SZÜLETÉSNAPI JÓKÍVÁNSÁGOK

Bemondták a rádióban, hogy a Napsugár Öregek Otthonában Marie Hungerbühler kisasszony 95. születésnapját ünnepli, hogy az idôs hölgy továbbra is naponta port töröl vagy virágot locsol, hogy ehhez szívbôl gratulálnak, és az elkövetkezendô esztendôkre is minden jót kívánnak. Marie Hungerbühler kisasszony nem hallotta a születésnapi köszöntést, süket volt, a nagyothalló készülékét pedig elfelejtette föltenni. A többi öreg nevetett, aztán jött a nôvérke, és belekiabálta a fülébe a rádiós köszöntést, Marie elfelejtette belemártani a kenyerét a kávéjába. Köszöntötték, idegen urak, a rádióban, kilöttyent a kávéja. Nem ô volt az egyetlen, akinek kilöttyent, a mûanyag asztalokon mindenütt kávétócsák virítottak. Az öregek ott ültek elôtte, maguk elé meredtek. A nôvérke megpróbált kézikötô-foglalkozásokat szervezni, négyszögletes darabkák, tízszer tíz centiméter, összevarrva gyapjútakaró lesz belôle a szegény négereknek. A legtöbben nem kötöttek, megfeledkeztek róla, és kiejtették kezükbôl a kötôtûket, a gombolyag a földön gurult, ketten hangosan számlálták a szemeket, és gonoszul nézték egymást. A legtöbben csak úgy ültek ott, egy páran mozgatták a szájukat, dünnyögtek valamit, nem figyelt rájuk senki, egy öregasszony, akinek a hátsó fele kibuggyant a székrôl, a rózsaszínû bôre, idôrôl idôre fémkeretes szemüvege mögé nyúlt egy papírzsebkendôvel, a szemüveg üvege homályos volt, egyik üvege repedt, a keret vörös barázdát szántott az öregasszony arcába. Egy apró termetû öregasszonynak, két elálló szemfoggal, nedves kötényére csorgott a nyála, egy másik aludt, karja a kávétócsák mellett, gyér, szürke copfja, cipôfûzôvel a fejéhez rögzítve, lecsúszva. Nem szabad aludni, Babetta, mondta a szerzetesnôvér barátságos mosollyal, miközben áthaladt a termen, mert aztán éjszaka meg nem tud majd aludni. Egy öregasszony fölnevetett, odacsoszogott Babettához és megrázta, a szobában áporodott ruha, vizelet és intézeti kávé szaga terjengett. Az Öregek Otthonát nemrég építették, vidéki környezetben, krómfémes konyha, világos bútorok, piros kárpitszékek, virágmintás tapéta, fürdôszoba, zuhanyzó, vízcsapok, minden nagyon szép. Az öregek nem szerettek fürdeni, átfázunk, mondták, sajnálták naponta váltani a fehérnemût, hiszen takarékoskodni kell, mondták. Volt, aki idônként bevizelt. Egyszerûbb volt, mint a tisztára mosott folyosón át állandóan vécére szaladgálni. Amíg az ember ülve maradt, melegítette a nadrágba eresztett vizelet, a szagát megszokták, megszárad magától, mondták, akik észrevették. Sokan nem vették észre. Valaki egy nagybetûvel nyomtatott imakönyvben lapozgatott, olvasni nem szeretett, de képeket nézni igen, az Atyát, Fiút, Szentlelket, galambot, almát, oroszlánt. Akkor Marie Hungerbühlernek jobb volt, ô port törölt. A szeme jó volt, észrevett minden porszemet, leporolta a fiókos szekrényeket, a székeket, a padokat, amelyeken az öregek ültek, arrébb kellett húzódniuk, hogy le tudjon porolni. Kelletlenül tették, gyorsan arrébb húzódtak, majd lassan újra vissza. A rózsaszínû kövér öregasszony a csöndes szemtörölgetésbôl hirtelen hangos sírásra váltott, jött a nôvér és kivezette, néhányan kuncogtak, mások ásítottak, volt, aki semmit sem vett észre. Marie Hungerbühler megrázta a fejét. Miért is kell sírni, hisz olyan jó itt, és még föl is köszöntötték a születésnapján. Gondosan kötényébe tette a porrongyot. Ha majd végre eláll az esô, meg kell locsolnia a virágokat. És még sok-sok boldog esztendôt kívántak neki. Ez igazán kedves.

Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: lettre@c3.hu