DVD
A láthatatlan ember
A kép csele
Pápai Zsolt
James Whale kívülálló volt Hollywoodban, így
mindig is vonzódott a bizonytalan társadalmi státuszú hősök iránt.
|
Máig lenyűgözőnek tetszik az a könnyedség, amellyel a húszas évek végén
az Államokba emigrált brit direktor, James Whale a hangos váltás hajnalán
néhány alapvető horror- és sci-fi-alműfaj szabályát kodifikálta. A rendező
a horrortörténet egyik legnevezetesebb mítosza, a Frankenstein-sztori alapjainak
lerakása után előbb a kísértetház-filmek sztenderdjeit írta át az Ódon,
sötét házban, majd a fantasztikus filmek új alakváltozatát teremtette meg
A láthatatlan emberrel. Utóbbi opus jól láthatóan a kísérletezés hevében
született: a hangosfilmben rejlő lehetőségek határait ostromolja azzal,
hogy a főhős figurájának megformálását egy mimikájától tökéletesen megfosztott,
a hangjára, illetve – kisebb részben – a testének játékára támaszkodó színészre
bízza, ugyanakkor a látvány terén a kor csaknem valamennyi ismert és újdonatúj
speciális effektusát beveti.
A Frankenstein után két évvel Whale ismét egyik földije munkájának
megfilmesítésébe fogott. A nagy vonalakban H. G. Wells regényét követő
cselekmény hőse egy ambiciózus kutató, aki sikeresen kísérletezik az élő
organizmusokat láthatatlanná tevő szérummal, ám nagy hibát vét, amikor
önmagán is kipróbálja találmányát, mert megszállott szobatudósból világhatalmi
ábrándokat hajszoló őrültté válik. R. C. Sherriff forgatókönyvíró a kétszáz
oldalas könyv hetvenperces mozgókép-adaptációjához szükséges kötelező –
leginkább a cselekmény középső harmadát érintő – változtatásokon kívül
csupán annyiban igazított Wells írásán, hogy a Universal-horrorok hagyományához
alkalmazkodva egy szerelmi háromszöget ékelt a mesébe.
Igaz, utóbbi alig bír dramaturgiai funkcióval: a hangsúly a filmben
is a címszereplő és környezete különös kapcsolatán van. Az élete végéig
meggyőződéses szocialista Wells számára a címszereplőtől a legjelentéktelenebb
mellékalakokig kizárólag ellenszenves figurákat elősoroló történet alkalmas
alapanyagot kínált ahhoz, hogy korának – szerinte – változásra megérett
társadalmáról groteszk tablóképet alkosson. Whale britként és homoszexuálisként
is kívülálló volt Hollywoodban, így a bizonytalan társadalmi státuszú hősök
iránt mindig is nagy vonzalommal viseltetett, nem csoda hát, hogy az ő
interpretációjában a megalomán hatalmi ambíciókat dédelgető és tervei megvalósításában
végletekig elszánt főhős a provinciális és nyárspolgári miliő kontrasztjában
némi szimpátiát is kelt. Whale a láthatatlan ember környezetének bemutatásakor
Wells csak ritkán tapasztalható fekete humorát a maga hasonló árnyalatú
humorával keverve a vígjátéki elemeket a mű alapjának tette meg, munkája
ekképpen a feketekomédia és a sci-fi keveréke lett, amely szépen illeszkedik
a harmincas évek őrült tudósokat lajstromozó fantasztikus filmjeinek sorába,
ugyanakkor csöppet el is üt azoktól.
A Universal horror- és sci-fi-klasszikusait egybegyűjtő sorozatban
megjelent filmet a széria többi darabjához hasonlóan némi extrával is felszerelték,
és ez dicséretes, ront viszont az összképen a járulékos anyagok kétséges
használati értéke. Rudy Behlmer filmtörténész audiokommentárja a mű preprodukciós
fázisbeli sorsáról mesél, valamint kis színeseket hoz a rendezőről és a
főbb szereplőkről, a mellékelt félórás dokumentumfilm pedig beszél Whale
karrierjének főbb állomásairól, illetve A láthatatlan emberrel született
műfaj utóéletéről is, azonban az egyik legizgalmasabb problémát, a trükkfelvételek
kérdését mindkét anyag jószerivel érintetlenül hagyja. Néhány percben terített
hézagos és téves információk nem elégségesek ahhoz, hogy a korszakban ultramodernnek
számító vándormaszkos technika lényege érthetővé váljék a mezei mozista
előtt, illetve, hogy a néző számára testközelbe kerüljön a többszörös expozíció
vagy a stoptrükk. Fájó ez a hiány, hiszen a film – hála a kongeniális John
P. Fulton effektmesternek – nem kis részben épp a benne bevetett trükktechnikák
bravúros alkalmazása miatt élő mind a mai napig.
A láthatatlan ember (The Invisible Man) – amerikai, 1933. Rendezte:
James Whale. Írta: H. G. Wells regénye alapján R. C. Sherriff. Kép: Arthur
Edeson. Speciális effektusok: John P. Fulton. Szereplők: Claude Rains (Dr.
Griffin), Gloria Stuart (Flora Canley), W. M. Harrigan (Dr. Kemp), E. E.
Clive (Jaffers), Una O’Connor (Jenny Hall). Gyártó: Universal. Kiadó: UIP-Duna
Film. Feliratos. 71 perc.
|