A törvény az igazságért, a film a hatásért perel. A mozivászon bíróságain aztán egymásra találnak.
Petrocelli, az olasz származású
ügyvéd, aki csak ártatlanokat védett, és mindig nyert, miközben a valódi
bűnöst is lebuktatta, talán még mindig lakókocsiban lakik valahol a sivatagban,
és valószínű, hogy a memphisi Cég vagy a New Yorkban praktizáló ördög sohasem
fogja megkeresni visszautasíthatatlan állásajánlattal. Éppen ezért lehetett
őt szeretni. A kisemberek ügyvédjeként Petrocelli a magyar sorozat-folklór
darabjává vált, mint Derrick, Isaura vagy Mork, "az úr az űrből", aki épp
Petrocellit parodizálva mosta tisztára magát a bolonddá nyilvánítási eljárás
során két nanu-nanu között, legalábbis a magyar szinkron szerint.
Petrocellinek volt még egy vitathatatlan
hatása mifelénk: általa a törvénytisztelő, tárgyalótermet csak hírből ismerő
átlagpolgár többet tud az amerikai büntetőeljárásról, mint a hazairól.
Töményen kaptuk a kliséket az amerikai tárgyalótermekből, hetente egyszer,
vágóképként a vidéki törvényszék Capitoliumra emlékeztető épületét, a pocakos
ügyészt, az ügyvédet ("tiltakozom, bíró úr!"), a frappáns perbeszédeket,
az amerikai zászló alatt ülő parókás, komoly bírót a húsklopfolóra hasonlító
kalapácsával a pulpituson ("csendet kérek vagy kiüríttetem a termet!"),
a tisztelt esküdtszéket, és természetesen a lépcsőn várakozó, elmaradhatatlan
sajtót.
A tárgyalás hálás téma. Látványos,
igazi dráma. Ki az, aki nem szereti a küzdelmet? Ki az, aki nem szereti
látni, ha az Igazság győz? És ha nem győz? Már a küzdelem is nemesít. Peter
Greenaway imád bírósági tárgyalásokra nézőként beülni. Mint mondja, ott
lehet a legeredetibb élményekre szert tenni. Egy bizonyos élménytől azonban
mindannyian rettegünk. Attól, hogy nem nézőként, hanem vádlottként keveredünk
egy büntetőeljárásba. Vagy épp csak a jogainkat kell érvényesíteni egy
polgári perben. Ez a szorongás ihlette a legklasszikusabb per, a néhai
Josef K. perének történetét. Kafka gyakorló jogászként mindennapi kapcsolatban
élt az emberiség legellentmondásosabb teremtményével, a Törvénnyel.
A törvények, rendeletek, rendelkezések,
utasítások, irányelvek, iránymutatások, utazási feltételek, házirendek
és társaik szigorúan felépített hierarchiájában egyensúlyozva vagy vergődve
éljük mindennapjainkat. A Törvényt minden pillanatban alkalmazzuk, és akarva
vagy akaratlanul elég gyakran megsértjük. Újságot veszünk az újságosnál:
Polgári Törvénykönyv, adásvétel; felszállunk a villamosra: Polgári Törvénykönyv,
szolgáltatási szerződés; két sör után ülünk be az autóba, vagy túllépjük
a megengedett sebességet: KRESZ, Büntető Törvénykönyv; születünk, házasodunk,
válunk: Családjogi Törvény; pénzt veszünk fel az ATM automatából: Hitelintézeti
Törvény; illegálisan másolt szoftver segítségével írjuk a cikkünket, börtönben,
fúrótoronyban, repülőgépen, hajón vagy netán turistabuszon játszunk le
egy jogvédett videókazettát: Szerzői Jogi Törvény, Büntető Törvénykönyv;
kutyát sétáltatunk: Ebrendelet. A felsorolást a végtelenségig lehetne folytatni.
A Törvény misztérium. Valamikor
a vallás része volt, mára maga is szigorú, tekintélyt követelő vallássá
vált. Felépítette templomait, kialakította szertartásait. Az ügyészek,
az ügyvédek és a bírák személyében papjai is vannak. Hozzájuk képest mindenki
mellékszereplő a tárgyalótermi drámában: a tanúk, a szakértők, a peres
fél és a vádlott is. Ennek a vallásnak az istene az Igazság, a törvény
őt szolgálja. A törvény az Igazság nevében véd és fenyeget. Ez az egyetlen
vallás, amelyben engedélyezett az emberáldozat. A Törvény meghatározza
jogainkat és megállapítja kötelezettségünket. Az egész életünk nem egyéb,
mint jog és kötelezettség, amit szigorúan be kell tartani, mert összeütközésbe
kerülünk vele. A „társadalmi szerződés” elmélete szerint jogaink egy részéről
valamikor lemondtunk, és átadtuk az Államnak, a Hatalomnak. Már nem ölünk,
korlátozottan büntetünk, ez a Hatalom kiváltsága. A Hatalom irányít és
véd bennünket átengedett jogaink alapján. A Hatalom tartatja be a Törvényt,
a tőle független törvénykezés igénybevételével, a Törvény alapján szolgáltat
Igazságot. De az igazságszolgáltatás során soha sem az Igazságra, hanem
a Törvényre hivatkozik, és a legfontosabb alapszabályra: a törvények nem
ismerete nem mentesít a felelősség és a felelősségre vonás alól. A Törvény,
akárcsak a legtöbb vallás, kíméletlenül behajtja az őt megillető adót.
Az Igazságért pénzt, sokszor rengeteg pénzt kell fizetni, az Igazság többnyire
a pénz igazsága.
A törvény kapujában
Ilyen vagy olyan okból, pénztelenség,
dac, virtus, balsors és még ki tudja mi miatt, emberek tömegei élnek a
Törvény határán, vagy azon kívül. Nekik természetes életforma a fenyegetettség.
Ha lesújt, közönyösen veszik tudomásul, mint a Törvénytől sújtva vagabundjai.
De nem kell ahhoz feltétlenül bűnözőnek lenni, hogy kicsússzunk a védelme
alól. Bárkivel, bármikor megeshet. Elég egy szerencsétlen kormánymozdulat
vezetés közben, egy hamis tanúvallomás, egy rendőrségi túlkapás. Elég,
ha rossz pillanatban érkezünk vagy rossz helyen vagyunk. Ha beindult a
Törvény gépezete, akkor érezzük meg igazán félelmetes, irracionális erejét.
Egy bírósági eljárás a valós helyzettől függetlenül bárhogy végződhet.
Ilyenkor eszeveszettül keresi mindenki az Igazságot — valójában a maga
igazságát —, van aki becsvágyból, van aki munkaköri kötelességből, van
aki megszokásból, van aki azért mert az életéért, vagyonáért küzd.
Az igazságkeresés leglátványosabb
része a tárgyalás. A Törvény csak keretet ad az Igazság megtalálásához,
ezt a keretet a tárgyalás során a résztvevőknek kell kitölteni. A perben
résztvevők: az ügyész, a bíró, az esküdtek; továbbá az eljárásba sodródó
kívülállók: a tanúk, a szakértők; végül akinek a bőrére megy az egész:
a vádlott vagy a jogaiban sértett fél. Nekik tolmács kell, aki ért a tárgyalás
nyelvén. Ez a tolmács az ügyvéd, napjaink írástudója, a Törvény, a Jog
ismerője és értelmezője. Mert a Törvény nyelvét, rendszerét laikusként
csak annyira értjük, mint a mende törzs tagjai az Amistadban. Mindannyian
ismerjük az ősrégi tolmácsviccet. "Kihallgatás, jobbra a seriff, középen
a tolmács, aki fordít, balra a mexikói bankrabló. Seriff: Hová dugtad a
pénzt? Bankrabló: Nem tudok semmiféle pénzről. Seriff: Ha nem mondod meg,
lelőlek! Bankrabló: Elástam a temetőben. A tolmács fordít: Nem félek a
haláltól." A klasszikus amerikai ügyvédvicc az Esőcsinálóban hangzik el:
"Mi a különbség egy elgázolt ügyvéd és egy elgázolt görény között? Az ügyvéd
előtt nincsen féknyom."
Hogyan függ össze a két vicc? Az
ügyvédnek legalább annyira ki vagyunk szolgáltatva, mint a tolmácsnak.
Az amerikai köztudatban az ügyvéd, mint egy héja vagy keselyű, kihasználja
a tudása adta előnyét. A jog, a Törvény tudása hatalom, amit pénzre lehet
váltani. A Cég és Az ördög ügyvédje már erről a világról szól. A Jog —
Hollywood sugallata szerint — az ügyvédek segítségével a maffia vagy egyenesen
a Sátán szolgálatában áll. "Miért a jog? Miért az ügyvédek? Azért fiacskám,
mert a jog tár ki mielőttünk minden ajtót. Az a mindenre érvényes belépő!"
— hangzik el a kérdés és a válasz Az ördög ügyvédje végén. Az Esőcsinálóban
tragikomikus jelenet, amikor az egyébként szimpatikus zugügyvéd a kórház
betegei közül próbál magának kuncsaftot szerezni. Pedig ez még enyhe módszer.
Persze szólnak filmek becsületes ügyvédekről is. Példának itt van mindjárt
az Esőcsináló, a Vinnie, az együgyű, a Törvényszéki héják, a Becsületbeli
ügy. Az utóbbi érdekessége, hogy katonai bíróság előtt játszódik. Ha valaki
megjárta már a sereget, tudja mit jelent ez. A katonai büntetőeljárás a
törvénykezés külön műfaja, bárhol folyik a világon, és a vádlott a per
eredményeként könnyen a Dombon találhatja magát. Az ítélkezést igencsak
befolyásolhatják a csillagok. Talán azért olyan hatásos a fiatal ügyvéd
tiszt és a cinikus, öreg tábornok végső összecsapása. Persze a civil életben
sincs ez másképp: a statisztikák szerint a gazdagabb vádlott esélye a felmentésre
mintegy tizenötször nagyobb, mint a szegényé. (Legutóbb az O. J. Simpson-ügy
volt erre jó bizonyság.) A "jó ügyvédek" naiv idealizmusát látva (legfrissebb
példa rá a Civil Action Travolta játszotta főhőse) olyan érzésünk támad,
mintha az ilyesfajta filmeket a jogász szakma finanszírozná a reklám kedvéért
vagy lelkiismerete megnyugtatása végett.
Büntetőperrel akár ölni is lehet.
Jézus megfeszítését is tárgyalás előzte meg. Stendhal hőse, Julien Sorel
„öngyilkosságának” eszközéül – Autant-Lara filmje nyitójelenettel nyomatékosítja
— egy koncepciós bírósági eljárást választott. Jól tudta, mire számíthat.
Julien Sorel öntudatával, Camus hőse közönyével irritálta bíráit. Mindketten
belehaltak. Életrajzi adatok szerint Camus kedvenc írója Stendhal volt.
Roger Waters-ra bevallottan hatással volt a Közöny a Fal megírásakor. Emlékszünk
a film operaszerű végére? A Törvényszékre a Fal mellett, Pinkre a vádlottra,
Féreg úrra, a bíróra, a tanúkra: a Tanárra és az Anyára? A jogtörténeti
tanulmányként is értékelhető Ken Russell film, az Ördögök is ebbe a vonalba
tartozik. És akkor még nem beszéltünk a szocializmus koncepciós pereiről.
A "szökevény", illetve a "börtönfilmekben"
az Igazság keresése a tárgyalótermen kívülre szorul. Ezek a filmek eleve
feltételezik, hogy az Igazság és a Törvény legtöbbször nincs összhangban
(Szökevény, Éjféli expressz, A remény rabjai). Érdekes fikció az amerikai
igazságszolgáltatás sebezhetőségéről szóló Esküdt ellenségem és remake-je:
Az esküdt. Történetük az angolszász büntetőeljárás laikus szereplőjének,
az esküdtszéknek esendőségével játszik. Az esküdtnek választott, majd megzsarolt,
kiszolgáltatott nő magányos harca a maffiával és az igazságszolgáltatással
különösen aktuális téma. Nálunk most tervezik a „kemény” ügyeket tárgyaló
ügyészek és bírók titkosszolgálati védelmét lehetővé tevő jogszabály elfogadását.
Törvény(forgató)könyv
Valószínű nem szerepelne ennyit
a filmvásznon a bíróság, ha az amerikai tárgyalótermek világa az angolszász
jogrendszer sajátosságai miatt nem lenne ennyire látványos. Mint ahogy
számos filmben látható, a bizonyítási eljárás voltaképpen egyfajta párbaj
az ügyész és az ügyvéd között. Az izgalmakat fokozza az is, hogy az eljárás
során az úgynevezett precedensjog (esetjog) dominál. Ez azt jelenti, hogy
az adott üggyel analóg korábbi jogesetek, ítéletek felhasználhatóak mind
az eljárás, mind a döntéshozatal során. Jó példa erre az Esőcsinálóban
a lopott bizonyíték felhasználása körüli vita.
A vádlott bűnösségét az ügyész
és ügyvéd teljesítményének mérlegelése után a civilekből kiválasztott esküdtszék
állapítja meg, a bíró csak az eljárás törvényessége felett őrködik, és
kihirdeti az ítéletet. Az esküdtek kiválasztásának procedúrája Az ördög
ügyvédje, Az esküdt, az Esküdt ellenségem című filmekben jól nyomon követhető,
hatékonyságukra a legmegfelelőbb példa A tizenkét dühös ember. A filmekben
sokszor emlegetett vádalku esetében arról van szó, hogy több bűncselekmény
közül csak a legenyhébb miatt emelnek vádat, és ez ellen a vádlott nem
tiltakozik.
Néhány film főszereplője pályakezdő
jogász ( Manhattanra leszáll az éj, A Cég, Esőcsináló), de más filmekben
is számos utalás történik a jogi karrier fázisaira. Az Egyesült Államokban
ahhoz, hogy jogi pályára léphessen valaki, négy évet el kell végezni valamilyen
egyetemen, ezután lehet jelentkezni a jogi egyetemre, ami újabb négy évet
jelent. A jogi egyetem befejezése után szakvizsgát kell tenni, amely feltétele
annak, hogy a jogász mint ügyvéd vagy ügyész praktizálhasson. ( A Cég és
az Esőcsináló külön jelenetet szentel a szakvizsga sikeres letételét követő
ünneplésnek). Minden államban más az előírt szakvizsga, így csak abban
az államban lehet eljárni, amelyikben a szakvizsgát letették. Esetenként
egy másik állambeli bíró az előtte zajló perben ez alól kivételt tehet,
mint például a Vinnie, az együgyű című filmben. A helyi bírókat ügyészeket
a lakosság választja. A Manhattanra leszáll az éj című filmből megtudhatjuk,
a választást megelőző korteshadjárat kísértetiesen hasonlít egy polgármester-
vagy elnökválasztáshoz. Érdekesség, hogy a kisebb városokban, és falvakban
a jogi végzettség nem feltétel, egy köztiszteletben álló helyi polgárt
is bíróvá választhatnak. A Pokoli leckében bekövetkezett, illetve Az ördög
ügyvédje végén alternatívaként felvázolt, pervesztésből adódó ügyészi vagy
ügyvédi karriertörés csak ritkán, a nagy nyilvánosságot kapott ügyek esetében
fordul elő, akkor is szinte kizárólag nagyvárosokban. Az ügyész nagyon-nagyon
ritkán mond le, az ügyvéd szinte soha nem lép vissza magától.
A magyar filmművészetben nem divat
a tárgyalóterem. Ennek oka a múlt rendszer zártságában, és a magyar jogrendszerben
keresendő. Bár a tárgyalások kevés kitételtől eltekintve nyilvánosak, a
„Törvény” hatalma itt sokkal nagyobb volt annál, hogy egy abszolút igazságosnak
kikiáltott társadalomban az igazság lehetséges variációit boncolgassák.
Másrészt a magyar eljárásjog — filmes szemmel — rendkívül unalmas. Mi az
angolszásszal szemben az úgynevezett kontinentális jogrendszerhez tartozunk.
A bíró szerepe sokkal erőteljesebb, a végső döntést is a bírói tanács hozza
meg. Szó sincs vérre menő csatákról az ügyész és az ügyvéd között, nincsen
esküdtszék, a laikus elemet, a közembert általában két ásítozó ülnök képviseli
a pervezető bíró mellett. Nálunk kismértékben dominál a precedensjog, mindig
a tényállás és a bizonyítékok alapján, a jogszabályoknak megfelelően döntenek.
Figyelemreméltó dokumentumfilm
a magyar büntetőeljárásról Vészi János filmje, A halál villamosa. És természetesen
ebbe a körbe tartozik A tanú, az abszurdumba hajló törvénytelenség szatírája.
Kíváncsian várom, mikor készül magyar film egy kezdő ügyvédről, aki egy
Aszód–Tököl relációban nevelkedett, a rendőrök által jokerként mindig előrángatható,
mindent "beismerő" szerencsétlent kirendelt védőként fel tud mentetni a
Pesti Központi Kerületi Bíróságon.