DVD
A múmia
Teremtő újrafelhasználás
Pápai Zsolt
A német expresszionizmus jelentős operatőrének,
Karl Freundnak első rendezése a Universal-horrorok különleges darabja.
|
A német expresszionizmus clair obscurjének jelentős exportőre az Államokba
1929-ben emigrált Karl Freund operatőr volt, aki olyan hazai munkáiban,
mint Wegener Gólemje, Murnau Az utolsó embere vagy Lang Metropolisza oroszlánrészt
vállalt a legendás fény–árnyék-technika kifejlesztésében. Freund Hollywoodba
érkezte után a Drakula és A Morgue utcai kettős gyilkosság fényképezésével
tette le névjegyét, és e filmek hamar meggyőzték producerét arról, hogy
direktorként is ki kell próbálnia őt. A múmia, Freund rendezői debütálása
az életmű ékkövei közé tartozik, emellett sok szempontból kivételes helyet
foglal el a harmincas évek Universal-horrorjainak sorában is.
A múmia-sztori a nagy horrormítoszok árnyékában aratott szolid, ám
nem lebecsülendő sikereket, a mese népszerűségét jelzi, hogy a harmincas-negyvenes
években féltucatnyi folytatás követte a nyitódarabot. A múmia nem csupán
azért jelentős mű, mert a legkiválóbb Universal-filmekhez hasonlóan kiállításával
jól példázza, hogy a szűkös büdzsé javarészt ellensúlyozható a rafinált
make-uppal, az invenciózus fényképezéssel és a színészek intenzív jelenlétével,
hanem azért is, mert annak a trendnek a születését jelzi, amely hosszú
távon krónikus önismétléshez vezetett a Universal-műhelyben: Freund filmje
az első a Universal-horrorok között, amely a stúdióban készült korábbi
darabok valamelyikének leleményeit reciklálja, azonban még nem szolgai
módon, hanem konstruktívan és kreatív szemlélettel teszi mindezt.
A cselekményszövés néhány eleme, a dramaturgiai építmény, továbbá az
egyes figurák és a közöttük lévő kapcsolat jellege Browning Drakulájára
emlékeztet – korántsem véletlen, hogy Drakula és A múmia alkotógárdája
a forgatókönyvírótól kezdve a produceren át a szereplők egy részéig közös.
Imhotepet, a karnaki templom főpapját közel 3700 évvel a film jelenideje
előtt élve temették el, mert ellopta az Ízisznek Ozirisz életre keltésekor
mondott szavait rögzítő szent iratot, hogy annak segítségével próbálja
meg feltámasztani fiatalon elhalálozott szerelmét. 1921-ben brit régészek
rátalálnak Imhotep szarkofágjára, valamint a titokzatos szent iratra, és
ezzel elindul a lavina. Az életre kelt főpap szívét 3700 évnyi szendergés
után is a szerelem tüze hevíti, de mivel egykori választottjának csupán
a testét támaszthatja fel, túlvilágra jutott lelkét nem, egy, a kedvesére
kísértetiesen hasonlító hölgyet szemel ki vágyai beteljesítéséhez.
Az élve eltemetett, ezért a túlvilágról testestül-lelkestül kitagadott
Imhotep ugyanúgy a köztes világ örök nyugtalanságra ítélt lakója, mint
Drakula. Imhotep hasonló módon hipnotizálja választott áldozatát, mint
Drakula gróf, és a főpappal szemben is – csakúgy, mint a vámpírral szemben
– az ítélőerő megőrzése és az óvatosság az egyetlen ellenszer. A múmiában
mindemellett a figurák dramaturgiai elhelyezkedése is a Drakulát idézi:
a rém egy háromszög-alakzat középpontjában áll, melynek a vágy titokzatos
tárgya melletti további két tagja a Browning-mű Van Helsingjének reinkarnációjaként
feltűnő józan gondolkozású, idős tudós és a nő szívéért folyó harcban a
szörny riválisaként fellépő fiatal férfi.
A világítástechnika és a fényképezés frontján is számos hasonlóság
fedezhető fel a két opus között, azonban Freund – illetve operatőre – ezúttal
némileg limitáltabb eszközökkel, azaz kevesebb erős kontraszttal dolgozott,
mint a Drakulában. A rendező rutintalanságát csupán néhány hamis vágás
és egy-két kontinuitáshiba jelzi, kárpótlásul viszont számos eredetibb
megoldás akad filmben. A címszereplő Boris Karloff rendre visszatérő, hipnotikus
erejű nagyközelije mára legendássá lett, és ugyancsak nevezetes a történet
kétharmada táján terített flashback, mely Imhotep halálának körülményeiről
tudósít. A széles mozdulatokra épülő színészi játék, a részben statikus
beállítások és a felgyorsított snittek ugyanazt a célt szolgálják: Freund
a némafilm emlékét balzsamozza be velük, a hangos váltás hajnalán egy archaizáló
képekkel komponált szekvenciában tiszteleg a mozi hőskora előtt.
A múmia (The Mummy) – amerikai, 1932. Rendezte: Karl Freund. Írta:
Richard Schayer, John L. Balderston. Kép: Charles Stumar. Szereplők: Boris
Karloff (Imhotep/Ardath Bey), Zita Johann (Helen Grosvenor), David Manners
(Frank Whemple), Arthur Byron (Sir Joseph Whemple), Edward Van Sloan (Dr.
Muller). Gyártó: Universal. Kiadó: UIP-Duna Film. Feliratos. 71 perc.
|