A NÕ A CIGÁNY KULTÚRÁBAN

A „cigány” terminus Európában és Amerikában különbözô csoportok gyûjtôfogalma. Ezek a csoportok közös eredetûek, és számos kulturális ismertetôjegyük is közös. Valamennyien nomádok voltak, és sok csoport még ma is az. Ez a nomadizmus a cigányoknál is, mint általában a nomádságnál, a gazdaság fontos tényezôje; gazdaságuk, fôleg a huszadik századig, szolgáltatások és áruk kínálatán alapult. A „cigány” terminus értelme csupán a nem cigányoktól való elhatárolás. Egyetlen cigánynak nevezett csoport sem vonatkoztatja a szót önmagára. A nem cigányok fülében ennek a terminusnak sokféle, végsô soron negatív csengése van. Az egyes „cigány” társadalmak kulturális különbségei ellenére, a legkülönbözôbb ideológiai okokból, újból és újból megpróbálják ôket homogén csoportként kezelni. Minél inkább üldözték és üldözik ezeket a „cigányként” besorolt csoportokat, annál erôteljesebb a tendencia a közösségérzet kialakulására a különbözô csoportok tagjaiban. Más, hasonló megjelölések, amelyeket európai országokban alkalmaznak rájuk: bohémiens, vagy gitans Franciaországban; egyptians és az ebbôl származó gypsies az angolban. Némely Európán kívüli régióban léteznek elnevezések, amelyek az európai „cigány” szóhoz hasonlóan gyûjtôfogalmak, és amelyeket mint saját nevet mindegyik csoport határozottan elutasít magától. A „cigányok” viszont a következô gyûjtôfogalmakat alkották a nem cigányok megjelölésére: gadjo, gorgio, payo.

Mintegy kétszáz éve biztosan tudjuk, hogy a cigányok anyanyelve a romanes, észak-indiai eredetû. A különbözô nyelvek azonban, amelyeket azokban az országokban beszéltek, amelyeken az egyes cigánycsoportok átvándoroltak, részt vettek a legkülönbözôbb romadialektusok kialakulásában. Még nem tudjuk, mikor és milyen okokból hagyták el elôdeik az indiai szubkontinenst. Eddig Irántól keletre nem bukkantak roma nyelvet beszélô csoportra.

Él azonban számos olyan közösség Észak-Afrika egyes vidékein, Nyugat-, Közép- és Dél-Ázsiában, de Kelet-Ázsiában is, amelyeknek a gazdasági és társadalmi helyzete hasonlít sok európai „cigányéra”. Európában és Észak-Amerikában is vannak társadalmak, amelyek nem roma nyelven beszélnek és nem indiai származásúak, jóllehet a „cigányokéhoz” hasonló életmódot folytatnak. Ezek a társadalmak többnyire szintén szolgáltatásokból és/vagy különbözô – részben maguk készítette – áruk eladásából élnek.

A cigány, Zigeuner (német), tsigane (francia), cykan (orosz), zingaro (olasz), cingene (török) stb. terminusok valószínûleg mind az acingani elnevezésbôl származnak. Ezzel a névvel jelöltek a 8. században egy gnosztikus szektát is Frígiában és Lykiában (Kis-Ázsia), és egy valószínûleg nomád csoportot is, amely 1100-ban eljutott Áthos hegyéig. A 14. századtól cigánycsoportok jelentek meg Európa különbözô részein; elôször a Balkánon, azután lassanként Közép-, Nyugat-, Kelet és Észak-Európában is. A 17. századtól a 18. század közepéig a cigányokat az Egyesült Államokba és más angol, francia és portugál gyarmatokra deportálták, például Jamaicára, Martinique-ra, Angolába és Brazíliába. Sokan túlélték közülük az öt évszázados, kegyetlen üldözést és a számos népirtási kísérletet, és továbbra is ôrzik kultúrájukat.

Ítéletek és elôítéletek

Az, hogy a nem cigányok körében általános tájékozatlanság uralkodik a cigánykultúrákról, már igen korán elôítéletek kialakulásához vezetett. Az egyik fô ok, amiért a cigányokat üldözték és üldözik, ezekkel az elôítéletekkel függ össze. Amikor a cigányok Európába érkeztek, nomádok voltak, az ott talált népesség pedig már letelepedett. Ez utóbbi többnyire állandó bevételi forrásokból élt, míg a cigányok állítólag ilyen anyagi eszközökkel nem rendelkeztek. Ez a felfogás részben azon a tényen alapult, hogy a cigányok hagyományosan szezonális foglalkozásokat ûznek, hogy gyakran több foglalkozásuk volt, és általában olyan bérmunkát végeztek, amelyre mások nem szívesen vállalkoztak. Gazdasági szempontból a cigányokat olyan embereknek tekintették, akik egyik napról a másikra élnek – ami alkalmasint a legtöbb ember szemében a gondtalan, terv nélküli, természeti egzisztencia tipikus ismertetôjegye. A bennszülött lakosság tagjai általában rendelkeztek földtulajdonnal, emiatt helyhez kötött és a hely iránt elkötelezett életet éltek. A cigányokról ezzel szemben azt tartották, hogy ôket nem terhelik a tulajdonból eredô kötelességek, gondok és kényszerûségek. Minden társadalmi és gazdasági kötelezettségtôl mentesek, ennek következtében szabadok és kötetlenek, és ezzel együtt „vadak”. Az, hogy nagyon sok cigánycsoport már régen letelepedett, és hogy társadalmi és gazdasági kényszerek és kötelességek nélküli társadalmak nincsenek, mit sem változtatott ezeken a régi elôítéleteken. Nehéz a nem cigányoknak felülvizsgálniuk ezeket a szilárdan meggyökeresedett elôítéleteket.

Századokon át nem tudták besorolni a cigánycsoportokat a szokványos társadalmi és gazdasági kategóriákba. Életmódjuk a nem cigányok számára érthetetlen volt, és noha számtalanszor megpróbálták uralmuk alá vonni ôket, ez csak ritkán sikerült. Besorolni, megérteni, és befolyásolni – minden ember számára ezek az alapfeltételei annak, hogy egy dologgal vagy jelenséggel meghitt viszonyba kerüljön. Így lesz az a jelenség társadalma mindennapi életének „normális” része, és ezzel saját „kultúrája” területéhez tartozó. Mindaz, ami nem teljesíti a fenti három feltételt, a csoporton kívül esô szférához, következésképpen a „természethez” tartozik. Ezért sorolják egymást kölcsönösen a cigányok és a nem cigányok a meg nem értett, nem ismerôs, veszélyes külsô világhoz, a „természethez”. Ahogy sok más nomadizáló csoportot is, amelyek Európán kívüli országokban áruik és szolgáltatásaik eladásából éltek, a cigányokat is a „természet”-hez rendelték Európa bennszülött népei, míg magukat természetesen a „kultúrterület”-hez tartozónak számítják. A nem cigányok egyik-másik mítosza a cigányokról a természet/kultúra ellentétpár körül forog és erôsíti a rasszizmust és a szexizmust. És ebben játszik lényeges szerepet a cigány nô.

A cigány nô, ahogy a gãdje képzeletében él Az állítólagos teljes kötetlenség és szabadság elôterében ott áll a cigány nô, mint kiismerhetetlen, rongyos ruhákba öltözött, csavargó lény. Mindenekelôtt azonban a 19. század óta gyakran ô a féktelen szenvedély szimbóluma is. Gyakran ábrázolják büszkének, szépnek, csábítónak és ugyanakkor veszedelmesnek is. Sok évszázada egyes cigánycsoportok asszonyai valószínûleg ezt a róluk alkotott képet használják ki különleges foglalkozásformák segítségével (mint például a jövendômondás), ami megerôsíti a „bennszülött”kultúra elképzeléseit a cigányokról. Franciaországban még a hatóságok is úgy tartják számon a jövendômondást, mint „le métier de bohémienne”, a cigány nôk foglalkozását. Az, hogy sok cigány örömét leli asszonyaik zenéjében és táncában, szintén hozzájárult ehhez a képhez. Kétségkívül számos európai festô és író átvette ezt az elképzelést a cigány nôrôl, és sztereotip formában feldolgozta, ami többnyire ezeknek az elôítéleteknek a további elterjedését segítette. És így a legtöbb európai tudatában két szélsôséges kép alakult ki: egyrészrôl a piszkos, gyanús, bûnözô koldusasszony, akit elkergethetünk, sôt talán ezt is kell tennünk, hiszen a társadalom rendjén kívül áll; másrészrôl a titokzatos és csábító „cigánylány”, akit a férfiak zsákmánynak tekintenek.

A cigány nô mint híd a társadalmak között

A cigány nô volt korábban az összekötô láncszem a befogadó ország kultúrája és a saját társadalma között, minthogy sok csoportnál az ô hatáskörébe tartozott a napi szükségletekrôl való gondoskodás. Fôleg ô volt az, aki házalni járt, és így naponta érintkezésbe került a helyi kultúrával. Ezért a helyi kultúra tagjai szemében mindenekelôtt a cigány nô számított társadalma tulajdonképpeni képviselôjének. Sok cigánycsoportban gazdasági szempontból még ma is lényeges szerepet játszanak a nôk a házalás, a koldulás, a rongy, illetve hulladékfémgyûjtés révén. Idôközben azonban a legtöbb csoportban a férfi éppoly fontos lett gazdaságilag, vagy még fontosabb, mint a nô; vannak vidékek, ahol ma a férfiak kereskednek és házalnak vagy dolgoznak vendégmunkásként, miközben a családjuk otthon marad.

A cigány nô képe saját társadalmában

Azt gondolhatnánk, hogy mivel a cigány nô csoportjában, illetve háztartásában gazdaságilag még mindig lényeges szerepet játszik, ezért társadalmi státusa a családján belül magas, és ez komoly döntési hatáskört jelenthet számára. A gyakorlatban azonban a cigány nô alá van rendelve az apjának vagy a férjének, illetve a fivéreinek. Sok csoportnál a férjezett és többnyire idôsebb asszony egyedüli joga és kötelessége, hogy vigyázzon a család megtakarított vagyonára, amelyet korábban gyakran arany ékszerbe fektettek, és ezt az asszonyok viselték. A cigány nô saját társadalmára nézve megerôsíti, amit Ortner mint egyetemes kulturális kategóriát posztulált: Mint nônemû lényt társadalmában a férfiak a „természeti területhez” sorolják, ugyanúgy, mint ahogyan a nem cigányok és a cigányok kölcsönösen a természet egészébe sorolják egymást. A nônek sok – mindenekelôtt biológiai – sajátossága a férfiak számára nehezen megmagyarázható, nem szólva arról, hogy egyáltalán nem befolyásolható. Különösen a nôk életciklusának abban a szakaszában, amely a pubertás kezdetétôl a menopauzáig tart, tekintik ôket összekötô kapocsnak a férfiak, azaz a „kultúra” és a férfiak számára veszélyes és többnyire megközelíthetetlen „természet” világa között. Ehhez járul, hogy a nô érintkezése a kultúrán kívül álló nem cigányokkal nehezen ellenôrizhetô. Egyedül a cigány nô képes ezért a „természet” két aspektusát, gyakran a csoport javára, manipulálni: a spirituális világot és a gãdje anyagi/gazdasági szféráját.

A természet/kultúra dichotómia a cigányoknál összefügg a rituális értelmû „tiszta/tisztátalan” ellentétpárral. A tisztátalanság fogalma valamennyi cigánycsoport számára központi jelentôségû. Ezt a különbözô romanyelvjárásokban, többek között marime, mahrime, magerdo, moxadi névvel jelölik, és ez a fogalom a formáit és a hatásait tekintve nagyon hasonlít azokhoz a rituális tisztátalanság-elképzelésekhez, amelyekkel Indiában találkozunk. A tisztátalanság roma fogalmának eredete homályos. A mahrime levezethetô az arab hrm-bôl vagy a görögbôl. Ez a fogalom egyidejûleg magában foglalja a tisztátalanság állapotát, a tisztátalanná tevô cselekvéseket és a társadalmi kiközösítést, amely csoporttagoknak a közösségbôl való kizárásáig is elvezethet. Különbözô tárgyakat is tisztátalannak minôsítenek. Mivel a nem cigányok nem ismerik és nem tartják be a cigányok tisztasági elôírásait, ôk általában tisztátalannak számítanak. Maguknál a cigányoknál is tisztátalannak számít a test deréktól lefelé. A tisztátalan tárgyakkal vagy emberekkel való érintkezésre speciális elôírások érvényesek, mivel ezt a tulajdonságot érintéssel tovább lehet adni.

A cigány gyerek még a tisztaság és az ártatlanság állapotában van. ‘ nem tartozik sem a „kultúra”, sem a „természet” területéhez; mint ember – és mindenekelôtt mint cigány – azonban állandóan fenyegeti, hogy a vészterhes természeti hatalmak áldozatául esik. A cigány nônek még gyermekként meg kell tanulnia, hogy figyelembe vegye a tisztátalan dolgokkal és emberekkel szemben kötelezô viselkedési szabályokat. A pubertás beköszöntével azonban olyan lény lesz belôle, aki maga is a tisztátalanság állapotába képes hozni másokat: A gyermekbôl nô lesz, és a tisztátalanság erôinek potenciális áldozata most maga válik veszélyessé. Ettôl kezdve erkölcsi kötelessége, hogy mindent mellôzzön, ami másokat, különösen a csoport férfiait, akik mint „kultúrlények” különösen sebezhetôk, kiteszi annak a veszélynek, hogy tisztátalanná válnak. A tisztaság/tisztátalanság fogalma fôleg az illendôség és a szemérmesség (ladj, ladjav) képzetével van szoros kapcsolatban. Mindez nyilvánvalóvá teszi, hogy a cigánytársadalom eszményképei és magatartása asszonyait illetôen éppen az ellentéte annak, amit a nem cigányok a róluk alkotott elôítéletek alapján vallanak.

A házasság

A házasság semmiféle változást nem hoz az asszony számára a szigorú viselkedéskorlátozásban, sôt a korábbiakhoz csatlakoznak még a férje és annak rokonai iránti társadalmi kötelezettségei. Most arra is figyelnie kell, hogy viselkedésével férje családtagjaira ne hozzon szégyent. Elvárják tôle, hogy egész hûségét és ragaszkodását a férjének és férje családjának szentelje. Menyegzôje napjától kezdve a cigány nô minden rokona számára bori, feleség, illetve meny, és csoportja minden tagja számára ô most romnia, azaz egy rom, egy ember felesége. Vonzalma és figyelmessége a szülei és a testvérei iránt most már csak a második helyre kerül. Jóllehet erre a szerepre nevelték, ez az érzelmi átorientálódás gyakran nehéz, hiszen „csak” feleségként ô férje családjának nem teljes értékû tagja; csak mint gyermekeinek anyját fogadják be teljesen. A cigányoknál, mint ahogy sok más apajogú társadalomban is, az anyós és a meny közötti viszony nagyon sokrétû. Amíg az anyós él, a boritól elvárják és megkövetelik, hogy kötelességtudóan viselkedjék vele szemben, és kérdezés nélkül megtegye, amit az anyósa meghagy neki. Ez a helyzet csak akkor változik meg, amikor a saját fiai megnôsülnek, és neki is alárendeltje lesz az egy vagy több menye. Sok csoportnál a meny az anyós örököse.

A nem iszlám cigányok szigorúan monogámok, és minden csoportban szabály az endogámia. Gyakori a vér szerinti és a nem vérrokonok, különösen az unokatestvérek közötti házasság. Egyes csoportoknál szokás menyasszonyfoglaló, és a házasságkötést mindig a jegyespár szülei rendezik el. De létezik ezenkívül egy széles körben elterjedt, szinte már ritualizált házasságkötési mód: a lányt megszökteti jövendôbeli férje. Erre akkor kerül sor, amikor a jegyesek szülei szembeszállnak az óhajtott szerelmi házassággal. Némelyik csoportnál a házasságkötés alkalom arra, hogy kiadós evéssel, ivással és tánccal egybekötött nagy ünnepséget rendezzenek; másoknál ezzel szemben nem rendeznek ünnepséget, hogy ezt az átmenetrítust hangsúlyozzák.

Az asszonytól elvárják, hogy érintetlenül lépjen be a házasságba. A házasságkötéskor a házastársak többnyire húsz év alattiak, és a menyasszony gyakran idôsebb, mint a vôlegény. A válások ritkák, de gyakorta elôfordulnak ismételt, hosszabb különélések. Özvegyként a cigány nô azzal a feltétellel köthet új házasságot, hogy még fiatal, és elsô férjétôl nincs, vagy csak kevés gyereke van.

A nô mint kívülálló

Az eddigi ábrázolások a legtöbb cigány nô életciklusában a normális fázisokra vonatkoznak. Van azonban egy további szerep is, amelyet egy cigány nô betölthet. Öreg, egyedülálló és többnyire szegény asszonyokat nem ritkán drabarniknak tartanak, olyanoknak, akik gyógyító- és varázsszereket készítenek és használnak fel, és ez gyakran „boszorkány” hírébe hozza ôket. Az emberek félnek és óvakodnak tôlük. A nekik tulajdonított erôk folytán, amelyekkel uralkodni tudnak a természet hatalmain, és így a természeti erôk és a társadalmuk között a közvetítô szerepét játsszák, képesek rá, hogy elkerüljék a társadalmi kényszereket, Egy semlegesnemû lény pozícióját élvezik. De ha a félelem tôlük mint „boszorkányoktól” egy bizonyos határon túlnô, elôfordulhat, hogy az Öregek Tanácsa halálra ítéli ôket, ahogy a neves cigány író, Matéo Maximoff leírta. Ebbôl is látható, hogy még egy olyan nô is, aki a „normális” életciklus során nem lép rá az elôírt útra, mindig csak a „természeti szféra” része marad. Költôien foglalja össze Maximoff a cigány nô helyzetét saját társadalmán belül, amikor ezt írja:

„A bölcsôtôl a sírig a nô a rom (férfi, ember) rabszolgája marad. Gyermekként engedelmeskedik az apjának; mint fiatal lány, engedelmeskedik az apjának és a fivéreinek; feleségként engedelmeskedik a férjének; ha megöregedett, engedelmeskedik a gyerekeinek. Egész életén át engedelmeskedik azoknak az asszonyoknak, akik az anyja lehetnének.”

Tegyük hozzá, hogy cigány férfi feleségeként a nô ráadásul mindig ki van téve a társadalom zaklatásainak és üldözéseinek abban az országban, amelyben él.

Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: lettre@c3.hu