HAZUGSÁGÉGÉS
REGÉNY
-
RÉSZLETEK -
Elképzeli csak, hogy valaki
megláthatja ôt az udvari tanácsosné fehér
pudlijával, és Robert gyorsítja léptét.
A kutya örvend a sebességnövekedésnek, párat
szökell közbe. Mint egy ittas keringôzô. Csudi, vélekedik
egy idôs asszony. Elhangzik e szó, Robert félrenéz.
Kutyát a Stadtparkon át pórázon
vezetni kész nevetség. Ám egy fehér pudli csak
fokoz bármi ily hatást. Nagyon is teszi ezt az udvari tanácsosné
kutyája, ahogy csupaszra van nyírva a hasa és a háta.
Lenne akkor legalább fekete, gondolja Robert.
És nevetséges az is,
ha ezek a pudlis séták jelentik egy negyvenéves férfi
egyetlen elfoglaltságát. Miközben anyja az ingatlanirodán
ül, nagynénje meg a konzervatóriumban próbál
tehetségtelen növendékeket zongorázni tanítani.
Micsoda testvérpár. Két nôvér vereségvilága:
Robert anyja a maga kis irodája révén nem versenyezhet
a nagy belvárosi cégekkel; nagynénjéhez mindig
a legtopább lányokat-fiúkat osztják oda. Robert
közös nevezôre hozza kudarcaikat – lévén
hogy ô Rómában több, mint húsz teológiaszemesztert
húzott le, aztán ott hagyta abba az egészet, ahol
volt.
Belôlem aztán nem csináltok
érseket!
És – hosszabb szünet
után : Még püspököt se!
Hányja a keresztet a nagynéni,
így rohan a szalonba, kapkod, jöjjenek a Goldberg-variációk,
közben az anya a konyhába menekül, szemét könny
önti el, így vagdalja-irdalja a hagymát, irdatlan a
bánat, készüljön a gulyás, legyen a következô
napok menüjének derûje-borúja.
Kutyaélet!
A pudli balra húz. Robert
jobb fele igyekezne. Üggyel-bajjal vehetô rá csak a makacs
állat, kövesse az emberi akarat végzését
– végezetül némi rúgás is éri a
tûrô érdemtelenséget.
Érsekek nem sétáltathatnak
pudlit a Stadtparkban. Robert lehunyja szemét, a dóm szószékére
képzeli magát. Pompázatos köntösben prédikál
onnét, a tömeg – hallgatósága – némán
csüng ajkain. A vizesárok következik, ez a valóság
megint, hattyúkkal és kacsákkal, és a pudli
kishíjján belebucskázik. Valósággal
hányja a bukfencet, amúgy a póráz végén
is, rontana rá a sokkolt-sok tollcihár-fehérre.
Tíz óra.
Sikerült-e mostanra anyának
eladnia legalább valami istenverte hátsóudvari garzont?
Megszenvedte-e a nénike a Schumann-rémvariációk
elsô menetét?
A kertkávéházban,
ahol így délelôttönként csak háziasszonyok
ücsörögnek kisgyerekekkel, legföljebb nagyothalló
nyugdíjasok még, Robert Novakkal találkozik, az Európai
Történelem arthirisz-gyötörte magántanárával.
Ki is,hogy Roberttel zavartalanul
élvezhessen végig egy kávé-ereje társalgást,
vesz a pudlinak egy Sacer-tortát, dupla adag habbal, az eb ezt köztudottan
nem veszi kutyába. Ôk meg kavargatják a fekete levest,
s közben Novak fejcsóválva veszi szemügyre Robertet.
Fehér hajtincs hull a homlokába. Hátrasimítja,
nevet.
Maga is! Elébb a Sdadtparkban
egy pudlival sétafikál, utána egy arthirisz-gyötörte
vénemberrel ücsörög a kávéházi
kertben. Micsoda idôpazarlások!
Beethoveni délelôtt.
A levegôben vereségszag úszik. Vagy minimum : megemésztetlen
világfájdalmak illata.
Maga és a képei!
Utolérnek azok mindenkit,
aki gulyás-szagban nô fel. Minden katasztrófa kezdete
a gulyás!
Mosolyog Novak, megtömi a pipáját.
Vélekedik akkor : oda ez a nap is, lôttek neki. Délután
temetésre hivatalos. Az Ókori Fi8lológiai Társaság
egyik rendes tagját rendesen agyonverte egy újabb-kori cserép,
mely a Jézus Urunk Szíve Templomról pottyant. És
pont. Maga a püspök celebrálja a gyászmisét
a Központi Temetôben. Lévén hogy ô is tagja
a Társaságnak.
Ne említse az én jelenlétemben
a püspököt!
Robert elképzeli, hogy ô
van ott a püspök helyén a temetôben. Anyja bezárta
az irodát, a nagynéni áttette az óráit
máskorra. Mindketten ott ülnek a hozzátartozók
elsô-sorában, és falják, tekintettel, ezt a
püspökfiút, ezt a drága falat gyereket!
Micsoda méltóság!
Minden mozdulatában! Ahogy körbejárja a koporsót.
Egy táncos, az veszett el benne, egy táncos. És a
hangja! Nem az Úr hangja szólal-é belôle?
A pudli elpusztította tortaszeletet.
Robert megtörli, szép szalvétával, az eb pofáját.
Az udvari tanácsosné nyomát se lelje e torkoskodtatásnak.
Ötven éve ücsörgök ebben a parkban, rezzenti
fel Robertet ábrándozásából Novak, de
még egy évben sem voltak ily kevéssé örvendetesek
a nôk!
A tévképzetes táplálkozás
eredménye! Túl kevés zöldféle, túl
sok gulyás. A szomorú az, hogy itten mi kifejezetten gulyásos
tájon élünk.
A pudli lázongani kezd, mintha
tudná, hogy az udvari tanácsosné fizet az ô
délelôtti sétáltatásáért.
S ô akarja behajtani, ami ezért jár.
A vár kertjében rikolt
a páva. Fülhasogatóan. A páva a madarak közt
a bíboros, mondja Robert. Hiú és nagyralátó.
A pávai beképzeltséget, hogy mintha nem lenne elég
ennyi borzadály is, megtoldja a pudli, azzal, hogy beleugat, rátesz
még ennyivel, az ég akárhová tenné.
Ebeké-délelôttök
nevetségessége, mondja Novak. Rendel még bort – magának
–, aztán tortát – a pudlinak. Még egy adag habbal.
Na, tartson velem! Tíz órától mûködik
a vasútnál a peep show. Meghívom rá, a vendégem.
Képtelenség! Az udvari
tanácsosné ôt várja! A kutyát vissza
kell vinnie. És ha nem érkezik idôre, akár a
rendôrség is értesül, riadóztatódik.
Így Robert.
Attila, angyalom! Ekképp
sikolt az udvari tanácsosné, és Robert már
engedi is le az ebet a pórázról. S az vágtat,
pillanatok múlva ott ül a gazdi mellett, miközben Robert
még szuszogva teszi meg az utolsó lépcsôfokokat.
Na, hát Attila, ha nem lenne
itt nekünk ez a jó Robert úr!
Robert mormol pár bajosan
érthetô szót, s ugyanily bajosan próbál
atyaian nézni a pudlira: mint Robert bácsi. Ezt az udvari
tanácsosné a legnagyobb, kegyes jóakarattal nyugtázza.
És most, Attila, hívjuk
meg a mi kedves Robert urunkat egy kupica tojáslikôrre!
A pudli a szalonba ront, ott a vitrin
poharai-üvegei elôtt két lábra áll. Robert
követi – mármint az asszonyt oda.
Isznak akkor most egy-egy pici kortyot,
és az udvari tanácsosné azt mondja, mesélne
Robert: hogyan viselte jól magát Attila?
S remélem, nem szagolgatta
össze ôt valami kóbor keverék?!
Semmi gond. Attila példásan
viselkedett. Szinte méltósággal. Arisztokrata ô
a proli kutyanépség világában, melyen átvonul.
Attila ily szempontból a
megboldogult udvari tanácsos után következik a sorban,
de közvetlenül. Mert arisztokrata volt ô is.
Nem kér még egy kupicával?
Hogy Robert benyit, gulyás
szaga csapja meg orrát. Gabor a porszívóval vacakol
az elôtér homályán. A hölgyek még
nem jöttek haza.
Vár egy nagyon jó
gulyás!
Hát attól se lesz
belôlem érsek!
Gabor nevet ezen, ügyködik
tovább. Disszidálása óta mûveli ezt.
Takarít tudniilik. Fogadja a zongoranövendékeket, bevezeti
ôket a szalonba. Elképzelhetô vevôkkel elképzelhetô
– és elképzelhetetlen – lakásokat látogat,
szoba-konyhákat mutogat. Minden vásárlást ô
intéz, gondozza a családi sírt a Leonhard-temetôben.
Késô este, ha mindennel megvan, szobájában magyar
népdalokat hallgat.
Gulyás a fülnek. Ekképpen
nevezi Robert ezt a zenét.
Az ablaknál áll, távcsövén
a szemközti lakásokat kémleli. Háziasszonyok
fôznek-takarítanak, gyerekek játszanak, egy fürdôszobában
egy installátor munkálkodik. Dögunalmas, hagyjuk. Robert
hagyja is. Gabor még szívózik.
Gabor, a vasfüggönyt leszaggatták.
Haza is mehetsz már!
Nyugi, nyugi, hercegérsek
– - – !
Észrevételeit, megjegyzéseit
kérjük küldje el a következõ címre:
lettre@c3.hu