Idôzabálás

Képzeletüket sétáltató
múzeumlátogatók üldögélnek a
cukrászdában és a csendéletek
bôséges látványáról társalognak.

Minden hétvégen egy újabb
korszak szakértôivé válnak, s
mire eljutnak önmaguk valóságába
hízott testük gyilkos pillantásokat
lövell az antik szobrászat torzóira.

„Ezt a nôt magammal viszem
álmaimba.” Az éjszaka
hideg érintésétôl a mitológia
fénytárasztó világába menekül.
Súlyos rétegei a
letiltott szavaknak, a
mozdulatok poros és merev formái:
egy jelen nélküli önfaló képzelet.

„Praxitelész i.e. 340 körül
véste márványba a Knidoszi Aphroditét,
melynek ötvennél több másolata
ismeretes.” – olvassa, amint a negyvenkét
turistabusz hazafelé indul.

Hûvös szobájában
az emlékezés tikkasztó
melege uralkodik.

Idegen nyelven szól,
mikor leejti a poharat.
A szomszédasszony figyelmezteti,
hogy holnap szétverik a fürdôszobát,
s egy délelôtt majd nem lesz víz.
Az utolsó nap elôtti kádat
figyeli és szétfolyni engedi
a képeket, melyeket utazásáról
hazahozott.
„Ha újra indulok, magammal
viszem a XVIII. század
spanyol festészetének albumát.”

Könyörgô pillantásai, a
szemhatárig feltöltôdô hullámzást figyelik,
melyeket önmaga átváltozása
tesz halaszthatatlanná.
 
 
 

Nem azonos azonosságok

„Ceci n’est pas une pomme”
René Magritte

Két férfi ül le
a valóság örökös vándoraként
az óváros egyetlen teraszos
kávéházába pihenni.
Halványfényû viaszbevonat
mindenen, úgy tûnik, valaki
kintrôl irányítja érzéseiket.
Életük az utcák és a terekéhez hasonló.

A festô mindig
kávét iszik és cigarettázik,
miközben helyzetének pontos meghatározását
mormolja kedvenc törzshelyén, a kikötô
melletti óváros központjában.
„Szemben hatalmas papírbolt
kirakata” – hallja asztaltársa.

Sárgán az erôs napfénytôl
a két férfi a valóság élénk
ecsetvonásának tûnik.
„A jobboldali ülô alak
egy mûvészt ábrázol, amint
természet után fest. Szorgalmasan
dolgozik festôállványa elôtt.
Munkaruhája merô festékfolt.

Éppen hátralép,
hogy pillantásával felölelje
mûvét és modelljét.”
Így végzi rajtuk az idô utolsó simításait
a rendkívül finom vonalú képen,
amely feltehetôleg egy mestermû
másolata.

A baloldali férfi szemében
egy tökéletesen szimmetrikus
alma, késsel hibátlanul
elmetszett cikke.
A külsô tömör, tejfehér hús
szabályos vastagságban fut körbe
a fényes héjréteg, és az egyforma
nagy, fekete magokat tartalmazó
rész között, amelyet vékony,
zöldes kocsonyaréteg tart össze a
középsô kidomborodó rész mentén.

Vágyódásuk, hogy mindent
önmaguk bevonatával fedjenek,
feloldotta ellentéteiket. René
a fantázia kérlelhetetlen híve, míg
Alain szemének lassú mozgásával
filmezi a világot.

A kávéház felett
néha megjelennek a sirályok.
Rikoltoznak, majd eltûnnek a
papírbolt irányába a tenger felé.
Nem messze teraszuktól
néhányan körbeállnak egy
alakot, aki kamerájával az utcát festi.

Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: lettre@c3.hu