A FURCSA KÜLÖNBSÉG
Szomorkás idô volt Frankfurtban. A reggeli csúcsforgalom autóáradatán nyirkos köd ült, mely áthatolhatatlan takarót terített a tetôk fölé. A kocsikerekek cuppogó zaja, ahogy a nedves úton gördültek, szakadatlanul susogott a hosszú utcákon. A város kelletlenül éledezett.
Ezen a módon, a fenti szavakkal kezdôdhet a Frankfurti Könyvvásár megtekintésének leírása. Bár az én névmás egyik mondatban sem fordul elô, igen szubjektív leírása ez egy reggeli frankfurti utcaképnek. A fenti mondatok írója (aki én magam vagyok) inkább saját kedélyállapotát szándékozik kifejezni, semmint képeket visszaadni, melyek azon a bizonyos reggelen a recehártyájára vetültek.
Egy esôs csütörtöki reggel a Frankfurti Vásárváros felé tartottam egy zsúfolt Volkswagenben, hogy megnézzem a tömegeket vonzó Könyvvásárt.
Ez egy másik nyitás lehetne, amelyben elôfordul ugyan az egyes szám elsô személy, hangneme és tartalma mégis tényszerûbbnek tûnik. De mi az, hogy tényszerû? Az olvasónak el kell fogadnia, hogy az egyes szám elsô személy egy csütörtöki napon Frankfurtban volt, hogy másokkal együtt egy Volkswagenben ült, és hogy tömeg volt a Könyvvásáron. A Könyvvásár létezésében nem szükséges kételkednie az olvasónak; más forrásokból is megtudhatja, hogy október közepe táján a nyugatnémet Frankfurtban (mert az NDK-ban is van egy Frankfurt) óriási könyvvásárt tartanak, mely világhírû, s ezért látogatóknak egész özönét fogadja. De esett-e azon a csütörtökön, melyrôl az egyes szám elsô személy azt állítja, hogy Frankfurtban tartózkodott? És hogy áll a dolog azzal a túlzsúfolt Volkswagennel? Miért volt tútlzsúfolt? És az egyes szám elsô személy maga vezetett, vagy egy volt csupán az utasok közül?
1981. október 15-én, csütörtök délután, a harmincegyedik Frankfurti Könyvvásár ideje alatt, körülbelül fél háromkor a számos férfivécé egyikében, melyekrôl a kiállítók gondoskodtak a létfontosságú megkönnyebbülés érdekében, nagy meglepetésemre Bertolt Brecht állt mellettem. Nana, állj, gondolja az olvasó, Brecht? Bertolt Brecht? Hisz ô 1956. augusztus 14-én meghalt Berlinben! És most 1981-ben a Könyvvásáron? Az egyes szám elsô személy hazudik, csak kitalálta, mindezt a kisujjából szopta, egyes szám elsô személy közönséges hazudozó! Természetesen; az egyes szám elsô személy (aki én magam vagyok) egy pletykás vénasszony, aki soha nem vizelhetett együtt Brechttel a Frankfurti Könyvvásár férfivécéjében. De hogy is van ez egy olyan olvasóval, aki nem tartja fejben az összes közép-európai író halálozási évszámát? Ez az olvasó azt gondolja: úgy? Bertolt Brecht? A Könyvvásáron? Igen, bizonyára több író is elôfordul ott. Elég furcsa is volna, ha a halálozási dátumok iránt érdeklôdô olvasó a legkisebb mértékben is hinne Brecht megjelenésében, ha ez a mondat egy irodalmi folyóiratban vagy egy elbeszéléskötetben megjelenô szöveg nyitómondata lenne.
1981. október 15-én, csütörtök délután a harmincegyedik Frankfurti Könyvvásár idején a számos férfivécé egyikében, melyekrôl a kiállítók a létfontosságú megkönnyebbülés érdekében gondoskodtak, nagy meglepetésemre Bertolt Brecht állt mellettem. Bár azonnal megpróbáltam emlékezetem mélyérôl elôhalászni halálának idôpontját, egy pillanatig sem kételkedtem az alacsony, ôsz férfi profiljához tartozó névben. Figyelmesen nézett lefelé, úgy tûnt, csodálkozik azon a sok folyadékon, mely testét elhagyja. Bár nem volt mit kieresztenem, de maradtam, hogy szemügyre vegyem a férfi arcát. Lágy, húsos orca, rövidre nyírt, szalmaszín tincsek, nagy, rózsás fülek, egy öreg, szelíd, mediterrán asszony arca. A fehér csempés helyiségben gyorsan megnéztem a többiek arcát, de úgy látszott, senki nem ismerte fel a mellettem álló férfit. A tükörbôl ránéztem az öregember hátára. Itt áll Bertolt Brecht, és kicsöpögi magát egy frankfurti klotyóban. Attól tartottam, megôrültem. Brecht feltámadott poraiból.
Ha az ember belép a Könyvvásár hatalmas területére, rajtaüt a nem megválaszolható kérdés: mik is azok a könyvek, mit lehet velük csinálni, mi a funkciójuk? A háztartási áruk vására sokkal egyszerûbben megragadható. A hûtôszekrények, citromprések, konzervnyitók, gyümölcscentrifugák már nevükkel utalnak értelmükre. Egy autóvásáron sem keletkezik zavar: a csillogó, ló nélküli, gumikerekû kocsik szállításra szolgálnak, A.-ból B.-be utazhat velük az ember.
Ami a Könyvvásáron feltûnik, az a fiction/non-fiction elkülönítés. Megkülönböztetnek könyveket, melyekben szerepet játszik a képzelet, s könyveket, melyek tényeket látszanak tárgyalni. Azok körül a kiadók körül, melyek non-fictiont árulnak, nagy tömeg van, míg a szigorú értelemben vett irodalmi kiadók standjai csöndbe burkolóznak. A non-fiction szemmel láthatólag jobb üzlet, mint az irodalom, a non-fictionre valószínûleg nagyobb az igény.
A non-fiction könyvek funkciója sokkal egyszerûbben körülírható, mint amazoké. A non-fiction könyvek a valóság leírását nyújtják, s hozzá gyakran valami útmutatót is, hogy hogyan lehet a valóságba beavatkozni. Mint például egy könyv az 1100-as Simcáról, ami pontosan leírja, mibôl áll az autó, s utasításokat ad, mit kell tennie az embernek, ha a kocsi nem hajlandó elindulni vagy furcsa hangokat produkál. Vagy mint egy a kutyák viselkedésérôl szóló könyv, tanácsokkal etetésükre és szoktatásukra vonatkozólag.
A non-fiction általában nem teszi vita tárgyává a valóságot. Egy helyzet, tárgy vagy esemény leírása abszolút terminusokkal történik. A non-fiction közvetlenül a valóságra utal. Ha egy, az 1100-as Simcáról szóló könyvben kormányról esik szó, akkor ezen az olvasó 1100-as Simcájának a kormánya értetik. A non-fiction megelôzi a cselekvést. A Hogyan mondjuk... elôkészület idegenbeli vakációs beszélgetésekhez. Egy finommmechanikai könyv egy meghatározott tárgy elôállítására készít fel, és legalább bepillantást nyújt a gyártás folyamatába.
Kételynek a non-fictionben helye nincs. Miért kéne tétováznunk, hogy elfogadjuk a különbözô Simca-modellek gyújtásértékeinek listáját vagy a motortípusok kompresszióviszonyaiét?
A non-fictiont csupán két veszély fenyegeti: az idô és a nyomdahibák. Mert az idô régi tényeket újakkal helyettesíthet, ilyenkor a könyv „elavult”, a valóság megváltozik az új tények által, és a régi leírás immár nem kielégítô. A nyomdahibák zavart okoznak az útmutatások elolvasását követô cselekvésben. Az autópályán egyszerre az ember kezében marad a Simca kormánya, a puli hirtelen gazdája torkának ugrik.
Az irodalom soha nem fog ilyen nehézségeket elôidézni. Mire szolgál az irodalom? A valóságot írja le? Számít ez valamit? Marquez Száz év magány címû regénye egy nem létezô kis városkában játszódik, Maconban, mely az olvasás során valóságosabb, mint Meppel vagy Wolvega (két kisváros, ahol soha nem voltam, s számomra csupán úgy létznek, mint két pont a térképen). Mi az a több, amit a Száz év magány elolvasása után tudok? Többet tudok a magányról, ahogy többet megtudhatok egy Simca 1100-ról, ha elolvasok egy könyvet errôl a kocsiról? Nehéz ilyen kérdésre pozitív választ adni, az mindenesetre biztos, hogy az irodalom nem avul el.
Ha az irodalomban tényekrôl van szó, akkor ezek csupán a könyv fedelén belül bírnak érvénnyel. Már kevés kerekes gôzös hajózik, de az irodalmi mûben minden egyes alkalommal kerekes gôzös úszik a tiszta vízen, ahogy olvas az ember. Egy ilyen könyv nem lesz elavult attól a tudattól, hogy ma majdnem kizárólag hajtócsavaros hajókat használnak. És a nyomdahibák csak zavarnak, de nem vezetnek olyan esetleges katasztrofális következményekhez, mint a non-fictionben tehetik.
A hivatalos Könyvvásár mellett egy másik rendezvény is helyet kapott Frankfurtban, ezt Ellenvásárnak hívták. Az Ellenvásáron alternatív kiadók gyûltek össze, nagyrészt olyan könyveket mutattak be, melyeket nem tudtam hova tenni. Nem tartoztak sem az irodalomhoz, sem a non-fictionhöz. Ezek a könyvek a valóságot vagy annak egy aspektusát óhajtották leírni, ugyanakkor azonban vita tárgyává is tették a valóságot. A brosúráknak, röplapoknak, pamfleteknek, melyekbe belenéztem, semmi közük nincs a valósághoz, tudatosodott bennem, mintha a Citromprés cím alatt a kávédaráló leírását olvastam volna.
Az Ellenvásáron nem tettek különbséget képzelet és valóság között. Az Ellenvásáron összekötötték a képzeletet és a valóságot, s ez a Disneylandre emlékeztetett. Ahogy az igazi Vásár non-fiction része, az Ellenvásár is a tettre irányult: cselekedni kellett, beavatkozni. De az Ellenvásáron nem tényszerû leírás elôzte meg a tettet, hanem fikció. Itt minden lehetséges volt, az Ellenvásár vécéjében akár az elhunyt Brechttel is találkozhatna az ember.
A non-fiction bizalom kérdése, jöttem rá hirtelen, miközben a tudományos kiadású könyvek ezrei mellett lépkedtem. Ezen könyvek minden olvasója elhiszi, hogy a könyvben leírt valóság a körülöttünk lévô világ kifogástalan visszaadása.
Ez a bizalom az alapja annak, hogy az ember ragaszkodik egy ilyen non-fiction könyv megszerzéséhez. Az is világos lett, mibôl ered az a nyugalom, melyet gyakran tapasztalok, ha non-fictiont vásárolok. Egy ilyen könyv birtokában uralmam alatt van a valóságnak az az aspektusa, mellyel a könyv foglalkozik. Hatalmat vásároltam a Simca 1100-as fölött, a puli fölött. A non-fiction megadja nekem azt az illúziót, hogy uralom a világot.
A tükörbôl átnéztem az elszíntelenedett ballonkabátra Brecht vállán. A koszos gallér gyûrötten vette körül a nyakát. Láttam, kicsit csóválja a fejét, rugózik egyet, amikor fölhúzza a nadrágján a cipzárt, s megfordul. Mellém állt kezet mosni. A tükörben egymásra néztünk. Sie sind...? mondtam száraz ajakkal. Aprót bólintott, s nehézkesen sikálta kezét a vízsugár alatt. Aber Sie sind doch...? Megint bólintott. Macht nichts, hallottam könnyed hangját, s kihúzott egy papírtörölközôt a tartóból, ich bin da wenn Sie mich brauchen.
Nos, bármikor megidézhetem Brechtet, ha szükségem van rá. Ahogy a diktatórikus országokról szóló riportokban mindig taxisofôr a kísérô. Ahogy úgy tehetek, mintha a Könyvvásáron lettem volna, ha valamit a fikcióról és a non-fictionrôl akarok állítani. Van valami jelentôsége ezen elbeszélésre nézve annak, hogy 1981. október 15-én, csütörtökön Frankfurtban voltam? Biztosíthatom az olvasót, hogy esett, egész nap. Reggel egy zsúfolt Volkswagenben ültem mint utas, s a Vásárra mentem. Hinnie kell nekem. Hinnie kell a szavamban.
Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: lettre@c3.hu