Tatár Sándor

A VÉN SZISZEGVE ELJÖTT...

...a barnabõrû fák...

Húsos lombok mind elasznak
(sem harasztnak, sem melasznak
[hahogy földlapdánk belappad])
megint egyszer megjött az õsz, versmérték szerint.

Na nem. Ilyen vidám éppenhogy
nem volt a dolog.
Megtöppedtek a megmaradt szõlõszemek,
kocsányukat feketére csípte a dér.
A hajnal sípoló lélegzetétõl lúdbõröztek a tócsák.
A buszok hátsó ablakára
rakódott mocsok mögött naftalinszag s
a kelletlen kelésbõl az egymáshoz-préseltségbe át-
mentõdött ingerlékenység utazott.
A reklámfeliratok & neonbetûk vénember módjára
folyatták a ködbe fény-nyálukat.
A dideregve bokázó novemberi füvek alján,
elvérezve a dér karmai közt,
bevégezte a lábnyom.
Porka havak esedeztek.
Aztán meg is maradt a színt-váltott elem, s a
mellékutcák alig elkásásodott havára
keréknyomok festegetének barna csíkokat.
A kémia-szaktantermekben a depresszió
sárga hártyája vonta be
az Elemek periódusos rendszerét.
De hát semmi sem tarthat örökké -
a szénszünetre eljött a nyár...

. . . . . . . . . . A filmszakadás a gépész esélye.
Bár kell hozzá bizonyos merészség,
szó se róla, máshol folytatni, mint a
legutolsó jelenettõl.
 
 

KIBEN A SZERZÕ SZEREZ, A HAJNAL ZENGEDEZ, ÉS HALÁL A PESSZIMISTÁKRA!

Lásd, ez a hajnal szûrinx...
vagy õ a pán, és rõt kéményeken
zenél, homlokán rokokószerû tincs,
egy felhõ "ül" s õ játszik fesztelen;

Hogy hát az éj barlangjából kijõve
milyen vidám és fényes nyájra lát:
még szendergõkre és koránkelõkre -
õ el nem unná e galériát.

S hogy neszelnek föl a hegyek is, lássam!
A folyó hátán viszont-tûz ragyog:
minden tükrözõdik ezernyi másban -
az egyes mind kihuny, az élet élni fog!

Vigasza ennyi: ennyi.
Felhõk, tornyok, városok; mind egy-egy betû -
Az életet lehet szeretni, nem szeretni,
de bolond, akit nem tölt el derû.

És mégsem szólok én: Ne baszd meg!*
ma küszködünk, s tán holnap meghalok;
a nyár kiszikkaszt, õsz sárrá dagaszt meg...
Mit érnek akkor majd a szép pásztordalok?!

Lásd, ez a hajnal svindli,
'tilinkózása mégoly isteni...
Vóna pedig a raktáron idill, mi?
a vásárló példánya; megõrizheti.
 



*A költõ vázlatfüzetébõl:

S lásd, mégsem mondom én: Ne basszad!
ma küszködünk, s tán holnap meghalok:
marad a põre csont, régi barackmag.
Segítenek bármit a szép pásztordalok?!
 


Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: holmi@c3.hu


C3 SCRIPTA: www.c3.hu/scripta