Ha a filmemlékezet kihagy, segít a digitális memória. Új rovatunkban ismeretlen klasszikusok és mellõzött kultfilmek ezüst korongjait szemlézzük.

Ha van igazi tétje hithû mozistáink számára a közelmúltban erõteljesen felpörgõ magyarországi DVD-kiadásnak, akkor az elsõsorban nem az új médium révén házi körülmények között reprodukálható komplett moziélmény elérhetõsége, hanem a megismerkedés lehetõsége olyan filmekkel, amelyek korábban elkerülték a hazai piacot, esetleg videón forgalmazták ugyan, de mára kikoptak a tékákból. Azóta, hogy 1998-ban kijött nálunk az elsõ DVD-videó, klasszikusok sora látott napvilágot, és a megjelenések között számos õsbemutató is akadt.
Az 1950-ben forgatott Mindent Éváról mostani megjelenése ugyan nem ilyen premier (a filmet Lábuk elõtt hever a világ címmel vetítették nálunk), a bemutató azonban így is jelentõs esemény. Akkor is, ha a lemez meglehetõst karcsú extrái között mindössze két elõzetes és nyolc színészportréból álló képgaléria található; és akkor is, ha a hevenyészetten összeütött, nyelvhelyességi hibákkal tarkított magyar feliratokban az eredeti dialógusok minden zamata odavész.
A Mindent Éváról a megszületésük után röviddel máris klasszikussá nemesedett kevés filmek egyike, különös, helyenként meghökkentõ megoldásokkal operáló és önreflexív elemeket sem nélkülözõ darab. A becsvágy és a féltékenység drámájának fókuszában egy karrierje csúcsán túljutott, idõsödõ színpadi színésznõ, valamint az õ dicsõségére áhítozó, és céljai elérésében minden skrupulustól mentes ifjú színésznõaspiráns áll. A krimielemeket és a film noir motívumait sem nélkülözõ mû közeli rokonságban áll a vele egy évben készült örökbecsûvel, Billy Wilder Alkony sugárútjával, méghozzá nem csupán témája, de Hollywooddal szemben megfogalmazott kritikája okán is – igaz, ez utóbbi tekintetben a Mindent Éváról kevésbé radikálisan fogalmaz.
Joseph L. Mankiewicz direktor a színház felõl érkezett a mozihoz, és ez munkájának témájában, hangütésében, illetve vizuális felépítésében egyaránt letapogatható. Nem mintha egyetlen teátrálisabb jelenet is akadna a mûben, inkább arról van szó, hogy Mankiewicz hanyagolja az artisztikus(abb) beállításokat, és finoman betájolt képekben beszél. A Mindent Éváról cselekménye rendkívüli alapossággal megkomponált szekvenciákban halad elõre, de a film nem a látványos képkompozíciókra helyezi a hangsúlyt (jellemzõ például, hogy a legemlékezetesebb, sokat hivatkozott és valóban pazar zárókép voltaképp nem egyéb, mint Orson Welles A sanghaji asszony címû opusa tükörjelenetének merész és értõ parafrázisa), hanem a frappáns dialógusokra és a mérnöki pontossággal felépített szerkezetre összpontosít. A hollywoodi sztenderdekkel mérve rendhagyó struktúra már az elsõ pillanatokban feltûnik. Az expozíció egyetlen nagy ívû flashbacket ígér, de percekkel a kezdet után személyt cserél az emlékezés, és egy új szereplõ folytatja az elsõ által kezdett monológot. E felütés után már sejthetõ, hogy sokszorosan összetett, gyakori nézõpontváltásokkal dolgozó többszintes flashback következik – s a film igazolja is az elõzetes elvárásokat. Az egyes figurákhoz – továbbá néhány esetben ravaszul a mindentudó elbeszélõhöz – kapcsolt bravúros nézõpontváltások mind ugyanazt a célt szolgálják: a címszereplõ motivációiról tudósítanak különbözõ perspektívákból. Ilyenformán a film a flashback hatásmechanizmusáról szóló tanulmányként is értelmezhetõ és értékelhetõ.
A Mindent Éváról pikantériáját csak erõsíti, hogy az ötvenes évek Hollywoodjában lezajlott generációváltás fontos dokumentuma. Nem csak azért, mert a stúdiórendszer örök renitense, a kiváló Bette Davis karrierjének egyik utolsó jelentõs állomása. A sztori elsõ harmadának végén rövidke snittekben feltûnik egy fiatal, platinaszõke cicababa, hogy kialkudjon egy nyúlfarknyi szerepet a nagyhatalmú, de kisstílû színházi producertõl. A környezetében senki sem figyel fel a lányra, de jelenléte mágnesként vonzza a nézõ tekintetét. A színésznõt Marilyn Monroe-nak hívják, és röpke néhány éven belül felforgatja az Álomgyárat.

Mindent Éváról (All About Eve) – amerikai, 1950. Rendezte: Joseph L. Mankiewicz. Írta: Mary Orr. Kép: Milton Krasner. Zene: Alfred Newman. Szereplõk: Bette Davis (Margo Channing), Anne Baxter (Eve Harrington), George Sanders (Addison De Witt), Celeste Holm (Karen Richards), Gary Merrill (Bill Sampson), Hugh Marlowe (Lloyd Richards). Gyártó: 20th Century Fox. Kiadó: InterCom. Feliratos. 132 perc.