A MÛVÉSZET ÁBÉCÉJE

Elöljáró beszéd

Beszélgessünk legalább egyszer a mûvészetrôl komolyan, elfogulatlanul és átfogó igénnyel, élve az egyszerû orosz ábécé és az egyszerû orosz ábécéskönyvek kínálta egyedülálló lehetôséggel.

A
Auktor avagy Szerzô mulatság céljából különb-különbféle emberek, közismertek és közismeretlenek, igazak és hamisak, sôt javíthatatlan gonosztevôk, hidegvérû gyilkosok és kígyóbeszédû kísértôk szórakoztató beszélgetését tárja Önök elé – de mindezt vidám tréfálkozással és szerencsés végkifejlettel.

B
Borisz: Akárhogyan is, szerintem a mûvészet mégiscsak a népé, te mit mondasz erre, Vlagyimir?

V
Vlagyimir: Én, Borisz, azt mondom erre, hogy a mûvészetben nem mindig olyan egyszerû és egyenvonalú minden, és fôként nem tudja elsô látásra befogadni egy felkészületlen ember, ámbár persze alapjában véve igazad van, hacsak Grigorijnak nincs ellenvetése.

G
Grigorij: Nem, Vlagyimir, nincs ellenvetésem, ámbár a különbözô korokban az alapvetô, vagy mondjuk így, vezetô kulturális tendencia a kulturális tér különbözô helyein és rétegeibôl merült fel, mégpedig eleinte egyáltalán nem is tekintették mûvészetnek, inkább tréfának, butaságnak, áldott együgyûségnek, hülyeségnek, csúfolódásnak, gúnyolódásnak, a morális fertekezésben leledzô gyalázatos emberi természet értelmetlenségét és eszetlenségét tanúsító megnyilvánulásnak, vagy talán nem jól mondom, Darja?

D
Darja: Én persze nem tudom, Grigorij, de a modern mûvészet nekem olyan, mint egy rakás konzervdoboz egy pocsolya fenekén, a mûvészet mára elveszített valami fontosat, lényegeset, – és ez az ôszinteség, a magávalragadás, a humanizmus, a líraiság, ami megvolt a múlt mûvészetének nagyjainál, nem gondolod, Jevgenyij?

J
Jevgenyij: Azt gondolom, Darja, hogy igazságtalan vagy a mai mûvészettel szemben, hiszen mindazok a minôségek, amelyeket vitán felül álló módon minden mûvészet elválaszthatatlan jellemzôjeként emlegettél, meglehet, megjelennek a mai mûvekben is, csak más, átalakult formában, más szinten, csak egy kissé el kell mozdítani a látószögünket, meg kell szabadulni a bevett mûvészi jelek bevett határokon belüli értelmezésének belénkivódott, szinte automatikussá vált sablonjaitól, vagy talán nem jól mondom, Zsenya?

ZS
Zsenya: Szerintem, Jevgenyij, ha elfogadjuk a mûvészetnek azt a meghatározását, miszerint az változó szabályok felállítása egy folyton változó játékhoz, esetleg azt kockáztatjuk, hogy a mûvészet jelenségét mindenestül kihozzuk a minôsíthetôség keretei közül, és kiszolgáltatjuk az elsô kalandor kénye-kedvére, aki képes mûvészi alkotásnak deklarálni bármelyik életmegnyilvánulását, a gyerekszülést, a székelést, a gyilkosságot vagy akár egy államcsínyt is.

Z
Zárójeles megjegyzés: Ezt az államcsíny-dolgot kár volt említeni, nem helyénvaló, nem idevaló, végtére is a saját korunkban történik mindez, a 20. század végén, Moszkva városában... ahol pedig van ugyan némi kulissza, világítás, súgó, meg mindenféle népek, de a terem, a terem az kicsi.

I
Itt jegyezzük még meg: az a legmeglepôbb, hogy ez az igazság, csakis az igazság, a színtiszta igazság – Önök a megmondhatói.

K
Kabakov: Olyen ez, mint egy hatalmas emésztôgödör, vagy mintha a budira menne az ember, de az már tele van, szökôkutallik, kifolyik, az ember meg mintha már a lábikrájáig, a térdéig vagy már a torkáig érô szarban csattogna a gyalogúton.

L
Lev Szemjonovics Rubinstejn: Neked, Ilja, természetesen igazad van, de miért kell mindent dramatizálni?

M
Monasztirszkij: Úgy érzem, mintha egyetlen pontba sûrûsödött volna az idô, visszahúzódott önmagába, valami homály ömli körül, valami idôtlenség, várakozás valamire.

NY
Nyekraszov: Nekem úgy tûnik, Andrej, mintha kicsit elvetetted volna a sulykot!
Nyekraszov (a másik):
A harctól nem tudtam verset írni,
A verstôl nem tudtam harcot víni.

O
Onyegin: Én nem sokat értek ebbôl, a jambust a choreustól nehezen tudom megkülönböztetni, és egyébként is olyan, de olyan unalmas ez az egész.

P
Prigov: Egyiknek sincs igaza: ezt tanúsíthatom egész alkotói és élettapasztalatommal, ha módom adódik, hogy e beszélgetés végén megnyilatkozzam.

R
Rosszalló megjegyzés: Ami a megnyilatkozást illeti – Prigovnak a legelején már módja adódott, hogy auktori avagy szerzôi minôségében megnyilatkozzék, ráadásul a többiektôl eltérôen ismételt megszólalásra kap lehetôséget a végén az orosz ábécé jóvoltából elfojthatatlan szerzôi énje (ja).

SZ
Sztálin: Miféle értelemben van itt ezekrôl szó, kár, hogy utánam a Té betû következik, különben szívesen meghallgattam volna mégegyszer ezt a minekishívják, Kabakovot, kár, hogy nem lehet – De miért is

T
Tolik Kabakov: Igen, igen, igaza van, abszolute igaza van, ki is ez, aki engem akar hallani?

U
Univerzálzseni Sztálin: Én vagyok az, én, te gazember!

F
Frejer Kabakov: Most mér? Én igazán semmit, én csak...

H
Harmsz, Danyiil: Hé, nemcsak ti vagytok itt zseninek.

C
Citátum Harmsztól: Puskinnak volt három fia, egytôl egyig idióta, ehhez mit szólsz Csapajev?

CS
Csapajev: Mit szólnák, bazmeg, még az asztalnál ülni se tudtak rendesen, bazmeg, te mit szólsz hozzá Sljuher-Bljuher degenerális?

S
Sljuher-Bljuher: Tiszta röhej, bazki, egyszer, bazki, kapod ôket szájba, a rohadtját, mingyár fölfordul, te mit mondasz Scsunacsarszkij-Lunacsarszkij?

SCS
Scsunacsarszkij-Lunacsarszkij: Telibe helytelenítem. Az egyszerûség kedvéért az elsôt úgy hívták: IÜ, a másodikat: E, a harmadikat: Ju.

IÜ
Iü: iü -iü- iü- iü

E
E: e- e- e- e

JU
Ju: ju- ju- ju- ju

JA
Ja, most én jövök, na látjátok.

Észrevételeit, megjegyzéseit érjük küldje el a következõ címre: lettre@c3.hu