Szent Iván napja
A hakni zsenije
Pápai Zsolt
Meskó Zsolt első nagyjátékfilmjének hőse régi
ismerősünk: illúzióit vesztett, tehetetlen művészértelmiségi.
|
Hasonlóan a hatvanas évek végének időszakához, amikor a honi vígjáték
presztízsének (újbóli) megteremtésén fáradozó rendezők közül többen a szatíránál
kötöttek ki, az ezredforduló környékén a feljövőben lévő komédiákkal párhuzamosan
bontakozni kezdett a mindennapjainkat groteszk fénytörésben mutató filmtípus.
A szatíra kortárs elkötelezettjei gyakran a média működésének kívántak
görbe tükröt tartani, de a foncsorozással gondjaik támadtak, és a felvázolt
kép egydimenziósra sikeredett (Schilling Árpád: Nexxt; Bodó Viktor: Citromfej).
A kudarc egyik oka, hogy az alkotók messzire eltartották maguktól az általuk
megcélzott tárgyat, hűvös vagy hetyke hozzáállásukkal kívülállásukat vagy
fölényüket igyekeztek demonstrálni vele szemben, azaz nem alakítottak ki
intimebb viszonyt a témával.
Az eddig producerként egy (A Morel fiú), rendezőként kettő (A fehér
alsó; Somlói galuska) kisfilmet jegyző Meskó Zsolt debütáló nagyjátékfilmje
közelítésmódja okán napjaink hazai szatíráinak említett vonulatába illeszkedik,
bár nem csupán médiakritikát kínál. A Szent Iván napja fókuszában a magyar
filmtörténetben neves felmenőkkel bíró hőstípus, az illúzióit vesztett,
és az őt ért kihívásokkal szemben tehetetlen értelmiségi áll – aki az ezredelő
farkastörvények uralta miliőjében hasonlóképp nem találja a helyét, mint
társai két-három-négy évtizeddel korábban. A film a konzumkultúra útvesztőiben
bolyongó, egykoron elhivatott, ám ambícióit feladó művész portréját iparkodik
megrajzolni, főhőse az imidzse erősítésének hitvány médiaszereplésekkel
és egyéb haknikkal adózó, a nagybetűs művészet oltárán viszont színházi
fellépéseivel áldozó Sz. Iván aktor, akinek kettős élete generálta lelki
tusakodása szolgál sorvezetőül az elbeszéléshez. Az egyetlen nap alatt
– Iván születésnapján – játszódó mese egy végtelenített ámokfutás krónikája,
a lazán összefüggő epizódok között az ironikus szemlélet teremt néminemű
kapcsolatot. Sorjában tűnnek fel a kortárs hazai vígjátékokból jól ismert,
mára klisészerűvé merevedett figurák – a kretén biztonsági őr, a karvalykapitalizmus
szülte menedzser, az imbecillis tévériporter –, hogy asszisztenciájuk mellett
a direktor körbepanorámázza a mai magyar rögvalóságot, valamint a velük
konfliktusba helyezett főhős mélyülő frusztrációját is érzékeltesse.
Ezzel azonban túl sokat vállal a rendező, és a művészsors labirintusának
feltérképezése közben maga is zsákutcába fut. Már a film létrejöttének
körülményei is ellentmondásosak – kétes vállalkozásnak tetszik médiaszponzorok
pénzéből médiaszatírát készíteni –, az igazi gond azonban a történet realizációjával:
a nehezen kiszálazható előadásmóddal, az öncélú artisztikummal kimunkált
vizualitással, a jelenetek tempóbeteg felsnittelésével és a szereplők kevéssé
meggyőző jelenlétével van. A Meskóval közös munka korlátlan lehetőségeket
kínál a színészek számára az improvizáláshoz – hiszen szemmel láthatóan
csupán a karaktereknek a realitásoktól való elemelését célzó rendezői instrukció
köti őket –, Darvas Iván és Jordán Tamás jelenéseit leszámítva mégsem eléggé
izgalmas a heppening. A figurák csak egy csöppet karikírozottabbak, mint
kellene, csak egy picinyt esetlenebbek, mint szükséges – a film szinte
valamennyi pillanatát az ábrázolt dilemmával és a felvonultatott alakokkal
szembeni fölény festi.
A Szent Iván napjáról sok minden elmondható, csak az nem, hogy a rendező
ne biztosította volna be magát jó előre az esetleges okvetetlenkedésekkel
szemben. A film értelmezhető a főhős lelkében lejátszódó folyamatok illusztrációjaként,
illetve szürreálba hajló, az álomvilág ingoványos territóriumán lezajló
kvázi-történéssorként is, és így nézve már-már támadhatatlan. Ezen új kontextusban
a szeszélyes cselekményvezetés fedőneve: mozaikos történetépítkezés; a
száznyolcvan fokos szabály módszeres megsértésével rögzített szekvenciáké
és a ritmus nélküli montázstechnikáé: elidegenítő effektusok; a darabos
dialógusoké: stilizált párbeszédek; a dramaturgiai bakugrásoké pedig: rendezői
koncepció.
Szent Iván napja – magyar, 2002. Rendezte: Meskó Zsolt. Írta: Márton
Gyula és Meskó Zsolt. Kép: Kardos Sándor. Zene: Bujtor Balázs, Élő Péter,
Back II Back. Vágó: Palotai Éva. Hang: Várhegyi Rudolf. Szereplők: Kamarás
Iván (Iván), Fullajtár Andrea (Andrea), Török Illyés Orsolya (Orsi), Básti
Juli (Mária),Darvas Iván (Tanár úr), Jordán Tamás (Szatmári), Mácsai Pál
(Kornél). Producer: Rózsa János. Gyártó és a Budapest Film közreműködésével
forgalmazó: Objektív Filmstúdió. 90 perc.
|