Rapperek háborúja
Fehérszemét eltakarító
Forrai Krisztián
A rapzenében a csúcsra kerülni olyan, mint felvételt
nyerni egy maffiacsaládba. S a kockázati faktor is hasonló.
|
You can't learn this shit in no history book. Ezt nem tanítják a történelemkönyvek
– summázza a rapkultúrát a 8 mérföldben elhangzó The Rap Game egyik sora.
És valóban: a rap szájról-szájra terjed, a tanítók pedig a szövegmondók,
az MC-k, akik maguk is egymástól tanultak. Az már más kérdés, hogy mire
tanítanak: úgy tűnik, kiveszőben a valóvilág-krónikások, akiknek üzeneteit
(le)veszi a széles tömeg. Még szerencse, hogy van a világon Eminem, a kívülálló
egyedülálló: white trash, Amerika tékozló fia.
Ütős ganxstazoleezmussal szólva a rap kemény játék. A csúcsra bekerülni
olyan, mint felvételt nyerni egy maffiacsaládba, és az “exitálás” is sokszor
hasonló. Ha meg nem akarsz a csúcsra jutni, bele se kezdjél. A legmenőbb
rapperek, a playa-k, famíliát vagy céget igazgatnak, és önmagukat brandesítik;
ha nincs minimum egy saját neveddel fémjelzett ruhakollekciód, senki vagy.
Alulról ide felkapaszkodni csak rajtuk keresztül lehet, és akkor alkalmazkodni
kell a szabályokhoz. Ma már egy Puff Daddy, Master P, Jay-Z vagy DMX családjához
frissen igazoló kezdő rapper elsőre többmilliós lemezeladást fog produkálni
a köré épített gépezetnek köszönhetően, és aztán vagy ő is saját vállalkozásba
kezd, vagy elsikkad, vagy a cég jól felfogott érdekében drive-by shooting
áldozata lesz.
A trükk az, hogy a fent jellemzett (striciből, drogdílerből, piti bűnözőből
vagy éppen középosztálybeli ficsúrból lett) rapperek többsége – annak ellenére,
hogy sokkal inkább üzletemberek, mint előadóművészek – a szó technikai
értelmében nagyon jó MC: Jay-Z ennek iskolapéldája, aki saját pályáján
– New Yorkban – verhetetlen a szócsavarásban, szövegei viszont nem lépnek
túl a kivagyiskodó világuralom-hirdetésen, mások lealázásán és halálos
megfenyegetésén, illetve saját anyagi javainak részletezésén. (Puff Daddy
ellenben nemcsak műmájer, de MC-nek is nagyon gagyi.) Ezek a rapperek hamis
ígéreteket hirdető gettó-próféták – az eszképizmus területi képviselői,
akik egymásra licitálva kínálják a dalszövegekben, klipekben és lemezborítókon
hirdetett terméküket: a társadalom peremén élő feketék vágyálmait a luxuséletről.
(Aminek nagyjából így fest az alaptípusa: egyedire tervezett sportszerkó,
kint hordva több kiló arany, egy pohár Curvoisier az egyik kézben, egy
marijuanás trombita a másikban, Gucci-ruhába bújt nagymellű macák a legújabb
típusú Mercédesz hátsó ülésén, a CD-játszóból döng a rapzene.) Vagy ami
még rosszabb: a gangsta rapperek, akik saját valós vagy színjátszott bűnözői
életmódjuk parabolájával keresik halálra magukat.
Szóval cirkusz, szemfényvesztés – de hát erről szól a showbusiness.
Vagy nem? Mert akadnak a fentiekre rácáfoló ellenpéldák: olyanok, akik
alulról jöttek, de a hirtelen jött “bling-bling” (ez a most dívó szleng
a gazdagságra) ellenére is megmaradt az éleslátásuk, meg nyelvük társadalomkritikus,
szociálisan érzékeny éle. Az ő mondanivalójukra a mainstream rapperek hadoválásával
szemben csak kevesek kíváncsiak, illetve csak kevesekhez jut el, és akkor
is általában megmarad a földalatti terjesztésben.
De hová akarok kilyukadni. Konkrétan Eminemhez. Ő a rapperek igen ritka
fajtájának díszpéldánya: afféle harmadik utas, aki külön kategóriát képez.
Nem playa és nem is gangsta rapper. Szövegeivel a lecsúszottakat, a soha
felkapaszkodni nem tudókat képviseli, viszont milliók kíváncsiak rá. Eminem
a rap fehér hollója.
Merthogy neki még a rapbiznisz fordított irányú diszkriminációjával
is számolnia kellett. A rap minden rassz felett a fekete amerikaiak zenéje;
az a műfaj, amit a fehérek nem igazán tudtak kisajátítani. Ha végigvesszük
a mainstream sikert magáénak tudó fehér MC-k és rapzenekarok listáját,
csak az egyik kezünkre van szükség. Etalonnak ott a Beastie Boys, akik
ráadásul még zsidók is. Keménykötésűnek ott volt a House of Pain, akik
ír örökségükre voltak piszok büszkék. Bohócnak meg Vanilla Ice és Snow.
Ez igen sovány. Ráadásul, ők fehér környezetből indultak, és elsősorban
a fehéreknek szólnak/szóltak –
ellentétben a 14 éves kora óta rappelő Eminemmel, aki a fekete többségű
Detroit leglepukkantabb környékén nőtt fel, és az élet sivárságától menekülést
nyújtó rímcsatáit fekete MC-k ellen vívta; úgy, ahogyan ez a 8 mérföldben
celluloidra került. Ezekből a battle-ökből – két MC verbális vívása – többnyire
győztesen került ki, sőt egy idő után már az is nagy szó volt, ha valaki
ki mert állni ellene. Az addig szegény és sanyarú sorsot mutató szabadulástörténet
itt vett pozitív fordulatot: egy rímolimpia után felfedezte őt a rapzenei
producerek producere, Dr. Dre, és a szárnyai alá vette, ezzel tulajdonképpen
ajtót nyitott neki a legfelsőbb körökbe, lévén a rapvilág egyik legnagyobb
hatású és respektű keresztapa-szerű figurája. Na jó, szóval Eminemnek szerencséje
volt, nem vitás. Mint ahogy az sem, hogy lélegzetelállító beszédtechnikájú
rapper, aki mestere a belső rímeknek, az áthajlásoknak és a punktuációnak.
Amit mond, arra pedig egész Amerika felkapta a fejét.
Eminem tulajdonképpen Slim Shady, aki Marshall Mathers (= M & M).
Utóbbi a valódi személy, aki az előbbi kettőt teremtette. Vagy ki tudja?
A három eddigi albumának tudathasadás-trilógiája (The Slim Shady LP, The
Marshall Mathers LP, The Eminem Show) összemossa a határokat. Ami biztos,
hogy telibe találta a fehér középosztálybeli Amerika gyenge pontját: több
millió Jerry Springer freak show vendég osztályonkívüli Marshall Mathers
fenyegetését. Ők azok, akik Em’ számára az ihletet adják. Szókimondó, alpári,
erőszakos, homofób, gyűlölködő – sérült személyiség gyilkos és politikailag
teljesen inkorrekt humorral. A siker reflektorfényében úgy viselkedik,
mint egy tőrőlmetszett white trash: bunkó módon és bután – élvezi a felhajtást,
de fél tőle. Ugyanakkor ott munkál benne saját múltjának hozadéka, a rengeteg
feldolgozatlan frusztráció: drogfüggő, őt abúzáló anyja, tönkrement kapcsolata
kislánya anyjával – ez a két legfőbb témája. Amikor ezeket beszéli ki magából,
saját fajtáját diss-eli (ócsárolás, a rímpárbajozók legfőbb fegyvere) és
teszi nevetségessé.
Szövegeivel, továbbá megnyilvánulásaival, balhéival állandó botrányt
és felhajtást generál, amire a következő lemezén reflektál, amivel újabb
lemeznyi reflektálandó botrányt és felhajtást generál. Eddig így működött
Eminem sója, amivel külső pályáról feljutott a rap-topra. A kérdés csak
az, hány szezonra lesz ez még elég.
|