Aztán még, azt hiszem,
Sirályok kavarultak
És száradó vásznak
–
Hátsó kis udvarok
Fanyarsága! –, s a sírásó
Szerszámát félrehajította.
Erre azért a kemény
Deszkák megint, s a sötétség.
Ám azon nyomban
Megütött az az
Édesség és fény,
Az édesség és a fény,
Csak elképzelve, mily
Sír-komoly városok, tartós
Mívek jönnek, ha megérik.
Igen, ükunokáim s az
‘ ükunokáikat ekképp
Temetik mellém,
Ultrarövid denevér-
Vinnyogásnyi sirámmal
Bütyökcsontjaink a dús
Földet csak gazdagítják,
Változzék percrôl percre,
Civilizálódjék.
Jó volt, amíg kitartott,
S még hogy így tartott-e,
A bibliai igény, le
Por a porhoz satöbbi
Hat láb mélyre tél
csillám
Fényén át, Nincs-Ki
hibája.
Azzal együtt, engem
Zaklat e kísértet-táj,
Suttyom-halk szélzetével,
Nebulóinak nagy nyílt
Lelkével, s haszonelvekkel –
Mindegy, reájuk hagytam,
Mit kire is hagyok.
Remélem, ráérnek,
és a
Fény is megéri: lessék.
Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: lettre@c3.hu