KURT NEUMANN

A SZÓRAKOZTATÓIRODALMI GYAKORLÓFÜZETBÔL

- RÉSZLETEK -
MÉG CÍM NÉLKÜL


  Odakünn derekul fú a szél, létezôket fodrászol, de az ablakkeretekbe is jut igyekezetébôl, sôt, olyannyira, hogy az idebenti lény is megérzi, mi az a szôrmentén. Ennek ellenére, a különbséget látván s felfogván, kivágyom.
  E kívánság oka, hogy az alávetett mindent alternatívaként fog fel, s nekem más alternatívám nincs.
  Ám manifeszt befog mélységes kamrám, s elébem mintha üvegfal hullana ekképp. ezen át kísértget a világ. Megannyi cseppje nekem ködlik szét, miliôm mintha még fullatagabb lenne a romló látásviszonyokkal.
  Fehér kendôk gólyái imbolyognak a szélben, aztán hattyúnyi zászlók. Mindenféle fekete alapokon. Emez utóbbiak eldôlhetnek. Amazokra a repülés áll.
  Ha már repülés : a madarak. Maradnak és dacolnak. A madárdac jobb anyagú, mint a madárszar. Emez utóbbi közelebbrôl is érint minket. Amaz semennyiben sem.
  Emezre és amazra oszló világ : valami kiûzne, valami visszarigliz. Emez utolsóbb akarat a döntô.
  Áll, persze, minden, ez az akarat semmit el nem dönt. Nem is hangoskodik. Néma erejét kurtán és furcsán tapasztalom. Akár ha örök könyvben lapozna egy üreset – még nekem kell beírnom is felületet, persze, az ô végzésével. És punktum.
  Megtanultam: ez az akarás azt akarja, hogy már aztán nehogy. Hébe-hóba prüszkölök. Ô viszont erre hébe-hóba rámhorkan : nyugi, hé. Hébe-hóba ásítok, fogam vicsorgatom-mutatom. Mire ô, végsô figyelmeztetésül, krákog egyet, hördülôsen.
  Most, eldûlôsen, tenni akarom, amit óhajt, s mi ez ? Mindenki azt akarja tenni, amit akar, és ráhangolni erre a másik hangulatát. Ez gyakorta bajos bíbelôdés, mi ketten sem játszunk egyebet. – - –
  – – - Mitôl kellene félni, ha a kettô mindig egyre megy, s ami eldôl, nem áll ?
  Akarás, akarás. Néha még simogató is. Bár olykor megver. Tévesztôs fajta, meg mi még, de én meg megbocsátó is vagyok. Ha az volna, hogy nagyon nem törôdnék vele – és a fajtájával –, hát jön a magam kenyere. Akkor aztán vesse ám tôrét akinek akarja, keressen másik akarást, aki ebbe belemegy, elsötétített szobában, zárkózva.
  Avagy én így. Igaz, jön a Másik, is, a hölgyebb alak. Jön, nem kedvelem, sarokba húzódnék elôle, ô beletúr karmaival a hajamba, nem jó ösztönösséggel, mintha lényem kutatná így, át meg át. Persze, nem sikerül e felderítés, ám egyszer legalább a tekintetünk találkozott. Akadt ilyen : hogy ezek összeakadtak. Tekintettel a tekintendôkre. Mintha narancslé gennyedzett volna a szeme sarkából. De társa, mondjuk így, a hím-pellér, hát az így is undor nélkül ér hozzá. Én inkább úgy vagyok, hogy már ez ne legyen nekem a „ jó étvágyat „.


Észrevételit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre:  lettre@c3.hu
 


C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/