s ô nem fejez be semmit. Nem sokat
szólok véle s úgy
otthon hagyom,
mint egy háziállatot, szemem
sarkából nézem: fogvájót
kutat.
Kezem mögött ásítok,
jól esik,
mert közelrôl e létezés
olyan,
akár egy paktum, mely sokféleség
és vad egyedüllét közt
létre jön.
Oxigénben fô szobánk.
’ felhúzza
lábát többé nem
kitörölhetôn.
A bogár
ki hinné. lassú volt,
lomhán alkottam életmûvemet,
oly hosszan, míg egy bogár
fölébredt,
páncélját megkefélte,
elrepült,
vagy nem is repült és nem bogár.
A nap
végén egy rakás papír
hevert ott,
hüvelyknyi vastagon, az én
hüvelykem
a hosszú írástól
remegve állt,
mint ki a görnyedést megúnta,
mint
egy ember, ki földjét kutatta
át,
és most, ha megérzi az étel
szagát,
csinos, értelmes fejjel föltekint.
Szemmel követni
Minden kezdeten kereszülhatol az, ami
elôbb volt, megelôzte: soha
egy elsô, egész
sor, soha elsô száj. Minden
állításban ott
az elôzô: létezem, szabadjon
ebben
kételkednem. Kétségbeejt
egy légy halála, az asszony,
én magam,
a semmiért aggódom, így
megy ez
bizonyos életkorban.
A tekintet nehéz, személyes,
ahogy a szelet
követem, elseper, megül, de gyakran
megtörtént, hogy valaki csak
hevert
viharra várva, hogy semmi sem jött,
hogy
éjfél fele mégis,
hogy nagy kunszt volt védekezés
nélkül elaludni, éntelenül.
Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: lettre@c3.hu