A MÛVÉSZET ÁBÉCÉJE
Elöljáró beszéd
Beszélgessünk legalább egyszer a mûvészetrôl komolyan, elfogulatlanul és átfogó igénnyel, élve az egyszerû orosz ábécé és az egyszerû orosz ábécéskönyvek kínálta egyedülálló lehetôséggel.
A
Auktor avagy Szerzô mulatság
céljából különb-különbféle
emberek, közismertek és közismeretlenek, igazak és
hamisak, sôt javíthatatlan gonosztevôk, hidegvérû
gyilkosok és kígyóbeszédû kísértôk
szórakoztató beszélgetését tárja
Önök elé – de mindezt vidám tréfálkozással
és szerencsés végkifejlettel.
B
Borisz: Akárhogyan is, szerintem
a mûvészet mégiscsak a népé, te mit mondasz
erre, Vlagyimir?
V
Vlagyimir: Én, Borisz, azt mondom
erre, hogy a mûvészetben nem mindig olyan egyszerû és
egyenvonalú minden, és fôként nem tudja elsô
látásra befogadni egy felkészületlen ember, ámbár
persze alapjában véve igazad van, hacsak Grigorijnak nincs
ellenvetése.
G
Grigorij: Nem, Vlagyimir, nincs ellenvetésem,
ámbár a különbözô korokban az alapvetô,
vagy mondjuk így, vezetô kulturális tendencia a kulturális
tér különbözô helyein és rétegeibôl
merült fel, mégpedig eleinte egyáltalán nem is
tekintették mûvészetnek, inkább tréfának,
butaságnak, áldott együgyûségnek, hülyeségnek,
csúfolódásnak, gúnyolódásnak,
a morális fertekezésben leledzô gyalázatos emberi
természet értelmetlenségét és eszetlenségét
tanúsító megnyilvánulásnak, vagy talán
nem jól mondom, Darja?
D
Darja: Én persze nem tudom, Grigorij,
de a modern mûvészet nekem olyan, mint egy rakás konzervdoboz
egy pocsolya fenekén, a mûvészet mára elveszített
valami fontosat, lényegeset, – és ez az ôszinteség,
a magávalragadás, a humanizmus, a líraiság,
ami megvolt a múlt mûvészetének nagyjainál,
nem gondolod, Jevgenyij?
J
Jevgenyij: Azt gondolom, Darja, hogy igazságtalan
vagy a mai mûvészettel szemben, hiszen mindazok a minôségek,
amelyeket vitán felül álló módon minden
mûvészet elválaszthatatlan jellemzôjeként
emlegettél, meglehet, megjelennek a mai mûvekben is, csak
más, átalakult formában, más szinten, csak
egy kissé el kell mozdítani a látószögünket,
meg kell szabadulni a bevett mûvészi jelek bevett határokon
belüli értelmezésének belénkivódott,
szinte automatikussá vált sablonjaitól, vagy talán
nem jól mondom, Zsenya?
ZS
Zsenya: Szerintem, Jevgenyij, ha elfogadjuk
a mûvészetnek azt a meghatározását, miszerint
az változó szabályok felállítása
egy folyton változó játékhoz, esetleg azt kockáztatjuk,
hogy a mûvészet jelenségét mindenestül
kihozzuk a minôsíthetôség keretei közül,
és kiszolgáltatjuk az elsô kalandor kénye-kedvére,
aki képes mûvészi alkotásnak deklarálni
bármelyik életmegnyilvánulását, a gyerekszülést,
a székelést, a gyilkosságot vagy akár egy államcsínyt
is.
Z
Zárójeles megjegyzés:
Ezt az államcsíny-dolgot kár volt említeni,
nem helyénvaló, nem idevaló, végtére
is a saját korunkban történik mindez, a 20. század
végén, Moszkva városában... ahol pedig van
ugyan némi kulissza, világítás, súgó,
meg mindenféle népek, de a terem, a terem az kicsi.
I
Itt jegyezzük még meg: az a
legmeglepôbb, hogy ez az igazság, csakis az igazság,
a színtiszta igazság – Önök a megmondhatói.
K
Kabakov: Olyen ez, mint egy hatalmas emésztôgödör,
vagy mintha a budira menne az ember, de az már tele van, szökôkutallik,
kifolyik, az ember meg mintha már a lábikrájáig,
a térdéig vagy már a torkáig érô
szarban csattogna a gyalogúton.
L
Lev Szemjonovics Rubinstejn: Neked, Ilja,
természetesen igazad van, de miért kell mindent dramatizálni?
M
Monasztirszkij: Úgy érzem,
mintha egyetlen pontba sûrûsödött volna az idô,
visszahúzódott önmagába, valami homály
ömli körül, valami idôtlenség, várakozás
valamire.
NY
Nyekraszov: Nekem úgy tûnik,
Andrej, mintha kicsit elvetetted volna a sulykot!
Nyekraszov (a másik):
A harctól nem tudtam verset írni,
A verstôl nem tudtam harcot víni.
O
Onyegin: Én nem sokat értek
ebbôl, a jambust a choreustól nehezen tudom megkülönböztetni,
és egyébként is olyan, de olyan unalmas ez az egész.
P
Prigov: Egyiknek sincs igaza: ezt tanúsíthatom
egész alkotói és élettapasztalatommal, ha módom
adódik, hogy e beszélgetés végén megnyilatkozzam.
R
Rosszalló megjegyzés: Ami
a megnyilatkozást illeti – Prigovnak a legelején már
módja adódott, hogy auktori avagy szerzôi minôségében
megnyilatkozzék, ráadásul a többiektôl
eltérôen ismételt megszólalásra kap lehetôséget
a végén az orosz ábécé jóvoltából
elfojthatatlan szerzôi énje (ja).
SZ
Sztálin: Miféle értelemben
van itt ezekrôl szó, kár, hogy utánam a Té
betû következik, különben szívesen meghallgattam
volna mégegyszer ezt a minekishívják, Kabakovot, kár,
hogy nem lehet – De miért is
T
Tolik Kabakov: Igen, igen, igaza van, abszolute
igaza van, ki is ez, aki engem akar hallani?
U
Univerzálzseni Sztálin: Én
vagyok az, én, te gazember!
F
Frejer Kabakov: Most mér? Én
igazán semmit, én csak...
H
Harmsz, Danyiil: Hé, nemcsak ti
vagytok itt zseninek.
C
Citátum Harmsztól: Puskinnak
volt három fia, egytôl egyig idióta, ehhez mit szólsz
Csapajev?
CS
Csapajev: Mit szólnák, bazmeg,
még az asztalnál ülni se tudtak rendesen, bazmeg, te
mit szólsz hozzá Sljuher-Bljuher degenerális?
S
Sljuher-Bljuher: Tiszta röhej, bazki,
egyszer, bazki, kapod ôket szájba, a rohadtját, mingyár
fölfordul, te mit mondasz Scsunacsarszkij-Lunacsarszkij?
SCS
Scsunacsarszkij-Lunacsarszkij: Telibe helytelenítem.
Az egyszerûség kedvéért az elsôt úgy
hívták: IÜ, a másodikat: E, a harmadikat: Ju.
IÜ
Iü: iü -iü- iü- iü
E
E: e- e- e- e
JU
Ju: ju- ju- ju- ju
JA
Ja, most én jövök, na
látjátok.
Észrevételeit, megjegyzéseit érjük küldje el a következõ címre: lettre@c3.hu