A magyar televíziókból ki nem derül, hogy félmilliós roma kisebbség él velünk. Ha mégis hírt és képet adnak róluk, csak a közhelyek sokasodnak.

Noha egyáltalán nem volna érdektelen tudni, pontosan hány magyar állampolgár sorolható a roma etnikumhoz, már az alsó, becsült érték (500 ezer ember) is elég tekintélyes ahhoz, hogy számonkérõ tekintettel tapadjunk a Magyarországon versengõ jó néhány televíziócsatornára.

Mindenki az, aminek vallja magát - a legtöbb európai jogrendszer ezen az alapon áll. Égve felejtett reflektorként vág szembe: a magyarországi romák esetében nem ez a helyzet. Roma az, akit a többségi társadalom annak tart.

Kisebbségi nagyképernyõ

Egyedül a romákkal kapcsolatos beszédmódot nem "álcázza" semmilyen nyelvi, stiláris púder, nincsenek szinonimák, mint a kozmopolita, liberális vagy urbánus más, egyébként pontosan dekódolható esetében. A többségi és a roma társadalom véleménycsinálói abban egyetértenek, hogy a roma érdekérvényesítés nem érhet el komolyabb eredményeket, amíg a többségi társadalom cigányságképe meg nem változik. Mindez nagy mértékben a romák médiaképétõl függ, hiszen a médiában - különösen a könnyen "fogyasztható" elektronikusban - megjelenõ romakép egészen biztosan megerõsíti, valamilyen mértékben tükrözi, és esetenként ki is alakíthatja a többségi társadalom romákról alkotott képét. A megfogalmazás tétovasága nem indokolatlan. Kérdés, hogy mondjuk a televízió kialakíthat-e bármilyen csoporttal kapcsolatban többségi attitûdöt, illetve megváltoztathatja-e a (negatív) sztereotípiákat. Bernáth Gábor és Messing Vera a romák magyarországi médiában elfoglalt szerepérõl írt alapos munkája olyan esetet is idéz, amikor egy televíziómûsor - az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában is oly népszerû Bill Cosby Show- annak ellenére sem csökkentette a feketékkel szembeni elõítéleteket, hogy több milliós nézõtábort vonzott. A sikeres, fekete értelmiségi szereplõket fölvonultató sorozat hatáselemzése szerint a közhelyek hierarchikusak: az ellentmondó információ nem magát a sztereotípiát változtatja meg, hanem a típuson belül altípusokat hoz létre, a csoportról alkotott elképzelés pedig változatlan marad. De mennyire tükrözi hûen a többségi társadalom romaképét a televízió? S egyáltalán: mi a dolga? A sztereotípiáktól terhes képet tabuk nélkül, "objektíven" közvetítse, vagy inkább a roma önkép(ek)hez vigye közelebb?

Ha a roma témákat keressük a magyarországi televíziókban, elsõsorban a hiányuk tûnik szembe. Így van ez akkor is, ha tudjuk, hogy az utóbbi idõben a legtöbb televíziós csatornán a korábbiaknál gyakrabban foglalkoztak olyan eseményekkel, amelyeknek roma szereplõi voltak. A témák sokfélesége azonban nem kápráztat el, mint ahogy az sem lényegtelen kérdés: az érintettek vajon hallgatag, együgyû tömegként vagy cselekvõ ébredõ szereplõkként mutatkoznak-e? Vajon a médiának valóban az a dolga, hogy a cigánysággal kapcsolatos többségi attitûdöt és közgondolkodást visszatükrözze? Oknyomozó anyagokat készítsen a roma bûnelkövetõkrõl, amikor a többségi társadalom cigánybûnözést kiált; bemutassa a kilakoltatott romák beilleszkedési nehézségeit, amikor a többség nagyon is szívesen veszi az etnikai alapon rendezett lakásmegoldásokat; föltárja a roma önszervezõdés belsõ konfliktusait, amikor a társadalom nagyobbik hányada amúgy is úgy (köz)vélekedik, hogy "ezeken senki sem segíthet, még egymással is összevesznek"? Az volna tehát a média szerepe, hogy fittyet hányjon a tabuknak és eufemizmusoknak, s tárgyilagosan, korlátozások nélkül mutassa meg a társadalom különbözõ - például etnikai - csoportjai közt dúló konfliktusokat? Vagy éppen ellenkezõleg: a pozitív diszkrimináció elvét hangoztatva alakítson ki egy politikailag korrekt EU-konform virágnyelvet, amely hátrányos helyzetû romákról és egyenrangúnak tételezett állampolgárokról beszél, miközben a képernyõ másik oldalán, a többségi nézõk nagy hányada a politikai korrektségre magasról ejtve sziszeg a fogai között az amúgy sem barátságos közhangulatban?

A kérdés nem ez, pontosabban ez nem kérdés. Épeszû ember ugyanis a pozitív diszkrimináció elvét nem torzíthatja odáig, hogy az már a tényeket manipulálja, s elhallgasson olyan híreket, amelyek a roma integrációért drukkoló szerkesztõ szerint nem tennének jót az "ügynek". (Manapság ez az ironikusan eltúlzott módszer már a hírverseny miatt sem volna lehetséges.) Az viszont kétségtelen, hogy - objektivitás ide, politikai korrektség oda - a cigánysággal kapcsolatosan elhangzó leggyakoribb (és általános) többségi elõítéletek földolgozása hasznos és kívánatos ugyan, de kizárólagosságuk egyfajta - elnézést a bulvárízû szóért - tematikai gettóba zárhatja a romákat. A már említett tanulmány komoly monitoring munkájának köszönhetõen tudjuk, hogy a romák médiaképében túlhangsúlyosak a konfliktusok, s rendre olyan összefüggésben jelennek meg, amely megfelel a többségi társadalom romákkal kapcsolatos sztereotípiáinak, pontosabban az elõítéletek tematikájának: munkanélküliség, bûnözés, egyéb szociális problémák. Arról persze lehet vitatkozni, hogy a médiának feladata-e egy pozitív romakép kialakítása - szerintem az -, arról viszont aligha, hogy objektivitásra kell törekednie. Habár a hírmûsorok ennek rendre igyekeznek is megfelelni, ettõl még a roma témák szûkös repertoárja nem segít az elõítéletek oldásában. Ugyanaz a baj a tematikai kényszerrel, mint a romák passzív megjelenítésével: a többségi nézõ a sztereotípiák mentén építkezõ tematikát az egész cigányságra érvényesnek véli, ahogy a híradásokban megjelenõ arctalan, névtelen, csak Kaltenbach Jenõ vagy Horváth Aladár által képviselt romák problémái is - egyénítés híján - csoportjellemzõkként rögzülhetnek.

Négy híradó, egy hír

Tanulságos ebbõl a szempontból a legutóbbi - egyébként nem ab ovo roma - ügy, a hajdúhadházi késelés földolgozása a különbözõ televíziócsatornák hírmûsoraiban. A hír: egy napközis tanítónõ, akinek egyébként gyógypedagógiai végzettsége is van, késsel megszúrt nyolc gyermeket és három felnõttet. A TV3 háromnegyed hétkor kezdõdõ híradásában romaiskolát említenek, a nézõ - fölteszem - itt speciális iskolára gondol, a többi, hazánkban élõ nemzeti kisebbségéhez hasonlóra, ahol saját kultúrájukkal emelt óraszámban, a többségi társadaloméval pedig a nyelvi, szociális deficit gátjától mentesen foglalkozhatnak a nebulók. Roma iskola, rendben, nem meglepõ tehát, hogy a "gonosz kisdiákokra" támadó tanítónõ szúrásai kivétel nélkül romagyerekeket érnek. Rasszista motívum kizárva, a tanítónõ elmeállapotát egyébként is szakértõ vizsgálja. Hét óra, a két "nagy" kereskedelmi csatorna, az RTL Klub és a TV2 híradójának kezdési idõpontja. Az utóbbiban szó sincs romaiskoláról, lakonikusan hajdúhadházi általános iskoláról szól a mûsorvezetõ és a tudósítás is. Rasszista motívum kizárva, Pokorni miniszter az iskolapszichológusi rendszer reformját sürgeti. Mind a TV2 Tények címû hírmûsora, mind az elõször említett Hír3 híradó is a többi belföldi anyaggal egyezõ hosszúságú tudósítást szentel az ügynek. Vezetõ hírként tálalja a késelést az RTL Klub híradója is, ami ekkor már nem egy - föltehetõen - zavart elmeállapotú tanítónõrõl és nyolc gyermekáldozatáról szól, hanem romákról és magyarokról: az ügy roma üggyé válik. A hírmûsor mûholdas kapcsolatot teremt Hajdúhadháza és a stúdió között, megszólaltatva a helyi polgármestert és - gyakorlatilag opponenseként - a roma önkormányzat vezetõjét is. A mûsoridõ tekintélyes része foglalkozik az esettel, a stúdióba meghívják Horváth Aladárt, a Roma parlament elnökét, és ekkor hangzik el elõször az az információ is, miszerint sajátságos oka van annak, hogy csak roma gyerekek sérültek meg a minden hírmûsorban "ámokfutónak" nevezett tanítónõ támadása során. Az RTL Klub információi szerint a faluban rasszista módon szétválasztották a roma és a magyar gyerekeket, így lett a Földi János Általános iskolából, ha nem is romaiskola, de olyan tanintézet, ahova jószerivel csak romák járnak. A nézettségi versenyben még mindig elõkelõ pozíciót birtokló MTV Híradó 19.30-kor szintén vezetõ hírben számol be az esetrõl, ám a nyomozást irányító rendõrtiszten és egy-egy szülõn kívül csak az iskolaigazgatót szólaltatja meg, ami - tekintettel az akkor rendelkezésre álló, ellenõrzött információkra - a leghiggadtabb tájékoztatásnak nevezhetõ. Négy hírmûsor, legalább két különféle ábrázolásmód, de még a két, markánsan elkülöníthetõ földolgozási módon belül is vannak alcsoportok. Ami az egyik csatornán emberi tragédia, a másikon alapvetõen etnikai ügy, annak ellenére, hogy a gyerekek roma volta vélhetõen nem játszott szerepet a tragédiában. Mégis: a hajdúhadházi késelés immár föliratkozott az elektronikus média "roma ügyeinek" listájára, óhatatlanul is befolyásolva ezzel a romákkal kapcsolatos többségi attitûdöt.

Szintetikus szappanoperák

Nem vitás, a romák társadalmi szerepének sokszínûbb, hitelesebb, teljesebb bemutatásával a nézõszámot tekintve amúgy is "befolyásosabb" mûsorok sikeresebben próbálkozhatnak. Mégsem teszik. A közszolgálati Magyar Televízió egyik legnépszerûbb mûsorának, a Szomszédok címû teleregénynek egyetlen cigány szereplõje sincs, bár - egy rasszista szempontjából - a Vágási Feri származása nincs "megnyugtatóan" tisztázva. A hazai gyártású játékfilmek és filmsorozatok karakterei közül rendre hiányzik az olyan roma szereplõ, aki nem a szokásos cigánysztereotípiáktól való eltéréseivel (horribile dictu: egyezéseivel) rajzolódik ki, hanem "semleges" szereplõje az ábrázolt közegnek. Máig jellemzõ példa Bacsó Péter tévésorozata, a Kis Romulusz. A címszereplõ roma származású rendõr, egy "káembés", a törvény embere - szemben a cigánybûnözéssel -, ahol ráadásul sem õt, sem muzsikus testvérét nem roma származású színész játszotta, végképp hiteltelenné téve az amúgy is suta karaktereket. Nemcsak a sztereotípiáktól független romaszereplõje, hanem semmilyen állandó romaszereplõje nincs a Kisvárosnak, a Família Kft.-nek vagy a TV2 saját gyártású sorozatának, a Tévé a város szélénnek, és egyelõre az RTL Klub októberben indult, naponta jelentkezõ szappanoperája is roma szereplõ nélkül idézi a magyar családok hétköznapjait. Csak egy kötelezõ, lehetetlen idõsávban lévõ rubrika kipipálására elegendõ a közszolgálati televízió cigánymagazinja. A szerkesztõk ráadásul arról is panaszkodnak, hogy megfelelõ információs, érdekképviseleti mûsor híján olyan feladatokat is magukra kell vállalniuk, amelyek nem speciálisan roma ügyek, illetve csak annyiban azok, amennyiben, a romák igen tekintélyes része szociálisan hátrányos helyzetûnek számít, így bizonyos közérdekû információk megszerzése számukra fontos lehet.

Jószerivel csak a sportmûsorokban jelennek meg a romák mint a társadalom teljes jogú tagjai. Gyakorlatilag csak itt valósul meg az az ideális állapot, hogy a szereplõk etnikai hovatartozását sem a szerkesztõk, sem a nézõk nem tartják fontosnak; egyedül az általuk nyújtott teljesítmény számít. György Péter kárhoztatta az ÉS-ben a Néprajzi Múzeum Romák Kelet-Európában címû kiállításának ideiglenességét. Az észrevétel jogos: az ország folklórral, népszokásokkal foglalkozó múzeumában nem fél évig kell - ha mégoly rangos kiállítás keretén belül is - foglalkozni a hazai romák kultúrájával, hanem az állandó tárlatok részeként, éppen úgy, ahogy az "életben" is szerves része a romák kultúrája a magyarországi - népi, nemzeti, etnikai - kultúrák összességének. Mindebbõl azonban a tévék képernyõjén nem sokat látunk. Ha egy, a közép-kelet- európai viszonyokban tökéletesen járatlan idegent arra kérnénk, hogy a hírmûsorok kivételével nézze egy ideig az országban fogható országos kereskedelmi vagy közszolgálati televíziók mûsorfolyamát, bizony halvány fogalma sem lenne arról, hogy ebben az országban romák is élnek.

A hirdetõk pénzéért a mûsorsávok versenyében persze ádáz harc folyik. A fõmûsort nyitó híradók esetében egyfajta nézettségi rasszizmus mûködik: a törékeny egyensúly, illetve a kiszámítható fordulatú versengés mindennél elõrébb való szempont. Márpedig a csak nehéz munkával megváltoztatható többségi elvárásokat ismerve egy roma mûsorvezetõ nem bizonyulna piacképesnek. Gondoljuk meg, még a búgóhangú Szellõ Istvánt is háttérbe szorította Erõs Antónia csinossága. Ez persze nem teszi elfogadhatóvá, csupán magyarázza a kereskedelmi tévék befektetõinek logikáját. Horváth Lóránt a Magyar Televízió ügyvezetõ elnöke ugyan nem is olyan régen sértetten kijelentette, részükrõl vége a versengésnek, mivel sohasem nyerhetnek, a hírmûsorok versenyében a közszolgálati televíziónak azért még vannak el nem vesztett végvárai, így õk sem "kockáztathatnak". Még egy ehhez hasonló cinikus érvet sem találunk a kora reggeltõl kilenc óráig tartó mûsorsáv esetében. A kereskedelmi televíziók ezt a sávot amúgy is a kísérletezgetések idejének tekintik.

A Z+ nevû magyar zenetévében a nem különösebben meggyõzõ mûsorvezetõ-tanoncok között nincsen egyetlen roma származású sem, márpedig egy roma házigazda jelenlétét több minden is indokolná. A Z+ , hasonlóan a világ legtöbb zenetévéjéhez, a fölöttébb multikulturális Music Television "köpenyébõl bújt ki". Az MTV International klónozásával létrejött tévék között pedig éppúgy kötelezõ érvényû tradíció az antirasszizmus, mint bizonyos képi megoldások követése. A világ zenetévéin az adott országban élõ kisebbségi származású mûsorvezetõk is jelen vannak, a német Viva televízióban például egy török lány a népszerû házigazdák közé tartozik. Szólamaiban, tematikájában nem különbözik ettõl a hazai Z+ televízió sem, országszerte válogatott mûsorvezetõi között azonban nem találunk roma származásút, noha nézõtáboráról - érettségivel rendelkezõ, vagy azt megszerezni szándékozó tízen- és kora huszonévesek - joggal föltételezhetõ, hogy a kisebbségekkel kapcsolatos attitûdjük toleránsabb, mint a többségi társadalomé. A Z+-nézõk ha el még nem is várják, feltehetõen elfogadnák egy roma házigazda szereplését. Erre utal az olyan elõadók népszerûsége, mint a Gangsta Zolee-féle Kartell, vagy a szólistaként is meg-megnyilvánuló Dopeman, akik szövegeikben nem kerülik el a roma tematikát. Sõt, a Dopeman produceri ténykedésének köszönhetõen megismert Fekete vonat nevû roma rapzenekar roma-magyar keverék szövegei éppen a többségi és a roma társadalom közti egészséges viszonyról "vakernak" - példákat sorolva a sztereotípiákat se nem tagadó, se meg nem erõsítõ "romaszerepre".