ADAM MICHNIK

SZABADEURÓPA


VARSÓ – Lassan két éve lesz, hogy a Szabad Európa Rádió lengyel adása beszüntette mûködését. Mit is jelentett 42 éves története során? Az én szabadeurópámat. Mert mindenkinek megvolt a maga szabadeurópája. Ahogy mindenkinek megvolt az elsô iskolai egyese, az elsô szerelme, az elsô kétségbeesése.

A Szabad Európa Rádió egyfajta beavatás volt. Meg lehetett tudni belôle az igazat. Egy olyan Lengyelországot lehetett általa megismerni, amelyik itt – Lengyelországban – ki volt átkozva. A vereségek enyhén egzotikus Lengyelországát, egy anakronisztikus és távoli országot. De olyan Lengyelországot, amelyik legalább szabad volt és igaz.

A szabadeurópa valami szörnyeteg volt. Errôl meg voltam gyôzôdve 15 évesen a lengyel sajtóbeszámolókat olvasva a müncheni gazemberek legújabb gyalázatos húzásairól. Nem szívesen vallom be, de – bár ki nem állhattam a népköztársaságot – mégsem tudtam kivonni magam ennek a propagandának a nyomása alól. Valami különös elegy volt ez: az Adenauer-korszak revansistái, neonácik a bajtársi egyletekbôl, a CIA amerikai kémei, a befuccsolt londoni emigránsok groteszk kormánya – röviden a rossz és az abszurd koalíciója.

Münchenbe 1964 ôszén jutottam el. Éppen leérettségiztem, és ezt az elsô nyugati utat a szüleimtôl kaptam ajándékba. Andrzej Berkowicz révén szereztem az elsô kapcsolatokat Münchenben. ‘ adta meg Wanda Pampuch-Bronska telefonszámát.

Andrzej volt tehát az elsô kapcsolatom a szabadeurópához. Mostanában halt meg Svédországban. Az apja, Oskar jóban volt az én apámmal. A háború elôtt együtt tevékenykedtek Nyugat-Ukrajna kommunista pártjában. A lengyel bûnüldözô szervek elôl az Szovjetunióba – „a világproletariátus hazájába” – menekült, hogy ott építse a szocializmust. 1934-ben letartóztatták. Több mint 20 évet töltött lágerekben és számûzetésben. Andrzej olyan volt, mintha a testvérem lett volna. Éles hangú, kritikus cikkeket írt a Po prostu címû lapba.

Kellett ez a kitérô ahhoz, hogy felidézzem a szabadeurópához fûzôdô szerelmi ügyem kezdetét. A háború elôtt kommunista és késôbb szovjetunióbeli lágerfogoly Oscar Berkowicz nélkül nem jött volna létre a találkozó az antikommunista rádióadóval. Anrdzej, akit a Po prostu 1957-es feloszlatása után kizártak a Lengyel Munkáspártból, megrendítette politikai morálomat, még felsô tagozatos koromban. Kikölcsönözte nekem az emigráns párizsi Kultura folyóirat számait, és azt mondta, hallgassam a szabadeurópát.

Wanda Pampuch-Bronska a Lengyel Kommunista Párt egy jelentôs, 1937-ben a Szovjetunióban meggyilkolt funkcionáriusának volt a lánya. ‘ maga is nyolc évet töltött egy szovjet lágerben, csak Bierut közbenjárására engedték ki a negyvenes évek végén. Késôbb a nyugat-berlini lengyel katonai misszióban dolgozott. Aztán „a szabadságot választotta”. A szabadeurópának dolgozott, ahol leleplezte a sztálinista bûnöket, és részletesen beszámolt arról, hogyan pusztították el a lengyel kommunistákat a Szovjetunióban. 1956-ban el kellett hagynia a szabadeurópát a lengyel október és Gomulka iránti bizalmi gesztus gyanánt.

Wanda müncheni lakásában ismertem meg Tadeusz Nowakowskit, akinek regényei forradalmasították a lengyel-német viszonnyal kapcsolatos nézeteimet. ‘ volt az, aki elvitt az angolkertbe, a csupa üveg épületbe, ahol angolul beszélô ôrök ellenôrizték az igazolványokat, ô vitt el minden gonoszok leggonoszabbjához, Jan Nowakhoz – Zdzislaw Jezioranskihoz.

Nowak maga volt az ördög – ezt jól tudtam a lengyel újságokból. Olyan megátalkodott ördög volt, hogy nem átallotta 1956 októberében Gomulkát támogatni, és józan önmérsékletre inteni a lengyeleket, nem úgy, mint kollégái a Szabad Európa Rádió magyar szekciójában, akik az oroszokkal szembeni ellenállásra felhívó kiáltványokat sugároztak.

Az ördög tehát annál ördögibb volt, minél jobban álcázta magát. A magas rangú Radio Free Europe-munkatárs és szigorú fônök maszkja alatt pedig nemcsak a Honi Hadsereg és a Varsói Kurír hôsének arca rejtôzött, hanem egy olyan ember jósága is, aki ôszintén törôdött másokkal. Ezt a találkozást sose fogom elfelejteni: a Free Europe félelmetes fônöke ott helyben bizalmába fogadta az ôt marxista képtelenségekkel traktáló varsói mitugrászt. Sôt –nagy figyelemmel hallgatta a sületlenségeit. Elfogadta egyenrangú beszélgetôtársként. És ezzel leckét adott emberi lojalitásból. Valahányszor hallgattam Jan Nowakot késôbb a rádióban, mindig eszembe jutott, amint ül az íróasztala mögött, és figyel valakire, aki ostobább nála. Ahogy a klasszikusok mondták: A bölcs a tehénbôgésbôl is tanul.

A rés törvénye

Jan Nowak akkor elmagyarázta nekem a rés törvényét. Valahogy így: Minden falban van rés. Még a totalitárius diktatúra falában is. Ez a rés az esély, sokszor az egyetlen. Ezt kell piszkálni. Az ellenállás minden aktusa, még ha a hivatalos struktúrák kereteiben zajlik is, közelebb hozza a szabadságot – legalább egy lépéssel.

Nyíltsága és toleranciája megdöbbentô volt. Jóindulattal nyilatkozott még néhány pártvezetôrôl is. Nem ítélkezett kategorikusan. Távol állt tôle a sértett hiúság és a bosszúvágy. Elôre nézett, nem hátra.

Nem tagadom, még mindig csodálom Jan Nowakot. Csodálom éles politikai intelligenciáját, emberi tisztességét, az „ôsi lengyel büszkeséget és nemességet”. Nem volt angyal. Nem volt tévedhetetlen. Követett el hibákat. A kommunista propaganda szokásosnál is utálatosabb és aljasabb támadásaira nem tudott mindig ugyanazzal a józan nagyvonalúsággal reagálni. De tudott tanulni a hibáiból. Éppen Jan Nowaktól tanultam meg, hogy a rágalmakra nem kell válaszolni. Hogy nem kell leállni vitatkozni a rágalmazókkal.

Mi fiatalok, akik éjszakánként hallgattuk a Szabad Európa Rádiót, nagyvonalúságot és elszántságot tanultunk tôle. Ha mi húztuk a rövidebbet, számíthattunk rá, hogy nem fogja szó nélkül hagyni. Hogy a védelmünkre kel, ha szükségesnek látja. Hogy egész tekintélyét latba vati, hogy szolidaritást tanúsítson egy maroknyi eszementtel, akik röpcédulákkal indulnak hadba a Szovjetunió ellen.

És ezt szabad elhatározásából tette. Másként is dönthetett volna. A Moczar-tábor a hatvanas évek közepén egy hazafias népfront látszatlehetôségével csalogatta, egy pártokon átnyúló szövetségbe a „zsidók, kozmopoliták és szabadkômûvesek” ellen. Azt akarták, hogy a Szabad Európa Rádió a Lengyel Egyesült Munkáspárt nemzeti kommunista frakcióját támogassa, mondván, hogy csak ôk – Mieczaslaw Moczar és emberei – garantálhatják Lengyelország függetlenségét a Szovjetuniótól. Jan Nowak érthetetlen okokból mégis Kuron´t és Slonimskit, Kolakowskit és Brust, Modzelewskit és Michniket támogatta.

Hogy sikerült ezt egy kalap alá vennie? A Wysznski érsek iránti hûséges odaadást és a rebellis marxisták következetes támogatását? ‘ volt az elsô, aki erre képes volt. Sajnos nem sokan léptek az örökébe.

És még valami. Nowak nem volt hiéna, nem a más kárán hízott. Stefan Kisielewski egyszer azt kérdezte tôlem: „Tudod, mi a különbség Nowak és (itt egy ismert emigráns politikus neve következett) X között? Ha lecsuknak téged vagy engem, X boldog, hogy megint van valami balhé, és leszedheti a keresztvizet a kommunistákról. Nowak viszont aggódik miattunk, akik ott rohadunk a sitten.” És ez pontosan így volt. Ha a börtönben ültem, mindig sokat segített, hogy Jan Nowakra gondolhattam.

A kommunistáknak jó okuk volt rá, hogy ne szeressék. Kezdve attól, hogy kiadta Józef Swiatly leleplezéseit, a titkosszolgálat egy magas rangú funkcionáriusáét, aki Nyugatra szökött és kibeszélte a rendôr- és pártdiktatúra titkait – egészen az 1956-os olvadás támogatásáig (amit Kisielewski tanácsolt neki). – Nowak nehéz és következetes ellenfél volt. Nehéz, mert rugalmas volt. Nem hirdetett kikezdhetetlen igazságokat, csak az emberek mindennapi tapasztalataira hivatkozott Lengyelországban. A hetvenes években, amikor a demokratikus ellenzék létrejött, felbecsülhetetlen szerepet játszott. A Szabad Európa Rádiónak hála emberek százezrei értesültek az ellenzék elsô akcióiról. A Szabad Európa nélkül, amelyik felerôsítette a mi suttogásunkat, elképzelhetetlen lett volna a KOR (a Munkásvédelmi Bizottság) sikere.

Ez a nagyszerû szabadeurópa, amelyik a keblén nevelt bennünket, lázadó népi lengyel csirkefogókat, nem egyedül Jan Nowakból állt. Sokan voltak, Tadeusz Nowakowski, Tadeusz Zenczykowski, Jan Mazurkiewicz, Pawel Zaremba, Kazimierz Wierzynski, Marek Latynski, Jadwiga Mieczkowska. Megérdemlik, hogy fejet hajtsunk elôttük.

1977-ben alkalmam volt megismerni Zygmunt Michalowskit, Jan Nowak utódát. A SZER akkor már nehézségekkel küzdött. Egyre gyakrabban támadták a Szovjetunióval kötendô barátság washingtoni élharcosai. A Szabad Európa Rádiót a hidegháború relikviájának látták. Akkoriban – ideje, hogy megvalljam bûnömet – megpróbáltam a szabadeurópának a magam szerény eszközeivel segíteni.

Politikai tévedésnek tartottam, hogy akkor szüntessék meg ezt a rádiót, amikor Lengyelországban létrejött egy demokratikus ellenzék. Szerencsére éppen akkor került Zbigniew Brzezinski, Jan Nowak közeli barátja, a legmagasabb washingtoni pozíciókba. Jól emlékszem a látogatásra Nowak tiroli hegyi kunyhójában. Együtt írtuk akkor a lengyel ellenzékiek levelét az Egyesült Államok elnöke legközelebbi tanácsadójának.

Megismertem késôbb a SZER újabb fônökeit, Zdzislaw Najdert és Pjotr Mroczykot is, de nálam ez már egy másik történet. Több érdekjátszma, mint küldetéstudat. Több üzlet, mint áldozatkészség. Több intrika, mint heroizmus.

A szabadeurópa ebek harmincadjára került, bár volt még ott egy csomó kitûnô ember. Egyszer majd valaki biztosan méltó módon megírja ezeknek a dolgoknak a történetét.


Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: lettre@c3.hu


C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/