KI MIT ÓHAJT
TÁRSADALMI REGÉNY

Ausztria-regény lesz ez a regény:

íme, Ausztria, lakosainak óhajai

szerint.

A kiválasztott 50 személy különbözô

nemeket, életkorokat, foglalkozási

és földrajzi területeket képvisel,

s valamennyien azt a kérdést kapták,

mi lenne életük Nagy Óhaja.

Mind az 50 ember-vágy-képem mellett

ott lelhetô az illetô személy egy-

némely jellemzô személyi-személytelen

adata; név sehol.

A regény 1996 ôszén jelenik meg a

bécsi Sonderzahl Verlag gondozásában.

13. Polgári iskolás lány, Mitternschlag – Sarleinsbach

Elhúzza a függönyt, leszáll az ágyról. Iszonyú hideg

van. A kandalló! A cselédért kiált.

Hölgyek és urak kiáltozása.

Cselédlányok és szolgák kiáltozása.

Mise után gyorsan megmosakszik, a reggeli: az örökös

sózott hús és kenyér s egy pohár bor.

Birkák bégetése, barmok bôgése, kutyák csaholása.

Pompás idô van, és senki sem gondol a vadászatra.

Ha neki – ha nem kellene tanulnia, tisztességgel

megállnia a helyét – lesüti a szemét –, megállnia,

vagy csak hogy megjárja valahogy, na, csak semmi

óriásléptek, és semmi tipegés.

Kocsik és szekerek csikordulásai.

Illedelem és tisztesség, az – sosem hangoskodás.

És mosolyogni, nem nevetni.

A boros edények és az ecet edényei, hordók.

Olvas egy kicsit a kódexbôl: és törmelék-malter helyett

a köztes tereket holtak csontjaival töltik el.

A zsákok burizzsal, zabbal és borsóval.

Gyakorol: a hárfán.

Boróhegyek.

Segít anyjának – szônek.

És só.

Sakkozik a nôvérével, mígnem ideje nem lesz újra lefe-

küdni; alvás.

A kamraajtók bereteszelve mind. Csak a macskáknak

van bejárása. Ajtókba vágott nyílásokon. És ô fel-

ébred.

Lôpor szaga.

A sötétkamrák teletömve súlyos dobozokkal; szurok, kén

és olaj.

Úgy dönt, ma nem kel fel.

Vaskellékek és faanyag: nyilaknak és hajítódárdáknak,

hegyeknek és nyeleknek.

És ínhúr s kötél.

A falakon, a toronyban gurítókövek, halmozva, mész. Mész-

por egész hegyei.

Még mindig kedd, kedd. Az éjszakák, mikor anyjánál

alszik, minden pénteken és szerdán, vasárnapok s nagy

ünnepek elôtt, ádventi és böjti idôn, Pünkösd elôtt

két ilyen hét, Pünkösd után egy.

A komorna befonja nôvére haját, szalagokkal hosszú

copfok. Míg ô a haját lebontva hordja. Egyetlen dísze

egy virágkoszorú. És nem hagyhatja el a tornyot.

Napok, napok végig a kertben, virágok és gyomok,

illat. És a lovai, napra nap egy másik fehér ló, és a hó

jobbra-balra, ahogy az repül, és ô, galoppban, tova.

Csütörtök. Hever a díványon takarók alatt, és szemléli

a falakat.

Harc erény és bûnösség közt: A védôk liliomai és a támadók

rózsái.

A vad emberek: két férfi és két nô, vörös és barna prém-

ruhában, virágkoszorús hajjal.

A komorna hallgatást ígér, s ô kinyitja az ágy lábvégénél

álló két láda egyikét.

Finom vászonból az ing, rá jöhet az ibolya selyem ruha.

Neki olyan szép térde van. A vászonharisnyák; a komorna

keresztbefûzi a zsinegeket a lába szárán; a harisnyakötô

ékességes szíjnyelvei. A tunika rôtbarna selyembôl, a

hosszú ujjak, a bô karnyílás felett a vörös szatén csík,

rozettásan-háromszögecskésen arany szállal meghímezve.

Ekképp ér lábfejig néki a tunika. Vagy csaknem. Perdül lassan,

fordul. Megemelinti a tunikát, és a komorna az övet,

kivágott bôrháromszögek két sorát, melyeken arany bôr-

szíjak futnak végig-át, csípôjére kanyarítja.

Hogy az ôr kürtje harsan.

Péntek, s ô biztonságot érez. A magas torony.

Itt el nem tévedhet. Felette a díszterem – hallja is a

lovagokat –, s alatta alusznak a szolgák a fortyogó szurok

konyhája mellett.

Alatta a kincseskamra, és a kincseskamra alatt ott a

Rejtek.

A legfelsô emeleten ôrködik az ô. Ô még sosem látta. De

sokat hallott róla, mesélt róla a konyhalány, aki meg

az istállófiútól szerezte értesüléseit, az viszi föl a

kosztot oda a legfelsô emeletre.

A kupasisak a pávatollakkal.

A csúcsos sisak a pergô forgóval, a testre feszülô zeke

lenn mélyen az övvel.

A fazéksisak a hosszú, hátközépig érô tarajjal, a bô fegy-

verkabát, a hosszú nyakú kerekes sarkantyúk.

A félhosszú fürtök a duzzatag, csavarintott fémfelület

alól, a széthulló szárnyú kabát, alul lekerekítve, alatta

még a kurta vért, a harisnyanadrág, a félmagas, sarkantyús

csizmacipô.

S ô biztos benne, hogy ô lesz, akit e lovag választ. És

néki szolgál majd. E férfi néki ad mindent. Az életét,

miután a ruha ujját lefejti az ingrôl ô. Az ô vászon inge.

És senki sincs, hogy az ô színeit hordja.

Vasárnap van.

73. nyugdíjas bányász, nôs, 6 gyermek apja, ezek egyike 13 évesen meghalt; Kartitsch

Nézi az esôt. Ha esik, nem megy ki a házból.

Kezeit szemléli. Ha sötétedik odakint, villanyt gyújt

bent.

Minden, ahogy a rendje.

Kavicsot szór ki, pallókat fektet, azokra jönnek a köpük,

köpükre köpü a vízmérleg szerinti rendben, és a köpük

közé jönnek a lécek, lécre léc, rétegesen. Nem alszik ô,

éber ô. Amíg esik.

Kezét a fénybe tartja, két kezét.

Csukva az ablakok. Ezen a nyáron végig ég a kályhában a

tûz.

Mihelyt az esô eláll, ô kimegy a ház elé, megy le a pa-

takhoz.

A köpük fölé hajolva, a vázlatot átteszi perspektivikusba,

ez kerül 1:10-es léptékû vázlatba aztán.

Lemegy a patakhoz.

Idôrôl idôre fölemeli a gyalut, kicsit visszaveri a vasat,

beékezi, a talpat megigazgatja, beolajozza, elôrelöki a

vasat megint, visszateszi a gyalut.

A talajt kavics borítja, a patakig az utat murkavics.

Visszatér a rajzhoz, alap- és keresztmetszetet visz

fel a körvonalra.

A fúró hegyével felrántja az ajtót.

Mielôtt belép, mindig elidôzget az ajtó elôtt. Ha oda-

kint meleg van, csak röviden. Télen gyakorta órák hosszat

áll ajtaja elôtt.

A kerek bükkbôl, hársfa a füllung. 13 x 7 -es mezôk, egymástól

lécekkel elválasztva.

Egyetlen pillantás felmérhet mindent

Fejnek se kell hozzá moccannia. Kicsit hátrább lép, kezét

a hátán összefonja.

1: Szirtek és viharok. 2: Mélyes mélyek, szélcsendek. 3: A nyílt tenger. 4: Egy deszkaszál. 5: A jeges tenger úszó hegyei. 6: Jégtáblák, jégszirtek, ahogy törnek. 7: És olvadnak. 8: Az erô, mely fölhajtja ôket. 9: A vonzás, a fenéké. 10: A heves örvény. 11: Az áramlatok, melyek különféle mélységekben kavarognak. 12: Áramok és ellenáramok. 13: A nagy erejû tenger. 14: Ahogy a szárazföldre veti magát. 15: Visszafut. 16: Hullámkifutók a partszegélyen. 17: Föveny. 18: Sziklák. 19: Barlangüregek. 20: A hullámverés. 21: Felharsog. 22: Csitulva visszavonul. 23: Visszarántja a mély. 24: Élek, élesek. 25: Az ár szétpereg- csorog. 26: Hegyek, tûhegyek. 27: Nekiszökken a vihar. 28: Tombol. 29: Szökôárra szökôár. 30: Végig a dûnéken. 31: Az elhúzódó talaj. 32: A szívó, lefelé húzó ár és hínár. 33: Maga az ár. 34: Dagály. 35: A Hold szerint. 36,37: A hullámok monoton mozgása. 38: Hullámok, kurtán és hegyesen. 39: Egy hosszú hullám. 40: Egy hullám, mely a másikon megtörik. 41,42: Két árapályhullám. 43: Összecsapnak. 44: Korbácsos hullámok. 45: Tarajok. 46: Hullámok, ahogy keresztben megtörnek egymáson. 47: A szélvihar, ahogy felkapja ôket. 49: Felkapja és odacsapja. 50: A part felé, menekülôben. 51: Egy nagy, szabályos hullám. 52: Egy keresztbe futó hullám. 53: Összecsapó árhullámok szökôkútjai. 54: Visszahulló víztömegek. 55: S emelkedésük újra. 56: Víztölcsérként az ég felé. 57: A felszított tenger. 58: És csillagok. 59: Konstellációikból elszabadultan. 60: A hullámokon táncoló csillagok. 61: Az esôvé vert tenger. 62: Vízzuhatag. 63: Felplaccsan a magasba. 64: Leplaccsan a mélybe. 65: Önmagába omlik. 66: A szüntelen talajhabzás. 67: Könnyû permetesô. 68: Köd. 69: Ködfoszlányok,- felhôk. 70: Húznak tova a viharban. 71,72: Ég és föld összeolvad. 73: Habgömbök. 74: Ahogy emelkednek. 75: Repkednek. 76: A légben szétporlanak. 77: Felhôk harcai. 78: A nap. 79: Ahogy elsötétül. 80: A villámok tüze az égen. 81: Egy hajó, hullámzás fut keresztirányban. 82,83: Erôs lökések. 84: Imbolygás. 85: A hajó kibillen magából. 86: A tomboló monotónia. 87: A gördülô dûne-jelenség. 88,89: A víz, míg lenyugszik. 90: Nyugodt, sima. 91: A csupasz messzeség.

Leszalad a patakhoz, köveket kap fel a földrôl, a patakágyból

lapos köveket, ezeket az ajtóhoz vágja.

Az ajtó visszaveri hullámaikat.

Látja, hogy az ajtó beszél hozzá, fehéren és habzón.

A nyitott ajtó. A házban sötét lesz.

Hogy esni kezd, ô elalszik.

Felébred. Kavics. Körülnéznie sem kell, egy láda. Minden -

egyformaság. Mindegy.

Egy szekrény, asztal és útibôrönd. Egy ládakoffer.

Ha költöznie kell, hát ajtóstul. A lap a két kezén hever,

a fején. Így megy majd ô, lassan, hogy az ablaktáblák,

melyek felül hevernek, el ne csusszanjanak.

53. szakképzett felszolgálónô, kasszásnô egy üzemi

étkezdében, férjezett, 1 gyermek anyja, Bécsben él

A fotó a dédnagymamáját mutatja karszék mögött állva,

jobbja a háttámlán, balja hát-mögött.

A fotó a nagymamáját mutatja oldalnézetben egy függöny

elôtt állva, háttal egy fotel háttámlájának.

A fotó az anyukáját mutatja karszék és asztal közt,

a bal kéz az asztal lapján, a jobb kéz a kesztyût fogja

át.

A fotó a kislányát mutatja, ahogy összefont karral,

lovaglóülésben az asztalon csücsül.

A fotó ôt mutatja, oldalvást, ahogy karszéken ül,

keresztbevetett lábbal, két karját a támlán összefonva.

A fotó úgy mutatja ôt, ahogy épp egy karszéket tart,

lábainál fogva, magasan a feje fölé.

A fotó ôt mutatja, nyakában lánc, ezen aranyozott

fotelbojt. A karszék, mesélte nagyanyja, biztosíték,

hogy ôrangyala sosem hagyja el. Ha elfárad, rögvest le

is ülhet az angyal.

A fotó az anyjával együtt mutatja ôt, mindegyikük más karszéken ül, ô balját anyja vállán pihenteti, jobbja albumba lapoz, az albumot anyja tartja ölében két kézzel.

A fotó három karszékkel mutatja ôt háza elôtt: az elsô

széken ô ül, a másikra karját tette rá, a harmadikon lábát

pihenteti.

A fotó a szobát mutatja, melybe karszékét szánta. A nappalit,

melyet ô az elôtér és a konyha rovására úgy megnagyobbított,

hogy a bejárattól, a vécétôl és fürdôszobától, valamint

a hálószobából is csak a nappalin át lehet bejutni az ét-

kezôkonyhába, ki egyben a fedett üldögélôhelyre. Vagy meg

kell kerülni a házat.

A konyha felôli falon ablak van, így ô étkezés közben ki-

szólhat, beszólhat.

Ôt nem lehet csak úgy tedd-ide, tedd-oda tenni. A

székét nem szabad elmozdítani. Ô maga ily alkalmakkor

mindig gondol a padlóra, parkettára, a zajra.

A karosszék olyan súlyos, hogy fölemeléséhez két férfi

kell. A legjobb lenne négy, azok akkor rudakon cipelhet-

nék.

Lábzsámoly nincs. Ô, ha ül, akkor is két lábbal a földön

áll.

A háttámla olyan magas, hogy arra nem lehett csak úgy

rátelepedni. A karfák olyan magasak, hogy ebben a karos-

székben nem lehet csak úgy heverészni. Vagy hogy valaki

a karszékben ülve a lábát átvesse a karfáján, az sincs.

Vagy éppenséggel, hogy mindkét láb átvetve a karfákon.

Netán a háttámlán, fej hátra le, nincs.

Az ülésrend egyszerû. Ô a karszékében ül, a család

tagjai és a látogatók konyhai és kerti székeket hoznak

be, a tárolóból összehajthatós székeket. Vagy a földre

telepszenek.

Az ülôpárna akkora, hogy két embernek megtenné. Az

ülôpárna mindig a karszék közepén van.

Ott ül ô, és nincs, hogy kitöltené a karszéket, és

az sincs, hogy elvesszen benne.

Ül ott, és két lába keresztben, jobbja a bal combján, bal

alkarja a támlán, a kéz tartása laza.

Láthatatlan mindenki számára, aki mögötte áll vagy a

két kifelé nézô ablakon tekint be. Aki az ajtón át jön,

az elsô pillanatban semmit sem lát. Olyan erôs az abla-

kokon behulló fény.

A szoba, a karszéket kivéve, üres.

A mennyezet kôrisfa. Falba épített fûtôberendezés helyett:

nyitott kandalló.

Az ablakok közt a sarkot vitrin tölti be, teás dobozok

állnak benne és porcelán macskák.

Ô, ahogy nagyanyja és dédanyja, elôtte, szintén úgy

akar nyugodni majd a sírban, ahogy született: ülve.

Gyors pillantást vet a kertre – a tulipánágyásból

macskák nônek –, aztán visszatér karszékébe.

Párnákra, hogy támasztanák, nincs szüksége a kényel-

mes üléshez. Sem deréknál, sem tarkónál. A karszék

az ô számára készült.

Az asztalos mértéket vett róla, kimérte a nappalit is.

Ô egyszer elment az asztalosmûhelybe, próba végett, s

hogy a maga szemével is lássa, mi készül, mibôl: kemény

fa, afrik, lószôr, gyapjú, gyapot, bôr.

Hogy a karszéket szállították, a születésnapja volt

épp, elsô születésnapja ebben az ô házában, és a

bútorszállító kocsi beállt, és két ember kiemelt egy

vászonba bugyolált karszéket, hozták, egyszer sem tet-

ték le, jöttek föl vele a fedett bejáraton, el a vécé,

a fürdô és a hálószoba mellett, és akkor a karszéket

a kijelölt helyére a nappaliban lerakták.

Összegyûlt az egész család, az anyja, a lánya, a férje,

ahogy ô a vásznat elhúzta.

Megjegyzéseit, észrevételeit kérjük küldje el a következõ címre: lettre@c3.hu