Pal Sletaune fekete humorú szerelmi groteszkje ott kezdõdik ahol a skandináv dizájn véget ér, Osló peremén.

Óvakodj a postástól! Ezt a tanulságot a moziban szûrtem le egy ártatlan kinézetû, egyszer csengetõ kézbesí tõ láttán, aki másfél óra alatt képes feldúlni egy egész külvárost. Ám a postásnak meg vannak számlálva a napjai. A sorsfordí tó üzenet ma telefonon érkezik, a szerelmes levelet emil juttatja célba, az életmentõ pénz a bankszámlára fut be. A levélszekrényben jóformán csak a kifizetendõ számlák és a reklámcédulák jelennek meg, a postás megszûnt kulcsfigura lenni, mióta nem fürkészheti ki a titkainkat, és közel az idõ, amikor már csak õsrégi filmeken és a hí rközlési múzeum vitrinjében, kitömött állapotban, találkozhatunk vele. Ez a norvég film -- a magyar keresztségben a kissé idétlen hangzású Ponyvalevél cí met kapta -- a maga postás hõsével talán az utolsó példány.

Annál fényesebb jövõt jósolhatunk azonban a voyeurnek. Hogy mást ne mondjak, e pillanatban még remény sincs arra, hogy a nézõt ki lehessen tiltani a moziból. A kukkolós film klasszikusának tekinthetõ Hátsó ablakban az volt a különleges, hogy nem pszichopata leselkedik benne, csak egy fotóriporter, akit -- még a televí zió fénykora elõtt -- helyhet szögez egy törött láb. James Stewart afféle úri kukkoló, a természetes és ocsmány emberi kí váncsiságot piszkálja fel benne minden bûnök melegágya, az unalom. Meg is bûnhõdik érte: az (enyhébb) alapbüntetés, hogy a másik lába is eltörik, a halmazati, hogy végül nõül kell vennie az igyekvõ Grace Kellyt. Az ártatlannak induló leselkedés veszélyeirõl kevesen tudhattak többet Patricia Highsmith-nél (e hölgy Hitchcock legközelebbi rokona). A Huhog a bagoly -- Chabrol filmesí tette meg 1989-ben -- hõsei, a lesõ, a lesett, és mindenki más, aki kapcsolatba kerül velük, már nem ússzák meg ilyen olcsón: egy helyes lány, egyáltalán a mások élete iránt tanúsí tott "természetes" érdeklõdésnek grand guignol lesz a vége. Az ártatlanság vélelmét tagadó Highsmith abszurdjának megvan a humora, de az már olyan fekete, hogy alig is kivehetõ. A Ponyvalevelet í ró-rendezõ Pal Sletaune egész jó helyen kapisgálja a bûn valódi természetét és mechanizmusát -- ez már abból is látszik, hogy rendõrt közelébe sem enged a történetének. Eszerint a bûn úgy gyûlik fel, mint a zsebpiszok, önmagukban jelentéktelen, ártalmatlan morzsákból, szemcsékbõl, foszlányokból, csak akkor vesszük észre, amikor már a mocsokban kotorászunk.

A Roy nevû postást is a dögletes unalom viszi rá a mások szintén unalmas életében és levelei közt való kutakodásra, amely nem lépne túl egyfajta szakmai jellegû érdeklõdést, ha egy levélszekrény zárjában felejtett kulcscsomó nem kí nálna egyszercsak új távlatokat. A kulcsok -- és a róluk készí tett másolatok -- egy fiatal lány lakását nyitják, í gy mihamar érzelmi motivációk is mûködésbe lépnek. Ennek a lánynak, Linének ráadásul még valami sötét titka is van, a lehallgatott üzenetrögzí tõn egy bizonyos Georg egy nemrégiben közösen elkövetett bûntettre céloz. Úgy adódik, hogy hõsünket munkavégzés közben megtámadják; a táska kell nekik, Roy adná is, hogyne adná, ha ki tudna gabalyodni a szí jakból. Az eset egyszerre röhejes és rejtélyes: három homeless a támadó, csontrészegek, de a fosszilis fajtából, alig állnak a lábukon, és csak véletlenül találják el azt, amit célba vesznek. A végeredmény mégis nyolc napon belül gyógyul, plusz egy jutalomkaróra a Cégtõl a hõsies helytállásért. A kórházban váratlanul felbukkan Line; egy kómában fekvõ biztonsági õrt látogat meg, akit egy kerekebb pénzösszeg eltulajdoní tása során intéztek el az ismeretlen tettesek.

Roy kis hí ján lebukik, amikor legközelebb besurran az idegen lakásba; csak úgy menekül, hogy a lány öngyilkosságot követ el, õ pedig egy újabb hõstettet.

A történet jelentõségteljes fordulatai közben zajlik a hétköznapi élet, együtthálás a kartársnõvel, kocsmázás a haverokkal, akiknek éppen bejött a sportfogadás. Roy egy kiadósabb ivászat során tesz szert arra a tûzrõl lepattant hölgyre, ki éltes korát és second hand bájait meghazudtolóan igényes, hajlandó szobára menni, de a lovag háza tája heves tiltakozás vált ki belõle (pedig nem is látta azt a mocskos odút, amely a hõs valódi lakásául szolgál). Í gy kötnek ki végül Line lakásán -- a házigazda, tudjuk, kórházban van --, a szõke elégedett, de Roy libidójának nem kedvez a helyszí n; a nász elmarad, a hölgyvendég szitkok és fenyegetések kí séretében dúltan távozik -- a Georg nevû bûntárs és ügyvezetõ igazgató névjegyével. Az incidens során elõkerül a szekrénybõl egy zsák pénz; Roy és Georg összefut, majd szét, lassan megérik a helyzet a mozgalmas fináléra. Miközben a postai dolgozók nagyszabású házibulit rendeznek, a többi szereplõ -- Roy és Line, Georg és a két verõemberrel érkezõ sértett hölgyvendég a lány lakása elõtt tart csúcstalálkozót.

Van itt minden, ami egy bûnfilmhez kell: lopott pénz, súlyos testi sértés, üldözés, gyilkosok és áldozatok. Csakhogy -- bár a Ponyvalevél mindent halál komolyra és hót reálisra vesz -- a nézõ önfeledten végigröhögi az egészet. Mégsem kell úgynevezett akcióví gjátéktól tartanunk. Sokkal, de sokkal ritkább mûfajjal ülünk szemben: egy -- ráadásul hibátlan -- groteszkkel. Pal Sletaune fogott egy földhözragadt történetet, és elkezdte megdolgozni. A megmunkálás úgy történt, hogy túlrajzolta, és rendre az abszurd felé tolta el az eseményeket és a figurákat. Í gy aztán szemernyi lelkifurdalás nélkül hahotázhatunk, miközben a vásznon -- klasszikus személytévesztésbõl kifolyólag -- péppé vernek egy ügyvezetõ igazgatót, majd kilométereken át vonszolják egy kocsi csomagtartóján; ezt még túléli, de végül hulla lesz belõle, és elnyeli egy fekete lyuk a metróalagútban, ahol szemét és kézbesí tetlen levelek társaságában alussza álmát.

A Ponyvalevél nem kifejezetten az a film, amivel Európa leveri majd az amerikai kultúrimperializmust, mint a határkarót, és a reprezentatí v fesztiválok sem ilyeneknek osztogatják az aranyborjakat. A film költségvetése igencsak alant röpül, az oslói ibusz nem tehetné ki a kirakatba az itt látható városképeket, nélkülöznünk kell az operatõr jutalomjátékát, valamint a cí mlapért kiáltó sztárokat és a pazar kosztümöket. Van helyette egy jó forgatókönyv, sok ötlet és szellemi muní ció. Ez arra volt elég, hogy pár fontos dí j képében bekaszálja a kritikusok elismerését, a nézõktõl meg az örök hálát a nyolcvan percnyi moziélvezetért.

Ponyvalevél (Budbringeren/Junk Mail) - norvég, 1997. Rendezte: : Pal Sletaune. Írta:Jonny Halberg, Pal Sletaune. Kép: Kjell Vassdal. Zene: Joachim Holbek. Szereplõk: Robert Skjaerstad (Roy), Andrine Saether (Line), Per Egil Aske (Georg), Eli Anne Linnstad (Betsy). Gyártó: MovieMakers. Forgalmazó: Budapest Film Kft. Feliratos. 79 perc.