WILLEM
JAN OTTEN
Itt keresem, kimért sorokban,
szempillantásnyi
szöveg-jégcsapokban.
Az élet tarthatatlan.
Terjed mindenfelé
most is, hogy írok,
a kezdet nem kezdet,
mert minden elsô mondat
elsô mondatért kiált.
Így hárítja gondolkodásom
el a gondolkodást,
egy a horizont, körbe kör,
én meg mindig a közepén.
Hát nem moccanok, meg-
húzom magam, csupán
önmagát markoló ököl.
Kellettél, és hogy nélkülözni
foglak
tudtam, mikor még nem volt semmisem.
Kellesz, nélkülözlek:
egy. Nélkülözés volt
ez elsô látásra. Reádnéztem
és
árnyalak lettél égô
tûz elôtt.
Izzó tekintetem színpadra
vont
ellenfényben, én meg csak
sejteni
próbálhattam a férfit
odabenn
saját körvonalában,
igen, még ágyban is
mikor szeplôid közé csillagképeket
rajzolgattam, olyan volt mintha tested
elsötétítene valamit,
és hangod is
tervezgetéseid, mindez csak még
inkább
elsötétített, és
furamód ezáltal
megfoghatóbbá tette azt,
mi izzott
mint elébb. Messzi Odüsszeusz,
sohasem
láttam beléd, s ha felidézlek
vaksin hunyorgok, s káprázok
megint.
Észrevételeit, megjegyzéseit
kérjük küldje el a következõ címre:
lettre@c3.hu
C3 Alapítvány
c3.hu/scripta/