GÜNTHER FREITAG

HAZUGSÁGÉGÉS

REGÉNY
- RÉSZLETEK -


  Elképzeli csak, hogy valaki megláthatja ôt az udvari tanácsosné fehér pudlijával, és Robert gyorsítja léptét. A kutya örvend a sebességnövekedésnek, párat szökell közbe. Mint egy ittas keringôzô. Csudi, vélekedik egy idôs asszony. Elhangzik e szó, Robert félrenéz.
Kutyát a Stadtparkon át pórázon vezetni kész nevetség. Ám egy fehér pudli csak fokoz bármi ily hatást. Nagyon is teszi ezt az udvari tanácsosné kutyája, ahogy csupaszra van nyírva a hasa és a háta. Lenne akkor legalább fekete, gondolja Robert.
  És nevetséges az is, ha ezek a pudlis séták jelentik egy negyvenéves férfi egyetlen elfoglaltságát. Miközben anyja az ingatlanirodán ül, nagynénje meg a konzervatóriumban próbál tehetségtelen növendékeket zongorázni tanítani. Micsoda testvérpár. Két nôvér vereségvilága: Robert anyja a maga kis irodája révén nem versenyezhet a nagy belvárosi cégekkel; nagynénjéhez mindig a legtopább lányokat-fiúkat osztják oda. Robert közös nevezôre hozza kudarcaikat – lévén hogy ô Rómában több, mint húsz teológiaszemesztert húzott le, aztán ott hagyta abba az egészet, ahol volt.
  Belôlem aztán nem csináltok érseket!
  És – hosszabb szünet után : Még püspököt se!
  Hányja a keresztet a nagynéni, így rohan a szalonba, kapkod, jöjjenek a Goldberg-variációk, közben az anya a konyhába menekül, szemét könny önti el, így vagdalja-irdalja a hagymát, irdatlan a bánat, készüljön a gulyás, legyen a következô napok menüjének derûje-borúja.
  Kutyaélet!
  A pudli balra húz. Robert jobb fele igyekezne. Üggyel-bajjal vehetô rá csak a makacs állat, kövesse az emberi akarat végzését – végezetül némi rúgás is éri a tûrô érdemtelenséget.
  Érsekek nem sétáltathatnak pudlit a Stadtparkban. Robert lehunyja szemét, a dóm szószékére képzeli magát. Pompázatos köntösben prédikál onnét, a tömeg – hallgatósága – némán csüng ajkain. A vizesárok következik, ez a valóság megint, hattyúkkal és kacsákkal, és a pudli kishíjján belebucskázik. Valósággal hányja a bukfencet, amúgy a póráz végén is, rontana rá a sokkolt-sok tollcihár-fehérre.
  Tíz óra.
  Sikerült-e mostanra anyának eladnia legalább valami istenverte hátsóudvari garzont? Megszenvedte-e a nénike a Schumann-rémvariációk elsô menetét?
  A kertkávéházban, ahol így délelôttönként csak háziasszonyok ücsörögnek kisgyerekekkel, legföljebb nagyothalló nyugdíjasok még, Robert Novakkal találkozik, az Európai Történelem arthirisz-gyötörte magántanárával.
  Ki is,hogy Roberttel zavartalanul élvezhessen végig egy kávé-ereje társalgást, vesz a pudlinak egy Sacer-tortát, dupla adag habbal, az eb ezt köztudottan nem veszi kutyába. Ôk meg kavargatják a fekete levest, s közben Novak fejcsóválva veszi szemügyre Robertet. Fehér hajtincs hull a homlokába. Hátrasimítja, nevet.
  Maga is! Elébb a Sdadtparkban egy pudlival sétafikál, utána egy arthirisz-gyötörte vénemberrel ücsörög a kávéházi kertben. Micsoda idôpazarlások!
  Beethoveni délelôtt. A levegôben vereségszag úszik. Vagy minimum : megemésztetlen világfájdalmak illata.
  Maga és a képei!
  Utolérnek azok mindenkit, aki gulyás-szagban nô fel. Minden katasztrófa kezdete a gulyás!
  Mosolyog Novak, megtömi a pipáját. Vélekedik akkor : oda ez a nap is, lôttek neki. Délután temetésre hivatalos. Az Ókori Fi8lológiai Társaság egyik rendes tagját rendesen agyonverte egy újabb-kori cserép, mely a Jézus Urunk Szíve Templomról pottyant. És pont. Maga a püspök celebrálja a gyászmisét a Központi Temetôben. Lévén hogy ô is tagja a Társaságnak.
  Ne említse az én jelenlétemben a püspököt!
  Robert elképzeli, hogy ô van ott a püspök helyén a temetôben. Anyja bezárta az irodát, a nagynéni áttette az óráit máskorra. Mindketten ott ülnek a hozzátartozók elsô-sorában, és falják, tekintettel, ezt a püspökfiút, ezt a drága falat gyereket!
  Micsoda méltóság! Minden mozdulatában! Ahogy körbejárja a koporsót. Egy táncos, az veszett el benne, egy táncos. És a hangja! Nem az Úr hangja szólal-é belôle?
  A pudli elpusztította tortaszeletet. Robert megtörli, szép szalvétával, az eb pofáját. Az udvari tanácsosné nyomát se lelje e torkoskodtatásnak. Ötven éve ücsörgök ebben a parkban, rezzenti fel Robertet ábrándozásából Novak, de még egy évben sem voltak ily kevéssé örvendetesek a nôk!
  A tévképzetes táplálkozás eredménye! Túl kevés zöldféle, túl sok gulyás. A szomorú az, hogy itten mi kifejezetten gulyásos tájon élünk.
  A pudli lázongani kezd, mintha tudná, hogy az udvari tanácsosné fizet az ô délelôtti sétáltatásáért. S ô akarja behajtani, ami ezért jár.
  A vár kertjében rikolt a páva. Fülhasogatóan. A páva a madarak közt a bíboros, mondja Robert. Hiú és nagyralátó. A pávai beképzeltséget, hogy mintha nem lenne elég ennyi borzadály is, megtoldja a pudli, azzal, hogy beleugat, rátesz még ennyivel, az ég akárhová tenné.
  Ebeké-délelôttök nevetségessége, mondja Novak. Rendel még bort – magának –, aztán tortát – a pudlinak. Még egy adag habbal. Na, tartson velem! Tíz órától mûködik a vasútnál a peep show. Meghívom rá, a vendégem.
  Képtelenség! Az udvari tanácsosné ôt várja! A kutyát vissza kell vinnie. És ha nem érkezik idôre, akár a rendôrség is értesül, riadóztatódik. Így Robert.
  Attila, angyalom! Ekképp sikolt az udvari tanácsosné, és Robert már engedi is le az ebet a pórázról. S az vágtat, pillanatok múlva ott ül a gazdi mellett, miközben Robert még szuszogva teszi meg az utolsó lépcsôfokokat.
  Na, hát Attila, ha nem lenne itt nekünk ez a jó Robert úr!
  Robert mormol pár bajosan érthetô szót, s ugyanily bajosan próbál atyaian nézni a pudlira: mint Robert bácsi. Ezt az udvari tanácsosné a legnagyobb, kegyes jóakarattal nyugtázza.
  És most, Attila, hívjuk meg a mi kedves Robert urunkat egy kupica tojáslikôrre!
  A pudli a szalonba ront, ott a vitrin poharai-üvegei elôtt két lábra áll. Robert követi – mármint az asszonyt oda.
  Isznak akkor most egy-egy pici kortyot, és az udvari tanácsosné azt mondja, mesélne Robert: hogyan viselte jól magát Attila?
  S remélem, nem szagolgatta össze ôt valami kóbor keverék?!
  Semmi gond. Attila példásan viselkedett. Szinte méltósággal. Arisztokrata ô a proli kutyanépség világában, melyen átvonul.
  Attila ily szempontból a megboldogult udvari tanácsos után következik a sorban, de közvetlenül. Mert arisztokrata volt ô is.
  Nem kér még egy kupicával?
  Hogy Robert benyit, gulyás szaga csapja meg orrát. Gabor a porszívóval vacakol az elôtér homályán. A hölgyek még nem jöttek haza.
  Vár egy nagyon jó gulyás!
  Hát attól se lesz belôlem érsek!
  Gabor nevet ezen, ügyködik tovább. Disszidálása óta mûveli ezt. Takarít tudniilik. Fogadja a zongoranövendékeket, bevezeti ôket a szalonba. Elképzelhetô vevôkkel elképzelhetô – és elképzelhetetlen – lakásokat látogat, szoba-konyhákat mutogat. Minden vásárlást ô intéz, gondozza a családi sírt a Leonhard-temetôben. Késô este, ha mindennel megvan, szobájában magyar népdalokat hallgat.
  Gulyás a fülnek. Ekképpen nevezi Robert ezt a zenét.
  Az ablaknál áll, távcsövén a szemközti lakásokat kémleli. Háziasszonyok fôznek-takarítanak, gyerekek játszanak, egy fürdôszobában egy installátor munkálkodik. Dögunalmas, hagyjuk. Robert hagyja is. Gabor még szívózik.
  Gabor, a vasfüggönyt leszaggatták. Haza is mehetsz már!
  Nyugi, nyugi, hercegérsek – - – !

TANDORI DEZSÕ válogatása és fordítása

Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: lettre@c3.hu
 


C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/