Michel Contour a Francia Filmarchívum archivátora, az õsfilmek megmentésének szakértõje.

-- Ha azt mondjuk, filmrestaurálás, pontosan mire kell gondolnunk?

-- A nitrofilmre forgatott õsfilmek halálra vannak ítélve. Egyetlen nitrotekercset sem tudunk megmenteni, mert a nitrát természeténél fogva nyomás alatt felrobban, szélsõséges esetben magától meggyullad, de mindenképpen folyamatosan bomlik. Amikor egy nitrofilm megérkezik hozzánk, elõször meg kell állapítani egy teszttel, mennyire sürgõs a beavatkozás. A Bois d'Arcy erõdben mûködõ Filmarchívumban (Centre Nationale de la Cinématographie), melyet még André Malraux alapított 1968-ban, jelenleg több, mint egy millió filmdoboz van. Ebbõl 270 ezer a nitráttekercs. Évente körülbelül 1 200 000 méter nitrofilmet mentünk meg, s ez a program, ha igaz, 2005-re fejezõdik be. Pénz mindenesetre van rá. Az archiválás, megõrzés évente 40 millió frankjába kerül az államnak.

-- Ön vezette a Lumiere-életmû restaurálási munkáit, melynek reprezentatív eredményét, Az elsõ mozielõadás címû tekercset a magyar nézõk is láthatták.

-- A Lumiere-cég katalógusa 1425 filmcímet tartalmazott, s ebbõl mi 1409-et megtaláltunk. Mára valamennyi film restaurálása befejezõdött. Az elsõ mozielõadás filmjeit nem volt nehéz megtalálni, ismertek voltak, de a Lumiere-cég operatõrei forgattak a világ minden táján, Egyiptomban, a Nílus partján, Vietnamban, Mexikóban, megtörtént, hogy törzsi ceremóniákat vettek filmre -- van például egy sorozatunk, körülbelül tíz film az ashantik törzsérõl --, aztán a filmeket a helyszínen eladták. Sok országban mutattam be Az elsõ mozielõadást, a vetítéseket az eredeti géppel csináltam, nálunk összesen kettõ van belõle.

-- Egy eredeti kinematográffal?

-- Igen. Lumiere-ék kamerája ugyanis nagyon érdekes szerkezet volt, egy olyan gép, amely felvevõ, másoló és vetítõ egyszerre. De nem volt keresõje. Úgyhogy az operatõr vakon forgatott. A kamera nyitott volt, az operatõr egy mattüvegen látta a képet, beállította, beletette a filmet, becsukta, és elkezdett kurblizni. Ezért van az, hogy minden Lumiere-filmnek fix a képkivágása. Az emberek mozognak, de a képkivágás nem mozdul, csak kivételes esetben, például, amikor a kamerát Velencében egy gondolára rakták, vagy feltették Egyiptomban egy vonatra, vagy Indokínában egy hordszékre.

-- Valójában meddig használták ezt a szerkezetet?

-- Tulajdonképpen csak néhány évig, körülbelül 1900-ig. Mert Gaumont és Pathé kamerájának már volt keresõje. Az elsõ cinematográf egyébként 1895 elejétõl állt rendelkezésre. A legelsõ felvétel, A munkások kijönnek a Lumiere-gyár kapuján 1895. március 17-én készült.

-- A vonat érkezése címû filmet hiába kerestük az elsõ mozielõadás anyagában. Ez hogy lehet?

-- A vonat érkezése késõbb készült. Csak 1896 februárjában mutatták be. De van más tévedés is a köztudatban az elsõ mozielõadással kapcsolatban. A kertész címû filmet Megöntözött öntözõ címen ismeri a filmtörténet. De ez a cím a legendákból való. A katalógusban A kertész cím szerepel. Pedig még a Larousse is Megöntözött öntözõként tartja számon. Késõbb egyébként leforgatták még egyszer, s annak A kertész és a kis álszent a címe a katalógus szerint. A két Lumiere-testvér egyébként nem nagyon hitt a találmányban, azt gondolták, nincs jövõje. A papa szervezte meg a vetítést Párizsban, egyik gépészével, egy alagsori billiárdteremben, amely a Grand Café tulajdonában volt. December 28-án az elsõ vetítésen csak 33 nézõ volt. A másodikon már 200-250-en voltak, késõbb 500-an, a dolog tehát beindult. Keresni kellett egy másik termet tehát, s változtattak a mûsoron is. Ekkor jelent meg A vonat érkezése is.

-- A filmtörténet szerint Georges Mélies is ott volt az elsõ mozielõadáson...

-- Igen, és meg akarta venni a cinematográfot. Tudott Lumiere-ék kísérleteitõl, mert szenvedélyesen érdekelte a mozgókép. De nem adták el neki a találmányt. Mélies ezért aztán Pathé kamerájával dolgozott.

-- És milyen állapotban van a Mélies-hagyaték? Az õ életmûvérõl nagyon sok legenda kering.

-- Mélies filmjeibõl ma még sok hiányzik. S van, amit valószínûleg soha nem fogunk megtalálni. Mélies volt a mozi kezdete, az olyan filmeké, amelyek történeteket mesélnek. Õ találta fel a trükköket, s a trükkök keltették életre ördöngös figuráit, az ördögi kovácsot, meg Kékszakállt. Mélies bolondja volt az átváltozásoknak. Legtöbb filmje varázsmese. A mozi, a mozitermek még nem léteztek, Mélies mutatványosoknak adta el a filmjeit, akik vettek egy vetítõt, és a vásárokon vetítettek filmjeiket az embereknek. A legtöbb megtalált Mélies-film korabeli kópia, amelyet a nagyapa vagy nagymama megõrzött. Pontos adatunk nincs rá, de körülbelül háromszáz filmet forgatott. Ám amikor Amerikából, Olaszországból már bonyolultabb filmek érkeztek, az elsõ Chaplin-filmek 1912 körül, meg a római idõket megidézõ olasz szuperprodukciók, és elkezdtek mozitermeket építeni, akkor a vásári mozinak vége lett. Mélies csõdbe ment, s kétségbeesésében elégette a filmjeit. A saját stúdiójában, a Párizs melletti Montreuil-ben égette el valamennyit. Ezért aztán nagy ritkaság, ha mégis megtalálunk egy-egy kópiát. Tavaly például elõkerült egy Gargantua-film, melyet kockáról kockára haladva, kézzel színeztek ki. A szakma nem is sejtette, hogy Mélies valaha is leforgatta Gargantua történetét.

-- Tudtommal más filmkészítõk is színezték kézzel a filmjeiket...

-- Hogyne. A pozitívokat színezték. A vincennes-i Pathé üzemben például kétezer munkásnõ festette a filmkockákat. Ez akkoriban külön szakma volt. Méliesnek is voltak olyan alkalmazottai, akik csak ezzel foglalkoztak. Például A pokoli üst címû filmben az ördög egy óriási, tûz felett lógó kondérbõl pattan elõ. A lángok sárgák, az üst barnára van festve, az ördög sapkája meg piros. Mi természetesen a színeket is restauráljuk. Egyenként megfestjük a kockákat, s aztán készítünk egy színes kópiát a mai technológia szerint. Akkoriban tizenhat képbõl állt egy vetített másodperc, ki lehet számolni, hány kép jut egy félórás tekercsre.

-- A megmentett Lumiere- és Mélies-filmek meddig maradnak életben? Száz év múlva kezdheti valaki elõlrõl a restaurálást?

-- A celluloidgyártás piacán mára gyakorlatilag egyeduralkodó lett a Kodak. A hagyományos, cellulóz-acetátos hordozón kívül gyárt egy poliészter anyagú hordozót is, ami valóban a "holnap nyersanyaga". Nagyon tartós, nem érzékeny sem a párára, sem a szárazságra, s a Kodak szerint ötszáz évig kitart. Mi az ezüstszulfidos kép idõtállóságát ismerve körülbelül háromszáz évig tudjuk garantálni a restaurált filmek élettartamát.

-- És miért nem használnak digitális hordozóanyagot?

-- Mert ma még nem tudjuk megmondani, hogy a digitális hordozóanyag meglesz-e száz év mulva. S nem vállalhatjuk a kockázatot. Az elektronikus rögzítésrõl is bebizonyosodott, hogy nem alkalmas a konzerválásra. Ma csak az az egy biztos, hogy az ezüstszulfidkép, az emulzió kitart száz évig.