A Szárnyas fejvadász rajongói immár a Westwood élethû kompjuterjátékában is nyomozhatnak androidok után.

Habár számítógépes játékok már a nyolcvanas évek eleje óta megjelenítették a cyborg-mítoszt, igazán jelentõs alkotás sokáig nem született a technikai fejlettség és a megfelelõ inspiráció hiánya miatt. A legtöbb ilyen program az éppen aktuális sci-fi film ( Terminator; Robocop) meglehetõsen primitív feldolgozása volt. Az igazán nagy áttörést az 1984-ben megjelent híres William Gibson-regény, a Neurománc kalandjáték-adaptációja hozta. A négy évvel késõbb elkészült játékban, egy hacker-t irányítva, a korrupt nagyváros alvilágának segítségével különbözõ kibernetikus adatbankokba betörve lophattunk információt. Hogy a legkorszerûbb technológiát a szó szoros értelmében „birtokolhassuk", saját testünket egyfajta szuperszámítógéppé kellett alakítanunk különféle „tulajdonság chip"-ek, szoftverek implantálása révén. Ezekhez a pénzt gyakran csak úgy tudtuk megszerezni, ha testrészeinket egy zugsebésznél olcsó protézisre cseréltük, így a játék során szép lassan mi magunk is cyborggá váltunk.

Az 1989-es B.A.T. félig-ember félig-robot intergalaktikus ügynökeként, világmegmentõ küldetésünk során egy idegen lények, robotok és emberek lakta bolygó romlott fõvárosában tévelyeghettünk. Az 1990-ben elkészült, fülledt erotikájú Geysha címû játék fõszereplõje egy szerencsétlen japán kéjhölgy, akit egy szadista kísérlet révén „Robotzsaru"-szerû androiddá alakítottak. A legjellegzetesebb cyborg témájú játék az 1992-es Syndicate nevû stratégiai program, mely vegyítette a legsikeresebb sci-fi filmek alapmítoszait: a Blade Runner 2019-es Los Angelesére emlékeztetõ utópisztikus városokban kellett Terminátor-szerû androidokat irányítanunk.

Minden idõk egyik leghíresebb cyborg-mozija, a Blade Runner elsõ számítógépes adaptációja nem sokkal a film után készült el, ám a meglehetõsen primitív technikai megvalósítás miatt hamar eltûnt a süllyesztõben. Ezért is volt nehéz a film jogait birtokló The Blade Runner Partnership-nél a Westwood kompjúterjáték-cégnek elérnie, hogy újból feldolgozhassa Ridley Scott filmjét. A játék grafikájának elkészítéséhez a Westwood magát Syd Meadet szerzõdtette, aki az eredeti film vizuális világáért volt felelõs. Mead bámulatos munkát végzett: a digitalizálás egyszerû, de primitív módszere helyett az animációkat úgy készítette el, hogy az ismerõs színterek és jelenetek szinte pixelre pontosan megegyeznek az eredetiekkel. A régi helyszínek mellett rengeteg újjal is találkozhatunk és ezek tökéletesen ágyazódnak a film depresszív hangulatába. Néhány ismerõs színhely újabb részleteit is felfedezhetjük: Taffy Lewis füstös, züllött bárjának eddig például csak a söntését és „mûvészbejáróját" láthattuk, a játékban viszont megismerhetjük a mulató összes szögletét, egyetlen utca helyett a futurisztikus Chinatown-ról is sokkal részletesebb képet kapunk.

A régi színészeket kérték fel az eredeti film fontosabb szereplõinek megformálásához, akik nemcsak szinkronhangjukat kölcsönözték a játék szereplõinek, hanem róluk készítették a figurák 3D-s modelljeit is, a „motion capture" nevû technológia segítségével. A kész modellre feszítették rá az arcukról készült mintát egy grafikus programmal. A végeredmény csakugyan lélegzetelállító: a számítógép által generált „szereplõk" valódi emberi mozdulatokkal, arcvonásokkal, fintorokkal rendelkeznek és mindegyiknek saját mesterséges intelligenciája van. A számítógép monitorját bámulva olyan érzésünk támad, mintha a képernyõn tényleg Sean Young színészi alakítását, nem számítógépes animációt látnánk.

A Westwood sem a sztori menetén, sem a szereplõk tulajdonságain, sorsán nem változtathatott copyright kikötések miatt, a fejlesztõk végül úgy döntöttek, hogy teljesen új történetet eszkábálnak, melynek cselekménye párhuzamosan fut az eredeti mellett. A jól ismerteken kívül új szereplõkkel találkozhatunk, és az általunk irányított ügynök sem a filmbéli Harrison Ford által megformált Rick Decard, hanem Ray McCoy, egy fiatal, idealista „szárnyas fejvadász", aki most találkozik elsõ komolyabb ügyével. Hõsünk feladata itt is a Földre illegálisan beszivárgott replikánsok felkutatása. Miután azonosítja õket -- a filmben használt „Voigth-Kampf" teszt segítségével, -- mindegyiket meg kell semmisítenie. McCoy története nemcsak a filmbeli Decard-éhoz hasonlít, számos elemet merítettek Philip K. Dick eredeti kisregényébõl is. Az általunk irányított McCoy Az androidok elektromos bárányokról álmodnak? hõséhez hasonlóan skizofrén, paranoiás figura: bõrébe bújva szinte megszállottan igyekszünk kideríteni, hogy a terhelõ bizonyítékok ellenére valóban emberek vagyunk-e, vagy csak a rendõrség sorai közé beférkõzött replikánsok, mesterséges emlékekkel felruházva.

A játék bonyolult, többszörösen elágazó cselekménystruktúrát használ: az események alakulását mi magunk befolyásoljuk azzal, hogy a szereplõkhöz és környezetünkhöz így vagy úgy viszonyulunk. Dönthetünk úgy, hogy hidegszívû, kemény blade runner-ként az összes felderített androidot megsemmisítjük, ha viszont sorsukba betekintést nyerve lelkifurdalásunk támad, és megkíméljük az életüket, szimpátiájukat megnyerve akár be is állhatunk soraikba. Olyan játék ez, amelyet többször újrajátszhatunk, így a történetet mindig más és más oldalról fedezhetjük fel, új szereplõket, befejezéseket ismerve meg. A Blade Runner-játék interaktív világa végül is nem kisebb kihívást elé állít minket, mint hogy szárnyas fejvadászként megírjuk saját emberi mivoltunk és sorsunk forgatókönyvét.
 
 

CYBORG-NÕK FILMEN

-A Szárnyas fejvadász alaptípusai szerint -

Rachel, avagy a mechanikus doppelgangerek:

Fritz Lang: Metropolis - 1926

Bernard Knowles: The Perfect Woman (A tökéletes nõ) - 1949

Bryan Forbes: Stepford Wives (A stepfordi feleségek) - 1974

Wes Craven: Halálos barátnõ (Deadly Friend) - 1984

David Chung-Tsui Hark: I love Maria - 1988

Duncan Gibbins: Eve of Destruction (A pusztulás Évája) - 1991

Zhora, avagy az akció-androidok:

Allan Holtzman: Programmed to Kill (Gyilkolásra programozva) - 1987

Fukutomi Hirosi: Gunmu (Fegyver-álom) - 1993

Michael Schroeder: Cyborg 2 - 1994

Osii Mamoru: Kokaku kidótai (Páncélos Rohamosztag) - 1995

Pris, avagy a szex-cyborgok:

Alberto Sordi: Én és Katerina (Io e Caterina) - 1981

Steve DeJarnett: Cherry 2000 - 1988

Jamie Luk: Robotrix - 1991