felet, az ikertársat, akivel teljes egészet alkotna.

Aztán ráeszmél: elvesztette a Nôi Testet! Nézd, ott ragyog messze elôtte a homályban, a teljesség, az érettség ábrándképe, olyan, mint egy hatalmas dinnye, mint egy alma, mint a mell metaforája egy rossz pornóregényben; fénylik, akár egy léggömb, egy ködön áttetszô hold, egy vízben úszó hold, aminek a fénye fel-felizzik a fénygyûrûben.

Kapd el. Tedd lámpásként kivájt sütôtökbe, magas toronyba, táborba, kamrába, házba, szobába. Gyorsan, tegyél rá pórázt, lakatot, láncot, okozz neki fájdalmat, telepítsd le, hogy soha többé ne tudjon megint elszökni tôled.


Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: lettre@c3.hu


C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/