Bio-kapu, bio-pod, bio-környezet. Cronenberg felrúgja a cyber-fiction hagyományt, s a közeljövő valóságáról mesél.
Az eXistenZ tipikus Cronenberg-mű:
közeljövőről szóló látomás, látlelet. Tipikus, de kivételes, hiszen a Videodrome
(1982) óta ez az első olyan filmje, melynek nemcsak a forgatókönyvét, de
az alapötletét is ő jegyzi. (A Karambol Ballard-, a Meztelen ebéd Burroughs-,
a Holtsáv Stephen King-regény, a Pillangó úrfi David H. Hwang-színmű, A
légy az ‘58-as azonos című mozi, a Hasonmások pedig egy kórházi jelentés
adaptációja.)
Bonyolult a forgatókönyv: forgatókönyv(ek)
kel(nek) életre a forgatókönyv(ek)ben, ide-oda klikkelünk, mint egy pszichedelikus
road movie-nak vagy LSD-tripnek álcázott (Baudrillard-féle) hiperrealista
sztoriban. Emelkedik az adrenalinszint, a letargiát mámor, a kezdeti érzékszervi
csalódásokat hallucinációk váltják. Szétesik a linearitás, (a Cronenberg
által nagyra becsült Philip K. Dick regényeihez hasonlóan) kaotikus és
magányos planétákként funkcionáló mikrokozmoszokban bolyongunk. A reveláció
a legváratlanabb pillanatokban jön: a planéták mégis egymáshoz tartoznak,
egymás túlburjánzásai, ki- és átnövései. Dinamikus és komplex rendszert
alkotnak – hisszük ideig-óráig, csakhogy egy-egy nemvárt történés kizökkent
a bizonyosságból. Aztán megint feláll, majd megint összeomlik a rendszer…
Senki se az, akinek tűnik: ügynök és kettős ügynök, barát és ellenség,
gyilkos és áldozat. A forgatókönyve(ke)t a szereplők írják, egyszerre játszanak
és elmélkednek a játékról. Önmagukról és a többiekről mondanak ítéletet,
például a hősnő az egyik tervezőről, hogy nem túl élethű karakter…
Valóság-szimuláció
Sokak szerint az eXistenZ a Videodrome
folytatása, második része. A Cronenberg-szakértő Chris Rodley iker-filmekről
ír: a Videodrome-ban a média, a mozi kebelezi be az én passzív felét. Az
eXistenZben fordított a helyzet, az interaktív fél kebelezi be a médiát.
A cselekmény egy VR-játék körül
bonyolódik. Csakhogy az ott megélt és a valós élmények közötti határok
kibogozhatatlanul összemosódnak… A közeljövő játéktervezői megasztárok:
az eXistenZet kiötlő zsenit, Allegra Gellert (Jennifer Jason Leigh) a hódolók
vallásos áhítattal fogadják. Ő a mester, a beavató, az istennő. A két-három
órás tesztnek templom ad otthont, a film a teszt kvintesszenciája. „A játékok
világa egyfajta transz” – e szavakkal indul a szertartás. A mértanilag
komponált képek misztikus hangulatát Howard Shore (ünnepélyes) zenéje fokozza.
Tizenkét önkéntes két hatos csoportban üli körül Allegrát. Mint Krisztust
a tanítványok. De a Geller név a természetfeletti képességekkel áldott
férfiúra, a vasat meghajlító Uri Gellerre is utal – a játéktervező Messiás
és szemfényvesztő egy személyben.
Általában az ő fejükre tűz ki vérdíjat
az ortodox klérus. Új és konszenzussértő világokat teremtenek, onnan tudósítanak.
A Cronenberg által meginterjúvolt Salman Rushdie ugyanezt teszi, Allegrát
róla mintázta a rendező. Mindketten tabukat rúgtak fel, s kivívták az ultrakonzervatív
erők fékeveszett dühét. Menekülniük, bujkálniuk kell. A luddita realisták
gyűlölik az eXistenZialistákat, techno-transzcendentalizmusra technofóbia
a klasszikus válasz. De a játékbirodalmat irányító cégek (például a „valóság-ellenes”
Cortical Systematics) – amellett, hogy egymás vesztére törnek – szintén
a hősnő fejét akarják; sőt, a mögötte álló, kutatásaira dollármilliókat
áldozó Antenna Researchben sem bízhat meg. Ipari kémek, bérgyilkosok, beépített
emberek: mindenki mindenkivel mindenki ellen szövi az összeesküvést. Tervezőjük
valószínűleg sok James Bond mozit látott…
A legtöbb avatára több mint életszagú
– tényleg élnek, lélegeznek. De amikor megölik őket, mégis úgy érezzük,
hogy játékfigurákra lövöldözünk, hogy klikkeltünk kettőt az egérrel. Talán
az egész film egy gigászi számítógép-monitoron pereg? Szimuláció az élet,
élet a szimuláció – szép közhelyek lennének, ha a játék egyenlő illúzió
egyenlő valóság tétel még mindig csak metaforikus, de nem konkrét értelemben
lenne igaz. Ha a csillogó-villogó VR-utópia nem a hétköznapi hálózati létbe
profanizálódott volna. McLuhan nem tévedett: a computer tényleg tudatunk
kiterjesztése. Függők vagyunk.
A játéktervezők visszaélnek a tudással,
manipulálják, drasztikusan eltorzítják a valóságot. A története(ke)t nem
Allegra, hanem a nála is zseniálisabb Jevgenyij Nourrish találta ki. A
hősnő tökéletesen alakította a designer szerepét, társa és megmentője,
Ted Pikul (Jude Law), az ártatlan angyal szintén jelesre vizsgázott. Az
eXistenZ a nagy játék, a transCendenZ része. Vagy mégsem? Hiszen Ted és
Allegra a realizmus nevében végzik ki a korábbi kettős ügynök Jevgenyijt.
Realizmus? Aligha, mert még mindig a játékban vagyunk – vágja hozzájuk
a (szintén) beépített emberként megismert kínai pincér. A film befejeződik,
a film tetszés szerinti ideig, akár a végtelenig vetíthető. A hurkok magasabb
szinten mindig önmagukba csatolódnak vissza: az eXistenZ káoszelméleti
törvények alapján funkcionál.
A rendező megtréfálja a nézőt:
az első, a templomi jelenetek a történetnek nemcsak a kezdetét, de a végét
is jelentik. Annak a történetnek legalábbis, melyet a film dolgoz fel.
A végtelenben viszont nincsenek alfa és omegapontok, márpedig ez a játék
oda tart. Az igazságok szubjektív és illuzórikus részigazságok, tehát az
események jóval előbb elkezdődtek. Hiába hisszük, hogy végre beindult a
játék, vagy azt, hogy pár percre kiszálltunk belőle, ez(ek) a hit(ek) a
már rég futó játék része(i).
Cronenberg nem bűvészkedik a technikával,
a vágóollót és a kamera mozgását alig érzékeljük. Megint „lassú” mozit
készített – bár a kilencvenhét perc úgy hömpölyög át a nézőn, mintha csak
huszonhét lenne… Vizuális bravúrokra sem törekszik, kedvenc és jól bevált
színeit alkalmazza. Allegra és Ted menekülése során az autós képek monokróm
kékjével az erdő túl természetesre élesített zöldjét állítja szembe. A
barna és a sárga tónusok nagyon tompák, s hiába a misztikum, az eXistenZ
felrúgja az archetipikus játékszabályokat: jéghideg univerzumban bonyolódik.
Ebben az univerzumban átalakul
az időképzet: a kronologikus-lineáris eseményfolyamot hipertexturális cikcakk-hurkok,
káosz-rend robbantja szét. Meghatározott irányban haladunk, hirtelen törés,
egy teljesen más irány, megint törés, megint más irány. A korábban történtek
egy részét csak későbbi történések után látjuk, a szereplők meghalnak és
ismét élnek – Jevgenyijt például kétszer ölik meg. A nő kikövetkezteti,
hogy Ted a realisták embere. Végez vele. A teszt befejeződött, eszmélődik
a tizenkét önkéntes. Allegra mellett a húsvér Ted ül, de a többi legyilkolt
harcos (Gas, Vinokur, a kínai pincér stb.) is jelen van. A központi széken
Jevgenyij trónol, a hódolat neki jár. Orosz akcentussal beszél, de akcentusa
már nem annyira bohókás és fülsértő, mint az előző jelenetekben.
Organikus technológia
„Az eXistenZ egy teljesen új játékrendszer”
– nyilatkoztatja ki Allegra a beavató szeánsz elején. Egy fura, szexuális
utalásoktól sem mentes, vesére emlékeztető szerkezet, az organikus pod
a gerincoszlopba fúrt biokapuhoz csatlakoztatva lép működésbe. A központi
idegrendszerben idéz elő változásokat, összemossa a jelent, a múltat és
a jövőt. A podot szintetikus DNS-sel felerősített kétéltű tojásokból kísérletezték
ki. Amikor fertőzést kap és meghibásodik, élve boncolják. Ted döbbenten
nézi a műtétet. „Egyszer még híres állatorvos leszek” – mosolyog rá Kiri
Vinokur, a játék-doktor. A pod lélegzik, nyög, vérzik. Teremtője imádja,
babusgatja, mint anya gyermekét. Összenőttek: miután Ted elvágja az Allegra
biokapujába dugott bélszerű Umby-csatlakozót, a nő elviselhetetlen fizikai
fájdalmat érez.
A pod az Intel (és a nagyobb chipgyártók)
kísérleteire utal: a jövő chipjeihez állati eredetű proteint használnak
fel. A futurológusok szerint hamarosan az organikus számítógépek és az
okos (smart) nanomasinák kora köszönt ránk. Az ember és a gép egymásba
integrálódásáról szóló elméletek különös fordulatról tanúskodnak: kevesebb
a fém, több az élő matéria, a szervetlenből lesz szerves és nem fordítva.
Módosult a cyborg-kép: a tökéletes poszthumán létformákat nem Bruce Sterling
mechanikusai, hanem a DNS-kódot biokémikus eljárásokkal manipuláló formázók
alkotják meg (Schismatrix, 1985).
Cronenberg úgy véli, valamennyi
mutáció genetikus alapokon nyugszik, s (először a történelemben) a homo
sapiens – a genetika vívmányait felhasználva – megszabhatja az evolúció
irányát. „Természetes módon, holott százszázalékosan mesterséges jelenségről
van szó” – összegezi a transzhumanista gondolatot. A biológia-technológia
ellentét a (nanotechnológiát előkészítő) biotechnológiában oldódik fel.
Bio a kapu, bio a pod, bio a környezet…
Cronenberg felrúgja a cyber-fiction hagyományt, az eXistenZ nem nagyvárosban,
hanem a természetben játszódik. Vidéken, az Isten háta mögött: tiszta és
titokzatos erdőkben, hegyekben, tóparton, nagyon zöld közegben. Olyan terepen,
ahol a multik előszeretettel építenek üzemeket, s dolgoztatják fillérekért
a délkelet-ázsiai bevándorlókat. A csúcstechnológiára sincs szükségük,
a munkaeszközök low tech kések és szikék, primitív fúrógépek. Steril laboratóriumok
helyett koszos futószalagok. Jevgenyij öltözéke sarki hentest és nem top-designert
sejtet… Nincsenek laptopok, ipari kamerák, VR-sisakok, szkafanderek. Az
egyetlen intelligens szerkentyűt, Ted (mobiltelefon-utód) kommunikátorát
Allegra még a film elején kidobja az autóból: ha nem állnak kapcsolatban
a külvilággal, tartózkodási helyüket se lehet bemérni…
S noha a biokaput a gerincoszlopba
fúrják, már nem az emberi test átalakulása a központi téma. A Scannerst
és a Videodrome-ot cyborgok népesítették be, az agy-számítógép szimbiózis
különös (a későbbi – főként cyberpunk – irodalomban szokatlan) implantációkkal
vált valóra. A test megnyílt, bekebelezte az élettelen (?) pisztolyt, videokazettát,
bezárult, majd fokozatosan deformálódott. A biokapu másképp – konnektorként,
plugként – működik: a kábelt nemcsak bedughatjuk, de ki is húzhatjuk. A
Videodrome-ban Renn számára nem volt visszaút, embertestét előbb-utóbb
meg kellett semmisítenie. Hiába a csillogó-villogó eszköztár, az új test
a cyborg-evolúciónak csak a kezdeti fázisa. Az eXistenZ világa kevésbé
anyagfüggő, a fantomtájakon fantomlények gyilkolják és támasztják fel egymást.
Szervezetüket kampók, huzalok és csapágyak helyett tudatmódosító programokkal
(merevlemezre tölthető információtestekké) „erősítették fel”. (A filmben
csak egyetlen „bekebelezést” látunk: a biokapu az Allegra podjánál sokkal
fejlettebb, a „nem túl élethű” Cortical Systematics tervező, D’Arcy Nader
mikropodját nyeli el.)
Tednek nincs biokapuja, a pod viszont
csak akkor menthető meg, ha ő is beszáll a játékba. Mindig csodálta Allegrát,
de rettegett attól, hogy testébe – sebészi beavatkozással – idegen anyag
kerüljön. Gyorsan dönt, s elindulnak egy illegális, nem regisztrált, lehetőleg
lopott portékáért. Ritka cyberpunk párhuzam: a Gibson-regények digitális
alvilága is tiltott kódokkal, elcsent implantokkal üzérkedik… Gas, a benzinkutas
(Willem Dafoe) személyében rátalálnak a megfelelő emberre. Ő is imádja
Allegrát, földre borul előtte, hiszen a nő változtatta meg az életét. Elvállalja
a műtétet. „Isten, a művész, a szerelő” – morfondírozik, majd egy kőkorszaki,
piszkos masinával Ted hátának esik. A test megszentségtelenítődik: a fiú
elveszíti ártatlanságát, jelképesen megerőszakolják. Később férfivá érik:
D’Arcy Nader játékbirodalmában előbb Allegra biokapuját csókolgatja, aztán
szerelme testét is magáévá teszi… (Az eredeti elképzelések szerint ő lett
volna a játéktervező, Allegra a „beavatott”. Cronenberg a szerepek felcserélésével
szerencsésen elkerülte a még egyértelműbb szexuális konnotációkat, a hatalmat
gyakorló férfi és a gyenge nő viszonyának macho sztereotípiáját!)
Fura, de az eXistenZ a rendező
korábbi filmjeinél realistább. A közeljövőről szól, ám ez a közeljövő már
a jelen. Játékokban élünk. Ugyanezekből a játékokból fejlődik ki a jövő
művészete… „Mint ahogy az ipari fejlődés a mozit eredményezte száz évvel
ezelőtt, napjaink elektronikus technológiája is egy új, ma még nem létező
művészetnek ad majd életet” – véli Cronenberg.
Realista? eXistenZialista?
eXistenZ -- amerikai, 1998. Rendezte
és írta: David Cronenberg. Kép: Peter Suschitzky. Zene: Howard Shore. Szereplők:
Jennifer Jason Leigh (Allegra Geller), Jude Law (Ted Pikul), Willem Dafoe
(Gas), Ian Holm (Kiri Vinokur), Don McKellar (Jevgenyij Nourrish). Gyártó:
Alliance Pictures International. Forgalmazó: InterCom. A Titanic Fesztivál
bemutatója. Feliratos. 108 perc.